Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hanks és Allen együtt kalandoznak

2011.03.02. 21:21 koimbra 5 komment

2003-ban a Disney nagyot nézhetett, mikor a Karib-tenger kalózai nem csak korrekt eredményt hozott, hanem kasszasikerré vált. A folytatás még többet termelt, ezért a stúdió nem tökölt sokat, úgy döntött, hogy egy újabb disneylandi attrakciót filmesítenek meg. A választásuk a Jungle Cruise-ra esett. A látogatók egy hajóba ülnek be, ami egy őserdő-szerű úton halad végig, ahol néhány veszélyesnek látszó (mű)állattal találkozhatott a kalandra befizető. 2006-ban a forgatókönyvre Al Gough és Miles Millar vetette rá magát, azóta sok új info nem jött a projekt környékéről, mintha benőtte volna a dzsungel a tervezetet.

Ám még sincs elfeledve,  sőt, volt némi történés a film körül. Kiderült, hogy a stúdió Tom Hankset és Tim Allent szerződtette le a két főszerepre. A két színész a Toy Story franchise-ban hallatta a hangját, de még nem játszottak együtt. A forgatókönyvön már Robert S.H. Schulman, a Shrek írója munkálkodik. A történetről egyelőre nem esett szó és még rendezőt is kell találni. Az viszont biztos, hogy nem egy keményebb, hanem inkább egy családbarát kalandfilmre van kilátás.

Címkék: miújság kalandhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr562705564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepi79 2011.03.02. 21:24:41

valószínű csak elgépelés, de az illető neve TIM Allen.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.03.03. 09:19:57

Ha egy rajzfilmben szerepeltek, akkor nem "játszottak együtt"? Vagy egymástól teljesen függetlenül veszik fel a hangokat?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.03.03. 10:11:26

@Yooha: Anno egy rajzfilmnél az egyik szinkronhang azt mondta, hogy mikor felvették a szövegeket rajta kívül más nem volt jelen. El tudom képzelni, hogy ők is csak nagy ritkán futottak össze a stúdióban.

borisz 2011.03.05. 11:12:03

@Yooha: ki mikor ér rá, akkor mehy be a stúdióba...
süti beállítások módosítása