Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A rettenthetetlen (Breaveheart)

2010.11.10. 22:25 koimbra 17 komment

Az alábbi kritikát DesmondWallace küldte, köszönet érte.

Mel Gibson második rendezése, amely 5 Oscar-t nyert, William Wallace történetét meséli el. A 13. századi Skóciában járunk, amikor a megüresedett skót trónra jogot formál az angol király. A skótok között nagy az elégedetlenség, de még nagyobb a széthúzás, így nem tudják felvenni a küzdelmet a betolakodó angolokkal. Wallace kezdetben csak nyugalmat szeretne, de a felesége (Catherine McCormack) halála miatt - akit az angolok gyilkolnak meg - szembeszáll az elnyomókkal, és igazi hőssé válik.

Sikeresen veszi fel a küzdelmet az angolokkal, és a neve legendássá válik. Megvan benne minden, ami miatt követik a skótok. Született vezető, aki tud hatni az emberekre, így igazi szabadságharcot szervez a parasztokból. A győzelemhez azonban szükség van a nemesekre is, de ők a hatalmi játszmákkal vannak elfoglalva.


Nem tudom pontosan, hogy hányszor láttam már ezt a filmet, de nem kétszer, az biztos. Véleményem szerint ez a legjobb film. A trónról csak A Gyűrűk Ura tudta letaszítani, egy rövid időre. Minden megvan A rettenthetetlenben, amit egy történelmi filmtől várok, és túlmutat a film keretein is. Hazaszeretet, hősiesség és szerelem. Olyan értékeket képvisel, amelyeket a mai világunkban már sokan megkérdőjeleznek. Ráadásul még történelmileg is eléggé hiteles film, persze vannak azért benne csúsztatások. Nagyon tetszett az is, hogy a fontosabb szereplőkön kívül nem nagyon találunk a filmben szép embereket, ami szintén közel jár a valósághoz, szóval hiteles. A valóságban - pláne a középkorban - nem szaladgál annyi szép ember, mint Hollywood-ban. A falusiak koszosak, szakadt ruhákban járnak és kemény az életük. A táj gyönyörű, a csatajelenetek pedig lenyűgözőek a maguk naturalizmusával. Gibson már itt sem finomkodott. Ha kell, akkor folyik a vér, szakadnak a végtagok. Nem mellesleg, itt még nem volt szokás a CGI használata, és nem lehetett egyszerű ennyi statisztát mozgatni. A sík terepen felvonuló seregek látványa lenyűgöző.

Wallace kezdetben nem akar hős lenni, de végül vállalja a sorsát, és a felkelés élére áll. Hősökre pedig szükség van. Kellenek olyan emberek, akikre fel lehet nézni. Hű barátai pedig követik minden csatába. A stirlingi csata előtt mondott lelkesítő beszéde (https://www.youtube.com/watch?v=l_9roABxaTs&feature=related) zseniális. A forgatókönyvért Randall Wallace felelt, akinek talán ez volt élete munkája.

Az angolok oldalán Wallace méltó ellenféllel találja szembe magát, hiszen I. (Nyakigláb) Edward (Patrick McGoohan) könyörtelen uralkodó. Mindent megtesz a céljai érdekében. Bárkit feláldoz a győzelemért. Elvégre olcsóbb az ember, mint a nyílvessző. Fia (későbbi II. Edward) házassága is a királyi hatalom növelését szolgálja, így kerül az angol királyi udvarba a  francia uralkodó lánya (Sophie Marceau). A fiú kis csalódást okoz apja számára, mert kissé kétes a nemisége, így gyönyörű feleségét se értékeli.

Fontos még megemlíteni a legesélyesebb skót király jelöltet a Bruce-klánból. Robert (Angus Macfadyen) csodálja Wallace-t és kész az oldalán harcolni, de apja politikája közbeszól. A nemesek ugyanis kétkulacsos politikát folytatnak. Csak a címek halmozása és a birtokok növelése lebeg a szemük előtt. A nép jólétével nem nagyon törődnek.

Úgy gondolom, hogy A rettenthetetlen egy példaértékű film. Lehet belőle tanulni. Megmutatja, hogy mi a helyes, hogy milyen "játékok" akadályozzák az igaz emberek igaz küzdelmét. Van itt árulás, bajtársiasság, hűség és természetesen a haza szeretete. Wallace is kinyilvánítja, hogy ő csak Skóciának hódol, nem alkuszik meg, ellenfeleivel, a haza árulóival pedig könyörtelenül leszámol. A komolyság és a drámaiság mellett azért néhol - főleg a film elején - a humor is tetten érhető.

Nagyon szeretem még a film zenéjét, melyet James Horner komponált. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy több százszor hallgattam már a CD-t.

Összességében annyit mondhatok, hogy Gibson 2. rendezése zseniális. Csak nagy szavakat használva tudok róla beszélni. Olyan film ez, amely még több évtized múlva is megállja majd a helyét. Az én gyűjteményemben meg pláne különleges helyet foglal el. A skótoknak is nagyon sokat jelent ez a film. Elég hozzá megnézni ezt a kis videót. Ez a film egyszerűen lenyűgöz. Már első megtekintéskor (talán 15 éves lehettem) óriási hatással volt rám. Az utolsó 10-15 perc... Na, arra nincsenek szavak. (https://www.youtube.com/watch?v=Hce-Xvp1gm8) Értékelésem: 100%. Nem szoktam ilyen magas értékekkel dobálózni, de ez a film megérdemli a legmagasabb százalékot. Akárhányszor újra tudnám nézni. A szinkront kell még megemlítenem, ami szintén pazar. Dörner György és Selmeczi Roland nevét emelném ki, akik remek munkát végeztek.

Címkék: iromány kaland 100 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr972440412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2010.11.10. 23:15:06

Egyet értek, nagyon jó film!!!! Óriási alakítások, pazar csatajelenetek. Azt hiszem, minden el lett mondva ebben a kritikában. :)

Rolee83 2010.11.11. 05:24:07

Egyet értek! Hatalmas film!!

nikodémus 2010.11.11. 07:46:09

A trailer alatt Morriconénak A misszióhoz írt zenéjéhez eléggé gyanúsan hasonlító dallamok szónak (d - t - sz - t frázis). Véletlen lenne?

Spielberg 2010.11.11. 08:39:46

Bezony. Minden szavaddal egyetértek.

A nép fia 2010.11.11. 08:44:42

Gyönyörű film, valóban tökéletes a maga műfajában. Kíváncsi vagyok, mikor konvertálják 3D-re... :-P

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.11.11. 10:00:44

@A nép fia: Annak is eljöhet az ideje:)

Gibson jó ideig csak remek filmeket csinált. De Az éneklő detektívet nem kellett volna, majd A sötétség határánt se kellett volna bevállalnia.

countrypecos 2010.11.11. 10:07:06

@koimbra: Megnéztem a legutóbbi filmjét, A sötétség határán-t. Az járt a fejemben, hogy vajon csak velem van-e a baj, amiért egy ilyen lassú és vontatott film nem tetszik? Aztán rájöttem, hogy igenis vannak olyan filmek, amiknek jól áll az ilyesfajta történetmesélés. De az a film totálisan melléfogott.

De visszatérve erre a filmre, hát óriási lett!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.11.11. 10:09:17

Gibsonnak ezért kijárt volna egy jelölés a legjobb főszereplő kategóriában az Oscaron.

countrypecos 2010.11.11. 10:13:31

@koimbra: Ááá, most ki van csukva, nagyon kegyvesztett lett. Sok balhéja volt, amit most itt fölösleges ecsetelni, de tény, hogy volt és nem nézték volna jó szemmel szerintem, még a jelölését sem. Egyébként pedig az oscar is egy túl értékelt valami. Én jobban örülnék az MTV movie awardsnak. :P Oké, levezetésként egy-két oscar bácsi is befigyelhet. :D

FayeFaye 2010.11.11. 10:40:28

Erdekes, hogy olyan ertekeket latsz ebben a filmben, amiket valoszinuleg hianyolsz a sajat korodbol/kulturadbol, mikozben a skotok ki nem allhatjak ezt a filmet. Az angolok es a skotok keves dologban ertenek egyet, de abban igen, hogy a Braveheart egy amerikai tortenelmi giccs. Persze senki nem szereti, amikor masok kisajatitjak a kulturajat a sajat uzenetuk allegoriajakent. Pl. most olvastam, hogy a muzlim fundamentalistak kozott nagyon nepszeru a Gyuruk Ura, nekik persze mordor Amerika.

A nép fia 2010.11.11. 10:51:55

@FayeFaye: Nekem is Mordor Amerika. :-D

lojzi1 2010.11.11. 11:01:06

Nekem is tetszett a film, de azért nekem nem ennyire No.1. A hitelességet megítélni nem tudjuk, inkább hitelesnek tűnik, orbitális hülyeségek nincsenek benne (mint pl. görögdinnyére célbalövő hétvezérek). A nagy nemzettudat csak a 19. sz-ban alakult ki viláhgszerte, korábban az embereknek sokkal kevésbé okozott problémát 'idegen nemzet' alatt sínylődni, kivéve persze ha extra módon sanyargatták őket. Szóval ez a nemzeti szabadságharcos színezet nekem eleve sántít.
A pihe-puha francia királylány meg Druon Elátkozott királyok könyvében már mint "Franciaország nőstényfarkasa" szerepel, aki a szeretőjével eltette láb alól II. Edvardot.

Vészmadár · http://foxhole.blog.hu 2010.11.11. 13:42:58

Egyezik a véleményem - ez egy 100%-os film. A csatajelenetek remekek, a színészi játék nem kevésbé. Ez bizony remek szórakozás, az elejétől a végéig. A mellékszereplőkre sincs panaszom, az skót falusiaktól a londoni kínzómesterig mindenki remek.
Off:
Történelmi hűség tekintetében ne higgyünk el mindent - a fő momentumok nagyjából helyükön vannak - pl. skótok harcoltak az angolok ellen :) - de a többi részletnél erősen szabadkezűen bántak a történelmi hűséggel. Ettől függetlenül még mindig történelmi filmnek nevezhető - mégpedig a javából.
On

pvissza 2010.11.11. 13:44:41

egyik kedvenc az biztos!
viszont a szinkron ha nem is rossz, gyengébb az eredetinél. Gibson "szabadság" és egyéb kiáltásai nagyon halknak hatnak az eredetihez képest. a moziban feliratosan nagyon ütős volt, emlékszem telt ház volt :)

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2010.11.11. 15:48:08

@FayeFaye: Érdekes, mert ez a videó pont az ellenkezőjét bizonyítja annak, amit írsz: www.youtube.com/watch?v=F5bYFCq3P1g&feature=related

Elég gyakori elem a skót focimeccseken ez a részlet a filmből. Nem hiszem, hogy azért játsszanák le ennyiszer, mert annyira giccses.

Ezen kívül pedig, igaz már elég régen, de valahol volt egy műsor arról, hogy a skótoknak milyen sokat jelent Mel Gibson filmje.

Én például marhára örültem volna, ha Gibson egy hasonló filmet forgat, mondjuk a magyar történelem valamelyik jeles eseményéről.

"sajat korodbol/kulturadbol"
Ezt nem értem. Nem ugyanaz a kor, amelyben élünk, és a kultúránk?

@koimbra: Az biztos, hogy kijárt volna neki.

countrypecos 2010.11.11. 17:01:20

Azzal én is egyet értek, hogy a teljes valóságot nem tudhatjuk. Történelmi filmeknél általában így van. Ha egy aktuális témát dolgoznának fel, ami pár éve történt mondjuk, abban sem lehetünk teljesen biztosak. Én ezért szeretem jobban a fiktív történeteket. Ott nincs olyan, akit megbántana az ember, hiszen azt talál ki az író, amit akar. Nem színezünk túl és nem csorbítjuk senki- létező embernek az értékeit.

HJ77 2010.11.12. 09:12:31

Egyetértek a kritikával. Nálam is legjobb történelmi film, sőt a legjobb filmek között is simán bent van a top 5-ben. Egyszerűen minden tökéletesre sikerült a filmben. Kb. 12- szer láttam már de minden évben újra nézem. Zseniális film.
süti beállítások módosítása