Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Jégkorszak 4: Vándorló kontinens (Ice Age: Continental Drift)

2012.07.10. 20:39 koimbra 6 komment

jegkorszak4korhataros.jpg

10 évvel ezelőtt a mozikba beköszönt a Jégkorszak, ami gyakorlatilag a Fox első pozitív csalódása volt az animációs piacon. Ezt megelőzően az Anasztázia és a Titan A.E. alkotásokkal próbált birokra kelni a Disney-vel, kevés sikerrel. Felettébb jó döntés volt, amikor rátette a kezét a Blue Sky cégre, amelynek első nagyobb megpróbáltatása éppen a Jégkorszak volt, azóta is megbízhatóan szállítja az olcsóbb, de jó minőségi és szórakoztató animációkat. Legnagyobb sikerük kétségkívül a mamut, a kardfogú tigris és a lajhár főszereplésével készült franchise, amely immáron a negyedik felvonásnál tart.

A folyamatosan makk után szaladgáló motkány véletlenszerűen beindít egy, az egész bolygóra kiható folyamatot, ennek következtében a világ arculata jelentős változásokon megy keresztül. Manny, Sid és Diego elszakad a megszokott élőhelyüktől, kedves barátaiktól és szeretteiktől, egy nagyobb jégtáblán utazva próbálják túlélni a megpróbáltatásokat. Kalandjuk nem veszélytelen, mivel egy béna legénységgel megáldott kalózcsapat útjába kerülnek.

iceagekep1.jpg

Mi újat lehet elmondani egy animációs széria negyedik részével? A szereplőket szépen bemutatták, megismertük és megkedveltük őket. Nyilvánvaló, hogy rajtuk sok változtatást nem lehet végrehajtani, inkább afféle leküzdendő akadályt kell eléjük gördíteni, mindezt kicsiknek és nagyoknak szóló humorral megspékelni, érdekes mellékkaraktereket behozni.

Az összeszokott trió mellé adnak egy vén lajhárt, vagyis Sid nagymamáját, aki csöppet kelekótya és szolgál néhány vicces beszólással, de kevésbé emlékezetes, mint amennyire szerették volna, hogy az legyen. A majomkapitány ugyan félelmetes és kellőképp gonosz lehet a kisebbek számára, így ők tudnak izgulni azért, hogy komolyabb baja ne legyen jégkorszaki hőseinknek, viszont válogatott csapata túlságosan debil és ostoba, szegény kardfogú lány egyenesen halovány. Némileg erősít az összképen a bennszülött hörcsögök, akik valóban szolgáltatnak néhány vidám pillanatot és még a Rettenthetetlent is megidézik (ezzel gyorsan véget is ér az „öregebbeknek” szánt kikacsintások sora). Eléggé hiányoznak az új, érdekes, szórakoztató mellékszereplők.

Az alkotók már a film elején meglobogtatják, hogy lesz mondanivaló is: fontos a családi összetartás. Sidtől ugyan hipergyorsan elválnak a hirtelenjében előkerült rokonok, de a lajhár erősen örül a nagyinak is. Manny lánya ugyan látszólag nem kedveli az apját, hisz minden tini lázad, de a bajban csak kiderül, hogy kedveli édesapját. A mamutpapa is tűzön-vízen keresztül próbál visszajutni hőn szeretet nejéhez és nehezen kezelhető lányához. A végkövetkeztetést általában a film végén szokták levonni, amiről mindenki eldönteni, hogy nyögvenyelős vagy pont helyén van, a Jégkorszak 4-ben azonban az egész játékidőt belengi a mondanivaló.

iceagekep2.jpg

Aduász: a motkány. Míg a Madagaszkár szériában a pingvinek lendítették át a nehezebb pontokon a történéseket, itt a prehisztorikus makk-kereső pillanatai derítik fel a poénosabb jelenetekre váró közönséget. Most is ugyanazt csinálja, amit eddig, vágyait nem tudja és nem akarja háttérbe szorítani és még egy motkány lány kedvéért sem hajlandó lemondani kedvencéről.

Kissé olyan érzés a Jégkorszak negyedik felvonását nézni, mintha az alkotók meg sem erőltették volna igazán magukat, úgy gondolhatták, hogy a jól bejáratott, megszeretett figurák amúgy is elviszik a hátukon a filmet. Eléjük sodortak néhány leküzdendő akadályt, de komolyabb megpróbáltatást a majomkalózkapitányon kívül nem találtak ki számukra. 60 %-ot nyomnék rá.

imdb: 6,0
rottentomatoes: 50 %

Címkék: animáció iromány 3d jégkorszak 60 % sequel jégkorszak 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr84643357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2012.07.10. 22:55:43

Nálam egy szinten van a Madagaszkár 3-mal. Egyik se volt valami eredeti, de mindkettő tetszett.

nemecsek ernő áruló 2012.07.11. 09:19:10

"a jól bejáratott, megszeretett figurák amúgy is elviszik a hátukon a filmet"
Egyetlen jégkorszakot sem a "jól bejáratott figurákért" néztem, hanem kizárólag Motkányért. A többi rész, az olyan, mint a reklám a kereskedelmi tévéken, el kell viselni, és megszakítják a jó részeket. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.07.11. 12:13:33

@Dr.Jones: én mindkettőt félve fogom megnézni...

a8zoli 2012.07.11. 16:25:14

én a második után nem néztem... ezt se fogom erőltetni.

hambig 2012.08.17. 11:44:29

@félázsiai nemecsek ernő áruló: a motkány nem jól bejáratott figura ami elviszi.........?

nikodémus 2012.08.26. 06:45:38

Jobb valamivel, mint a teljesen értékelhetetlen harmadik rész, de nem éreznék különösebb hiányt akkor sem, ha nem láttam volna. Az új karakterek erőltetettek és halványak, kikacsintás kevés, a poénok gyorsan inflálódnak.
süti beállítások módosítása