Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Idén hozzálátnak A holló filmhez

2010.06.02. 11:16 koimbra Szólj hozzá!

2008 végén jelentették be, hogy újrakezdik A hollót (The Crow). Van is min szépíteni, az első rész ugyan klasszikussá vált, de a folytatások már a mozikat elkerülve a tékák polcain landoltak. A reboot élére a Penge (Blade) rendezőjét, Stephen Norrington állították, aki tavaly ősszel azt mondta, hogy kész a forgatókönyv. Nemrég (azaz több, mint fél évvel később) Edward Pressman a projekt egyik producere is azt mondta az MTV-nek, hogy a szkript már készen áll és a forgatás még ebben az évben kezdetét veheti. Pressmen elárulta, hogy a történések egy kisebb településen és egy nagyvárosban fognak zajlani. Az sztori először egy délnyugati faluban veszi kezdetét, majd az események a városban folytatódnak, végül a faluban fejeződik be minden. Egyelőre még nem szerződtettek le egy színészt sem, de kinéztek már egy sztárt, akit meg is kerestek az ajánlatukkal. Annyit még tudni lehet a filmről, hogy a holló nem csak egy egyszerű madár lesz, hanem lesz személyisége is és nem csak néha fog feltűnni a játékidő alatt, hanem aktív résztvevője lesz a produkciónak.

A holló képregény minisorozat 1989-ben látott napvilágot, majd készültek hozzá folytatások is, ezután jöttek a filmek és még egy tévés sorozatot is összehoztak. Az első filmben Brandon Lee játszotta a főszerepet, aki a forgatás alatt hunyt el, ugyanis éles lőszer került az egyik pisztolyba.

Címkék: remake miújság holló

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr232050312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása