Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Néhány info az Alien előzményfilmről

2010.10.21. 16:17 koimbra 41 komment

Néhány napja Damon Lindelof leszállította az Alien előzményfilmek forgatókönyvét, amellyel a stúdió teljesen elégedett volt, mivel az egyik legfőbb kívánságuk az volt, hogy PG-13-as besorolást kaphasson a produkció és ezt teljesítette a szkript. A főszereplő kiléte még nem ismert, úgy hírlik, hogy Natalie Portman áll a legközelebb ahhoz, hogy aláírjon a főszerepre, de emlegetik Anne Hathaway, Noomi Rapace és Gemma Arterton nevét is. Állítólag James Franco is játszani fog a produkcióban. A színésznek a 127 Hours sajtókonferenciája alatt tették fel a kérdést, hogy igaz-e a hír, aki nem tagadta, de ugyanakkor nem is erősítette meg a pletykát.

A The Playlist néhány plusz információt közölt a projektettel kapcsolatban, amelyek eléggé spoileresek. A forgatókönyvben Space Jockey bolygóról bolygóra utazik és néhány biológiai cucc segítségével áformálja azokat, csak azokon a planétákon hajtja végre ezt a műveletet, ahol az élet kialakulhat. Célja, hogy az élet minél hamarabb  létrejöjjön.  Az éjfekete űrlényeket az átformálási folyamat alatt veti be, de őket nem láthatjuk a játékidő első felében.

Space Jockeynak két férfi rabszolgája van, akiket mentálisan irányít és olykor arra kényszeríti őket, hogy egymással szexeljenek (és akkor így legyen PG-13?). Space Jockey azt akarja elérni, hogy az emberek szaporodjanak, csakhogy fogalma sincs arról, hogy ez így nem fog menni.

A legénység tagja között lesz egy fekete nő, aki A bolygó neve: Halál (Aliens) Vasquez  közlegényéhez (Jenette Goldstein játszotta) hasonlítható. És lesz még egy másik női szereplő, Truks, ő szintén az űrhajó személyzetéhez tartozik. Ridley Scott azt szeretné, ha Lance Henriksen is feltűnne a produkcióban, a színész Bishopot, az androidot formálta meg a korábbi részekben. Ezen kívül a tervezetet kőkemény sci-fiként emlegetik, amely részben pszichodráma lesz (És akkor megint: PG-13?).

Sigourney Weavert nem fogjuk látni a filmben, mivel az első rész előtt fognak zajlani a történések, ennek ellenére a színésznő mégis szeretne részt venni a projektben. Reméli, hogy ki fogják kérni a véleményét, ugyanis elmondása szerint ő tudja, hogy mi érdekelheti a rajongókat és melyik ötletet kell kivágni a kukába.

Címkék: alien miújság prequel

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr502388808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vrango 2010.10.21. 16:36:07

Ezt tudták kiokoskodni?
Nem egy nagy durranás, egy kicsit el is ment a kedvem a filmtől... :(

countrypecos 2010.10.21. 18:00:05

Eddig elég katyvasz... Lehet több ilyen hírt nem is kellene elolvasni. :P

Shyllard 2010.10.21. 18:22:43

a homoszexen kívül nem hangzik nagyon szarnak, bár az ürlények csak a felénél fognak felbukkanni? Eléggé légbőlkapottnak tűnik ez az egész....

Tipca 2010.10.21. 18:50:07

@Shyllard: Miért? A Nyolcadik utasban meg a Bolygó nevében is kellett vagy egy órát várni, mire láthattunk idegent.

Viszont a többi tényleg elég... fura. Mintha csak valami fanfic tartalma volna. És nem a jobbak közül.

Alex Mahone 2010.10.21. 19:22:12

Ez egy szar. Remélem csak valami poén...
Baszki, komolyan azt akarják mondani, hogy van egy hihetetlenül fejlett, űrutazásra képes faj, amely képviselői képesek egész bolygók evolúciójának megváltoztatására, és ők nem jönnek rá, hogy két hímnemű egyed nem képes egymással szaporodni?
Ordítani tudnék. Ilyen forgatókönyvvel ezt a tagot a pornóiparból kitagadnák...

Tiltsuk Bea 2010.10.21. 19:31:19

Nem kéne minden ilyen hülyeséget rögtön hírként kezelni.

Behajtó70 2010.10.21. 19:39:13

Háááát....ez így lófaxnak tűnik...micsoda baromság!! Ez valami vicc? Vagy Jar-Jar Bings is szerepelni fog?

Remélem ez csak valami rossz vicc!

HAL 9000 2010.10.21. 19:40:50

És ezt valaki be is veszi??? Hahahaha

Ebből ami hihető, az talán az, hogy PG-13-at akarnak, de már ez is elég rossz hír sajnos. Én jobban szeretném, ha az első részhez hasonlítana valamilyen formában.

Mr. Hilter 2010.10.21. 19:42:17

Ha nem tetszik, legközelebb szavazz a nemzetiBocialista jelöltre!

morbiczer 2010.10.21. 19:59:08

Nagyon zavarosnak tűnik.

kyanzes (törölt) 2010.10.21. 20:02:15

@Shyllard: nem az a gáz, ha egy szőrös férfi mellkas hozzád simul, hanem amikor rájössz, hogy jólesik. :D

SBSB 2010.10.21. 20:02:54

Fusd már át újra kérlek. Ez így eléggé értelmetlen.

"csak azokat a planétákon hajtja végre ezt a műveletet, ahol az élet kialakulhat. Az éjfekete űrlények az átformálási folyamat alatt veti be"

Beefboneknock (törölt) 2010.10.21. 20:07:17

koimbra! szállj le az anyagról :D

Netuddki. 2010.10.21. 20:08:26

Búzák? Ez mostanában valami divat?

gyík (törölt) 2010.10.21. 20:09:12

Menjenek az anyjukba, hogy a faszomba akarnak tisztességes horrorfilmet 13-as besorolással? A happymeal menübe nem akarják valahogy beletuszkolni???
Mi van a tetves filmgyártással? Eltévesztették a műfajokat az írók, rendezők?
Horror v. sci-fi, akkor beszarni, behugyozni, szarrá akarja magát izgulni az ember, nem arra vár, hogy cuki és tündi-bündi úrlények pacsizzanak az emberekkel.....bhhhhh.....

sdaaa 2010.10.21. 20:13:35

Ezt a baromságot, ezerszer ezeregy helyen ki lett tárgyalva, hogy az idegenek (alien-ek) nem találkoztak az emberi fajjal a 8. utas a halál történései előtt, erre meg meg akarnak a néppel etetni egy előzményfilmet amibe emberek is szerepelnek. Hát gratulálok.

Beefboneknock (törölt) 2010.10.21. 20:13:46

ez a Terry Black féle változat forgatókönyve lehet

ö_cs 2010.10.21. 20:28:42

Vagy a Kovi-féle :)

Tipca 2010.10.21. 20:29:22

@kovi1970: Na igen, a tvájlájt láz... :P

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.10.21. 20:45:52

ja, ezt most így faszán elmondták hogy senkise izguljon fölöslegesen, majdmég megkérik a studioban takarító mexikói illegális takarítónőt, hogy ugyan mongyamár el ő is hogy miaz apja fasza legyen a vége mer azzal elakadtak.

▲ ▲ ▲ 2010.10.21. 20:55:20

PG-13??? Felejtős a film.

ork1234 2010.10.21. 20:57:46

nektek semmi sem jó :)
azért pg 13, mert emberek szexelnek (két férfi), ha nő meg férfi lenne, akkor nem kellene pg13, ha meg alien szexelne férfivel, akkor 18-as lenne. de azt majd kovi :)

Acsabi44 2010.10.21. 21:16:19

@Tipca: Kellett várni egy órát, de attól még körülöttük forog az az óra is.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.10.21. 21:26:59

Alien Harvest c. forgatókönyv, bárhol megtalálható a neten. Szerintem egy trágya volt, el nem tudom képzelni, hogyan tudnának épkézláb filmet gyártani belőle.

TetraB 2010.10.21. 21:27:31

ez elég fosnak hangzik.

Andrews 2010.10.21. 21:36:22

A Sötét Lovag is PG13 volt és mégse gyerek film volt, de az utóbbi 2-3 Potter se gyerekfilm volt mivel voltak benne horrorisztikus jelenetek.

Moso 2010.10.21. 21:57:58

koimbra: nemírtad el?
minden ok csak ezzel a sztorival David Lynch rendezi:)

AutosVilli 2010.10.21. 22:07:20

Átkozott koimbrák!!

☉ ☾ 2010.10.21. 22:08:35

Ez így egy best off "egyveleg". Szinopszis egy érzésből.

Hiányozni fog az Index (törölt) 2010.10.21. 22:14:05

Ez egy mekkora baromság. Ez inkább az Avatar pornóváltozata lesz. Ideje lenne már skandináv típusú színészeket is rakni a filmekbe, nagyon belterjes lett a filmipar. Túl sok a ronda ember a filmekben.

Gandalf Garaboncias 2010.10.22. 00:14:28

Önmagában az a tény, hogy a "Space Jockey" állna a középpontban, már önmagában elviszi egy rossz irányba a dramaturgiát.
Az Alien-filmek lényege az Idegen VS. Ember felállás.

Llew 2010.10.22. 00:26:30

Jó a sztori, szerintem Natalie Portman csak azért nem írt alá még, mert nem tudja eldönteni, hogy az egyik férfi rabszolga, vagy a fekete nő szerepét játszaná-e el szívesebben.

Az mondjuk valószínűleg kimaradt az összefoglalóból, hogy Space Jockey fajának egy diliházából szökik meg az elején. Mert különben hogyan magyarázzák meg, hogy miként lehet egy mások mentális irányítására képes lény annyira retardált, hogy nem érti a "Nem érted, hogy nem vagyok köcsög, te hülye űrlény" gondolatot.

thinker_ 2010.10.22. 00:52:23

Ha Ridley Scott-ban van egy kis önbecsülés akkor ezt a forgatókönyvet úgy dobja vissza mint a szart.

borleszk (törölt) 2010.10.22. 07:43:37

és hol a kotelezo arab meg tàvolkeleti szereplo? vagy az lesz a két szexrabszolga?

aliensben lehet kellett 1 oràt vàrni a monsterekre, de a film is 160 perces volt...

asszem ez beàll a 90 perces popcornmozik soràba és retrospektiv belehugyozik az egész franciseba

pg-13 remaket a Kabinlàznak!!!

kung - fúj (törölt) 2010.10.22. 08:26:53

Ekkora orbitális hülyeséget ritkán olvastam film kapcsán.Ha még Natalie Portman lessz benne,messzire elkerülöm a filmet.
Kiváncsi lennék hogy azok a forgatókönyvek amiket a stúdiók a kukába dobnak vagy átíratnak,mennyire jönnének be a magunkfajta filmkedvelők számára az elolvasás után?

mr nemo 2010.10.22. 09:13:39

Ez még háromszor változni fog a forgatás megkezdése előtt, a forgatás alatt majd kreatív nézetkülönbség lép fel és megint változik, majd a végén valaki ellopja, ezért a végét újraforgatják...

Blake007 2010.10.22. 10:11:42

Hülyén hangzik persze, de majd lehet jól megoldják. Meg ez csak töredéke lehet a sztorinak. Ja és jó lenne ha HR. Giger-t is beszerveznék újra a design miatt. :)

HJ77 2010.10.22. 13:55:00

Nos,én elolvastam az egész forgatókönyvet. Szóval következzen most a teljes sztori….Tehát Space Jockey és az akkor még békés és kedves alienekből álló kis csapata vidáman járja a világűrt és bolygókat tesznek lakhatóvá. Egy nap találnak egy lezuhant űrhajót fedélzetén 4 túlélő emberrel. Space Jockey magával viszi és rabszolgáivá teszi őket,aztán mivel tetszenek neki szeretné ha szaporodnának. A két férfit mentális erejével szexre kényszeríti,(később a 2 csajt is )de hát nem jut vele semmire…egy nap aztán rohadtul elege lesz és mivel fingja nincs neki a szexről,gruppenszexre kényszerít mindenkit,beleértve a békés alieneket is, arra gondolván így majdcsak lesz valami. Az orgia után az egyik csaj terhes lesz és hamarosan megszüli az első alienkirálynőt.(csaj szülés közben meghal) Space Jockey pár évvel később miután megpillantja többi aliennel együtt szántó vető kertészkedő királynőt(ő lesz Natalie Portman) totál begerjed és megerőszakolja a félig ember félig alien lányt. A királynő aztán telerakja tojásaival az egész űrhajót. Az első tojásból kikelő arctámadó ráveti magát Space Jockeyra akiből aztán néhány óra múlva kikel az első gonosz alien. Space Jockey halála után magukhoz térő emberek megpróbálnak elmenekülni az űrhajóval . Felszállás után a királynő leszbikus viszonyba keveredik a fekete csajjal. Közben az űrhajót vezető két homi csávóval és a békés alienekkel végez a gonosz alien,így a hajó irányítás nélkül marad és zuhanni kezd. A két csaj menekülni kezd,de a lény utoléri őket. A fekete csaj feláldozza magát és megküzd az aliennel,hogy Portman eltudjon menekülni . A dög persze kinyírja és beugrik a mentőkabinba Portman után, aki bánatában felrobbantja magukat,a fekete csajtól kapott kézigránáttal. Nekik annyi,a magára hagyott űrhajó pedig visszazuhan a bolygóra aminek a neve halál. Bekapcsol a vészjelzés aztán persze jönnek Ripley-ék és megtalálják….

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.10.22. 16:28:42

Ha tényleg ez a forgatókönyv, akkor... Ez így olyan, mint valami gagyi B-film.

Alex Mahone 2010.10.23. 20:34:37

@HJ77: baszki, nem is tudtam, hogy ilyen durva cucc is van a piacon :|
süti beállítások módosítása