Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A hihetetlen Hulk (The Incredible Hulk)

2008.06.16. 19:26 koimbra 10 komment

Régebben valamelyik égi csatornán ment egy sorozat, a Hulk. Néhányat sikerült elkapni néha és megnézni, habár nem értettem semmit belőle, azért elég jól elvoltam rajta. Egyik epizódban a nagy zöld behemót magával Thorral ütközött meg, azt hiszem jót mosolyogtam ezen, hiszen a viharisten elég cingár volt.

 

 

Aztán Hulk néhány éve a vásznakon is feltűnt, a szép nyitás után azonban nem hozott túl jól a kasszáknál. A filmet sokan támadták, főleg a rendezőt, Ang Lee-t, szemére vetették, hogy volt képes ilyen filmhez asszisztálni.

 

 

 

Tavaly zajlott a nagy crossover a Marvelnél, mikor Hulk visszatért a Földre és az összes hőst elagyabugyálta, persze a végén azért Sentryvel meccseltek egy nagyot, aminek a végén ha jól tudom Bruce Banner elhalálozott, alig csengett le azonban a nagy hepaj, a szuperembereknek új bajjal kell szembenézniük (Secret Invasion), De a tavalyi év a Hulké volt a képregényekben, ennek a sikerét próbálja meglovagolni A Hihetetlen Hulk, amivel visszahozzák Dr. Zöldet a vásznakra.

 

A készítők egy teljesen másfajta filmet képzeltek el, mint amilyen Ang Lee-é volt. Gyakrolatilag az egész gárdát lecserélték a folytatásra. Eric Banából Edward Norton lett, Sam Elliotból John Hurt, Jennifer Connellyből Liv Tyler. Ang Lee helyett pedig Louis Leterrier, A szállító rendezője.

 

 

 

A történet szerint (nagy vonalakban) Bruce Banner (Edward Norton) bújdosik, menekül, az amerikai hadsereg, élükön Ross tábornokkal (William Hurt) el akarja kapni, kísérletezgetés céljából. Hogy csapatát erősítse az egyik legjobb emberének, Blonskynak (Tim Roth) beadja a szuperkatona szérumot, amelyet nem használtak már a második világháború óta. Blonsky azonban több hatalomra vágyik és mikor hozzájut a gammasugarat nyelt jóemberrel (vagy lénnyel) találja szembe magát.

 

Még a bemutató előtt hallani lehetett, hogy Edward Norton összeveszett a stúdióval a vágás során, azonban ezt később cáfolták, bár még most is suttognak ilyen-olyan balhékról a forgatás után. (Anno volt egy hasonló nagy zűr, mikor az Amerikai história X rendezője Tony Kaye panaszkodott Nortonra, végül Norton vette kezébe a gyeplőt és ő fejezte be a filmet). Szerencsére a vásznon nem érződik, hogy komoly gondok lettek volna, csak a zöldike néha kissé rajzfilmes hatást kelt, de személy szerint nekem ezzel nem volt gondom.

 

 

 

Mit is vártam a Hulktól? Egy képregényfilmnél már szinte várja az ember, hogy mikor teszi tiszteletét egy másik hős, akárcsak cameo szinten is. Tony Stark itt fel is tűnik Ross tábornokkal cseveg egyet. Letterrier korábban azt mondta, hogy Amerika kapitány is feltűnik majd, nos ez nem történt meg, csak a szuperszérumot mutatják be. Az első részben volt lelkizés, volt akció, most is hasonlót képzeltem el, kevesebb lelkizéssel és több (sok) akciót. Akad vegyesen mindkettőből, bár az akció egyfajta tombolás itt. Aki kedveli a képregényfilmeket, ezt is kedvelni fogja. Aki pedig röhögőgörcsöt kap azon, hogy egy ember átalakul egy több méter magas lénnyé és úgy gyalogol a golyózáporban, mintha meg sem érezné azt, az ezen is fetrengeni fog. A Hulk nem az év filmje, sőt nem is az év képregényfilmje, de élvezhető, jó, popcorn mozit készítettek. Mellesleg kevés olyan filmet láthatunk, ahol erőlködés nélkül tépnek szét egy kocsit, ahol másodperc töredéke alatt változik csatatérre egy utca vagy egy park. Michael Bay ebben profi, Letterrier csak próbálkozik nem rosszul, de van még mit tanulnia.

 

Hogy az első rész vagy a folytatás volt a jobb? Nekem tetszett az első is, a másodikat is élveztem, egy szinten van mindkettő. Harmadik rész gyanítom nem lesz egyhamar, inkább majd a Bosszú angyalaiban.

 

Értékelés: 70 %

 

imdb: 8,2
rottentomatoes: 65 %

Előállítási költség: 150 millió dollár

Szereplők:
Edward Norton (Bruce Banner)
Liv Tyler (Betty Ross)
Tim Roth (Emil Blonsky)
William Hurt (Thaddeus 'Thunderbolt' Ross)
Robert Downey Jr. (Tony Stark)
Ty Burrell (Dr. Samson)

Vasember, Hulk és Pókember a robotok ellen pár perces rajzfilm

Feliratos előzetes



Ez pedig az említett Hulk vs Thor meccs



A végére pedig rajz: Pókember-Hulk crossover


Címkék: akció iromány képregényfilm 70 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr80524292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VVega · https://debugme.eu/ 2008.06.16. 22:55:31

Hát nekem nem igazán jött be. Az első sokkal jobb volt. Középszarnak mondanám így először és utoljára, mert még egyszer nem ülöm végig. Bővebben a kritikámban.

Amúgy nem is tudtam, hogy ennek a rendezője dirigálta a Szállítót is. Köszi az infót, így már sok minden világossá vált színvonal ügyileg :)))

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.06.16. 23:23:20

Szerintem is az egyszernézzük, DVD-n nem köll kategória.

Virgogirl · http://csecsebecse.blog.hu/ 2008.06.17. 08:05:51

Untam. Tényleg egyszer nézhető kategória.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.06.17. 16:03:43

Szerintem igazán csak a Hulk rajongók örülnek ennek.

gejza 2008.06.17. 17:58:08

Nem volt rossz azért, az elsőnél jobb volt.
A végén milyen csapatot emlegetnek? A Bosszú angyalai?Kik lesznek benne lehet már tudni?

Koimbra 2008.06.17. 21:37:51

A Bosszú angyalait, amit lehet csak Bosszúállóknak fordítanak majd. Amerikai kapitány, Vasember és Thor biztos benne lesz véleményem szerint, no meg Nick Fury...a kérdés az, hogy az eredeti csapatösszeállást akarja bemutatni vagy pedig egy új változatot, mondjuk a New Avengers-t

attttti 2008.06.18. 08:22:47

Node milyen lesz az Amerika kapitányos sztori ha már itt ellőtték a Thí Inkrediböl Huuulk-ban a szuperkatonás cuccot...

kompi · http://filmtrailer.hu 2008.06.18. 09:57:00

Amit igazán várok ebből a sorozatból az az Igazság Ligája. Rajzfilmben legalábbis bejött nekem.

Koimbra 2008.06.18. 10:37:00

Atttti: megemlítették, hogy a második világháborúban is kísérleteztek ezzel. Steve Rogers-ből ekkor lett Am.Kap., csak aztán meg a jeges óceánba került bele, ahol lefagyott és a SHIELD halászta ki, aztán meg a Bosszú Angyalai tagja lett.
Egyébként még az is előfordulhat, hogy a Hulkot fogják üldözni a Bosszúállókban.

Az Igazság Ligája ha jól tudom most épp jegelve van, pedig már épp belendült az egész, és a szereplők is megvoltak, de leálltak a munkákkal. Joel Silver producer mondta, hogy inkább megcsinálják a Csodanő filmet. Az imdb-n ha jól látom már nem is szerepel a Justice League.
Egy rajzfilmsorozatot én is láttam múltkorában.

Max · http://plakatabc.extra.hu 2008.08.04. 17:01:25

Hulk Óriás molinómat eladom, már ha kell valakinek
plakatabc.extra.hu

üdv
süti beállítások módosítása