Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Raid: Redemption

2012.06.11. 21:50 koimbra 22 komment

Egy fiatal rendőr korán reggel elbúcsúzik terhes feleségétől, majd csatlakozik ahhoz a kommandós egységhez, amelynek feladata, hogy elkapja a környék főgengszterét. A helyi keresztapa egy sokemeletes épületben éldegél, magát mindenféle kegyetlen bűnözővel, narkóssal és gyilkossal vette körül. Ellenfeleinek többsége már a föld alatt pihen, a konkurencia is megtanulta, hogy nem érdemes vele ujjat húzni, még a zsaruk sem merik megközelíteni a helyet, a maradék meg le van fizetve. A különítmény teszi a dolgát, kezdetben még minden rendben halad, úgy megy az akció, mint a karikacsapás. Csendben haladnak, hatékonyan végzik a munkájukat, de jelenlétükre fény derül, a maffiózó által birtokolt épület környékén fellelhető összes zsivány megkapja a hivatalos vadászengedélyt a meggondolatlan betolakodókra.

 

Az előzetes másfél órás megállás nélküli lövöldözést és bunyót ígért. Sok-sok produkció marketinganyaga kecsegtetett hasonló akciófilmmel, de általában keserű szájízzel konstatálhattuk, hogy csúnyán átvertek a palánkon. Az aprítás helyett fölösleges beszélgetéseket, vontatott jeleneteket kapunk. Ám az indonézek nem átverésre játszottak, megmutatták, hogyan tudnak ők is tökös akciófilmmel szolgálni. Csoda, ha Hollywood máris lecsapott a remake jogaira?

Gareth Evans rendező nem tököl sokat, pár perc elteltével az alakulat beveti magát a magas építménybe. Nem várat magára az első komolyabb tűzharc sem, a pokol elszabadultával a túlélők kétségbeesetten veszik tudomásul, hogy immáron ők töltik be a vad szerepét. Szobáról szobára menekülnek, falakat és padlókat törnek át a túlélés reményében. Mindeközben újratöltés nélkül szórják az ólmot, úgy ahogy azt a régi akcióhősök tették. Ám a tárak egyszer csak kifogynak, így azzal folytatják az ádáz harcot, ami a kezük ügyébe kerül: kés, machete, gumibot és egyéb földön heverő nyalánkságok.

 

Mindenképpen meg kell említeni, hogy a The Raid nem csak egy látványos lövöldözésekkel és lenyűgöző bunyókkal teli alkotás akar lenni, hanem konkrétan az is. Lazán kenterbe veri a közelmúltban kiadott hollywoodi felhozatal nagy részét. A rendező csak néha engedélyez szereplőinek (és nézőinek) lélegzetvételnyi szünetet, de a feszültség folyamatosan a levegőben vibrál. A megmaradt kommandósoknak fogalmuk sincs, hogy a következő sarkon nem futnak-e bele egy újabb adag vérben forgó szemű machete-s alakkal és a ház bérlői is csak találgatnak, hogy hol húzhatták meg magukat az erősítésre hiába váró zsaruk. Kissé érthetetlen, hogy a gépfegyverektől miért válnak meg oly könnyedén egyesek, bár szükségszerű volt, hiszen ekkor kimaradt volna néhány bunyó, köztük a machete vs. puszta ököl összecsapás.

Ez a film nem fog komoly díjakat nyerni, nincs mondanivalója, nem feszeget morális kérdéseket. A produkció nem akar többnek látszani, mint egy véres, kőkemény és szórakoztató akciófilm, ahol megpróbálnak a realitás talaján mozogni és a harcművész jeleneteknél a szereplők nem rohangálnak a plafonon. Klisésnek klisés és gyakorlatilag történet sincs, de nem probléma. Valljuk be, olykor jól esne leülni egy olyan alkotás elé, amiben (akár ész nélkül) ütnek-vágnak, ráadásul úgy, hogy normális akciórendezőre és egy valamirevaló kaszkadőrirányítót vagy koreográfust. Nagy szerencse, hogy a karakterek nem vesződnek túl sokat a szájukba adott mondatokkal, hiszen ezekre láthatóan (illetve hallhatóan) nem túl sok figyelmet fordítottak és a fordulat is kvázi nevetséges. Még jó, hogy a The Raid nem egy akciófilmnek álcázott Barátok közt. 80 %-ot megérdemel.

imdb: 8,1

rottentomatoes: 83 %

Címkék: akció iromány 80 % the riad

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr904581758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

robbie90 2012.06.11. 23:42:03

Mocskos jó akciók, király zenék néha megszakítva a feleslegesen túlbonyolított sztorival. Én nagyon jól szórakoztam rajta, csak ajánlani tudom.
8/10

Dean6 2012.06.11. 23:51:13

Kemény film! A közepe fele egy kicsit leült a hangulat,de utána pörgött tovább. A koreográfiák viszont nagyon élethűek,kenterbe verik az eddigi összes verekedős filmet.

Söci 2012.06.12. 09:49:55

kurva jó ! csatlakozom a többiekhez

profi bunyók, hihető, de nagyon látványos verekedések

újra is akarom nézni valamikor, mert
annyira frankó jelenetek vannak benne, és ezt tényleg kevés akciófilmnél éreztem mostanában

talán picit több lövöldét elbírt volna,
ha nagyon maximalista akarok lenni
de azért pöpec

Sanosuke 2012.06.12. 16:56:09

@Dean6: nem is szar amcsi karate :D

igazi kőkemény ázsiai harcművészet.
az ilyen filmekben maguk a színészek a kaszkadőrök és harcművészek egyszerre.

Sanosuke 2012.06.12. 16:57:43

amikor az öregember előveszi a kalapácsot az tiszta Oldboy :D

Pszt! 2012.06.12. 19:31:00

Unalmas! Egy idő után kikapcsoltam, mert untam a vég nélküli verekedést.

Söci 2012.06.13. 13:14:37

@Pszt!: pedig pont utána jött a legjobb jelenet, ami Ázsia díjat is nyert,
de te már sosem fogod látni

Shyllard 2012.06.13. 15:23:10

Igazi, ízig-vérig akciófilm volt, a forgatókönyvön persze lehetett volna mit alakítani, dehát nem azért nézünk ilyesféle műveket :) Jó pörgős az egész, bőven kitölti a játékidőt, remélem fontolgatnak valamiféle folytatást, hisz a vége elég nyitott maradt.

Dean6 2012.06.13. 15:46:13

@Shyllard: Lesz folytatás is,elvileg még időn hozzálátnak,de jön az amcsi remake is..:/

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.06.15. 15:13:52

Életem egyik legjobb akciófilmje idáig, úgy néz ki tényleg csak USÁn kívül tudják értékelni a jó filmeket.

Ahogy a poszt is írta, tényleg kicsit furcsa volt, hogy hamar eltűntek a gépfegyverek (pedig még utána volt is jelenet, ahogy a gengszterek lent összegyűjtötték a halott rendőröktől), és emiatt nekem már fárasztó volt a sok közelharcos rész. Egy picivel több lövölde lehetett volna, mert sztem azok is qrva jók voltak (a hűtővel záruló egyenesen zseniális)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.07.30. 22:44:28

végre én is megnéztem. A verekedések olyan szépek, hogy majdnem sírtam rajtuk.

Tamura 2012.08.02. 16:56:22

ebben a filmeb csak az a fárasztó, mit sok más filmben is, hogy egyesek vasfejűt játszanak... legalábbis számomra ott hal meg a film amikor a fószer fejét hiába verik a falba, ütik, rúgják - ő felkel és mindenkit szét ver. Teszi ezt 50-60 kilós manus, akit ketten is ütlegelnek, a támadói meg hirtelen elfelejtik, hogy tökön is lehetne rúgni, torkon is lehetne vágni stb. - pedig ezt előtte másokkal megtették. Szóval egyszerűen nem értem,hogy amikor egy halom munkát fordítanak arra, hogy összehozzanak egy klasszul megkoreografált verekedést, mért basszák el az egészet avval, hogy antirealista módon reagálnak egyesek arra, hogy verik őket... ilyenkor tudnám a rendező vagy a harci koreográfus fejét a falba verni - meglátjuk ezek után is kitartana e a baromságai mellett...

Tamura 2012.08.02. 16:59:47

ja és ott lesz a fantasztikus film kategória is megcélozva, amikor torkon szúrva is tovább verekszik, ahelyett, hogy holtan fetrengene a földön...

Tamura 2012.08.03. 20:36:39

A másik hasonló indonéz film egy fokkal nézhetőbb. Címe: Merantau Warrior. A főszereplő stílusa mondjuk Tony Jaaéra hajaz, és a párharcokon van a hangsúly, a befejése meg drámaira sikerült. Mindenesetre érdemes megnézni azt is...

Tamura 2012.08.03. 20:38:19

@Söci: hihető? - ezt komolyan mondod - néz má meg a végjátékot, szerinted torkon szúrva tovább verekszik valaki?

Söci 2012.08.04. 08:43:49

@Tamura: igen, komolyan

úgy értettem, hogy nem az a fajta kung fu film, ahol több métereket repülnek, meg a falakon rohangálnak zsinóron rángatva

kurva jó kis bunyós film volt

GBONATOR 2012.08.11. 14:43:11

@Tamura: Igen, akár torkon szurva is tovább verekedhet valaki. Hihetetlen sok adrenalin és endorfin termelés mellett, lehet, hogy nem is érzi. Nem egyszer történt már meg, hogy valakiknek kést szúrtak a hátukba, sőt volt akinek a fejébe szúrták, és szólni kellett nekik, hogy menjenek be az ambulanciára, mert nem érezték.

exilis 2012.08.12. 20:20:19

@Tamura: A Merantaut ugyanez rendezte, sőt aszem a főszereplő is ugyanaz aki a Raidben(most lusta vagyok megnézni). Én is láttam annó, mert valaki azt írta valamelyik fórumban, hogy jobb mint a Ong Bak. Hááát, szerintem max középszer. Lassúak a bunyók és túlkoreografáltak nekem.

Galak (törölt) 2012.09.13. 22:41:21

Kár hogy a jól megkezdett céllövölde után átmennek turbónindzsába, ettől olyan lesz mint egy videójáték bossfight-al a végén.

Egy kis SPOILER:

A főhős visszatérő dilemmája:

Szemben áll velem 5 ellen, mit tegyek:
A. Felkapjam az AK47-t és aprítsak
B. Felkapjam a 45-ös Colt-ot és zúzzak.
C. Rohanjak nekik puszta kézzel mert így fair.

Megoldás (mindig): C.

SPOILER vége.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.14. 08:25:19

@Galak: haha, ez jó volt, és találó is, de nem hibája a filmnek azért. :D
süti beállítások módosítása