Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Oscar

2010.06.27. 19:48 koimbra 19 komment

Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger filmjeikben leszámoltak mindenkivel, aki ujjat mert húzni velük vagy volt olyan meggondolatlan, hogy keresztbe tett nekik. Ám mindkét izomember a vígjátékok terén is bizonyítani akart, utóbbinak összejött, előbbi pedig két filmmel próbálkozott, aztán inkább lemondott arról, hogy betörjön a műfajba. Stallone választása az Oscarra esett, majd rögtön ezután az Állj, vagy lő a mamámmal folytatta, de mindkét film bukott, így visszatért az akciófilmek világába. Az Oscar az 1967-es hasonló című francia vígjáték feldolgozása volt, amelyben Louis de Funès játszotta a főszerepet.

A filmben Stallone egy hírhedt gengsztert  Angelo Provolone formál meg, apja halálos ágyánál megígéri, hogy jó útra tér, abbahagyja a bűnözői életet. Az embereit próbálja rászoktatni, hogy ezentúl ne Főnöknek nevezzék,a lőfegyvereket és egyéb hasonló eszközöket ezentúl felejtsék el. Csakhogy nem megy minden simán, a jó útra térés reggelén, 8.30 körül megjelenik Provolone könyvelője és munkaadójának az átriumban (udvarszerű, oszlopokkal övezett térség) elköltött reggelije alatt árulja el, hogy meglopta őt 50.000 dollárral és szerelmes a lányába. Ez még csak a kezdet, ugyanis délig még rengeteg esemény történik, hisz' két lánynak is meg kell találnia Provolone-nak a megfelelő férjet, ráadásul a szolgálólánya is felmond, majd egy táskányi ékszer és pénz tűnik fel majd olykor el. Az ex-gengszerfőnöknek keményen azon van, hogy expeditíven (hatékony és gyors) oldja meg a felmerült problémákat.

Csöppet meglepő, hogy Stallone alkalmasnak találta magát arra a feladatra, hogy Funès karakterét eljátssza, hisz' a francia színésznek a vérében volt a komédiázás, nehezen lehet hasonló alakítást vagy  nyújtani és meg nehezebben lehet felülmúlni őt. Azonban Stallone remekül helytáll a szerepben, ezúttal nem mutogatja az izmait és az akkoriban megszokotthoz képest sokkal több mondatot ejt ki a száján, amelyeket később még idézni is lehet („Tudtam, csak nem sejtettem”) Egyik humoros szituációból és félreértésből kerül a másikba, néha maga sem tudja, hogy mi zajlik éppen körülötte, az emberei is elvesztik a fonalat. A többi mellekszereplőre sem lehet egyetlen rossz szót se szólni, akad itt lassú észjárású és tájszólással beszélő „inas” is vagy megemlíthetném a csak a munkájának élő nyelvészprofesszort játszó Tim Curreyt is, akinek Provolone „alkalmazottai” egy szavát sem értik (vagy inkább félreértik).

John Landis harmincas évekbeli vígjátékot tett le az asztalra, a produkció nagy része egy házban játszódik, ám akad egy-két utcai jelenet is, ahol a korszakhoz passzoló kocsik tucatjai furikáznak. A film legnagyobb érdeme, hogy nem a mostanában elterjedt fingós poénokra építenek, minden egyes viccesnek szánt beszélgetés és jelenet kellően humoros, egyetlen olyan sem akad, amelynél legalább egy mosolyt ne eresztenénk el. De gyakorlatilag a produkció egésze egy hatalmas móka, gyakorlatilag végig lehet mosolyogni az egészet. Bármikor elő lehet venni, akkor is megmulattatja az embert.

imdb: 5,7

Címkék: iromány vígjáték 100 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr942114513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DEW3yl · http://dew3yl.wordpress.com 2010.06.27. 22:11:42

Ez tényleg nagyon nagy film. Nem értem, hogy miért bukott meg (ahogy a másik sem), mivel szerintem ízléstől függetlenül minimum élvezhető, de annál csak több. Még az eredetit nem láttam, de meg kell nézzem, mert Lüttyő gondolom elég magasra tette a lécet.

Dejdő 2010.06.27. 22:21:27

Az egyik kedvenc filmem! -Nem szégyellem bevallani! Szerintem nagyon jó film,és már legalább 100-szor megnéztem kiskoromban kazettán,tv-ben akárhányszor ment,most dvd-n és még mindig egy élvezhető darab! Tényleg vérbeli vígjáték nem úgy mint a "mai" fingós vicces borzalmak! Stallone Hatalmas,és sokat tanultam a filmből szépen beszélni pl. Expeditíven!!! És megtudtam mi az "átrium"="oszlopokkal övezett nyitott térség :D

Narg 2010.06.27. 22:29:04

zseniális, megunhatatlan, örök kedvenc

Brüsszeli csipke 2010.06.27. 22:29:53

örök kedvenc, és isteni a magyar szinkron

curby (törölt) 2010.06.28. 06:46:26

nekem is az egyik kedvencem.érthetetlen hogy miért bukott meg.megvan a helye az örök klasszikusok között.
-bocs fönők!
-nem vagyok fönők!

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.06.28. 09:39:32

Egyetértek - minden pillanata szórakoztat, végig tudom vigyorogni bármikor. Abszolút kikapcsolódás, rengeteg remek mondattal.:)

Krumplicukor1987 2010.06.28. 10:35:20

Óriási film, egyik kedvenc vígjátékom. Akármikor meg tudom nézni :)

Krumplicukor1987 2010.06.28. 10:36:13

"Na de főnök, ha most kimegyek, elvesztem a fonalat"
:D:D:D

Tapló Terepjáró · http://taploterep.blog.hu/ 2010.06.28. 11:35:52

nem értem miért bukott mindkét vígjátékkal, számomra a legélvezetesbb filmjei voltak

ja, és A pusztító is

Mese92 2010.06.28. 12:52:26

Egyik kedvenc filmem! "Persze, hogy tudtam. Csak nem sejtettem" De egy millió idézhető duma van benne. Itt szerettem meg Stallone-t és Tim Curry-t is :)

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.06.28. 14:07:20

@Brüsszeli csipke: @DEW3yl: egyetértek, nem értem miért bukott, jó kis helyzet komikumok, ki nem nevet ezen? és igen, kiváló a szinkron! ha adja a TV, meg tudom nézni 20adjára is

A nép fia 2010.06.28. 16:04:06

Hihetetlen jó film, pár hete néztem újra, és a poénok mindig ütősek! Sly hatalmasat alakít, nem tudom, miért nem értékelték jobban! Marisa Tomei-be simán bele lehet szerelmesedni...

tolcsi 2010.06.28. 16:10:55

hatalmas kedvenc,bármikor elő tudom venni.

pretend 2010.06.28. 20:02:14

én sem értem miért bukott meg, azt sem értem miért áll ilyen szarul a filmes listákon, nálam is nagy kedvenc, pedig én is elég kritikus vagyok...

gaboca1200 2010.06.29. 01:42:09

És még arany málnára is jelölték három kategóriában. Ebből is látszik, hogy mekkora szánalom az egész Razzie díj.

labigabi 2010.06.29. 17:03:38

Mai napig idézgetjük a családban a filmet. :)

"Gyorsak leszünk és kemények! Senki sem maradhat életben!" :D Aztán az első sarkon ütköznek a nyomozókkal :D

a8zoli 2010.06.29. 20:13:07

sztem csak a magyar szinkronnal érthető igazán , stallone angolja borzalmas.
azért teccik jobban nekünk mint az angol nyelvűeknek :)

Marengoo 2010.08.20. 11:37:02

Nekem is nagyon tetszett!
Szerintem Stallone egyik legjobb filmje.

COLT 2011.03.13. 11:59:11

zseniális! mondjuk nekem az állj, vagy lő a mamám is tetszett:D
süti beállítások módosítása