Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Péntek 13 (Friday the 13th) - 2009

2009.06.09. 21:08 koimbra 9 komment

 

Jason és én még nem kerültünk túl sokszor egymás közelébe. Haloványan emlékszem rá, mintha még régen láttam volna egy részt a franchise-ból, de hogy melyiket azt nem tudom. Viszont a Jason X-hez volt szerencsém, ami után nem támadt fel bennem olyan késztető érzés, miszerint meg kéne szerezni valamely részt a szériából. Annyit még tudok, hogy Jason gyakorlatilag halhatatlan volt, mindenféle módszerrel próbáltak vele végezni az idők folyamán, ám mégis visszatért. A remake kapcsán mégis feltámadt az érdeklődésem, mivel a direktori székben Marcus Nispel foglalt helyet, aki Michael Bay produceri felügyelete alatt már összehozott egy számomra teljesen jó horrort, a Texasi láncfűrészes mészárlást.

 

A Cryastal Lake-nél 20 évvel ezelőtt bekattant egy nő, lemészárolt pár embert mielőtt végképp elvesztette volna a fejét. A tábor azóta bezárt, a zakkant csaj fia azonban még mindig ott éldegél és folyamatos kill'em all üzemmódban várja a turistákat, macheteje mindig éles és ha kell bármikor elővesz egy íjász készletet is. Jason nem unatkozik, ugyanis új mészárolandó emberek érkeznek a környékre. Clay Miller (Jared Padalecki) eltűnt húgát keresi ezen a területen, pár fiatal pedig csak egy laza kikapcsolódásra vágyik.

 

 

Teljesen ellenszenves bagázst sikerült összetrombitálni a filmhez, olyanokat akikért egy másodpercig sem lehet szorítani. A főhősnek Jared Padaleckit tették meg, neki már úgyis van horroros múltja, a Supernaturalban űzte az ipart Jensen Ackles-szel, aki idén szintén egy remake-kel, a Véres Valentinnel támadt. Padalecki szájába olyan mondatokat adnak, ami után a srácot csöppet gyagyásnak lehet titulálni, pl: ha valaki azt mondja neki, hogy „Hülye vagy!” akkor ő így reagál rá: „Hülye vagyok!”. A víkendezni érkező társaság végképp unszimpatikus. Az „Azért meg néger vagyok” dumát nyomó fickó nem rokonszenves, a távol-keleti srác pedig valamiért idegesítő, valamint szeret magában beszélni. A banda „főnöke” pedig már az első pillanattól fogva megérdemelt volna egy felnégyelést.

 

 

A mellékszereplő csajok olyan totál butának néznek ki, mint egy marék fű. A fickók nagy megelégedésére legalább vetkőznek, legalább a látvány megvan, arra panaszunk nem lehet. Sajnos a két ismertebb név, Amanda Righetti és Danielle Panabaker nem vet le semmilyen ruhadarabot. Righetti szerény véleményem szerint jobban és feszülősebb cuccban nyomta végig a Visszatérés a Kísértet-hegyre horrort, ebben az alkotásban viszont olyan semmilyen és még csak nem is sikerül jól kinéznie (pedig róla rossz fotót találni szinte képtelenség).. Akiért csöppnyi szimpátiát érezhetünk, az Danielle Panabaker, az egyetlen normális karakter a szereplők között, bár láthatóan néha nem tudja mit is keres ebben a filmben.

 

 

Jasonnek akadnak jó pillanatai, a nagy meláknak kegyetlenül jól áll a hokimaszk, van pár jobb megmozdulása is. Először még talán kicsit megugorhat a szívverésünk, mikor az egyik áldozata mögött megjelenik, később viszont már inkább csak egy-két nagyobb ásításra futja, mivel mindig ugyanúgy próbálják a nézőre hozni a frászt. A nagy benga machetes ugyanis szinte mindig hasonló módon támadja be a prédáját és egy idő múlva már meg se lepődünk azon, hogy hirtelen feltűnik hatalmas alakja valaki mögött.

 

Tehát nem kaptam meg azt, amire vártam, csak egy unalmas, félelemtől mentes alkotást láttam, ahol senkiért nem tudtam szorítani. Legalább gore lett volna több vagy a gyilkolászásnál mutattak volna fel némi kreativitást, ám elég kevésszer lehetett azt mondani, hogy ez aztán valami, a megrögzött horror rajongók szerintem semmi újat nem fognak lelni ezekben a öldösésekben. A Michael Bay-féle horrorgyár egyre lejjebb rakja a mércét, ezúttal a 20 %-nál többet nem tudtak kipréselni magukból. Ja, és érdekelne Jason miért védi olyan hevesen a territóriumát. Talán a sok füvet óvja ilyen vérmesen?

 

imdb: 6,1

rottentomatoes: 26 %

 

Büdzsé: 19 millió dollár

Amerikai bevétel: 65 millió dollár

Eddigi összbevétel: 90,6 millió dollár

 

Címkék: horror remake iromány onlydvd 20 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr821175419

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.06.09. 21:52:29

A régebbi filmeket érdemes pótolni. Nekem nagy kedvenceim. Főleg a 3. rész. Jó kis 80-as évek hangulat. A Jason X meg egy hülyeség, illetve az az előtti két rész is az.
Ez a film tényleg eléggé izgalommentesre sikeredett, de nekem még így is bejött.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2009.06.09. 22:12:43

Detto; soha nem voltam Jason rajongó (A Jason x tényleg iszonyat nagy baromság, sokat nevettem rajta, hirtelen be is ugrott a hálózsákos jelenet:)), a remake azonban nekem is szemet szúrt, azt hittem sikerül valami frankót alkotni, de ezek után már elment a megtekintéstől a kedvem.
Íjász készlet? Akkor lecserélte a jól megszokott spuri (képtelenség Jason elöl elmenekülni, mindig utoléri, vagy elé vág az áldozatainak) stílust? Ez most csak nekem új, vagy a korábban is használt más fegyvert?
A területóvás meg szerintem a múltra vezethető vissza, amikor is macerálták a kicsi Jasont, s megutálta az embereket, s így gondolom nem is szívesen látja őket a "házban". Csak azt nem közli az érkezőkkel...

AldoWinnfield 2009.06.09. 23:21:57

Nekem (mértékkel ugyan) de bejött. Tulajdonképpen ugyanazt hozza, mint a Péntek 13 1-7 többé kevésbé. A Jason filmek viszont soha nem az újításaikról voltak híresek, vagy ha igen, akkor azok szarul sültek el. Láttam az összes részt, szóval van rálátásom a dolgokra talán:)

AldoWinnfield 2009.06.09. 23:24:26

Jah, és Julianna Guill meztelenkedéséért már megérte megnézni..valami hihetetlen jó bőr:D

Tipca 2009.06.10. 00:26:32

Aki csípi a műfajt, annak mindenképpen érdemes belekukkantani a sorozatba (csak lehetőleg ne a 9. résszel kezdje, mert az messze a legpocsékabb epizód). A Péntek 13. szinte már klasszikusnak számít, és szerintem az a legjobb benne, hogy jóformán magát sem veszi komolyan, nagy fun az egész. Kedvenc részem a 6-os, mikor a végén a telepata csajjal aprítják egymást. :D A napokban megnézem az új részt is, már alig várom. :)
ForgerON: eddig is használt fegyvereket, sőt, jóformán mindenkit más módszerrel (és eszközzel) nyírt ki bőröves fejösszeroppantástól kezdve íjpuskás szemátlövésen keresztül kerítésvassal való emberkedésig - bár tény, hogy a machete volt a kedvence :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.06.10. 10:13:55

@ForgerON: spoiler, két ember így végzett ki, nem ment utánuk a nyílt vízre.
Egyébként a baltával is nyomta egyszer, de a Véres Valentinben szerintem jobb volt, mikor csákányt vágnak az emberek után, mint itt ugyanez baltával.

Rolee83 2009.06.11. 07:07:14

Ismerősök szerint elég durva a film, de tényleg semmi újat nem látni bent! Én mindenesetre nagyon várom! Jason fan vagyok :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.06.11. 10:16:44

@Rolee83: Jason valóban kemény, de nem mondanám, hogy durva film lenne. Vagyis nem az a totál brutál. De lehet csak már megszoktam az ilyeneket:)

Rolee83 2009.09.30. 09:54:36

Megnéztem pár hete! Hát tényleg nem olyan durva! Többet vártam tőle. A texasi láncfűrész felélesztése sokkal jobban sikerült! Mindkét részé! Ez meg sem közelíti azt! Na, majd talán a második részben.... :)
süti beállítások módosítása