Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

High School Musical remake a kínaiak részére

2009.11.23. 19:46 koimbra 1 komment

A High School Musical egyike azoknak a filmeknek, amelyért több millió tini rajong, több, mint 290 millióan láttak, 30 nyelvre fordították le és több, mint 100 országban vetítették a franchise egyes darabjait. A Disney pedig tudja ezt és még több pénzt szeretne szakítani ebből az őrületből. Nem a negyedik részről lesz szó, hanem arról, hogy a stúdió a kínaiak részére forgatja újra a filmet, hiába no, egy milliárdnyian laknak abben az országban, szép bevételt fog produkálni az alkotás. Janet Yang lesz a produkció producere, Shi Zhengchen pedig a rendezői székbe ülhetett bele. Az új verzióban egy új tanuló érkezik a gimibe és találkozik egy lánnyal, akinek nagyszerű énekhangja van. A barátaik segítségével elindulnak az iskolák közötti dalversenyen.

 

Jason Reed, a Disney nemzetközi produkcióiért felelős menedzsere elmondta, hogy egy teljesen új forgatókönyvet fognak megírni, lesznek ugyan hasonlóságok az amerikai verzióhoz képest, de egy teljesen más filmet fogunk látni a végén. Az elképzelés az volt, hogy hagyják a kosárlabdázást és helyette a tanulók kung fuzni fognak, ám kiderült, hogy a Kínában a gimikben a kosárlabdát jobban kedvelik, így hát elvetették az ötletet. A szerepekre ismeretlen színészeket akarnak szerződtetni, akik jártasak az éneklésben és tudnak táncolni.

 

Címkék: remake miújság

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr801547076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Shyllard 2009.11.24. 15:27:10

Már csak ez hiányzott...
süti beállítások módosítása