Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Howard nem rendezi meg Az elveszett jelképet

2011.07.27. 11:38 koimbra 8 komment

Ron Howard prezentálásában mutatkozott be Dan Brown regényhőse, Langdon professzor a vásznakon. Brown Da Vinci kódja nagy népszerűségnek örvendett és a folytatást, az Angyalok és démonokat is úgy vitték, mint a cukrot.  2009-ben érkezett a harmadik résszel, Az utolsó jelképpel, amelyből az első napon 1 millió darab kelt el.

Ugyan az Angyalok és démonok a mozikban nem hozta az elvárt eredményt, de a stúdiót továbbra is érdekelte a harmadik rész. Tom Hanks szerint Brown regénye egyszerűen letehetetlen volt és jelezte, hogy újra eljátszaná Langdon profot. Ron Howardot azonban nem érdekli a következő felvonás, producerként viszont kivenné a részét a filmből.

"Ron azt mondta Amy Pascalnak és Michael Lyntonnak, hogy nem akar több Dan Brown regényt filmre vinni. Egyszerűen csak nem akarja újra és újra ugyanazt a dolgot csinálni, nem akar folyamatosan ugyanazokkal a karakterekkel és történettel dolgozni." - mondta egy bennfentes. Howard mostanában eléggé elfoglalt, a Setét torony projektnek próbál új otthon találni, miután az Universal passzolta a lehetőséget. Ezen kívül még van egy rakat tervezet az asztalán, köztük a Rush autóversenyzős film.

Az utolsó jelképben Langdonnak 12 óra alatt kell megfejteni egy nagy rejtélyt Washingtonban.

Címkék: sequel regényből film last symbolum

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr913103921

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex Mahone 2011.07.27. 13:08:59

Az eddigiek tekintetében az is csoda, hogy a meglévő kettőt megrendezte.

Blake007 2011.07.27. 13:37:53

A Angyalos rész nekem bejött. :) Örülnék ha elkészülne ez is.

BeniMan 2011.07.27. 14:15:07

Azért az érdekelne hogy ki fogja eljátszani a 190 magas kopasz agyontetovált rossz fiút a könyvből...

Alex Mahone 2011.07.27. 16:30:07

@BeniMan: vagy Rock, vagy Vin Diesel :)

moTa 2011.07.27. 19:00:06

Kicsit zavaró a dolog egyébként, mert pl. az Angyalok és Démonok könyvet 3 évvel a Da Vinci kód előtt írta(már valamikor 2001-2 környékén olvastam), csak ez utóbbit előbb filmesítették meg. Tehát igazából az Angyalok és Démonok az első rész és így tovább:)

Dean6 2011.07.27. 19:07:11

@moTa: Miért lenne zavaró,a filmben enyhe utalásokkal megcserélték és kész.A történetben nincs semmiféle kavarodás.
Szerintem mindegy is ki fogja rendezni csak csinálják már,elég jó történet.Jó lesz ez!

moTa 2011.07.27. 19:11:22

@Dean6: Ok, akkor úgy mondom, hogy aki olvasta a könyveket és látta a filmeket, azokat... nem is, mondjuk úgy, hoyg engem zavar:D

mutant · http://universal.blog.hu 2011.07.29. 10:16:50

Vééégre lehet kommentelni:D Na...csak annyi, hogy rohadtul nem vágom, ki találta ki, hogy TH-ra illik a szerep. És miért nem a Megtévesztés fokáról forgatnak filmet???Az ütős lenne!!!
süti beállítások módosítása