Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!

Elköltöztünk: filmdroid.hu

Schwarzenegger és Worthington a Ten akciófilmben

2012.07.24. 10:51 koimbra 5 komment

Sam Worthington hatalmas lökést kapott karrierje kezdetén, de nem tudott élni a lehetőséggel, nem képes kiszagolni, hogy mely projektekre ülnének be szívesen az emberek. Ezúttal a Ten akciófilmre bólintott rá, amiben Arnold Schwarzenegger oldalán akciózhat.

A filmet David Ayer, a Nehéz idők (Hars Times) és Az utca királyai (Street Kings) direktora és vezényelheti le Skip Woods forgatókönyvéből. A Variety szerint úgy kell elképzelni a tervezetet, mintha Agatha Christie Tíz kicsi néger regényéből akarna valaki egy tesztoszteronbombával megrakott koppintást összehozni.

A Ten egy DEA egységet állít a középpontba, nem holmi apró-cseprő ügyekkel foglalkoznak, hanem a világ legveszélyesebb, legkeményebb drogkarteleit próbálják felszámolni. A csapat rajtaüt az egyik kartell rejtekhelyén, ahonnét több millió dollár zsákmánnyal távoznak. Úgy döntenek, hogy a milliókat nem szolgáltatják be, hanem megtartják maguknak. Ám valaki módszeresen gyilkolni kezdi a tagokat.

Címkék: miújság ten akcióhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr454674588

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2012.07.24. 14:05:00

Ez az! Arni most sorban tolja a filmeket! Idén Expendables 2, jövőre a börtönös film Stallone-val meg a mexikói határos! :D

Canon a Barbár 2012.07.24. 14:32:22

nem értem, h Schwarzi miért ilyen átlagos forgatókönyveket választ ki mostanában. az okés h az expand 2 a nosztalgia faktorra épít, mert az arról szól.

de azon kívül inkább vállalhatna modernebb, izgalmasabb, jó sztorival megáldott cuccokat, régen emiatt volt ász a csávó, lásd running man, terminator, total recall, predator, end of days, last action hero stb.
a legtöbb akkori akciósztár filmjei mára inkább b kategóriás polcra kerültek fel, de Arnold mozijai közül sok a mai napig igazi klasszikusnak számít.

pl lehetne megint gonosz, vagy dolgozhatna komolyabb rendezővel, akár tarantino, nolan, jones, blomkamp stb.

ő is egyre idősebb lesz, már nem sokáig tud akciósztárként varázsolni, és azt érzem, h a régi rajongókat akarja kiszolgálni, pedig valójában nem az történik. most kellene tényleg masszív projektekbe belevágnia.

persze butaság előre leírni a filmjeit, de egyelőre sajna egyikben látszik túl nagy potenciál.

mondom ezt úgy, h tényleg nagy rajongója vagyok, és örülök, h újra a vásznon fogom látni.

Canon a Barbár 2012.07.24. 14:33:55

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.07.24. 21:03:14

@Rolee83: A The Tombban mellékszereplő lesz, a The Last Standen kívül még az Unknown Soldierben áll a középpontban, aztán még esetleg jön a Triplets, az Ikrek folytatása.

Rolee83 2012.07.24. 23:49:39

@koimbra: Nekem mindegy, hogy mellékszereplő vagy főszereplő, jó lesz újra vásznon látni! És akkor ne feledkezzünk meg a T5-ről sem...
süti beállítások módosítása