Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Rizikós filmek...

2012.03.04. 15:45 koimbra 32 komment

 

...avagy melyik produkció fog hatalmas égni idén? A nagy költségvetés általában nagy kockázatot jelent. Persze akad egy-kettő, amelynek sikere garantált, a Bosszúállók, a Hobbit vagy következő Batman film kizárt, hogy elbukjon. Ám akadnak szép számmal idén olyan művek, amelyekre rengeteget költöttek, nagy a tét és egyáltalán nem garantált, hogy a producerek és a stúdiók viszontlátják pénzüket. Vegyünk sorra pár produkciót, amelyek közül néhány biztosan el fog vérezni.

 

Ha valami két vállra fektetheti John Cartert a Mars megmentése közben az a költségvetés. Suttogták, hogy 300 millió dollárt emésztett fel a sci-fi fantasy és a Disney ezen felül 100 milliót szórt el a marketingre. Andrew Stanton ugyan cáfolta, hogy a büdzsé ennyi lenne, de a hírek szerint Stanton nem állt a helyzet magaslatán a munkálatok alatt, ez volt ugyanis az első élőszereplős filmje (eleddig animációs alkotásokat csinált) és nem ment könnyen számára a váltás. A pótforgatás alkalmával sok-sok jelenetet újra kellett venni. Ráadásul a filmnek két hete van kitombolnia magát, mert jön Az éhezők viadala, majd A titánok haragja. Ellene szól, hogy Disney-film és már sokan fanyalognak, hogy teljesen családbaráttá varázsolták Edgar Rice Burroughs világát.

 A Men in Black harmadik része szintén kockázatos üzlet, már most meglegyintette a bukás szele. Gyakorlatilag félkész forgatókönyvvel vágtak bele a forgatásba, majd a munkálatok lepihentek pár hónapra, ez alatt a költségek csak nőttek és nőttek. Végül 215 millió dollárnál állt meg a költségvetés (bár 350-ről is hallani).. A franchise második részét sem kedvelte igazán a nép, aminek már 10 éve és könnyen feledésbe mehettek a Sötét zsaruk. Esetleg abban bízhatunk, hogy Will Smith jó érzékkel választja ki mely alkotások érdekelhetik a közönséget, csakhogy utoljára 5 éve jelentkezett popcorn filmmel.

 

Az Alien vs Predator folytatása után a stúdió úgy döntött, hogy mindkét űrszörny megérdemel egy újabb esélyt a bizonyításra. Antal Nimród a Ragadozókat vezényelhette le, Ridley Scott pedig bevállalta az Alien előzményfilmet, amelyről utóbb kiderült, hogy a savas vérű lényeket nem nagyon fogunk látni benne. Fog kapcsolódni az Alien filmekhez – mondogatják megnyugtatásképp, ám arról elfeledkeznek, hogy az emberek azt akarják, hogy végre egy jó folytatást kapjon a franchise, ahol a savas vérű lények nem csak mellékszereplők. Scott R kategóriás sci-fi-t akar, a stúdió PG-13-at, nem kizárt, hogy utóbbi fog győzni. Már csak azért is, mert egy minimum 125 milliós (itt is lehet találni nagyobb számokat 200 millióig) filmről van szó. Ha a Ragadozókból indulunk ki, akkor buktára számíthatunk, hiszen a Predators összesen 127 millió dollárt termelt , Amerikában 52 millióit.

Arnold Schwarzenegger filmet remake-elni? A Conannál sem jött be, talán az Emlékmásnál sem fog. Len Wiseman, az Underworld és a Die Hard 4 rendezője próbálkozik az újabb változattal. Az Osztrák Tölgy cipőjébe ezúttal Colin Farrell lépett, aki csak ritkán adja a fejét akciófilmre. A S.W.A.T. Ugyan nem hozott rosszul, ám vámpírként (Frászkarika) alig érdekelt valakit. Mellesleg egy Philip K. Dick adaptációra 200 milliót költeni? Noormááális? Eddig csupán két produkció lépte át a 100 milliós határt, amely a szerző regényein alapult: a Különvélemény és a Paul Verhoeven által dirigált Emlékmás.

 

Semmi értelme nem volt újraindítani a Pókember franchise-t – gondolhatnánk, ám ha a stúdió érdekeit nézzük, akkor nekik nem volt más választás, mint a reboot. A gázsik egyre csak nőttek és nőttek, ráadásul Venom és Homokember után a közönség ismét két ellenfelet, esetleg hármat várt volna. Ezért a stúdió a manapság oly divatos reboot mellett döntött, a Batman esetében nagyon bejött. Az amerikai közönség a Raimi-féle trilógiánál minden egyes résznél kevésbé volt lelkes, de azért hümmöghetnek a rajongók, hogy most hirtelen felejtsék el az előző részeket és ismét azt nézzék, hogy Parker miképp válik szuperhőssé? A Sony meghúzta a nadrágszíjat, elvileg 80-90 millió körüli összeget adott Marc Webb rendezőnek, ami első hallásra elég kevésnek tűnik, nem lenne csoda, ha végül 120 millió dollár feletti számok kerülnének napvilágra.

Stephen Sommers G.I. Joe-ja kissé alulteljesített, a 175 millió dollárba került akció (+marketing) 302 millió dollárt kapart össze világszerte, ami enyhén szólva is csalódás, nem hozott profitot. Ennek ellenére a stúdió (esetleg a Hasbro nyomására?) mégis bejelentette a folytatást, bizonyára megugorhatott a Joe figurák iránti kereslet. A régi csapatból csupán Kígyószem maradt, Duke helyett pedig Roadblock állhatott a középpontba, a bikakemény fickót Dwayne Johnson formálta meg. Az előző részben még csak egy nő akciózhatott, a második felvonásban már kettő, Lady Jaye és Jinx léphet a Kobrák tyúkszemére. A siker nem garantált, vissza kell csábítani a G.I. Joe kedvelőket, akiknek kiábrándító volt az első rész. A büdzsé nem ismeretes, de hülyék lettek volna ismét gigantikus összeget megszavazni, talán sikerült 120-nál meghúzni a határt.

Az idei felhozatal közül a Bourne Legacy áraszt magából erős izzadtságszagot. Matt Damont már nem érdekelte a folytatás Paul Greengrass nélkül, ám az Universal ebbe nem törődött bele és „csakazértis”-jelleggel rábólintott még egy Bourne filmre, ám ebben már nem Damon egykori karaktere áll a középpontban. A trilógia egyes része egyre jobban és jobban termeltek és a közönség megjegyezte a főhős nevét, de bizonyára többször is meggondolják majd, hogy elmenjenek-e megnézni a Jeremy Renner főszereplésével készült folytatást.

A titánok harcáról kevés pozitív vélemény született, de abban nagyjából mindenki egyetértett, hogy a konvertált 3D borzalmasan rossz volt. Perszeusz idén visszatér, újabb szörnyek kerülnek fegyvere elé, ám a stúdió nem tanult, a főhős ismét konvertált 3D-ben törhet utat magának. Ráadásképp egyáltalán nem hallhatunk a produkció háza tájáról a megszokott szövegeket: „Sokkal jobb lesz, mint az első” vagy „Tanultunk a hibáinkból. Most mindenki elégedett lesz, majd meglátjátok!” Úgy tűnik, hogy a Warner bízik az előzetesek és a képanyagok vonzó erejében és mit sem törődik azzal, hogy a többség csalódottan távozott a mozikból az első rész után. Már csak az lenne a röhej, ha a Titánok haragja többe került volna, mint a Titánok harca.

Vége a Harry Potternek, lassan eljő az Alkonyat utolsó (?) része, kell egy másik, fiatalokat megcélozó fantasy franchise. Az éhezők viadala regények nagy népszerűségnek örvendenek, de vajon a kvázi embervadászatos történet mennyire lesz népszerű a mozikban? Úgy hírlik, hogy az első nap alatt annyi jegy fogyott elővételben, hogy még az Alkonyat harmadik felvonását is lenyomta.

Két szereplős „egy helyen” játszódó film? Rendező Alfonso Cuaron? Jöhet, naná. A Gravity cselekménye az űrben játszódik, egy űrbázis megsemmisülését csak két asztronauta éli túl, akik megpróbálnak valahogy visszajutni a Földre. Egy-két robbanáson túl nagyobb látványra ne számítsunk. 80 milliót költöttek a George Clooney és Sandra Bullock főszereplésével készült sci-fire, ami úgy fest, hogy kamaradráma lesz, állítólag az első 15-20 percben néma csend lesz. Vannak, akik leteszik a hajukat is az efféle művek előtt, de kevés az esély arra, hogy a 80 millióját viszontlátja a stúdió.

 

Keanu Reeves négy éve nem játszott popcornfilmben és Amikor megállt a Föld sci-fire kevés ember gondol vissza pozitívan. A 47 Ronint Carl Erik Rinsch dirigálta, a reklámfilmes útját Ridley Scott egyengette, a Prometheust is majdnem ő dirigálhatta, de a Fox ebbe ne ment bele. Mint kiderült teljesen jó döntés volt, hiszen a szamurájos fantasy munkálatai alatt csöppet töketlenkedett és a költségvetést is túllépte, amely immár 170 millióra rúg. Felettébb bátor húzás ennyit költeni egy ilyen alkotásra, hisz' még Tom Cruise sem volt képes sikerre vinni Az utolsó szamurájt, szerencsére a nemzetközi közönségre egyes esetekben lehet számítani.

 

Idén két Hófehérke film kerül a mozikba, az egyik komorabb hangvételű lesz, a másik esetében pedig egyértelműen a fiatalabb korosztályt célozzák meg. Az Alice Csodaországban milliárdos bevétele után több klasszikus mesét kotortak elő a stúdiók, szándékuk szerint némi változtatást hajtanak végre a történeten, nem a megszokott sztorit ismételgetik. A Jancsi és Juliska folytatása, a Hansel and Gretel Witch Hunters és a Jack the Giant Killer bemutatóját átpakolták 2013-ba, előbbit januárra (amely nem sok jót sejtet), utóbbit nyárra, állítólag több időre van szükség az effektek befejezéséhez. Tavaly A lány és a farkas hozott gyér eredményeket, Piroska leszerepelt. A Hófehér és a vadász nagy ellenfele a 175 milliós költségvetés, a Tükröm Tükröm lényegesen kevesebbe, 60 millióba került. Melyik jön ki győztesen a viadalból? A szülők bizonyára elviszik csemetéiket Singh filmjére, de a rendező előző alkotása, a Halhatatlanok az erős marketing ellenére sem hozott úgy, ahogy a 300. A Hófehér és a vadász részéről felettébb bátor húzás volt, hogy komorabb fantasyként reklámozzák, hisz ez nem túl sokszor jön be. az Outlander nagyot bukott, az új Conan sem volt profitképes, a Solomon Kane sem termelt sokat, a Hellboy is keveset hozott.

Baz Luhrmann brutálisat bukott Amerikában az Ausztrália kalandfilmmel, a teljes kudarctól a nemzetközi színtéren elért eredmények mentették meg. Idén A nagy Gatsby-vel jelentkezik, 125 millió dollárból gazdálkodhat és idáig érződik, hogy F. Scott Fitzgerald regényéből díjnyertes alkotást akarnak faragni. De mintha ez lett volna a cél a legutóbbi Leonardo DiCaprio főszereplésével készült J Edgarral is, amelyet végül mellőztek a díjátadókon. Ugyan december elég erős hónap lesz (Django Unchained, Hobbit, Word War Z....), de nagy ellenfele inkább a Nyomorultak újabb verziója lehet.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr714288048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.04. 17:54:17

kicsit sok a rizikós film egy évre, nem?!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.03.04. 18:18:38

@doggfather: Nem, szerintem minden évben van ennyi.

skizo... (törölt) 2012.03.04. 18:21:17

@doggfather: ami a legszànalmasabb, hogy egy eredeti otlet sincs koztuk...

ssjani 2012.03.04. 18:49:24

A végére odaírhaták volna, hogy kb. az összes az idén bemutatandó magyar film is tuti bukás lesz.

Atkakukac1989 2012.03.04. 18:57:17

Ezek közül ennyit sajnálok:
- Men in Black 3
- Prometheus
- G.I. Joe 2 (mert az elsőt szerettem)
+ egy kicsit John Cartert

A többi meg ha jó film is lesz, tuti nem termel sokat. Kivétel a The Hunger Games, ha igazak a jegyelővételi adatok.

komplikato 2012.03.04. 19:40:33

Kicsi az esélye, de azért az az "Emlékmás remake" még jobb is lehet, mint az Arni féle verzió. Más kérdés, hogy egy film jósága nem nagyon van összefüggésben anyagi sikerével.

komplikato 2012.03.04. 19:42:13

@skizo...: A John Carter tele van szuper jó ötletekkel, az egyetlen baj ezzel, hogy az elmúlt 50-60 évben a sztorijából több száz film lopott.

gisss 2012.03.04. 19:45:32

@skizo...: A Prometheus nem eredeti ötlet? Szerintem elég eredeti lesz. Max annyi a visszautalás hogy lesz benne egy kevés Space Jockey, meg ki tudja, utalás a xenomorphokra, de a sztori önálló lesz.

bandigyerek 2012.03.04. 19:58:00

ellentmondást nem tűrő, észtosztó blogger...

Madnezz · http://sorfigyelo.blog.hu 2012.03.04. 20:01:07

@skizo...: Mert már nincsen új ötlet.
A szuperhősös sztorik Gilgamessel kezdődtek, folytatva Heraklésszel, vagy Akhilleusszal, már akkor is volt horrorisztikus szörnyek, vad csaták, párbajok.
Talán egyetlen új zsáner, a mátrixos, darkcitys, 12 majmos, harcosokklubja féle dupla világos történetek. Igen az Emlékmás is az. :D

mrs. white 2012.03.04. 20:08:50

Philip. K Dick-re bármennyit érdemes rákölzeni az más kérdés, hogy talán a különvélemény ami egész tűrhetőre sikerült és az emlékmás de mindkettő messze volt az eredeti történettől. Amit most akarnak az új emlékmással az hogy közelebb legyen az eredeti mű szellemiségéhez. Sok megfilmesítésnek épp a béna hozzállás és a kevés pénz volt a veszte.

Coolet 2012.03.04. 21:06:05

Néha nem tudom, hogy a nagy nemzetközi trendek honnan veszik azt, hogy ez vagy az a film bukni fog. Szerencsére a végeredmény a mozikban dől el, ami beint időnként a nagy kritikusoknak. Volt màr ilyen: pl. Titanic, stb. Szal csak várjátok ki azt a bemutatót, utána okoskodjatok, hogy melyik film lesz bukta!

Sanosuke 2012.03.04. 21:11:25

@bandigyerek: ismerős ez a kép egy másik blogból :)

balazsman 2012.03.04. 21:24:00

abban bízok, hogy a John Carter bukása után a Disney megtanulja, hogy ne firkálja oda minden filmjének a címsora fölé az "ikonikus" logóját, hanem szelektáljon, melyiknél van ennek értelme...
nem volt akkora hülyeség a 80-90' években a Touchstone és a Hollywood Pictures, mind sub-label az ilyen produkciókhoz.
A Disney név egyszerre áldás és átok.
Számomra főleg átok...

Dean6 2012.03.04. 21:35:14

Van fent neten egy 10 perces John Carter részlet, és meg kell mondani van párhuzam a Cowboys and aliens között,és tényleg érezhető a Disney kezessége...nagyon gyerekes és családbarát lesz.Ezért fog szerintem bukni!

Semerreretyó 2012.03.04. 22:09:55

Edgar Rice Burroughs-így kell írni.

little2 2012.03.04. 23:18:20

Én épp a nyáron olvastam el egy rakás Philip K. Dick novellát amiből film is készült. A We remember it for you wholesale (Total recall) című novella, nem több mint egy 15 oldalas kis szösszenet, egy slusszpoénnal a végén, ami tényleg csak egy poén. Normális filmet ebből lehetetlen összehozni, még egy félórás t-vfilmet is alig. Az egészben csak az álombevésés ötlet az ami használható, ezen túl a filmesek azt hoznak ki belőle amit akarnak. Az eredeti befejezés, max egy Monthy Python filmben működne. Lehet szidni Hollywoodot, hogy csak elcseszik az adaptációkat, de ez eddidgi filmek közül kettő volt ami hűen lekövette az eredeti novállák cselekményét: a Second Varity (Screamers), és az Impostor. Egyik se lett az évszázad filmje, se kritikailag, se bevétel szempontjából. A Minority Report is tök más volt novellában, de az eredeti semmivel se volt jobb, abba is bele lehet kötni logikailag.

A John Carterre, meg nem lett volna szabad 150 millánál többet rákölteni. A realisztikus látványvilág pedig abszolút rossz koncepciós döntés volt. Ennek inkább egy SF elemekkel dúsított Conan szerű fantasynak kellett volna lennie. Nekem így is nézős, de félek bukta lesz. Akkora azért remélem nem lesz, mint a Green Lantern. A Rottentomatoes-on jelenleg 71%-on áll.

vrango 2012.03.05. 07:53:35

@little2: Dick egy őrült zseni volt - minden műve egyetlen kérdést boncolgat, de olyan diverzitásban, hogy mindig másképpen tudta tálalni ugyanazt, mégsem volt unalmas (én tucatnyi regényének, és kb. kétszer ennyi novellájának elolvasása után vetemedtem ilyen dekrétumre:P). Viszont néha annyira hevenyészetten dolgozta ki az eseményeket, karaktereket, hogy csak a mögöttes gondolat miatt működött egy-két regénye.
Vagyis nála csak az ötletet lehet filmbe átemelni, mert a könyvei nagy része eléggé megfilmesíthetetlen.
Szerintem meg a legjobb adaptáció eddig a Szárnyas fejvadász volt ami szenzációsan ragadta meg a dick-i "életérzést" (amit amúgy még az ellenségemnek sem kívánok átálni:P) úgy, hogy a sztorinak csak néhány elemét tartotta meg.
A Különvélemény és az Emlékmás meg jó kis mozik voltak, de annyira nem tükrözték Dick lelivilágát, csak a mester csavaros cselekményötleteit.

vrango 2012.03.05. 07:56:15

Az eredeti posztra meg csak annyit reagálnék, hogy én is szánalmasnak tartom, hgy az 50 éves képregények leporolása után már a 100 éves "sci-fiket", sőt, a 300 éves (mű-)meséket veszik elő... :(
Ilyen tekintetben a Promi sem eredeti, de várós:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.03.05. 12:50:59

Szerintem a Men in Black bukta lesz, az Emlékmás jól szerepelne, ha nem 200-ba kerülne.
Félek, hogy elvérzik a GI Joe 2. De ami tuti félresiklik az A titánok haragja.

little2 2012.03.05. 13:29:06

@vrango: Egyetértek, hogy zseni volt, de az 50-es évekbeli művei azért még messze nem voltak annyira elborultak. Főleg azok nem amikből a filmeket is forgattak. Mondom a Screamers és az Impostor 90%-ban lekőveti a lényegesebb cselekményt, a fordulatokat, természetesen jócskán feltupírozva. Ezeken a műveken, még egyáltalán nem érződik az LSD okozta "háborodottság".:D Magyarán bárki számára fogyaszthatók.
Az Emlékmás alapnovellája, viszont tényleg csak egy poén, ebből azt hoznak ki a filmesek, amit akarnak. A 200 milla azért brutális.
A John Cartert én azért nagyon sajnálom, több mint fél évszazada próbálták már megfilmesíteni. Sajnos nem volt elég feljlett hozzá a technika korábban, de el is tökölték a dolgot, így mostanara már szanaszéjjel lopkodta minenki Borroughs eredeti ötleteit. Azért még ne temessük. Ez a márciusi időpont jó lehet neki, mostanra már ki vannak éhezve a nézők a látványfilmekre, de ilyenkor még nem erős a mezőny.

Llew 2012.03.05. 16:45:41

Van igazság a posztban, de azért kicsit túlzást a Batman befejezést meg a Hobbitot kivéve az összes nagyobb névvel érintett filmet rizikósnak titulálni.

==T== 2012.03.05. 19:12:29

A Predators egyáltalán nem volt bukás, mert bár "csak" 125 millió USD-t hozott, de kóstálni is csak 40 milliót kóstált.

NZ79 2012.03.05. 20:17:03

Hamarosan be kell látniuk a stúdióknak, hogy az újszerű(nem véletlenül használom az eredeti helyett, hisz oly nagyszerű filmek sem eredeti ötleten alapulnak, mint a Mátrix)ötletek hiánya ,és az elszabadult költségvetések
csak kudarcokat fognak szülni..hiába egy 300-350 millás globális bevétel, ha a film, marketingel együtt közel ugyanennyibe kerül...másrészt ott van az R kategóriától való kóros félelem..ez a legérdekesebb. Elsőre logikus, hisz R-nél lényegében kiesik

a 13 és 17 év közötti korosztály(legalábbis ezt olvastam, pedig az R nem
teljes tilalom,hanem a fokozott felügyel
et ,nagykorú éltal).Mégis,mintha el-
felejtenék a stúdióvezetők,hogy az 70-80
90-es években hány R-kategóriás siker s
született,az éves Top 10-ben rendszeres
n 2-3 R-es film szerepelt..egy scifi
horror nem családbarát..mindent a hely
én kellene kezelniük..

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.03.05. 20:39:34

@==T==: Nem írtam, hogy a Predators bukta volt, csak hozzá viszonyítottam. Ha a Prometheust így nézzük, az kevés lesz. Már az Alien 4-et is sokan utálták, majd jött az AvP, ami után a Ragadozók fel tudtak állni.

mojoking77 2012.03.06. 05:02:18

Hmm, azert van egy ketr film, ami varos 2012-re, s akar be is johet:
-Dark Shadows. (Bar divat cikizni, de Tim Burton azert ritkan nyul igazan melle)
-Expendables 2 (Sokan vagyunk 30 felett.. :))
-Lincoln (Spielberg miatt sokan dunnyogik, hogy a 2012-es ev nagy Oscar varomanyosa lesz.., akar meg jo is lehet. Vagy persze nagyon rossz is)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.06. 08:57:13

@koimbra: szerintem a predators bukta volt, legalábbis nem hozott akkora sikert, hogy azonnal bejelentsék a folytatást...

==T== 2012.03.07. 12:55:28

@koimbra: Na igen. Mondjuk a Prometheus már mostanáig komolyabb marketing hátteret kapott, mint a Predators összesen.

@doggfather: Tudtommal lesz folytatás, csak Rodriguez most máson dolgozik. Nem biztos, hogy ezt a szálat viszik tovább, de úgy volt, hogy lesz a közeljövőben még Predator film.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.07. 13:03:43

@==T==: nekem nagyon tetszett, igazából a kedvenc predator filmem lett azonnal. remélem is, hogy folytatják, csak nem lett akkora siker szerintem.
süti beállítások módosítása