Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A bolygó neve: Halál (Aliens)

2009.12.16. 21:00 koimbra 24 komment

 

 

Ridley Scott mozis karrierje kezdetén szinte rögtön egy klasszikust hozott össze, a Nyolcadik utas: a Halál mindenhol nagy sikernek örvendett, a folytatáshoz mégsem kezdtek hozzá évekig, pedig gyakorlatilag tálcán kínálta magát a lehetőség, ugyanis a bolygón még rengeteg tojás várakozott szép nyugodtan arra, hogy egy élőlény arra tévedjen. 1983-ban vetődött fel annak a folytatás lehetősége, amikor James Cameron négy nap alatt megírt egy 45 oldalas vázlatot (Az első vázlatokban Ripley még beszélt volna a lányával is, aki leszidta volna az anyját, amiért magára hagyta őt. Ebben még az szerepelt, hogy az embereket az alienek egy szúrással bénítják meg, majd gubóba zárják őket, Ripley és Newt is egy ilyen gubóba került volna. Az elkapott emberekből többfajta lény született volna, voltak kisebbek és albínó figurák is), majd ezzel beállított a Fox stúdióhoz, ami az előző Alien film óta lecserélődött, a fejesek úgy érezték, hogy az első rész nem hozott annyi profitot (11 millióból készült és 105 milliót termelt világszerte a mozikban), hogy megérje megcsinálni a második felvonást.

 

Cameron nem adta fel, a Terminátor forgatását 9 hónappal később tudták csak elkezdeni, mivel Arnold Schwarzeneggernek más irányú elfoglaltsága volt, konkrétan a Conan, a barbárban kellett szerepelnie. A felszabadult idő alatt Cameron az Aliens forgatókönyvével volt elfoglalva, amit még a Terminátor készítése alatt is pofozgatott, majd letette a Fox fejesei elé, akik teljes mértékben meg voltak elégedve azzal, annak ellenére, hogy az még nem volt befejezve. Tettek is egy ajánlatot Cameronnak: Ha a Terminátor sikeres lesz, akkor alátolják az Aliens rendezői székét.

 

Ott folytatódik a történet, ahol abbamaradt, Ripley továbbra is hibernálva suhan az űrben, ám 57 év eltelt az első rész óta. A kabint sikeresen megtalálják, befogják, Ripley magához tér, a társaság pedig elég szkeptikus a nő előadott történetével kapcsolatban, konkrétan szinte mindenki kiröhögi, ráadásul azzal huzakodnak elő, hogy az LV-426 bolygón már 20 éve élnek telepesek és eddig semmi szokatlant nem tapasztaltak. De aztán csak betoppannak Ripleyhez azzal a hírrel, hogy baj van, megszakadt a kapcsolat a planétán élőkkel, odaküldenek egy különítményt és jó lenne a nő is velük tartana tanácsadóként. A kolóniára érve (az első elképzelés szerint 30 atmoszféra feldolgozót láthattunk volna) először semmi szokatlant nem tapasztalnak, az épületen belül azonban hatalmas csata nyomaira bukkannak, később pedig jönnek a fekete „űrdögök” és a csapat elég gyorsan megfogyatkozik.

 

Míg Scott műve leginkább csak az űrhajóban játszódott, addig Cameron filmje betekintést nyújt egy űrállomáson folyó életbe (még ha csak rövid időre is). Később pedig bemutatja a fegyvereket és járműveket is, majd hogy miképp is képzel el egy telepet egy idegen planétán. Ezen kívül ő mutatta be a Weyland Yutani társaságot is. A mendemonda szerint a cég Scott egyik általa nem kedvelt szomszédja után kapta a nevét, de valójában Ron Cobbtól származik a név. Cameron próbált hű maradni az első filmhez és mikor nem találták meg a Narcissus díszleteit, de még a tervrajzát se tudták felkutatni a Foxnál, a rendező foga díszlettervezőket és megnézette velük az Alient, azt kérte tőlük, hogy készítsenek ugyanilyet. Az első részben látott idegen űrhajóra is eléggé megrongálva leltek csak rá, ezt is újraalkották. Az alienek fészkét profi módon sikerült megalkotni, a Batmanben is ezt használták fel, nem kellett rajta semmi javítani, mivel teljesen épen maradt.

 

Hiába azonban a külcsín, ha nincsenek remek szereplők a filmben, ám úgy hiszem kiváló csapatot sikerült összetrombitálni, ráadásul majdnem Ripley-mentes produkció született. A stúdió arra utasította Cameront, hogy hozzon össze egy olyan variációt is a forgatókönyvből, amiben nem szerepel Ripley, ugyanis szerintük könnyen előfordulhat, hogy a színésznő nem vállalja a folytatást. Cameron erre azt mondta, hogy ezt nem fogja megtenni, különben is az egész sztori erre a karakterre épül. Sigourney Weaver először hallani sem akar a folytatásról, tele volt kételyekkel, de mikor leült Cameronnal a filmről beszélni rábólintott a felkérésre, leginkább az anya-lánya kapcsolat tetszett Ripley és Newt karaktere között Viszont volt három kikötése: nem akar meghalni a filmben, nem akar szerelmi jelenetet közte és egy idegen között és nem akar lövöldözni. A háromból csak kettőt teljesítettek, a filmben Ripley egy idő után fegyverrel a kezében nyomul előre, aminek néhány szép, egészséges tojás és pár „vigyori” fekete terror látja kárát.

 

 

Ripley után jöhetett a többi színész, Cameron nem olyan karaktereket írt, akik végig ugyanúgy néznek ki magukból, némelyik egy idő után már másképp viselkedik, mint ahogy kezdetbe. Elsőnek itt van Paul Reiser, aki Buke-öt játssza, az elején még kiáll Ripley mellett, szimpatikus figura, ám a végén már azt kívánjuk bárcsak megveregetné a hátát egy lény. Bill Paxton alakítja Hudsont, a katona kezdetben még egy nagyszájú baka, szinte már várja a bevetést, aztán nem sokra rá pedig egy rakás szerencsétlenségnek tűnik, akinek tele van a gatyája, pedig megjárt már jó néhány poklot. Hicks szerepét először James Remar kapta, de mivel már a forgatás elején összekülönbözött Cameronnal lecserélték, helyére Michael Biehn kerül. Hicks nem egy szószátyár alak, elvan a nagy tömegben, aztán egy idő után már ő irányítja a megfogyatkozott csapatot. Gorman (William Hope) egy irányítani képtelen tisztnek tűnik, ám később kiderül, hogy szorult bele némi bátorság, Vasquez ekkor jegyzi meg, hogy mindig is egy seggfej volt az ürge. Az egész gyalogság legtökösebbje egyértelműen Vasquez közlegény, ráadásul egy irgalmatlan nagy tűzerőt cipel és nem csinál be a saját árnyékától sem (spin-offot neki!). Sajnálatos, hogy hozzá hasonló kaliberű női karaktert ritkán látni. Bishop-ot Lance Henricksen formálja meg, méghozzá nagyszerűen, a kinézete és merev tekintete láttán komolyan azt hiszi az ember, hogy csak egy androidot látunk. Mikor azt a jelenetet vették fel, mikor a színész az arcmászót tanulmányozza dupla kontaklencsét akart viselni, ám a rendező szerint így is ijesztően nézett ki. Bishop iránt kezdetben még negatívan áll hozzá Ripley, az első részben ugyanis meggyűlt a baja egy androiddal és azóta ki nem állhatja az ilyen „dolgokat”. (Bishopnak jutott egyébként egy poénos mondat: Szintetikus vagyok, de nem hülye.) Megemlíteném még az Apone őrmestert játszó Al Matthewst is, aki Vietnámban szolgált és ő volt az első néger tengerészgyalogos, aki őrmesteri rangot kapott. A filmben a hibernáció után fél másodperccel máris szivart tol a szájába, ettől a „kelléktől” soha nem válik meg. A katonákat alakító színészeknek mellesleg el kellett olvasni Robert A. Heinlein Csillagközi Invázió regényét.

 

A filmbéli katonák először keményeknek tűnnek, hatalmas nagy tűzerővel érkeznek a bolygóra, Ripley-n kívül senki nem hiszi azt, hogy a horrorisztikus „apróságok” meg tudják izzasztani őket. Aztán mikor kitör a haddelhadd úgy hullanak, mint a legyek, a lények minden irányból támadnak, a szereplők arcára kiül a rémület, a nézőnek pedig a konkrétan vacog a foga a félelemtől és keményen markolja a szék karfáját miközben megállíthatatlanul özönlenek előre a bestiák.

 

Cameron a halálos lények szaporodásán sem kívánt változtatni, volt egy jelenet, mikor Burke-ot elkapja az egyik alien, Ripley pedig később rátalál, de ekkor már beleültettek egy embriót és a nő átad neki egy gránátot, de a rendező ezt kivágta, arra hivatkozva, hogy a „kirobbanási idő” sokkal hosszabb volt az első részben. Ám a Halált, azaz Alient kicsit megváltoztatta, így a lény még brutálisabban, még félelmetesebben nézett ki, Cameron ezzel is jó munkát végzett, eredetileg H. R. Gigert kérték volna fel erre a feladatra, de a rendező nem igényelte a segítségét.. A filmben felvetődik a kérdés: De ki rakja a tojásokat? Most teljes életnagyságban megtapasztalhatjuk ki is felelős a tojásokért.

Cameron műve nem éppen rövid, mégis odaszögezi az elejétől a végéig a nézőt a képernyő elé, egy perc üresjárat sem akad benne és folyamatosan adagolják benne a feszültséget. Nem tudnék egy negatív dolgot sem elmondani a filmről, ez a produkció még ma is ugyanúgy megállja a helyét, mint régen, 100 %-os alkotás. Valahol azt olvastam, ha Ridley Scott elhozta a horrort, akkor Cameron a terrort mutatta be, igaza volt az illetőnek.

imdb: 18,5 millió dollár
Amerikai bevétel: 85,1 miillió dollár
Összbevétel: 131 millió dollár

imdb: 8,5 53. legjobb film
rottentomatoes: 100 %

Az Alien 4-ről emitt írtam pár sorocskát.

Címkék: horror klasszikus akció iromány alien sci fi 100 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr761600259

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rolee83 2009.12.16. 21:24:52

Teljesen egyet értek! Ez a film 100%-os és ma is megállja a helyét!
Emlékszem mikor először láttam, mennyire féltem, izgultam rajta!
A négy részből ez a kedvencem, mert itt özönlenek a lények ezerrel, meg hát a királynő itt jött először!!
TÖKÉLETES!!!!

Spawn85 2009.12.16. 23:09:08

Akkor most itt megragadom az alkalmat és teszek egy vallomást: Én még egyik Alien-filmet sem láttam egyszer sem.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2009.12.16. 23:14:14

Nem 100 hanem 1000! Jesszusom mekkora film volt! Számomra "megfúrhatatlan"!
Úgy nem akarom feldobni a talpam (bár nem tervezem), hogy még 1x ne nézném meg!(ha belefér még többször is)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.17. 11:11:01

Játszott valaki anno az Alien vs Predator 2 játékkal? Ha az embert választottuk akkor igencsak kemény játék várt, ráadásul izgalmas. Mikor abbahagytam esténként alig tudtam elaludni, mivel a szívem úgy vert...:D Többször is rohadtul megijedtem a játék alatt.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.17. 11:24:34

@koimbra: játszottam vele, hatalmas játék. nekem az alien kampány is baromira tetszett :P

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.17. 11:25:21

@Spawn85: érdemes bepróbálni, hatalmas élmény mindegyik rész szerintem :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.17. 11:26:23

@freakin': Az Alien kampány unalmas volt az elején, nem folytattam, a Predatort végigvittem, bár az se volt valami szuper, az ember volt a legparásabb:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.17. 11:30:14

@Tom Keller: Kösz:) Lesz ma James Cameronról egy iromány, estefele várható.

freakin' · http://azutolsoakciohos.blog.hu 2009.12.17. 11:36:45

@koimbra: hát jah, az emberen féltem én is a legjobban :)
nekem hatalmas élmény volt, mikor magával az Alien-nel mehettem, amitől majd minden filmben összefostam magam :D

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2009.12.17. 11:54:46

Koimbra, írj inkább az Avatárról!!!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.17. 12:09:05

@Hamlet: Nem láttam az Avatart, majd sort kerítek rá, lehet ebben az évben már nem látom:)

Rolee83 2009.12.17. 13:05:55

@koimbra: Ez a játék a filmen alapul vagy teljesen más? Xboxra beszerezhető? Vagy min toltátok???

BLUNTSIDE 2009.12.17. 15:04:20

egy régi PC-s játékról van szó, Boxon nincs, de jövőre jön az új game minden platformra, és büntetni fog.

Én a szériából ezt a filmet láttam először, emlékszem egyedül voltam itthon és direkt világosban néztem, különben túlfostam volna magam. :D

Spielberg 2009.12.17. 16:48:12

én asszem egy Alient még PC 100-on nyomtam, de olyan szinten idegesített a mozgásérzékelő zaj, hogy már attól paráztam, nem az idegenektől.
A film(ek) ETALON.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.17. 17:12:47

@Rolee83: Nem tudom min toltam, olyan 7-8 éve volt ez már:)
A mozgásérzékelő faja volt, egyszer csend, máskor meg látszik, hogy ezer felől jönnek fehér pöttyök rajta:D
Nem emlékszem volt-e köze a filmhez, szerintem nem sok.

nothing_fancy 2009.12.18. 10:49:31

Egy osztálytársam állandóan Bishopot utánozta anno, mármint a késes trükköt. Ceruzával. :-D

Brekicc 2009.12.19. 09:44:51

Egyértelmű, hogy klasszikus, de az Alien akkoris Giger-hez köthető. Remekül érzékelhető tényleg, hogy mennyire különböző koncepció volt az első és a 2. rész között. A 3. rész szerintem elég gyenge lett, pedig David Fincher-től azért többet vártam volna. Szerintem a negyedik rész a rendezőn csúszott el, mert a szereplőgárda nagyon jól össze lett szedve és a karaktereket is jól megtalálták. Csak úgy valahogy olyan semmilyen lett. Menekülgetnek az Alienek elől, viszont a Terror feeling v. Horror sehol nincs benne. Pedig Ron Perlman szerintem nagyon jól játszotta a karakterét. Kár hogy a rendező nem volt valami pro. Úgy látom azóta se engedték szerencsére nívósabb produkciók közelébe.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.12.19. 11:42:36

@Brekicc: Jeunet jó rendező, az Amelie csodálatos élete rohadt jó film volt.

nothing_fancy 2009.12.19. 17:08:32

@Brekicc: Ne viccelj! Finchernek az volt az első filmje, ráadásul mostoha körülmények és feltételek között kellett rendeznie, de mit is szólhatott volna? Örült, hogy lehetőséget kapott. Jeunetnek pedig igen is vannak nívós filmjei, nézz csak körül alaposabban.

A nép fia 2009.12.27. 14:42:21

Én sem láttam még egyik részt sem, pedig 2 évvel ezelőtt karácsonyra megvettem a Quadrológiát, és fullextrás dvd-n van meg mind a négy film.
Annyira még nem unatkoztam soha, hogy betegyem őket a lejátszóba, bár most felkeltettétek az érdeklődésem.

Ja, és hogy miért vettem meg? Mert jól nézett ki a doboz! :-P

Freez 2010.03.13. 17:21:26

Számomra mindig is érthetetlen volt miért isteníti mindenki ezt a filmet. Amatőr színészek, a "profi" katonákról lerí, hogy amatőrök. Olyan fegyvereik, meg cuccaik vannak, mintha az ócskavas telepről bányászták volna. A gyenge recés fejű gumi alien-ek meg csak arra jók hogy szétlőjék őket, elveszett az erejük, a cool kinézetük, meg idegesítő hogy nem is mutatják őket szinte rendesen. A történet se egy nagy durranás, sőt átlagos, az Alien 1 a klasszikus, meg a legjobb szerintem. A 3. rész is nagyon jó, de ez?! Azokba rendes, veszélyes szörnyek voltak, nem csak szétlőni való férgek. Egyedül az alienkirálynő az egyetlen pozitívum amit ennek a filmnek a számlájára tudok írni. számomra 30% a film

COLT 2011.03.13. 12:26:48

@koimbra: jaja, nagy játék volt, a játékok terén legalább akkora mint a film, a horror, akció, sci-fi filmek terén. Egyébként amigán vagy min volt nagyon fosatós az első rész,m ert nem bírta el rendesen a játékot a gép, és csak a pittyogás hallottaD:D

jikininki 2011.06.02. 11:59:59

"Hicks szerepét először James Remar kapta, de mivel már a forgatás elején összekülönbözött Cameronnal lecserélték, helyére Michael Biehn kerül."

ha jól tévedek a végleges verzióban is van pár olyan jelenet, amin james szerepel hicksként a katonákkal (háttal, úgy meg sok úgy sem látszik belőle) és ha már kész volt az anyag akkor felhasználták.
süti beállítások módosítása