Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

UIP hírlevél

2011.08.02. 21:13 koimbra 4 komment

Daniel Craig: szociopaták laknak az interneten!

            Soha nem iratkozna fel a Facebookra Daniel Craig, és twitterezni sem akar. – Mi értelme lenne? – teszi fel a szónoki kérdést a vakítóan kék szemű sztár. – „Fölkeltem és ettem egy tojást.” Ilyen bejegyzések vannak. Minek? Ha valakivel beszélni akarok valamiről, felhívom, elmegyünk egy kocsmába, iszunk egy sört, és elmondom, mi bajom. Ehhez nem kell sehová feliratkozni. Hamarosan kettéválik az emberiség: az egyik fele folyton ott lóg majd a közösségi hálón, a másik fele pedig magasról tesz az egészre. Vagy ez már be is következett?

            Craig azt is elárulta, hogy néha rákeres a nevére a Google-ban, de azonnal elzárja a gépet, amint valami rosszat olvas magáról. – Ez borzasztóbb, mint a crack. Ennyi gyűlölettel sehol nem lehet találkozni – mintha az internet a szociopaták gyülekezőhelye lenne, akik alig várják, hogy valami perverz dolgot írhassanak.

            Daniel Craiget legújabb filmjében, a Cowboyok és űrlényekben titokzatos revolverhősként láthatjuk viszont, aki tudja, hogyan kell visszaverni a földönkívüliek invázióját.

            (Cowboys & Aliens – hazai bemutató: 2011. augusztus 25.)

Új mellbimbót kapott Olivia Wilde

            Vállal meztelen jelenetet Olivia Wilde, de csak hátulról, elölről ugyanis szégyenlős. Ez az oka, hogy a Testcsere című vígjáték utómunkálatainál mellbimbót kellett választania magának. – Van Ryan Reynoldsszal egy ágyjelenetünk, amit csak úgy vállaltam, ha a mellbimbómat tapasszal eltakarjuk – meséli a színésznő. – Igen ám, de a vágószobában kiderült, hogy a tapasz nagyon idétlenül fest, ezért digitálisan mellbimbót kopíroztak a megfelelő helyre. Én választhattam ki, milyet szeretnék, szerintem nagyon helyes lett a végeredmény.

            Olivia Wilde egyébként a Cowboyok és űrlényekben is megszabadult ruháitól, de ott sikerült úgy megoldani, hogy nem kellett trükköt alkalmazni.

            (The Change-Up – hazai bemutató: 2011. október 6.)

Szupermodell vetett szemet Ben Stillerre

            Azért lobbizik Lara Stone szupermodell, hogy bekerülhessen Ben Stiller tervezett filmjébe, a Zoolander 2-be. A nagy sikerű, 2001-es első részben, a Zoolander – A trendkívüliben több híres modell és Paris Hilton is felbukkant, mert a film a divatvilág visszásságait figurázza ki. Stiller már tíz éve tervezi a folytatást, nemrég fejezte be a forgatókönyvet, és minél hamarabb szeretne forgatni. A címszerepben természetesen ő tér vissza. Lara Stone számára nagy kiugrást jelentene, ha komolyabb szerepet kapna a produkcióban, mert a szupermodell feltett szándéka, hogy a kifutók meghódítása után Hollywoodban fut be karriert.

            Stillert hamarosan egy krimivígjátékban láthatjuk Eddie Murphy oldalán. A Hogyan lopjunk felhőkarcolót egy csapat lúzerről szól: akik bosszút akarnak állni egy milliárdoson, aki ellopta a pénzüket. Csakhogy a célszemély egy felhőkarcoló tetején lakik, és állig felfegyverzett őrség védelme alatt áll. Brett Ratner rendező szerint filmje pontosan az Ocean’s Eleven ellenkezője, csak több benne a poén.

            (Tower Heist – hazai bemutató: 2011. november)

Kristen Stewartnak fűillata van

            Sok mindent tudunk már Kristen Stewartról, most az is kiderült róla, hogy fűillata van. De nem kell ám azonnal rosszra gondolni, nem olyan fűről van szó... A színésznőről Arthur Cohn producer mesélt, akivel A sárga zsebkendő című 2008-as filmben dolgozott együtt. – Kristen soha nem parfümözi magát, de nincs is rá szüksége, mert nagyon kellemes fűillata van – árulta el a producer a Hollywod Life-nak. – Leginkább a frissen nyírt fűére hasonlít az illata.

            Meglehet, Kristen a következő hetekben mégis kénytelen lesz dezodort használni, mert már megérkezett Londonba a Snow White and the Huntsman forgatására, és a film akciójeleneteiben húszkilós páncélt kell viselnie. Olyan Hófehérkét alakít ugyanis, aki harcos hercegnő, s a nézeteltéréseket férfias küzdelemben tisztázza.

            (Snow White and the Huntsman – hazai bemutató: 2012. május)    

Címkék: hírlevél uip

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr733121218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanosuke 2011.08.02. 21:27:35

Dan egy igazi angol :D

sjbee 2011.08.02. 21:29:53

Teljesen igaza van :)

Spawn85 2011.08.05. 12:01:13

Daniel Craig-nek tökéletesen igaza van. :)

Ezzel együtt én nem tartom rossz ötletnek sem a Twitter-t, sem az FB-t, csak ésszel kell használni. (Nekem pl. azért jó, mert nagyon sok ismerősömmel nincs lehetőségem minden nap személyesen találkozni, így viszont tudok velük beszélgetni.)
süti beállítások módosítása