Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

District 9

2009.09.25. 21:30 koimbra 16 komment

 

Földönkívülis filmekkel tele van a padlás, ám ezt már elsütötték idén az Ufók a padláson címében, szóval inkább úgy kellene fogalmaznom, hogy Dunát lehetne rekeszteni azokkal az alkotásokkal, amelyekben űrlényeket láthatunk. Eleddig New Yorkban, Washingtonban vagy Los Angelesben tevékenykedtek ezek a lények, még akkor is ezen városok voltak a középpontban, ha világraszóló tervet szövögettek. Ezzel egyeseknek már tele volt a hócipője, de ha a magyaroknak lenne pénze ilyen filmeket készíteni, akkor nem azt láthatnánk ahogy az Országházat lövik darabokra a lézersugarak, majd az egri borospincék mélyén megszerveződik az ellenállás??

 

Neill Blomkamp és Peter Jackson nagy hévvel munkálkodott a Halo mozifilm megvalósításán, hónapokat öltek bele a projektbe, végül a stúdió nem kapcsolta fel a zöld lámpát, inkább behúzták a kéziféket, így ők ketten más munka után néztek. Blomkamp néhány évvel ezelőtti sci-fi rövidfilmjét vették elő, kanyarintottak hozzá egy egész filmet kitöltő sztorit, összeszedték az elkészítéshez szükséges nem pénzt és hozzáláttak a forgatáshoz.

 

 

A District 9 tehát ismét Amerikából jött, ezúttal viszont Johannesburg fölé érkeznek meg a földönkívüliek. A világ lélegzetvisszafojtva várta hónapokig, hogy történjen valami, majd végül a helyi kormány úgy döntött behatol a fejük felett lebegő monstrumba, ahol elcsigázott, kiéhezett, cefetül festő lényekre lelnek. Mivel a hívatlan vendégek elmenni nem tudnak az elromlott hajóval, így a lenn a földön szállásolják el őket, számuk azonban egyre csak nő, a kezdetben még szépen mutató lakhely nyomortanyává válik, lévén, hogy már nem igazán törődnek velük. Ki vannak szolgáltatva a helyi bandáknak, akik ki is használják nagy lehetőséget, ezáltal szépen virágzik az üzlet. Azonban a nem túl bizalomgerjesztő kinézetű és macskakaját zabáló űrlényekre a lakosság nem tekint barátságosan, a legtöbb helyen megtalálható valami olyasmi kiírás vagy plakát, ami azt tartalmazza, hogy csak embereket látnak ott szívesen Az indulatok teljesen elharapóznak, ezért az MNU úgy dönt, hogy más helyre szállítják át a jövevényeket.

 

 

A főhős Wikus Van De Merwe, az MNU-nál, a kitelepítési akcióval őt bízzák meg, pedig csak egy átlagos aktakukac, a hülye vigyorgásával inkább egy tapasztalatlan embernek tűnik és gyakorlatilag az is, naiv, nem éppen talpraesett, közben pedig folyamatosan jár a szája, csak hogy lássa mindenki, ő bizony tudja mit csinál. Az események kedvezőtlenül alakulnak számára, a játékidő előrehaladtával fontos személlyé válik, Merve-t keresi mindenki, hiszen egy véletlen „baleset” következtében igen sokat ér. Ezzel együtt letörlődik az arcáról mosoly és inkább már vicsorogna, elkeseredetté és ugyanakkor bosszúszomjassá válik, hiszen sok évnyi odaadó munkájáért cserébe hazugságokat gyártanak róla, kénytelen szembesülni a felsőbb vezetés gondolkodásmódjával, a világképe teljesen átformálódik. A végén pedig a tintanyaló kisemberből igazi akcióhős válik. Sharlto Copley nagy változáson megy keresztül a filmben, kiváló alakításáért szerintem begyűjt néhány rangos jelölést a különféle díjátadókon és remélhetőleg sokan látnak majd fantáziát benne, hogy szerepeltették filmjeikben (csak aztán a végén nehogy sok legyen belőle).

 

Kezdetben dokumentarista stílusban vázolják fel a nézőknek hogyan döbbentek meg a helyi lakosok (és a világ), mikor egyszerre csak megjelent az űrhajó, az embernek olyan érzése támad, mintha otthon ülne és valamilyen hangulatos, érdekfeszítő ismeretterjesztő műsort lesne a tévében és még akkor se kapcsolna át más csatornára, ha ott éppen a Dallas egy teljesen új része menne. Némi drámai átvezetés után a film az utolsó felében magas fordulatszámra kapcsol, ami után körbenézve a moziteremben elgondolkodhatunk vajon szólni kellett volna a sok akcióbuzinak, hogy terítsen az ölébe lepedőt, ami felfogja a nyitott száján kicsöppenő nyálmennyiséget.

 

 

Úgy gondolom kiváló ötlet volt Johannesburgot megtenni a történet helyszínéül. A város ugyanis hírhedt a magas bűnözési mutatóiról, a közbiztonság döbbenetes rossz, rengeteg a fajgyűlölő és a gettókban lehetetlenség rendet tartani, aki este az utcára merészkedik annak lőttek (szó szerint) Keresve sem találhattak volna jobb helyet tehát, mint Johannesburg, sőt még az elgettósodott lényekre is külön nevet aggattak. Blomkamp a kisfilmjéből „szép” társadalomkritikát kreált, az E.T.-k helyére azonban bárki nyugodtan beleképzelhet más etnikumot.

 

Részemről 80 %-ot adok a filmre, néhány dolog zavart csupán, amiből párat a végén a stáblista alatt sikeresen elfelejtettem és csak egy-kettő maradt meg bennem, no meg azt, hogy ez az alkotás nagyon tetszett. Annyi idegen volt abban a gettóban és megannyi fegyverrel rendelkeztek (habár említik, hogy nincsenek vezetők), de milyen gyorsan tudták volna meghódítani a bolygót a sok csillagközi űrpuskával? Annyi megaláztatás érte őket, egy fejlettebb faj ez hogyan képes eltűrni? Nem ment fel bennük a pumpa? (Tudom, ez csak egy film.) A másik dolog az idegenek beszéde volt, én meg tudom szokni hamar akármelyik nyelvet, ha nézek valamit, de kifejezetten zavart az űrlények beszéde. (de most kicsit gyanús, mintha direkt erre játszottak volna rá.) A vége pedig már giccsbe fordult, de más produkciók esetében sem okozott számomra gondot, de a zene alatt azt vártam, hogy valaki meglengeti az idegenek zászlaját. Elvileg majd érkezik a folytatás, felőlem jöhet.

 

imdb: 8,5 71. legjobb film

rottentomatoes: 90 %

 

Büdzsé: 30 millió dollár

Eddigi amerikai bevétel: 112,2 millió dollár

Eddigi összbevétel: 126,5 millió dollár

 


Ez pedig a kisfilm, amely alapján készült

Címkék: iromány sci fi 80 % district 9

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr61407307

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kilencker 2012.01.23. 09:45:15

Nem, ez most nem egy újabb budapesti poszt, ezúttal nem Ferencvárosról lesz szó. Két részletben megírt, késleltetett filmkritika következik a District 9 című filmről. Szeptember 25. Kezdjük egy idézettel: Valami nem stimmel. Még nem tudjuk, mi fogja ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kaamir 2009.09.25. 22:55:05

Nekem nagyon tetszett. Rég láttam ilyen jó kis akció és iq-dús filmet, és már nagyon rám fért. 10/10 (pedig ritkán szoktam szórni a tízest)

NY124 · http://smokingbarrels.blog.hu/ 2009.09.26. 00:50:17

Én ma néztem meg, és nagyon-nagyon tetszett, és az elég kemény, hogy kritikusoknál is veri a mostanában híres és hypeolt filmeket.

Nagyon örülök neki.

VÉLEMÉNY A BLOGOMON! whitegamer.blog.hu/

Shyllard 2009.09.26. 09:45:41

Az év egyik legjobb filmje és sztem a valaha készült legjobb sci-fi. hihhetetlen, hogy mit hoztak ki 30 millióból :)

sertésmájkrém 2009.09.26. 16:31:17

1. A beszéd pl. nagyon emlékeztetett a busmanok nyelvére, azt is megértik mások.

2. A bolygót elfoglalni kicsit fura lett volna, ezek menekültek voltak nem mind katona. De ha mind katona lett volna akkor is bajos, se utánpótlás, se sebezhetetlenség, nem sokáig jutottak volna, ha nem menedékhelyet adnak nekik, hanem irtani kezdik őket. De itt abba is hagyom ennek a fejtegetését, olyan buta feltételezés ez, mintha egy GI joe-n felnőtt 10 éves mondaná. :)

gothmog 2009.09.26. 20:44:24

a filmet milyen szempontból sikerült "amerikából jött"-nek bélyegezni?

vargatom 2009.09.26. 22:17:17

Amerikai tőkéből készült, amerikai stúdió áll mögötte.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.27. 02:38:28

@gothmog: Abból a szempontból, hogy ez egy amerikai film. Talán nem tűnik annak, de mégis az.

Matheo · http://hobbymania.blog.hu/ 2009.09.28. 11:37:39

Véleményem szerint, az egyik legjobb sci-fi az utóbbi években... A történet nagyon jó és elgondolkodtató, nekem ami nagyon hiányzott az az előtörténet, hogy miért voltak menekültek, honnan jöttek, miért a Földön landoltak és miért nem tudtak továbbmenni...? A posztíró által kifejtett hiányosságok, illetve hogy miért viselkedtek a "Prawn"-ok mint a vadállatok, vagy éppen a macskák amiknek a kajájával etetik őket nagyon jó kérdés, szívesen meghallgatnám Neil Bloomkamp okfejtését személyesen, vagy egy eredettörténetben! :)

harveypekar 2009.09.28. 12:26:53

Egyetértek azzal, hogy logikátlan volt az alienek ábrázolása. A film szerint túlnyomó többségük semmilyen méltóság-tudattal, vagy érdekérvényesítési képességgel nem rendelekező, buta ösztönlény. Velük éles ellentétben áll a főhős és a film elején legyilkolt társa, akik viszont intelligensek és érzékenyek. Nekem ez így nem jött össze, vagy minden idegent le kellett volna butítani, vagy pedig egy 2 főnél népesebb elit réteget (pl. underground szervezkedést) kellett volna beleírni a forgatókönyvbe. Ezen kívül borzasztó elcsépeltnek tartottam az áldokumentumfilm-formátumot. Összességében szerintem kicsit túl van hype-olva a film, de azért nem rossz.

Radiant 2009.10.10. 14:00:41

@sertésmájkrém: Még jó hogy a spanyol hódítók nem így gondolták... :D de ők biztos túl sok GI Joe-t néztek :D

Különben enegm csak zavart egy alapkérdés. Idejött 1 millió ufó. Kérdem én: MIÉRT??? csövezni?
de inkább ne is menjünk bele ebbe mert a "sztori" olyan lyukas, mint egy ementáli.
Őszintén szólva nekem az jutott eszembe hogy volt egy sztorijuk a rasszizmusról és, hogy eladható legyen a film ráhúztak egy sci-fi fedősztorit + akciót. Sztem enélkül jobb lett volna. Így eröltetett és zavaros a történet...

Elanor_ 2009.10.12. 22:52:52

nagyon jó kritika!
a film sokrétű, elgondolkodtató és izgalmas. nekem mégsem tetszett. számomra jóval több, mint két dolog volt zavaró/zavaros/illogikus.
de ha lesz folytatás, én is megnézem, mert valahogy úgy érzem, h ha sikerülne kibontaniuk/elvarrniuk a szálakat, akkor összességében egy tényleg borzasztóan izgalmas megoldásokkal operáló, klassz (akár 10/10-es) film (sorozat) lesz :)

Crag 2009.10.23. 10:56:03

Annyi idegen volt abban a gettóban és megannyi fegyverrel rendelkeztek (habár említik, hogy nincsenek vezetők), de milyen gyorsan tudták volna meghódítani a bolygót a sok csillagközi űrpuskával? SZERINTEM AGYILAG ZOKNIK VOLTAK (TALÁN VOLT PÁR AGYAS) AZ ŰRLÉNYEK ÉS A FÉLELMÜK NAGYOBB VOLT A SZÁMUKRA IDEGEN BOLYGÓ ÉLŐ EMBEREKTŐL, NA MEG A FEGYVEREKET IS ELKOBOZTÁK. Annyi megaláztatás érte őket, egy fejlettebb faj ez hogyan képes eltűrni? NEM FELTÉTLENÜL FEJLETTEBB MINDENBEN... Nem ment fel bennük a pumpa? ....ÉS NEM EMBEREK.

Radiant 2009.10.24. 14:10:13

A legalapvetőbb, minden élőlényben meglévő ösztön, hogy védekezik ha megtámadják. Ehhez még hangyányi aggyal sem kell rendelkezni. Szóval ne mesélje már senki, hogy ezek a lények galamblelkű mazochisták voltak:) De akik azért felpakoltak egy jelentősebb fegyverarzenált is a hajóra, (lásd a robot a végén).
Bár nyilván ezt is csak azért mert előrelátóak voltak és tudták, hogy a film eladásához kellesz majd valami látványos ámde értelmetlen akciójelenet is:D

Miecs 2009.11.04. 12:23:17

Bevallom én annyira utálom a sci-fi-ket, hogy nem ültem volna be megnézni a moziba, de egy rendezvény miatt végül megnéztem. És megérte... lenyűgözött... nálam jobban szerintem nincs olyan aki utálja az űrlényes filmeket, de ez zseniális volt. Főleg a forgatókönyv tetszett nekem, érthető volt minden, minden volt setupolva és mindennek megvolt a miértje. Jó persze a végén volt benne nem kevés giccs és túlzások is, de elfért. nekem tetszett nagyon

GabeszBabesz 2009.12.11. 10:45:48

Nem jött le egyértelműen a filmből, pedig nyilvánvaló.
Az alienek anyakirálynőjüket elveszett hangyák, ha valamihez kéne hasonlítanom, cél nélkül élnek jelenleg. Mondják is a film elején talán, hogy nincs vezetési képességük. Viszont a főhős alien nőstény... Ergó okosabb a többinél.

nikodémus 2010.02.27. 19:59:52

Nagyon bírtam a hangulatát, a dokus lát(tat)ásmódját, a műfajok szerencsés keverését. Pár klisét borított, párat meg a néző képébe tolt. Igen, volt benne pár elvarratlan szál (egy hard sci-fi-nél ezek mindig szembetűnőbbek), de ez nem zavart. Ami viszont igen, az a főszereplő fordulat előtti viselkedése. Hiteltelen és idegesítő volt, némi visszafogottság nem ártott volna.
süti beállítások módosítása