Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

G.I. Joe: A rendezőről és a szereplőkről néhány szó

2009.08.06. 20:46 koimbra 4 komment

Úgy gondolom, hogy minden 25-30 éves férfiember gyerekként a G.I. Joe-kat és a Transformers figurákat favorizálta, legalábbis valamilyen katona játékkal bizonyosan rendelkezett. Az Alakváltó robotok után a G.I. Joe is a gyöngyvászonra költözik, ennek kapcsán a filmben szereplő színészekről és a rendezőről írtam pár szót (azaz miben láthattuk és honnan ismerhetjük őket).

 

Stephen Sommers: A Perfect Alibi díjnyertes rövid filmje után elég pénzt szerzett ahhoz, hogy megírja és megrendezze a Catch Me If You Can akcióvígjátékot. Később ő írhatta a Fenegyerekek (Christopher Lambert és Mario Van Peebles volt a főszereplő), a Huckleberry Finn kalandjai és a Maugli a dzsungel fia forgatókönyveit is, ebből a két utóbbit maga dirigálta. 1998-ban a Kísértethajó horrorral jelentkezett. Nevét A múmia tette ismertté. A stúdió kezdetben még csak egy kisebb költségvetésű, 10 millió dolláros alkotásként képzelte el a filmet és egy horror franchise lebegett a fejesek szeme előtt. Kezdetben Clive Barker volt az esélyes a direktori posztra, aki egy múmiákat feltámasztó múzeumi igazgatót képzelt el főszereplőnek. Majd miután ez nem jött össze George A. Romero került a képbe, aki természetesen zombi sztorival rukkolt elő. Később jött sorba a többi jelölt, szóba került Joe Dante, Mick Garris és Wes Craven is, majd jött Sommers aki egy Indiana Jones-szerű filmként adta elő elképzelését a vezetésnek, akiknek annyira megtetszett a történet, hogy jelentősen megemelték a költségvetést és rábízták a rendezést is. A film hatalmas siker volt, jött a második rész, ebből pedig készült egy egy spin-off a Skorpiókirály címmel, aminél már csak producerként vett részt. Csalódást okozott a Van Helsing vámpíros-vérfarkasos alkotással, a stúdió többet várt a filmtől, a 160 millióba került produkció csupán 300 milliót hozott világszerte. A harmadik Múmia film rendezését már lepasszolta, de producerként ott állt a háttérben. Ő volt a kiszemelt az Éjszaka a múzeumban filmre, de kreatív nézetkülönbségek miatt kilépett.

 

Channing Tatum: Először Ricky Martin She Bangs klipjében láthattuk őt, majd modellként tevékenykedett, később pedig televíziós ( többek között a Mountain Dew és a Pepsi ) reklámokban tűnt fel. 2004-ben a Miami helyszínelőkben játszott egy epizódban, aztán 2005-ben a Carter edzőben egy kosárlabdást alakított, még jött néhány szerep (Őrangyallal, védtelenül, Micsoda srác ez a lány), aztán a Step Up-ban eljátszhatta a főszerepet és a film sikeressé vált. Tatum a forgatás alatt ismerte meg Jenna Dewant, akivel 2009-ben összeházasodott. Idén három alkotásban is láthatjuk őt, a Bunyót jelenleg is vetítik a mozik, ám nem aratott nagy sikert, a Közellenségekben pedig inkább Christian Bale és Johnny Depp áll a középpontban (mellesleg eddig nem valami nagy siker a produkció).
A G.I. Joe-ban Duke-ot alakítja, a figura az eredeti rajzfilmben a kommandó egyik vezetője volt.

 

Denns Quaid mögött több évtizedes karrierr áll. Bátyját, Randy-t Az utolsó szolgálatért Oscarra jelölték, ekkor Dennis otthagyta az egyetemet és Los Angelesbe ment, hogy maga is színész legyen. Először a Crazy Mama-ban tűnt fel, majd néhány kisebb szerep után az 1979-es Breaking Awayben figyeltek fel rá. A 80-as évek jelentették számára a csúcsot, ekkoriban olyan alkotások főszerepét kapta meg, mint a Kedves ellenségem, Vérbeli hajsza, Cápa 3-D, Az igazak, A rock'n'roll ördöge. Karrierje a 90-es években leszállóágba került kokainfüggősége miatt, de még így is kapott néhány jobb szerepet (Wyatt Earp, Halálkanyar, Sárkányszív). Ebben az évtizedben az Apád, anyád idejöjjön! vígjáték volt a legnagyobb sikere. 2000-ben mellékszerepelt a Trafficban, 2003-ban Golden Globe-ra jelölték a Távol a mennyországtól filmben nyújtott alakításáért. Ebben az évben a Későn kezdővel szép sikert ért el, a kritikusok pedig azt mondták, hogy most ismét az élvonalba kerülhet. Roland Emmerich katasztrófafilmje elég szépen hozott a kasszáknál, de az Alamo már hatalmas bukás volt. Tavaly a Nyolc tanú thriller-akcióval tudott ismét szép összeget felmutatni.

A G.I. Joe-ban Sólyom tábornokot alakítja.

 

Ray Park: 7 évesen látott hozzá a shalon kung fu elsajátításához, majd később a wushut is megtanulta. A Mortal Kombat 2-ben Robin Shoue és James Remar kaszkadőre volt, de eljátszott még néhány más karaktert is, pl. ő volt Baraka. 1999-ben a kapta meg élete leghíresebb szerepét, a Star Wars: Baljós árnyakban a Sith lovag Darth Mault alakíotta. Benne volt Antonio Banderas és Lucy Liu által fémjelzett gyengén sikerült akcióban, a Ballistic: Robbanásig feltöltve az év egyik legnagyobb bukása volt. Az Álmosvölgy legendájában Christopher Walken dublőre volt, majd az X-Men első részében egy mutánst játszott. A Fanboysban pedig a Skywalker Ranch biztonsági főnökének a szerepében láthatjuk őt. Jövőre a Heroes negyedik évadát lendítheti fel jelenlétével.

A G.I. Joe-ban Kígyószem figuráját kelti életre.

 

Marlon Wayans: A Wayans klán (bizonyára ismerős a többi név: Elvira Wayans, Nadia Wayans, Shawn Wayans, Keenen Ivory Wayans, Damon Wayans, Dwayne Wayans és Kim Wayans-mindegyik színész) tagja először az In Living Color sorozatban tűnt fel, majd megírta a Ne légy barom miközben iszod a dzsúzod a gettóban forgatókönyvét. Főleg vígjátékokban szerepelt, láthattuk őt a Dől a lében és Az érzékek borzadalma filmekben. Valahogy sikerült megcsípnie egy drámai produkciót is, a Rekviem egy álomért klasszikus alkotásban kapott szerepet, Darren Aronofsky művét ma is elég gyakran szokták emlegetni. Társírója volt a Horrora akadva két részének, aminek az utolsó két felvonáshoz már nem volt köze. Majd mondhatni szintén családi vállalkozásban összehozták a Kiscsávót és a Feketék fehérent, majd a Dance Flick-et.
A G.I. Joe-ban Kioldót alakítja.

Rachel Nichols: A modellszakmából csöppent a színészkedésbe. A Szex és New York egyik 2002-ben bemutatott epizódja után a Dumb és Dumber élvezhetetlen folytatásában kapott szerepet. Ezek után A rettegés háza horror remake-ben játszott, később az Alias sorozatban volt látható 17 epizód erejéig. A felejthető P2-A rettegés szintje után a Charlie Wilson háborújában mellékszerepelt, idén pedig már a Star Trekben tűnt fel.
A G.I. Joe-ban Scarletettet alakaítja, akit a rajzfilmben sokszor Piroskának hívtak (Vöröske helyett)

Sienna Miller: modellkedett kezdetben, majd New Yorkban játszott színpadi szerepeket. Első filmje a South Kensington volt, 2004-ben pedig benne volt A tortában és játszott az Alfie-ban is, ahol beleszeretett Jude Law-ba, aki megkérte a kezét (miután elvált feleségétől), de nem házasodtak össze (majd Rhys Ifans 2007-ben jegyezte el). 2005-ben a Casanova filmben láthattuk, majd a Csillagporban tűnt fel.2008-ban Kiera Knithley oldalán játszott A szerelem határiban.
A G.I Joe-ban Bárónőt testesíti meg

Lee Byung-hun: dél-koreai színész, első szerepét a Nuga naleul michige haneunga filmben kapta 1995-ben. 4 éve játszott Park Chan-wook dráma- thrillerében, A Demilitarizált övezet: JSA-ban, aztán Ji-woon Kim alkotásában, az A Bittersweet Life-ban.
A G.I. Joe-ban Viharárnyat játssza.

Arnold Vosloo: Dél-Afrkában született, szülei színészek voltak, akik a helyi színházban játszottak. Vosloo is ezeken a deszkákon alakított néhány szerepet, többek között a Don Juanban és a Hamletben szerepelt, majd tévéfilmekben és néhány helyi mozifilmben tűnt fel. Mikor az USÁ-ba költözött továbbra is színpadi szerepeket kapott, a Salomé-ban Al Pacino volt a partnere. Amerikában először az 1492 – A paradicsom meghódításában láthatta a nagyérdemű, majd jött a többi szerep, látható volt a Darkman 2-ben vagy a Tökéletes célpontban is. A szintén Stephen Sommers által dirigált Múmiában a címszereplőt alakíthatta. A 24 sorozatban Jack Bauerrel gyűlt meg a baja. Utoljára a Véres gyémántok kaland-akcióból emlékezhetünk rá.
A G.I Joe-ban Zartant alakítja.

Joseph Gordon-Levitt : gyerekként reklámokban szerepelt, néhány sorozatban és tévéfilmben is szerepet kapott. 1992-ben játszott a Beethoven (ez az a kutyás) és a Folyó szeli ketté mozifilmekben is. Látható volt a 10 dolog amit utálok benned vígjátékban és a 3rd Rock from the Sun sorozatban a főszerepet játszhatta el. Nagy kritikai sikert ért el a Titokzatos bőr és a Brick alkotásokkal, 2007-ben A kulcsfigurában játszott. Tavaly együtt szerepelt Channing Tatummal A sereg nem enged filmben és benne volt Spike Lee háborús produkciójában, a Miracle at St. Anna-ban. Idén mutatták be a Killshot filmet, az alkotást már 2006-ban be akarták mutatni, de folyamatosan csúsztatták a dátumot, aztán mikor tavaly Mickey Rourke nagy kritikai sikert ért el A pankrátorral limitáltan idén év elején a mozikba küldték, ám alig csorgott be valami a kasszákba. Amerikában éppen a (500) Days of Summer romantikában látható, ami jelenleg az imdb-n a 154. legjobb film.

A G.I. Joe-ban fontos karaktert alakít, de ha elmondanám kit, lelőném a poént.

 

Adewale Akinnuoye-Agbaje: Ő is modell volt, feltűnt pár klipben (pl. Pet Shop Boys: Jealousy), játszott a Kongóban és az Ace Ventura 2: Hív a természet filmben, látható volt a Jean-Claude Van Damme által rendezett A légiósban is. Az Oz és a Lost sorozatokban ismerhetjük őt leginkább (már aki nézte ezeket ), a 50 Cent nevével reklámozott Pénzed vagy az életedben is benne volt.

A G.I. Joe-ba Kőkeményet alakítja.

 

Christopher Eccleston: karrierje kezdetén tévéfilmekben és sorozat epizódokban játszott. 1994-ben a Sekély sírhantban láthattuk őt, majd szerepet kapott az Elizabethben is. Később az Existenz - Az élet játékban tűnt fel és a Tolvajtempóban is kapott egy mellékszerepet. Aztán jött még két horror, a Másvilágban és a 28 nappal későbben kapott lehetőséget. 2007-ben szerepet vállalt az Ébredő sötétség fantasyban, amely iszonyat rosszul sikerült.
Destro szerepét kapta meg a G.I. Joe-ban.

 

Nincs itt mindenki, aki benne volt a filmben, kimaradt pl. Karolina Kurkova, aki Címlaplányt játszotta, Brendan Fraser, mivel csak cameo szerepe volt és Jonathan Pryce, mivel ő "csak" az Elnök volt.

Címkék: g.i. joe

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr681293371

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2009.08.06. 22:59:03

Jó kis iromány lett, jöhet ezután a kritika. Joseph Gordon-Levitt-et nyugodtan elárulhattad volna, hogy kit alakít, ill ügyesen. ;)

Spawn85 2009.08.06. 23:20:41

Nagyon jó lett ez az írás.
Christopher Eccleston-nál én lehet, hogy megemlítettem volna, hogy ő volt a főszereplő a 2005-ben újraindított "Doctor Who" Első Évadában, hiszen mégis egy kultikus angol sorozatról van szó. Node nem kötekedni akarok ám :)

Nekem már általános iskolás koromban is Kígyószem volt a kedvenc karakterem, úgyhogy nagyon örültem, hogy belekerült a filmbe. (Ray Park-nak pedig nem kellett bajlódnia a szövegtanulással :D )

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.08.07. 12:45:29

@ForgerON: Majd azt is összehozom valamikor.
Nagy spoiler lenne, ha elmondanám kit alakít Levitt, bár szerintem elég könnyű utánajárni.

Spawn85 2009.08.07. 16:23:20

Valóban könnyű utánajárni, például az imdb-n már szinte a forgatás kezdetén ellőtték, hogy kit fog alakítani Levitt, bár igaz, mostanra megváltoztatták, de aki olvasta régebben az megtudhatta, mielőtt megnézte a filmet.

(Egyébként a filmről írt kritikámba én sem írtam bele, hiszen mégis csak spoiler :) )
süti beállítások módosítása