Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Megvalósulhat Redford régóta tervezett baseball filmje

2011.04.07. 19:00 koimbra Szólj hozzá!

Robert Redford 2005 óta próbálja megvalósítani a Jackie Robinsonról szóló filmjét és idén végre hozzá is kezdhetnek a forgatáshoz, persze csak ha minden rendben megy. A forgatókönyvet Brian Helgeland írta és a kamera mögé is be fog állni. Reméljük Redford kisegíti néhány tanáccsal kollégáját, nehogy véletlenül olyan rossz művet adjon ki a kezei közül, mint amilyen A bűn rendje (The Order) volt. Helgeland ezen kívül még két filmet dirigált, a Visszavágó (Payback) volt az első, ezt a Lovagergény (A Knight's Tale) követte.

Nem csak Robinsonra fektetnek nagy hangsúlyt, hanem a Brooklyn Dodgers baseball csapat  igazgatójára, Branch Rickey-re is. Rickey volt olyan bátor, hogy leszerződtette az első fekete bőrű játékost Robinsont, akinek ezt követően keményen meg kellett küzdeni azért, hogy kivívja a társai és a nézők elismerését.

Redford játssza Rickey-t, akinek döntésében pénzügyi szempontok is szerepet játszottak, hogy a csapathoz hozta Robinsont. Egyelőre még nem szerződtettek le senkit a híres sportoló eljátszására. A színész számára nem ismeretlen a baseball, réges-régen, az 1984-es Őstehetségben maga is megformált egy játékost.

Címkék: miújság drámahír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr662807815

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.