Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Sikoly 4 - Ilyen egy jó folytatás

2011.04.29. 21:58 koimbra 11 komment

A kritikát DesmondWallace írta, nagy köszönet érte.


Ez volt az a film, amit már nagyon régóta vártam. Az első rész mindig is hatalmas kedvencem lesz. A Sikoly 2 szintén bejött, de a trilógia zárása már nem volt nagy szám. Az ezredforduló környékén sokat pletykáltak a folytatásról, de hál' Istennek akkor nem lett belőle semmi. Kellett ez a 11 év, hogy ismét egy jó slashert hozzanak össze Cravenék. Mert bizony a Sikoly 4 jó film lett. Mielőtt nekiállnék a film boncolgatásának, röviden vázolnám a sztorit.

 

 

A Sikoly 3 óta Sidney Prescott (Neve Campbell) sikeres írónő lett. Most éppen a szülővárosába érkezik, hogy bemutassa a rajongóknak új könyvét. Érkezésével azonban visszatér a rettegés Woodsboroba, mivel ghostface újra lecsap. Visszakanyarodtunk tehát a gyökerekhez, ez pedig jót tett a történetnek.

Egy Sikoly-filmben viszont nem is maga a történet a lényeg, hanem a rengeteg filmes utalás. Itt pedig remekül teljesített a film. Most is kivesézik a horrorokat, főleg a remake-eket. A Sikoly 4 folytatás ugyan, de bizonyos mértékig újra is gondolja az első részt. Több olyan jelenet is van, ami nem véletlenül emlékeztet minket valamelyik korábbi megoldásra. A főcím előtti rész már megadja az alaphangulatot a filmhez. Remek felütés volt ez, az ilyen jelenetek miatt lesz nálam mindig is hatalmas kedvenc a sorozat.


Természetesen nem lett annyira zseniális a 4. rész, mint az első, de azért sikerült megközelíteni azt a minőséget. Kevin Williamson ismét egy csavaros forgatókönyvet írt, ami tele van idézhető sorokkal.  Remekül állít görbe tükröt az utóbbi évtized horrorjai elé, miközben megmarad vérbeli slashernek. Egy Sikoly rajongónak pedig ez kell!

Iránymutató is lehetne a sok gyenge slasher előtt a Sikoly 4. Valahogy így kell egy szórakoztató horrort elkészíteni. Nem elég egy gyilkológép (pl. Jason, Freddy), aki aprítja a tiniket. A Sikoly sose erről szólt igazából, mivel itt van három főszereplő, akik túlélték az eddigi mészárlásokat. Főleg Sidney, aki a nagy túlélő. Gyilkosok jöttek, mentek, de ghostface maradt. Most is lehet sakkozni, hogy vajon kit is takar a fehér álarc. Engem sikerült meglepni a végén, akárcsak az első rész esetében.

Ismét sikerült megteremteni az igazi Sikoly hangulatot. A régi szereplőket jó volt újra látni, de az új generáció is képviseltette magát. Rengeteg sorozatszínészt láthattunk a filmben. Sajnos sokaknak csak nagyon kevés játékidő jutott. Talán elég lett volna kevesebb szereplő is, bár így meg rendesen folyik a vér, hullanak a szereplők. Kicsit talán véresebb is a Sikoly 4, mint a korábbi részek.

Az új szereplők közül egyértelműen Hayden Panettiere-t kell kiemelnem, aki jól alakította a filmmániás tinilányt. Ez nem az a lány, akit a Hősökben megismertünk. Kellemes meglepetés volt az alakítása. Aztán itt van Emma Roberts, aki szintén sikerrel birkózott meg a karakterével. A többiek viszont nem nyújtottak kiemelkedőt, vagy csak kevés idejük volt erre. Rory Culkin meg nem volt a legjobb Randy pótlék.
 


Összegezve az eddigieket, azt kell mondanom, hogy a Sikoly 4 fel tudott nőni a várakozásaimhoz.
Wes Craven ismét egy jó filmmel örvendeztette meg a slasher rajongóit. Ehhez azonban elengedhetetlen volt Kevin Williamson is, aki ismét egy remek forgatókönyvet tett le az asztalra. Nélküle nem sokra ment volna az öreg Craven. Örömteli, hogy egyáltalán nem okozott csalódást a film. Azt kaptam, amit vártam: egy remek slashert, aminek van öniróniája is. Ráadásul még feszültség és izgalom is van a filmben, ami nagyon hiányzik a legtöbb horrorból. Szóval én remekül szórakoztam, csak ajánlani tudom a filmet.

A befejezés lehet, hogy bátrabb is lehetett volna, de nekem ezzel sem volt semmi bajom. Biztos vagyok benne, hogy még sokszor fogom újranézni az alkotást. Értékelésem: 80%. A kommentek között, a SPOILER jelzés után, még beszélgethetünk az egyes jelenetekről. Már ha van rá igény.

imdb: 7,2
rottentomatoes: 57 %

Büdzsé: 40 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 33 millió dollár
Eddigi összbevétel: 69 millió dollár


 

Címkék: horror iromány sikoly sequel 80 % sikoly 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr912865543

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.04.29. 22:04:50

Részemről az eddigi legjobb Sikoly, 75 %. Nekem a trilógia nem nagyon jött be, ezen viszont teljesen remekül elvoltam:)
Jó volt a felvezetés, jól indult, de volt néhány dolog, ami zavart.
Spoiler: A parkolóházas jelenet nálam rontott az összképen. Jó, oké, itt a horror meg slasher filmeket vesézik ki, állítanak nekik szobrot meg tisztelegnek előttük, de idegesített, hogy a nő kiszáll a kocsijából, mikor ott van a maszkos gyilkos. A mobilja meg ha jól emlékszem le se merült, hívhatta volna a 911-et.
A vége felé ezúttal jót mosolyogtam, hogy a gyilkos megint elmagyarázza a nagy tervet. Engem speciel sokszor bosszantott ezekben a filmekben, hogy ott van a ritka alkalom, hogy leszúrja, lelője az áldozatot, célpontot, de csak dumál, dumál feleslegesen és unalmasan.:) Itt viszont érezhető volt, hogy a régi filmeket figurázza ki.
Egyébként Panettiere kisasszony nagyon jól hozta a figurát.

RoBBie 2011.04.29. 23:58:17

Teljesen egyetértek! Szerintem abszolút élvezhető volt a film! És a gyilkos személye (szerencsére) meglepő volt számomra is. Mondjuk amúgy is elfogult vagyok a Sikoly filmekkel kapcsolatban, mivel az első rész életem első horrorja volt. :)

madárijesztő 2011.04.30. 10:31:28

Azt hiszem itt olvastam, hogy a Hősök csaj karakterét lebutították, mikor új forgatókönyvírót hoztak a filmhez. Kíváncsi lennék, hogy milyen lehetett azelőtt, mert szerintem rendben volt. A filmmel sem volt bajom.
Spoiler: Azért azt hittem lesznek olyan bátrak, hogy kinyírják Campbellt vagy Coxot.

COLT 2011.04.30. 12:43:32

Akkor asszem ezt a moziba kéne megnézni, nem pedig letölteni. Még kiderül, de most csak egy mozi jegyre van pénzem, azt meg inkább a Thorra verném el:D

mr.roper 2011.04.30. 14:14:50

@COLT: megéri, tegnap láttam és el kell hogy áruljam nekem jobban tetszett mint az Ironman első része, és a Dark Knight-nál is jobb volt sz.tem mert az számomra akció/thriller és nem klasszikus értelemben vett képregénymozi...:-))

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.04.30. 14:26:13

@COLT: Nézd meg moziba:)
@madárijesztő: Nem tudom milyen lehetett lebutítás előtt a karakter, de szerintem csak egy rosszakaró mondhatta:) Panettiere rettenetesen dögös volt benne:) Roberts apja, Eric meg büszke lehet csemetéjére. Nagyobb sztár lesz a lány, mint ő maga:)

I3eni 2011.04.30. 17:19:49

A Washington Post jól lehúzta a filmet :/ mindössze 38-at kapott és ahogy nézem feljebb a többi lapot, ott is 40-60. A Los Angeles Times értékelte a legjobbra. Nem vagyok horror filmes, de egyébként így a kritikát olvasva érdekelni kezdett, bár már alig alig emléxem az első 3 részre, lehet meg kéne nézni őket, vagy belevághatok egyből a lecsóba?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.04.30. 17:41:27

@I3eni: Szerintem vágj bele nyugodtan. Én is alig emlékeztem az első háromra, csak az maradt meg, hogy nem igazán tetszettek, meg a Ghostface figurára emlékezterm.

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2011.04.30. 21:25:38

@I3eni: Én mindig nagy Sikoly fan voltoam, így újranéztem a filmeket az elmúlt hónapokban. Az új rész viszont azok nélkül is működik. Közben úgyis beugranak majd a korábbi emlékek a trilógiáról.

A hivatásos (külföldi) kritikusok értékelése engem meg sose érdekelt. A filmek úgyis a nézőknek készülnek.

COLT 2011.04.30. 22:05:40

@desmondwallace: Én megmondom őszintén hogy nagyon nagy ívben leszarom a kritikák 90%-át. A kommandót lehet fikázni, a Chuck Norris filmeket is, én 10 évvel ezelőtt is élveztem őket, és most is.:) Ami nekem tetszik az felőlem lehet 900000 aranymálnára jelölt is.

madárijesztő 2011.05.19. 11:29:40

Korrekt folytatás volt.
spoiler a végén azért csak kinyírtam volna Coxékat. Ha lenne ötödik így esetleg új szereplőket tudnának behozni.