Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Hívatlan vendég (The Uninvited)

2009.04.29. 16:59 koimbra Szólj hozzá!

 

Mindenféle jót lehetett hallani és olvasni a Két nővér (A Tale Of Two Sisters) koreai pszicho-horrorról, én ugyan nem kedvelem az ilyen műfajú távol-keleti filmeket, de meg szerettem volna nézni, sajnos nem sikerült a mai napig a közelébe jutnom. A tapasztalatom az, hogy ezek a művek számomra sokkal élvezhetőbbek, ha Hollywood remake-li valamelyiket. A Két nővér Koreában hatalmas sikernek örvendett, Amerikában is bemutatták (csekély érdeklődés közepette) és az újraforgatás ötlete is megszületett, aztán pedig természetesen a remake is szépen elkészült.

 

Anna (Emily Browning) egy ideig a pszichiátria vendégszeretetét élvezte, most pedig boldogan szedi össze a cuccait, ugyanis kiengedik, mehet haza. Otthon az újdonság erejével csap le rá a felismerés, miszerint apja (David Strathairn) összejött megboldogult anyja egykori gondozójával (Elizabeth Banks). Nem is csoda, hiszen az asszonka minden este bőszen lepedőakrobatikázik a jóemberrel. Anna nehezen tudja feldolgozni ezt a számára szörnyű dolgot és testvérével (Arielle Kebbel) a nő múltjában kezd kutakodni.

 

 

Több gond is akad ezzel a filmmel. Hatalmas mennyiségű hasonló alkotás lát napvilágot mostanában, szóval a nézők már igencsak felvértezték magukat a különféle klisé-és gagyi ijesztegetések ellen és a horroron edződött közönség nem fogja félelmetesnek találni ezt a produkciót, pláne, hogy az igazán rémisztőnek szánt jeleneteket már jó előre látni lehet. Pedig két direktor is (Charles Guard - Thomas Guard) ügyködhetett azon, hogy izgalmassá, eseménydússá varázsolják a The Uninvited-et, ráadásul ez az első nagyjátékfilmjük, szóval bele kellett volna adni apait-anyait.

 

A másik (szerintem) nagy hiba Banks szerepeltetése. Őt eddig ilyen műfajú produkcióban nem láthattuk, leginkább romantikázott és nevettetett, aranyos kis mosolygós csajnak ismerhettük meg, eme filmben pedig totálisan nem lehet elhinni, hogy gonosz lenne, pedig ez lenne a követelmény. Ez is a rendezők hibája. Plusz valahogy, valamiért még alantasnak, hitványnak sem tudták beállítani rendesen.

 

 

A negatívumok ellenére az alkotás már elején felvesz egy közepes szintet és ezt a végéig tartja is. Nem válik unalmassá, de túlzottan érdekfeszítővé sem. Viszont a vége ütős lett, a (kötelező?) fordulatot nem láttam, nem sejtettem előre és azt kell hogy mondjam ez bizony az utóbbi idők egyik legjobb meglepetése volt, emlegetni fogom egy darabig, az biztos.

 

A kör és a Disturbia producereitől, olvasható a poszteren. Mindkét film jó volt, ezzel most csöppet mellélőttek. 50 %-ot adok rá.

 

 

imdb: 6,4
rottentomatoes: 33 %

Amerikai bevétel: 28,59 millió dollár
Eddigi összbevétel: 31,35 millió dollár

 

Címkék: horror remake iromány the uninvited 50 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr31093904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása