Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Spartacus: Vengeance sorozat előzetese

2011.07.30. 19:09 koimbra 12 komment

18-as karika és esetleges spoiler: Aki látta vagy belekezdett a Spartacus sorozatba tudhatja, hogy mi várható a következő évadtól. CGI vér, meztelenség és sok kockahas, amihez dacos fejek társulnak. Sajnálatos módon Andy Whitfield, a széria első évadának a sztárja rákkal küzd, a Starz bízott felépülésében és ezért halasztották el a folytatást, helyette egy előzményt készítettek. Azonban Whitfield nem gyógyult meg, helyére Liam McIntyre-t szerződtették le.

A második évad elején Spartacus és néhány volt rabszolgatársa elhagyja Capua városát, sereget szervez, hogy Róma ellen vonuljon. No nem éppen úgy, ahogy az a történelem könyvek lapjain le van írva, de azt már tudjuk, hogy eddig sem követték hűen a régi történéseket.

"Beszéltem Andyvel és igazi gentlemanként viselkedett. Úgy értem, hogy Andy felhívta a srácokat és mindenkinek elmondta, hogy azt szeretné, ha a sorozat folytatódna. Áldását adta a show-ra és ezért természetesen nagyon hálás vagyok, sokkal könnyebben megy a munka annak tudatában, hogy az a fickó rábólintott, akivel ez az egész elkezdődött. Számomra ez sokat jelenet. " -mondta McIntyre.



 

Címkék: sorozat trailer spartacus

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr233112552

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2011.07.30. 19:24:13

Hát én ezt most azonnal meg akarom nézni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :D

www.hirbase.blog.hu 2011.07.30. 19:57:13

Ez kib*****jó lesz!! De nagyon sajnálom a régi főszereplőt...

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.07.30. 20:09:26

Hiányozni fog Andy, s remélem az új arc méltó utódja lesz. Pont mint az első évadnál, most is meggyőzött a trailer, iszonyúan várós!

Sanosuke 2011.07.30. 20:27:50

le sem tudja tagadni a 300 stílusát :D

Dean6 2011.07.30. 21:12:17

Nekem nem tetszik az új színész,így már kevésbé érdekel az egész.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.07.30. 21:16:51

@Dean6: Sajnos ez egy olyan dolog, amit el kell fogadni. Szerintem még egy picit hasonlít is Andyre a posztképen. :)

Dean6 2011.07.30. 21:57:40

@ForgerON: Jó persze én megértem,a pénz.
Igazából szerintem az 1.évad sem volt egy nagy dolog,bevártam 2-3 részt és úgy néztem.De érted ez olyan,mintha a Dexterben lecserélnék a főszereplőt,vagy a Prison Breakből más játszaná Scofieldot a köv. évadban. Odalenne a "varázs":)

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.07.30. 22:12:07

@Dean6: Az biztos, hogy sokkal rosszabb lenne, ha a váltás előtt már több évad kifutott volna.
Még arra leszek kíváncsi, hogy akkor mi lesz, amikor Andy meggyógyul (mert ez csak így lehet), s újra munkába állna mondjuk a 3. évadra. Nyilván egy ilyen szintű "harc" után sokáig tart mire elnyeri régi formáját, na de mégis, ha...

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2011.07.31. 15:39:34

@ForgerON: Ha Andy teljesen felépül, akkor se fogja már visszakapni ezt a szerepet.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.01. 13:40:28

Agyrákból kevés az esély, de szurkolunk nagyon...

A sorozatban olyan sok erős karakter van, hogy nem fog feltűnni, hogy más játsza spartacust... Az alfa amugy sem ő hanem crixus.

Shyllard 2011.08.01. 14:37:03

@Dean6: Sztem egyáltalán nem ugyanaz, persze nehéz lesz megszokni Andy nélkül, de még egyáltalán nem forrt össze a karakter az alakjával, mint az általad is említett Dexternek, v Scoefild-nek.

Amúgy nagyon várós a sorozat, az 1. iszonyat jó volt, a 0. tartotta a szintjét, úgyhogy sztem ez sem fog csalódást okozni. Még azt is kinézem az egészből, h végre Spartacus-ék fogják megnyerni a lázadást :D
süti beállítások módosítása