Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mulan (Hua Mulan)

2010.03.22. 21:35 koimbra Szólj hozzá!

 

A film alatt a következő gondolat fordulhat meg az ember fejében.: Ilyet itthon mikor fogunk látni? Volt már egy-két történelmi produkció, az Egri csillagokon rengeteg ember munkálkodott, látszott, hogy tömegeket mozgattak meg, a Honfoglalásra már csak egy jó szó van és az pedig a szégyen, még A Hídember sem sikerült éppen a legjobbra. Ehhez képest a kínaiak nem szenvednek emberhiányban, bármikor képesek egy filmre több száz statisztát leszerződtetni és ott meglátszik az adott műre költött pénzmennyiség. Ezúttal Hua Mulant állították a történet középpontjába, a hölgyről a mai napig nem tudni, hogy létező személy volt vagy csak kitalálták, úgy vélik, hogy valamikor a IV és VII század környékén élt, ekkoriban énekelték meg tetteit, később pedig regény is íródott a hősnő életéről és igencsak népszerűvé vált, az elmúlt évszázadban pedig készült néhány olyan film, amelyben Mulan karaktere is megtalálható volt, majd a Disney is készített róla egy animációs alkotást, amelynek bemutatója után 10 évvel jelentették be a kínaiak, hogy hozzálátnák a Mulan filmhoz, de gyorsan hozzá is tették, hogy nem a Disney-féle verziónak a feldolgozását fogjuk látni.

 

Mulan betegeskedő apját szólítja a kötelesség, ugyanis marcona toborzótisztek jelennek meg a falujukban és az öreget is behívják a hadseregbe. A lány azonban maga ölti fel a katonai ruházatot és atyja jóváhagyása és tudta nélkül bevonul katonának, ezzel pedig nagy kockázatot vállal, ugyanis a nőket nem tűrik meg az alakulatoknál, halál jár az efféle tettért. Mulan rögtön az első nap fél kézzel lerendez a táboron belül egy kisebb perpatvart, nem sokra rá pedig egy eltűnt dolog miatt ki is végeznék, ám hamarosan dicső tettet hajt végre és egyre feljebb kerül a ranglétrán, míg végül hadvezér lesz belőle, katonái kiállnak mellette, remek stratégának bizonyul és a győzelmeinek híre a nagyvezér fülébe is eljutnak.

 

 

Ahogy a készítők korábban hangsúlyozták, a filmnek tényleg nem sok köze van az animációs produkcióhoz. A véres csatákban átdöfik az embert, emberek százai maradnak vérbe fagyva a harcmezőn és még olyan jelenetek is akadnak, ahol a foglyokat könyörtelenül lemészárolják. Csatákból több is akad, ám ezek rövid ideig tartanak, nagyobb epikus ütközetekre ne számítson senki. Az alkotók nem az ütközetekre helyezték a hangsúlyt, az akciók után jön a lelki megrázkódtatás, a bajtársak, barátok elvesztése iránt szomorúság. Mulan gyakorlatilag kis ártatlan lélekként került a háború szörnyűségeibe, az elején csak nehezen tud megbékélni a sok borzalommal és kell számára némi idő, míg feldolgozza a sok rettenetes dolgot. A háború kemény 12 éve alatt azonban még véletlenül sem válik kegyetlen „férfivá”, sikerült úgy ábrázolni a karaktert, hogy egy kemény, de nem érzelemmenetes figurát láthassunk.

 

 

Mulan szerepére szóba jött Zhang Ziyi, Michelle Yeoh és Liu Yifei is, végül Zhao Wei alakíthatta a legendás főhőst, a hölgyeményt láthattuk John Woo kétfelvonásos Red Cliffjében, de a Shaolin fociban is feltűnt. A színésznő nem csak szép, de játszani is tud, könnyen lehet azonosulni és együtt érezni vele. Jun Hu formálja meg a negatív figurát, sablonos gonoszt mutat be, de ettől függetlenül totálisan antipatikus az alakja, bár nem csak a hatalom megszerzésének a gondolatai forognak agytekervényeiben, jót akar a népének, csak más elgondolásai vannak, mint apjának. Feltűnik még a produkcióban Jaycee Chan is, aki Jackie Chan fia és az orosz popsztár, Vitas is tiszteletét tette a filmben.

 

80 %-ot adnék a filmre, a lelkizésből itt-ott visszavehettek volna, bár tény, hogy nem hátráltatták a filmet, sőt együttérezhettünk a szereplőkkel (pl. mikor holdfényben a véres”dögcédákat” mossák a patakban a csata után) és túl sokat könnyeztek. Érdekes volt, hogy nem tűnt fel senkinek a 12 év alatt, hogy a közkedvelt hadvezér az ellenkező nemhez tartozik, pedig elég lányos vonásokkal rendelkezett, ezen kívül pedig valahol várja az ember, hogy megcsillogtassa harcművészeti tudását, ha már úgy kiemelték az elején, de inkább csak azt láthatjuk, ahogy karddal a kezében bátran beveti magát a csata forgatagába.

 

 

Címkék: iromány dráma háborús távolkeleti filmek 80 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr611860849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása