Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kevesebb mozijegy fogyott Amerikában, mint tavaly

2011.12.30. 18:54 koimbra Szólj hozzá!

A THR közlése szerint az előzetes becslések alapján  Észak-Amerikában 1,28 milliárd jegy fogyott 2011-ben, amely visszaesés az előző évhez képest. 4,4 %-kal kevesebben mentek mozizni, mint tavaly. Öröm az ürömben, hogy legalább a nemzetközi porondon szépen alakultak a bevételek, sok produkciót az Amerikán kívül elért eredmények húztak ki a pácból.

A számítások azt mutatják, hogy Észak-Amerikában idén 10,2 milliárd dollárt termeltek a mozik, míg 2010-ben 10,58 milliárd dollárt kasszíroztak a filmszínházak, ami 3,6 %-os visszaesés.  Ez azonban nem annyira szörnyű, mint 1995-ben, akkor csak 1,211 milliárd jegy fogyott, 2002-ben pedig 1,57 milliárdnyian jutottak el a vetítőtermekbe.

Ha a nemzetközi eredményeket nézzük a hat hollywoodi stúdió összesen 13,53 milliárdos forgalmat generált, ami minden idők legjobb, legnagyobb bevétele.

Valószínűleg hamarosan közzétesznek majd egy-két közleményt, ahol a fejesek, a szakemberek és a hozzáértők megpróbálják megmondani a tutit, hogy szerintük miért szárnyal az Amerikán kívüli piac és miért ültek be kevesebben Amerikában a vásznak elé.

Címkék: miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr113507629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása