Elköltöztünk: filmdroid.hu
Légió (Legion)
2010.02.19. 21:59 18 komment
Itt a világvége!! Igen, ismét eljött, ezúttal nem Roland Emmerich tolmácsolásában vár pusztulás a Földre és az emberekre, nem is Michael Bay robbantja fel vidáman piciny bolygónkat. Nem jön se egy méretes szikladarab az űrből, nem robbannak több megatonnás atombombák Nem, ezúttal az Úr veszíti el az emberiségbe vetett hitét. Néhány ezer évvel ezelőtt özönvíz volt a megoldás, de most arkangyalok légióit küldi.
A sivatag szélén található a Paradise Lost (milyen találó név) nevű étkezde, ahol annyi a vendég, mint a kiszolgáló személyzet. Egy házaspár lányukkal együtt türelmetlenül várja, hogy lerobbant kocsijukat végre megbütyköljék, a terhes pincérnő rá se bagózik (illetve de), hogy hamarosan fia születik, beesik még erre az isten háta mögötti helyre egy gondterhelt néger fickó is. Bob Hanson (Dennis Quiad) , a hely tulaja fáradhatatlanul püföli a tévéjét, örülne, ha végre bejönne egy adó, pedig ha tudná, hogy ajtaja előtt nagyobb műsort biztos nem fog találni. Befut egy öreg néne, aki először az általa rendelt, nem túl étvágygerjesztő hús után az egyik vendéget kóstolja meg, majd Pókembernek képzeli magát és falra mászik. A nagy adrenalinsokk végére befut Mihály (a bukott) arkangyal is két zsáknyi, frissen zsákmányolt fegyverrel, majd miután szépen lelődözték az arra tévedő pár tucatnyi antipatikus egyént az is kiderül, hogy a pincérnő kezében, illetve méhében van az emberiség túlélésének a kulcsa.
Ez van, ha egy a filmszakma más területén munkálkodó személy úgy gondolja, hogy ő bizony képes normális, szórakoztató filmet összetákolni. Csak hogy mondjak néhány példát: Stefen Fangmeier effektesként éldegélt, míg bele nem csüccsent az Eragon rendezői székébe, ennek végeredménye az lett, hogy a Fox stúdió a fiók mélyére száműzte azon gondolatait, hogy ebből egy szép franchise lesz. John Bruno a Lépéskényszer sci-fi akciót dirigálta, majd ő is szépen visszatért a kaptafához, az effektek mellé. Scott Stewart is ebből az irányból érkezett, ráadásul a forgatókönyvhöz is köze volt. Érdekes, hogy eddigi munkájukat jól végezték ezek az emberek, de ha már egy egész filmmel kellene boldogulniuk az már nehezen megy, de látvány terén azért legalább van mit értékelni (itt pedig még azt se).
A Légió akció fantasy lenne, de egyikből sem kapjuk meg a megfelelő adagot. Akció? Szépen ellövöldözgetnek a vendéglátó egység tetején, talpuk alatt gyűlik a sok lőszer, de ez nem néz ki se jól, se szépen. Mihály megérkeztekor mindenki magához öleli azt a fegyver, amit az ex-arkangyal a kezébe nyom, majd pár perc múltán kérés és kérdés nélkül lövik szét az első hullámban megérkező embereket. Csak utána teszik fel a kérdést, hogy ezt most miért is kellett, meg különben is valaki adjon már a jó Mihály már egy nyomorult magyarázatot. Érdekes megközelítés, először tömegmészárlás, majd jön az indoklás. Minden ideges ember lepuffant bárkit, ha fegyver adnak a kezébe és azt mondják neki: Lőjj? Itt így megy. Fantasy? Oké, a Mindenható le akarja pusztítani a babát, de hol vannak a szárnyas arkangyalok? Százával érkeznek az adott koordinátákra az „emberek”, akik úgy néznek ki, mint akiket most szállt meg Smith ügynök (Mátrix). A végén végre betoppan a golyóálló szárnyú, többfunkciós buzogánnyal rendelkező Gábriel, hogy eddig hol kódorgott nem tudni, de színre lépésével tudjuk, nincs már sok hátra a filmből.
Paul Bettany biztosan unhatta, hogy játszania kell, ezért pont kapóra jöhetett számára a merev arcú Mihály szerepe. Nem kellett mást csinálnia, csak acélkeményen előrebámulni, meg lövöldözni.Úgy tűnik fekszik neki ez a meló, mert Stewart következő alkotásában is benne lesz, a Priestben egy harcos-papot fog megformálni. Quiad is hozza a szokásosat, de legalább az utolsó poén a nevéhez köthető, a többiekre kár szót pazarolni, ámen.
Egy ideig hittem benne, hittem, hogy idővel majd jobb lesz, ám hiába vártam nem javult a helyzet. A film olyan semmilyen, sok a fölös, unalmas, lényegtelen duma és nincs ütős akciójelenet sem. A szereplők közül mindenkinek jut pár perc, elcsevegnek, az ember pedig összeteszi a két kezét, hogy csak ne adnák elő ilyen unalmasan magukat. A Légió elcseszett egy film, 20 %-nál többet nem ér.
Büdzsé: 26 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 38,4 millió dollár
Eddigi összbevétel: 48,2 millió dollár
Címkék: akció fantasy iromány legion 20 %
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Rolee83 2010.02.20. 03:22:57
Az Eragon nekem tetszett, sajnálom, hogy nem folytatják!!
suo tempore 2010.02.20. 08:28:50
wertzui1987 · http://elmetomfa.blog.hu 2010.02.20. 11:32:49
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.20. 12:36:20
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.20. 13:13:57
Spawn85 2010.02.20. 14:09:21
@Rolee83: Szerintem az Eragon akkor lett volna jó, ha nem 90 percbe próbálják "beletömöríteni" a történetet, akkor egész jó kis film lehetett volna belőle. Egynek így is elment.
shiver23 2010.02.20. 14:59:49
Shyllard 2010.02.20. 16:05:34
gabbor 2010.02.20. 17:14:04
Elanor_ 2010.02.20. 20:02:49
igazi B-klasszikus, és Walken feledhetetlen benne a bukott Gábriel arkangyal szerepében.
én igazi, ezerszer másolt, szemcsés VHS-en láttam még a videokorszakban, de nagyon sokszor :D
b0lha 2010.02.20. 22:46:25
duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2010.02.21. 10:37:11
Nem volt jó, és akkor még rendes vagyok vele. Ennél a fimnél bármi jobb!
VVega · https://debugme.eu/ 2010.02.21. 20:53:50
Szerencsénkre a filmnek azonban pont ez a célja. Viccel, mindennel és mindenkivel. A fagyiskocsis jelenet után azért nagyon kell erőlködni, hogy ezt ne vegyük észre. Ironikus-parodisztikus szeletelés ez, nem is értem, hogy ez neked hogy nem tetszett koimbra. Az akciók is simán vállalhatóak, sőt. Én remekül szórakoztam rajta, igazi bűnös élvezet, B film a javából :)
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.02.21. 21:04:46
Az akciórészek pedig nagy nullák voltak...szerintem:)
madárijesztő 2010.02.22. 12:34:51
@VVega: Ne állítsd már be a filmet paródiának, mert nem az, távol áll tőle.