Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Megfilmesítik a Vámpírakadémiát

2010.06.29. 18:10 koimbra 10 komment

Anita Blake még mindig nem akarja tiszteletét tenni a vásznakon, Laurell k. Hamilton magánnyomozója helyett inkább Richelle Mead Vámpírakadémiáját filmesítik meg. Mead könyvsorozata nálunk megjelent, az első részből 3,5 millió példány fogyott az Államokban, nemzetközileg még 1 millió darab talált gazdára. 34 országban jelentették meg a könyveket és a hatodik, utolsó rész idén decemberben kerül a boltok polcaira. A kiadó gondoskodik róla, hogy az olvasók/rajongók ne keseredjenek el, ugyanis berendeltek egy spin-off történetet is az írónőtől. Arról nem esett szó, hogy kit szeretnének megnyerni a főszerepre, illetve még a lehetséges, szóba jöhető rendezőkről sem beszéltek.

Az első könyv tartalma: Lissa Dragomirt és Rose Hathawayt két év bujkálás után elfogják és visszazsuppolják a Montana erdőségeinek mélyén megbúvó Szent Vlagyimir Akadémia vaskapui mögé. A vámpíriskola a mora uralkodói családok és dampyr testőreik számára szolgál oktatóhelyül. Lissa a vérre - viszonylag konszolidáltan - szomjazó mora vámpírok egyik nagytiszteletű családjának egyetlen leszármazottja és túlélője; Rose, aki életét tette fel legjobb barátnője védelmezésére, a dampyr testőrtanoncok sorát erősíti. A vaskapukon kívül a vérszomjas, élőhalott vámpírok, a strigák lesik az alkalmat, hogy elvegyék életüket, és magukhoz hasonlóvá tegyék őket. A kapukon belül sem veszélytelen azonban az életük: Lissa különleges mágikus képességei legalább annyira megkeseríti a mindennapjaikat, mind a mindkettőjüket megkísértő tiltott szerelem.

Címkék: miújság könyvből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr912119115

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.06.29. 19:42:38

hát ha valami kibaszottul unalmas, akkor ez a vámpíros baromság az.

fountain 2010.06.29. 20:18:24

Erre hittem azt, hogy az Alkonyat leszbikus változata.
A végén kiderült, hogy nem. XD

Tapló Terepjáró · http://taploterep.blog.hu/ 2010.06.29. 21:09:20

pénz beszél, ezt lehet eladni a tizenéveseknek, még megköszönhetjük, hogy nem valami világjárványt dobnak piacra havonta

Dejdő 2010.06.29. 21:35:10

A francba! Megint "felfedeznek" valami Edwárd képződményt (ilyen csúf embert Én még sosem láttam) és össze hozzák valami béna kis szerencsétlen tini fruskával ! Ebben a filmben is tuti tinik lesznek és csak Ők fognak rajongani érte! De az Alkonyatnál csak jobb lehet!

Agnes96 2010.11.14. 11:13:16

Ne szarozzátok ezt a könyvsorozatot! Az alkonyat az, ami a csapból folyik azzal a benyomott képű Robert Pattinsonnal! (Fújj!)
Remélem hamar megjelenik a film!
És ha ennyire tele vagytok a vámpíros könyvekkel, el se olvassátok a cikket! Na erre mit köptök?

pufi10 2010.11.21. 02:33:09

Halli mindenkinek!

Agnes96-nak igaza van! A vámpírakadémia van olyan jó mint az alkonyat sorozat, ha nem jobb! Én végig olvastam az alkonyat sorozatott az összeset leszámítva azt amit most dobtak piacra ami szerintem egy baromság! Én is nagy rajongója vagyok a könyvnek és meg is vettem mindet annak ellenére, hogy a megjelenése előtt olvastam a neten, de azt kell, hogy mondjam közelsem fogott meg annyira a történet mint a vámpírakadémia! A vámpírakadémiában van humor, ármány, szerelem, hűség, targédia és szólás szabadság. Olyan szavak használ benne ami nem tűr nyomdafestéket, de ennek ellenére ha nem így írta volna meg fele anyira sem élvezném a történetet. Arról nem is beszélve iszonyat módon dinamikus az egész történet, annak ellenére hogy 7. rész odakint decemberben jelenik meg. Míg az alkonyatnál nem éreztem ezt. Persze ott is meg volt a maga menete és azon is nevettem és sírtam ha olyan volt a fejezett, de a VA-ban sokkal-sokkal intenzívebben jönát. Csak hogy egy példát mondjak az első kötetben amikor Dimitri és Rose a szerelmi kötéstől egymásnak esnek. Na, annál a résznél felfort a vérem még akkor is ha a végén nem történt semi. Ezt az alkonyatban az útcsó könyvében /hajnalhasadásban/ nem éreztem peddig ott is leírja a nász éjszakát. Ezek után mindenki maga döntse el milyen is a könyv!
Ha esetleg valakinek kellene az 5. könyv magyarúl az írjon a brigitta881015@freemail.hu-ra és küldöm neki, de akár a negyediket is ha kell!

Den91 2011.03.10. 18:30:31

Szerintem mondjuk egy Dmitrij Belikov össze sem hasonlítható egy Edward Culennel, amennyiben az utóbbi abszolút fantáziátlan és csak szenved magának. Belikov legalább emberszerű!
És egyébként is: a történte maga sokkal jobb, mint az Alkonyat...

nefelejts2285 2011.03.15. 18:14:52

Sziasztok!

1. Ha valakinek nem tetszik a vámpíros könyvek ill. filmek ne irkáljon ide,mert akkor semmi keresni valója itt.
2. Én elég sok vámpíros könyvet olvastam és elmondhatom,hogy a vámpírakadémia igencsak lehagyja az alkonyatot,pedig azért is rajongok.
A vámpírakadémia nem sokban ,de hasonlít egy kicsit az éjszaka házához. Az is brutálisan nagyon jó könyv sorozat.
Amúgy ha kell valakinek akkor eltudom küldeni e-mailben 7 részét az éjszaka házának,mert sajnos a 12-ből még csak ennyi jelent meg. A 8.-ik még csak a hónap végén jön ki.

Üdv minden vámpír könyv rajongónak

COLT 2011.03.15. 18:53:45

@Tapló Terepjáró: ettől még az is jobblenne, lassacskán...

Avido 2011.05.18. 15:32:38

Sziasztok!
Meg tudná nekem kb.-re mondani valaki hogy a VA 6. része itthon mikor jelenik meg? Mert a jól tudom a Bloodlines augusztus végére várható, bár lehet ez is téves információ volt.
Előre is köszönöm!
süti beállítások módosítása