Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hugh Jackman kiszáll a sminkbizniszből

2010.08.17. 22:01 nyuszisz 7 komment

 

Már korábban felröppent a hír, hogy Hugh Jackmant láthatjuk majd az Avon Man című vígjáték főszerepében, de végül a sors úgy hozta, hogy nem ő tölti be a szerepet.

Az Avon Man film terveibe valószínűleg a Wolverine folytatása vágott bele, ezért lépett vissza Jackman a munkától. A folytatás előkészületeit jövőre kezdenék, de természetesen ez hosszú felkészülést igényel.

Az Avon Man forgatását viszont októberben indítják, ezért már keresik a megfelelő színészt Jackman helyére. Az Avon Man egy autókereskedőről szól, akit elbocsátanak, ezért Avon termékek értékesítéséből kénytelen megélni. Jackman a film főszerepe helyett a  produceri teendőket fogja ellátni, tehát mégsem hagyja el egészen a produkciót.

Jackman a Wolverine 2 előtt még beugrik egy játékra a Selma című polgári jogi drámában, jelenleg pedig a Real Steel akciófilmen dolgozik, mely meglehetősen futurisztikus lesz és láthatjuk majd benne, hogyan tud megverekedni a boxoló robotokkal.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr712228879

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.08.18. 14:01:06

Jobb lenne, ha a Wolverine 2 az X-MEN 3 után játszódna. Mert már ez a fazon sem lesz fiatalabb... A PC-s Wolverine-játékban tök jó történet volt (messze jobb, mint a film, pedig részben annak a szálát követte), és végre elfelejthetnék a PG-13-at is.

@Armida:
Én nem mondom azt, hogy "szeretem", mert kissé homiként hangzana, de egyik kedvenc férfi-színészem, Liam Neeson után a 2.!

Mese92 2010.08.18. 19:09:38

Tényleg nagyon jól játszik, én is kedvelem. De a Tökéletes trükkben Bale lett a szimpatikusabb, bármennyire is volt megnyerőbb Jackman.

Tapló Terepjáró · http://taploterep.blog.hu/ 2010.08.18. 20:43:04

sose tudom meg milyen lett volna, amint rúzsokat árul :D

A nép fia 2010.08.18. 21:32:14

@Mese92: A történet úgy volt alakítva, hogy Bale legyen a szimpatikusabb. Ő az, aki igazán küzd, aki - bár nagyszerű bűvész - csapnivaló előadóművész. Hugh karaktere a megnyerő és tehetséges, gazdag figura, akinek a hiúsága nem engedi, hogy valaki más jobb legyen, és ezért bármeddig képes elmenni. Ez okozza a vesztét.
süti beállítások módosítása