Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Macskafogó 2- A sátán macskája -kritika

2007.12.30. 14:31 koimbra 12 komment

Még egy bőrt lehúztak a rókáról. Ja, bocs, ez a KisVukra lesz érvényes.
Tehát: Még egy bőrt lehúztak a macskáról.

Macskafogó-a név mára fogalom, a mese pedig klasszikus lett. Bemutatásakor látta a fél ország.

20 évvel ezelőtt láttam vagy 50x ezt a mesét, de ugyanennyiszer néztem meg az Erdő kapitányát , a Vukkot (vagy akár a Star Warst). „Nem vagyok egy Grabowski” pedig sok-sok ember ismételgette, ha nem jött össze valami. Sajnos ez időközben átalakult:”Nem vagyok egy MacGuyver”

 

Sajnos a magyar filmgyártás is rákapott néhány éve arra, hogy egykori régi magyar filmeket újraforgatnak. Talán emiatt a siker láttán érezhették úgy az alkotók, hogy folytatni kéne ezt az alapművet.

 

A történetben is eltelt húsz év, csak úgy, mint a valóságban. Az egerek élik mindennapjaikat, a macskáktól már nem kell félni, a roboteb megszelidített minden egyes cicust. Illetve majdnem mindegyiket. Stanley, miután sikeresen felkutatta Livingstone -t dzsungelben hazafelé indul, de elkapja egy bennszülött macskatörzs. Ők még szeretik az egereket...megenni. Döbbenten hallják, hogy mi történt a többi macskusszal. Elhatározásra jutnak-fel kell szabadítani őket. A sámánmacska megidézi Moloch-ot a pokolból, aki ott a második legfőbb fejes. S elindulnak!

 

Szomorú vagyok. Ez már nem az ami volt egykor az első rész. Rengeteg szóvicc és mondatferdítés található benne, no meg pár filmes utalás is. Azonban a poénok fáradtak, nem ülnek, nem viccesek. Ilyenkor sóhajt egyet a néző-többre nem futotta?

 

A Macskafogó első része megismételhetetlen, örökéletű. Hogy száradt volna le annak az a keze, amelyikkel nem akadályozta meg az ötletgazdát, hogy leírja a folytatást, mikor a közelébe volt.Miért volt szükség a folytatásra? Biztosra veszem, hogy nem azért, mert a készítők szerint olyan rohadt sok ötletet gondoltak ki, hogy már kifolyt a fejükből. A pénz a válasz. Hisz az első részt ismeri szinte mindenki vagy legalábbis hallott róla. Nem szórakozásról szól ez már, csak hogy egyes emberek teletömjék a zsebüket.

 

Az összes karakter visszatér. De minek? A kevesebb több lett volna. Ha megerőltetik magukat poénok terén esetleg. A patkányok szerepeltetése egy az egyben felesleges volt. Lusta Dick feltűnése szintúgy. A legfájdalmasabb pedig mikor a rozsdahalmaz kutyu átmegy Power Rangers figurába.

 

Pozitívum van-e? A szinkronhangok! Na az jól sikerült. De a mese az nem. Harmadik rész? Kösz, nem kell!!!

 

Én már előre félek a KisVuktól. A Macskafogó előzetese alapján lehetett arra számítani, hogy jó lesz, a Vuk előzetese pedig még csak nem is jó. Remélem a Szaffit és az Erdő kapitányát békén hagyják és nem akarnak a Vizipókból egészestés rajzfilmet csinálni. Mert akkor megsértődöm...mégjobban.

 


Értékelés: mint mese 30 %, mint folytatás 1 %,

A mozi félig volt teli , volt öreg, közép-éskiskorú néző is. Nevetés egy-két alkalommal volt csak. Pedig azért a kisebbek nevetgélnek minden poénon. Amint a végefőcím feltünt én már rohantam is a kijárathoz, ilyen pedig ritkán fordul elő.

Címkék: mese animáció iromány 0 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr62279071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Monyók 2007.12.31. 13:15:56

Szerintem minősíthetetlen szar lett.

Az előttem lévő sorban ülő 10 év körüli srác a felénél elkezdett (csendben!) játszani a mobilján.

Szégyelhetné magát az aki ilyen szar munkát kiad a kezéből.

RRomeo · http://www.artistpub.hu 2008.01.02. 16:00:52

Ugyanezt írtam majdnem:
www.artistpub.hu/index.php?p=forum_topic&id=1061
10. hozzászólás.

sajnálom hogy ilyen lett a folytatás, sokal többet vártam én is. TV-be való izzadságszagú gyengus kis szösszenet.

fantho 2008.01.02. 16:21:47

Rossz volt ez a mese, többre számítottam. Inkább megnézem az első részt megint. Jól mondja ez a kritika, csak a szinkronhangok voltak jók

anonym 2008.01.29. 15:54:26

nem gyerekeknek készült, mögöttes tartalmú förmedvény. ha érted a megjelenő "motívumokat" és utalásokat, akkor viszont igen elgondolkodtató... Ezt tényleg csak azok értik......

groundwalker 2008.01.29. 17:34:49

Attól még lehet rossz. Az első részt láttam csak, tényleg jó de én nem vagyok a rajongója szóval ezt majd max a tv-ben nézzem meg.

FeroxX 2009.05.31. 20:58:22

ehh.. most láttam a TV-ben, dehát ez tényleg szörnyű.. eszméletlen GYENGE.. nem szar, mert azért jó az animáció, valami történet is van, meg karakterek, de GYENGE ! valami eszméletlenül.. nem tudtam nevetni rajta, pedig az első részt soxor láttam, és sokadzsorra is élveztem, ebben viszont eszméletlen rosszak a dialógusok, lebegnek az űrben, se elejük se végük, a film 3/4-t kilehetne dobni a kukába úgy, hogy felsem tűnne senkinek a hiánya..szal.. gáz gáz gáz..erőltetett rókabőr.. az egyetlen értékelhető dolog az animáció lett, az tényleg jó lett.. na de kit érdekel ez ha rossz az egész koncepció ? báh.. sajnálom, főleg annak fényében, hogy tegnap néztem meg a Wall-E-t is.. így kicsit még erősebb volt a kontraszt egy kiváló animációs film fényében :/

ghck 2013.12.26. 13:49:54

szar szar szar szar szar!!!! Fél órát bírtam csak nézni, pedig akartam, hogy jó legyen! De rohadt unalmas!

ghck 2013.12.30. 10:37:10

@doggfather: :) Na meg is nézem a napokban az első részt!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.12.30. 11:31:42

@ghck: én is, a tv is adja valamelyik nap majd ha jól láttam az ajánlóját.

ghck 2013.12.31. 09:35:02

LOL ez a gyalázat pont most megy az rtlen!

Az első rész pedig:
M1: Szombat (2014. január 4.) 15:10
M2: Vasárnap (2014. január 5.) 12:40

Egyik időpont sem jó nekem.. :(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.01.02. 10:44:14

@ghck: megvan dvdn, de egyik nap csak megnézem.
süti beállítások módosítása