Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Még nem mondtak le az Alkonyzónáról

2010.10.21. 13:42 koimbra Szólj hozzá!

2008-ban jelentették be, hogy a Warner stúdió Leonardo DiCaprio cégével, az Appian Way-jel közösen dolgozik azon, hogy elkészüljön az Alkonyzóna film. Egy évre rá tették közzé, hogy Rand Ravich, Az asztronauta (The Astronaut's Wife) írója és rendezője kezei között formálódik a forgatókönyv. Az eltelt hónapok alatt teljes homály borult a projektre, semmi információ nem érkezett a tervezet felől, ma azonban kiderült, hogy Ravich már nem tartózkodik a fedélzeten, helyette Jason Rothenberg írja a szkriptet. Egyéb részleteket nem tettek közzé, így a történetről sem tudok beszámolni, de két éve még úgy volt, hogy a népszerű sorozatot nem hagyják figyelmen kívül és egy vagy több epizódon alapuló történetfonalat fognak feleleveníteni vagy azt folytatni, de azt nem közölték mely részekre is gondoltak.

A Rod Serling által kreált eredeti szériában fellelhetőek voltak a fantasy, sci-fi és a horror elemek is. 5 évig futott a képernyőn, először 1959 és 1964 között, 148 részt íróként is jegyez Serling.  Később, 1985-ben egy új Homályzóna sorozat indult útjára, ami  1989-ig ment a tévében és 75 epizódot élt meg, 2002-ben ismét jött egy új Homályzóna sorozat, ez már csak 44 részt élt meg. 1983-ban érkezett a film, John Landis, Steven Spielberg, Joe Dante és George Miller rendezett egyet-egyet a négy szegmensből álló produkcióból.

Címkék: miújság sorozatból film alkonyzóna

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr512388437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása