Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Így nézett volna ki a Watchmen, ha Greengrass rendezi

2010.09.16. 12:21 koimbra 7 komment

Paul Greengrass készíthette volna el a Watchmen filmet (előtte Darren Aronofsky ült a rendezői székben), ám elképzeléséből nem lett semmi, később Zack Snyder vezénylete alatt valósult meg a produkció. Hogyan nézett volna ki a film, ha mégis Greengrass rendezhette volna? Dominic Watkins (aki vele együtt dolgozott a tervezeten) mutatott néhány vázlatot a CBR-nek, amely az akkori produkciós könyvből van. Watkinsék úgy látták, hogy hidegháborús korszak részben hasonlít a Bush elnökségi ideje alatti állapotokhoz, ezért a sztorit a jelenbe helyezték volna át. Watkins látta a Snyder-féle változatot  és szerinte ég és föld a különbség a saját verziójuk és a mozifilm között. Snyder egyszerűen csak lemásolta képkockáról-képkockára a képregényt, ők - habár Alan Moore munkáját szem előtt tartva - szintén az alapanyagból dolgoztak volna, ám némileg felújították volna és a történetet és lett volna némi dokumentarista-stílusú beütése is, olykor híradós beszámolókat láthattunk volna. Mr. Manhattan nagy fejtörést okozott nekik, hisz' egy 50 láb magas kék fickó valahogy furának nézett volna ki a filmben, nem tűnt volna túl reálisnak, ám Snyder vele remek munkát végzett. Watkins eléggé csalódott volna, hogy Greengrass csak úgy elsétált a projekt környékéről, a harmadik Bourne film előkészületei után már végképp látszott, hogy mégsem érdekli annyira a Watchmen.

 

Címkék: watchmen concept art képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr362300158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blake007 2010.09.16. 13:13:59

Hát még jó hogy nem ő nyúlt hozzá. Aronofsky érdekes lehetett volna, viszont Snyder nagyon jól oldotta meg a feladatot. Jelenbe áthelyezni a sztorit... tipikusan kiherélték volna az egész feelinget vele, meg a mondanivalót, stb. Nagyon jó képregény feldolgozás, azért mert szinte szószerint az mint az eredeti, ami nagyon fontos. Bár csak még több ilyen szinvonalú képregényfilm jönne.

LZoltan 2010.09.16. 13:40:28

Csak nyertünk azzal hogy Snyder "csak" lemásolta képkockákat hiszen egy zseniális alapműről van szó amin szinte csak rontani lehet. A megvalósult filmbeli "modernizálások" (jelmezek) éppen elégé maivá tették a filmet. Az a pici "változtatás" amit Snyder a végén belecsempészet szerencsére az eredeti mondani valót érintetlenül hagyva jó is volt elég is volt.

Alex Mahone 2010.09.16. 13:56:31

Hát ez a verzió úgy lett volna szar, ahogy van.
És szégyellje magát, hogy Snyder érdemeit kisebbíti...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.09.16. 14:44:16

Greengrassnak pölö tetszett Snyder verziója és azt is mondta, hogy még nem adta fel, hogy képregényfilmet készítsen, a Bosszú Angyalait elvállalta volna, ha megkérték volna rá.

Kimike18 2010.09.16. 14:45:33

Örülhetünk, hogy Snyder megalkotta a legjobb képregény filmet.

Shyllard 2010.09.16. 17:04:39

A Snyder-é tökéletes lett sztem, úgyhogy kár már ezzel előhozakodni. Lehet, h jó lett volna ez a változat is, de a véglegesre semmiképp sem lehet panaszunk, hiszen Snyder tökéletesen adoptálta a képregényt. Akinek meg nem tetszik és unja, az ne nézze meg, maradjon inkább a Bay-szintű alkotásoknál :P

Krumplicukor1987 2010.09.18. 09:03:18

Hát szerintem Snyder nagyon xar filmet csinált. Sikerült majdnem teljesen kitörölni a mondanivalót a filmből, és szinte csak a vérre meg a brutalitásra helyezte a hangsúlyt. A film vége abszolút idióta és illogikus lett, a karakterek egy része meg egyáltalán nem hasonlított a képregény eredetijére. Nem beszélve arról, hogy Ozymandis is 5-6 métereket ugrik magasra helyből, ja persze...A képregény megcsúfolása lett a film.
süti beállítások módosítása