Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kaméleon

2008.12.14. 19:40 koimbra 10 komment

„A férfiak csak átverik a nőket és csalódást okoznak folyton”-ilyen szövegekbe nap, mint nap belefuthatunk akár a netet böngésszük, de ehhez hasonló szövegeket hallhatunk, ha elmegyünk egy suli mellett vagy állunk a buszmegállóban, esetleg ha támasztjuk a pultot a helyi vendéglátó egységben. Mindennapos dolognak számít ( azért másik nem is azért megkapja a magáét, csak másmilyen formában), a forgatókönyvírók pedig ebből indultak ki, lévén ők is csajok és élhettek már át pár átverést, így az alapsztori könnyen összejöhetett. De hogy működjön is a dolog már kellett némi fantázia és egy remek stáb is. Ez megadatott, mi nézők pedig csak örülni tudunk egy jó filmnek, főleg, ha az magyar alkotás.

 

Az emberek szeretik abba a tudatba ringatni magukat, hogy minden rendben van, minden szép és csodálatos. Kevés az olyan ember, akinél megszólal a vészcsengő, mikor valaki lehozza neki a csillagokat is az égről és valóra váltja álmait. Leginkább a 30-as 40-es éveikben járó nők szeretnék már rózsaszínben látni a világot, hiszen ilyenkor már férjhez kéne menni.

 

 

Gábor (Nagy Ervin) és Tibi (Trill Zsolt) két régi jó barát, facér, idősebb csajokra specializálták magukat. A munkahelyi szemétből összerakják mi kell a nőnek, ilyenkor Gábor beveti magát, Tibi pedig a háttérmunkát végzi. Az áldozatok közös ismertetőjele: nagyobb összeggel rendelkeznek, egyedülállóak és csúnyácskák. A teljes behálózás eredményeként mindegyik hölgytől tetemes összegű pénzt sikerül megszerezni. A következő kiszemelt keményebb diónak ígérkezik, hiába is mondja Tibi, hogy egy a könnyebbik esetet kéne választani, Gábor megy a farka után (ahogy Tibi mondta) és meg is szenved a siker érdekében.

 

Nem igazán derült ki vajon miért is esett a választás Hannára (Hámori Gabriella). Talán Gábornak tényleg szüksége volt már egy jó nőre is ebben a nagy átverések sorában vagy csak kihívást keresett (az, hogy több pénzt látott benne valahogy kamunak éreztem). Ez utóbbi összejött neki 100 %-ig, hiszen hősünk nem egyszerűen jut el egyről a kettőre, egyszerre 4-5 figurát kellett hoznia a siker érdekében. Ugyanis a Hannához vezető úton át több embert is át kell vernie a siker érdekében: egy tekintélyű sebészorvost (Kulka János), egy szappanopera színészt (Csányi Sándor) és egy pszichiátert (László Zsolt). Nagy fába van vágva a fejsze, tartja a mondás, erre az átverős „tesók” is rájönnek. A különböző kihívásokra újabb hazugság a válasz, amit Gábor már hivatásszerűen hasból nyom, egyre keményebben halad a favágás, a favágó pedig nem adja fel, ha már elkezdte. Halad előre, végül már a sok hazugságtól a néző, s talán maga a szereplő sem tudja mi is a cél. A pénz vagy nő?

 

 

Nem emelnék ki egyetlen színészt sem, mindenki jól játszik, senki nem színpadiasan adja elő magát (mint pl Dobó Kata a Szabadság, szerelemben).

 

A Kaméleon megtekintése előtt tudtam meg, hogy a végén csavar is van. Egy lehetőségre tippeltem, az be is jött, nem ért váratlanul, mégis maradéktalanul tudtam élvezni az alkotást. Jól bejáratott sablonok megtalálhatóak a filmben, szerencsére olyan köntösbe bújtatták, amibe a néző is szívesen belebújik. Dicséretes az is, hogy a reklámokat nem tolják az arcunkba, nem kapcsolják be xy rádiót és még a tévében sem mondanak tényeket, vannak hirdetések persze, de nem erőltetetten vannak jelen.

 

A végén azért gyorsan átfuthat azon az ember, milyen műfajba is sorolhatná be a látottakat. Akad benne néhány poén, vígjátéknak nem lehetne nevezni, azzal köszönő viszonyban sincs. Van benne ilyen-olyan szerelmi szál, de nem fogható rá az sem, hogy romantikus mű lenne. Majd beugrik a thriller szó, ami furcsán hangzik egy magyar produkció besorolásánál. Ezért az alkotók szélhámosfilmnek nevezték el gyermeküket. Ám legyen, thriller helyett nevezzük ennek.

 

Goda Krisztina megbízhatóan szállított eddig egy jó vígjátékot, ami igazán elismerése méltó, hiszen mostanság kevés jó magyar vígjátékot látni és egy élvezetes 56-os filmet (Szabadság, szerelem) is fel tudott mutatni. A Kaméleonnal pedig szintén nem lőtt mellé és ez még enyhe kifejezés, hiszen kiemelkedik az utóbbi idők szórakoztatni akaró filmtermékek közül. Ugyanis Goda alkotása profi munka, végig leköti a nézőt, jó filmet sikerült készíteni, személy szerint kiadok rá a 90 %-ot . Van aki Tarr Bélára esküszik, van aki Bacsó Pétert kedveli én Goda Krisztina következő dirigálására szó nélkül fogok beülni.

 

Címkék: magyar iromány kaméleon 90 % szélhámosfilm

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr94822883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Repce Manó 2008.12.14. 20:08:34

Azért az, hogy szélhálmosfilm egy kicsit olyan, mint a régi gumicsirkés ipse monológjai az RTL Klub-on.
Milyen filmeket szeretek? Ufós-embereket elrablós, karatés-helyből 80 méter magasba ugrós, óriáshüllő elől menekülős, nőket elcsábító szélhálmosos... ugye, hogy beleillik a képbe?
Szerintem ez egy dráma. Amúgy tényleg jó film, de a legjobb magyar idén még mindig Gigor Attila: A nyomozó c. filmje.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.14. 21:30:16

Nem láttam a Nyomozót, majd bepótolom. Remélem az is jó lesz, ritkán látni jó magyar filmet.

Repce Manó 2008.12.14. 22:10:14

Kicsit lassabb tempójú, csendesebb film, nem véletlenül lett rétegfilm. De közönségfilmek köreiben szerintem is Goda Krisztina neve, amire érdemes felfigyelni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.14. 22:11:36

A művészfilmeket nem szeretem, a közönségfilmek többsége pedig nem jó. Végre egy olyan film ez a Kaméleon, ami nem csak , hogy megüti a jó szintet, de még rá is tesz egy lapáttal.

Repce Manó 2008.12.14. 22:11:47

Egyébként nekem az utóbbi idők magyar filmjei közül még a Pánik és a Lora tetszett jobban.

Repce Manó 2008.12.14. 22:22:46

Azért szerintem lesd meg a Nyomozót, ha alkalmad lesz rá, nem mondanám rá, hogy művészfilm, de nem is az a közönségfilmes stílus.

human · http://yummie.hu 2008.12.14. 23:10:54

lol, te is most nézted?

szerintem azzal, hoyg elárulod hogy csavar van benne tulajdonképpen lelövöd a filmet. Bár te így is élvezted, sztem tök jó volt úgy nézni, hogy nem tudta az ember.

pl aki tudta h a hatodik rézék vége egy bazinagy csavar az is előbb jött rá mi lesz.

Spawn85 2008.12.15. 01:03:48

Ha már előkerült, "A Nyomozó"-t én is láttam, és nekem az nagyon bejött. Régen láttam már ennyire jó magyar filmet.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2008.12.15. 17:29:17

Jó kis ellentétes cikkek látnak napvilágot
origo.hu/filmklub/20081215-magyar-boxoffice-kameleon-amikor-megallt-a-fold-nok-a-zsaruk.html

www.sg.hu/cikkek/64526/elhasalt_a_nagy_durranasnak_vart_magyar_film

Az origosok azért tudják mit írnak szerintem, az sg-n pedig nem tudom, hogy megy a menet, de napokkal vannak elmaradva a hírekkel, néha nagy baromságokat is szoktak írni.

jamesb · http://filmhirek.com 2009.01.11. 01:52:36

A Nyomozó-hoz én is csatlakozom. Koimbra, nézdd meg, tényleg jó film lett!
süti beállítások módosítása