Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Walking Dead

2010.11.17. 21:42 koimbra 38 komment

Az alábbi Walking Dead-ről szóló írás egyik ismerősöm (Szecska/feriboi) tollából származik, köszönet érte.

Well... Most így visszaolvasva kezdhettem volna szimplán egy „Nos” szócskával is, de szeretem az angol verziót, és most ez jött a kezem alá. Ezzel a rövid bevezetéssel kezdem első kritikámat, amire Koi kért fel még annak idején, valamilyen nagyon humánus megfontolásból. Mire végigolvassátok, addigra el fogjátok tudni dönteni felkérése érdemességét. Vagy a fordítottját. Öm, vagy nem., több opciót nem tudok.

Eme sorozat is úgy kezdődik, akár a többi. Pilottal, bevezetővel, introval etc. Véleményem szerint egy pilotnak elég rendesen meg kell ragadnia az embert, valahol nagyon mélyen, hogy az érdeklődést, a motiváltságot fenntartsa. Ez az első szempont, ami alapján értékelek én (szubjektív) egy bevezető részt, vagy egy sorozatot. Maga a kezdés nem egy rohadó pofájú zombival indul, hanem egy beszélgetéssel, ami a főszereplő Rick Grimes (Andrew Lincoln) illetve partnere és egyben barátja (mert ugye hol máshol lehetne egy nagy lelkiset rendezni, ha nem egy rendőrautó első ülésén yaix) Shane Walsh (Jon Bernthal) között zajlódik. Itt kiderülnek a családi drámák, párkapcsolati vélemények (megjegyzem hogy nem a feministáknak találták ki ezeket a mondatokat) majd recseg a cb és indul a mókuskerék. Nos, nem a történetet akarom elmesélni, hanem a véleményem írnám le, figyelembe véve az első szempontomat. Az első rész egy becsületes iparos munka, zombiapokalipszis módra. Nincs is ebben semmi rossz, de semmi új sem. Erős képsorok jellemzik (ki gondolta volna, ugye?) és nehéz mentális folyamatok, sok benne a személyes tragédia, ami azért rendesen nyomasztó és néhol (anya és fia találkozása – csak nem úgy ahogy megszoktuk) nagyon lehozza az embert az életéről, pláne ha van benne egy szikrányi empátia is. Elgondolkodtató ahogy az ember szembesül pár embertelenséggel, ami valahol érthető, egy kényelmes fotelből viszont nem annyira. Van benne egy furcsa kettősség, ami fenntartja az emberben a feszültséget, kell is, mert egy belekben tocsogó sorozatban furcsa lenne a hellokittyonline képi világ. De nem mindig hasznos, mert visszafele is elsülhet.


A második szempont, ami szerint egy sorozatot értékelek az a karakterek kidolgozottsága. Itt hálás a feladat, mivel a képregényből (The Walking Dead, Image Comics 2003) átvették egy az egyben a jellemrajzokat. Van itt minden, férfi aki a családját keresi, egy apa aki a fiát félti, egy maroknyi túlélő, akik egyik napról a másikra élnek, és van a horda ami egy kisváros (Cynthiana, Kentucky) jellegéből elég egyedi, mindenki ismer mindenkit ugye. Ami engem megfogott az az hogy sikerült visszakapnom azt a „Úristen, mi ez? Mi EZ?” érzést, és ezt nagyjából a főszereplőnek köszönhetem, igaz ravasz dolog a kómásdi (a 28 nappal később c. horrorban bevált, jótól lopni meg sosem szégyen) de ha jól forgatják akkor az megforgathatja a mélyen tisztelt nagyérdeműt is. Az hogy a túlélők jelleme mennyire változik meg egy ekkora tragédia hatására még nem jelenik meg, de nagyon ügyes húzás ez is, kevés zombis alkotásban látszik drámaian.
Szóóóóval: 4-es, azaz  80%.

Nagyjából ennyi, nem tudom mennyit írhatok, meg lehet hogy ez is sok. Hölgyek és urak, első kritikám, ami nem igazán szokványos, de nem szoktam kritikát írni. Ha nem oké valahol jelezzétek, majd ha nagyon nem bírom, akkor meg nézem a Jay és Néma Bobot. (Tudjátok IP cím, sok pénz, személyeskedés khm,khm... )

Címkék: sorozat walking dead

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr622455953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a8zoli 2010.11.17. 22:20:31

nekem az első 2 epizód után tetszik. :)

FayeFaye 2010.11.17. 23:03:51

engem nem nagyon fogott meg, mivel klisek random halmaza, ez a karaktereken all vagy bukik, es egyelore egyiket sem haboznek terden loni es kidobni az ajton figyelemeltereleskent. Meg nezem, de nem hiszem, hogy fuggo leszek.

countrypecos 2010.11.17. 23:11:41

Nekem tetszik, pedig nagyon nem vagyok oda a zombis dolgokért. Eleve irtózom a vértől, ehhez képest nézem.
A főszereplővel szimpatizálok, igazán derék ember. Várom a sorsának alakulását. :)

Ja igen, a kritika: Első kritikához képest rendben van, szóval megnyugtatlak. Majd belejössz. :)

(A sorozat rendezője érdemelt volna meg pár szót, azt hiányoltam. Ha tudod, írd még bele, és meg is vagy. :) )

FayeFaye 2010.11.18. 00:14:25

@countrypecos: Sorozatoknak nincs egy rendezoje, eddig mind a harom reszt mas-mas irta es rendezte.

countrypecos 2010.11.18. 00:17:29

@FayeFaye: Hupsz, igazad van. Most néztem utána, Frank Darabont csak az első részt rendezte, abban voltam, hogy a többit is. :S Még egyszer bocs.

countrypecos 2010.11.18. 00:19:16

@countrypecos: Bölcsen "creator"-nak van írva. :P Jó, mindegy. Ötletgazda volt, így okés? Társíró, vagy tudom is én. :)

labigabi 2010.11.18. 02:07:20

Sok zombi filmet láttam már, nekem eddig úgy tűnik ebben van meg az amiért eddig is érdekeltek ezek a filmek. Nem a fröcsögő vér és a belek miatt, hanem az utópisztikus katasztrófák drámai bemutatásáért. Ennek a drámai hangvételnek nagyon örülök, jók a karakterek. A sztori ügyesen lett írva. Attól függetlenül félek, hogy valahol félre fog siklani, nem úgy tűnik, hogy megtalálták volna a tökéletes receptet, ami több szezonra is elég lesz, de remélem nem jól érzem.
A post tetszett. Azt hiszem, több háttér-infoval a következőd már teljesen jó lesz. :)

ottókár 2010.11.18. 08:58:47

A pilot azt hozta amit kellett neki,én rajta vagyok ,igaz a harmadik rész már elégé kiszámithatóvá vált,remélem nem ebbe az irányba tartanak majd az alkotók!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.11.18. 09:05:48

Tetszik ez a sorozat, igazából nem is tudom, hogy miért.

Viszont ez az írás nem nagyon fogott meg. Gyakorolni kell, és lehet ez jó, de jelenleg azt se tudnám eldönteni, hogy lebeszélni akarsz a megnézéstől, vagy rábeszélni arra, hogy próbáljam ki egyszer.

Keresed még a stílusod, vagy direkt írtál ilyen semleges hangvételűt?
Mert így nem elemzés, nem kritika, hanem vhol a 2 között.

(Nem bántani akarlak, és nem én se tudnám jobban, azért nem csinálom, mielőtt jönnek a támadások...)

countrypecos 2010.11.18. 09:13:21

@efes: :D Igen, azt én is mosolyogva néztem. Az a furgon a "Ferenc" felirattal elég észrevehető "szereplő" volt. Gondolom nem véletlen: Frank Darabont miatt. Aztán persze ki tudja.

feriboi 2010.11.18. 10:51:26

@doggfather: Először: Köszönöm szépen a kritikát, nemcsak tőled hanem mindenkitől:) Másodszor: Direkt írtam semleges hangvételben, mert senkit sem akartam rábeszélni, de lebeszélni sem:) A Ferenc meg utalás Darabontra, én legalábbis úgy tudom:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.11.18. 11:01:24

@feriboi: örülök, hogy nem haragudtál meg.
Jó az, ha van saját hangod, sztem a semlegesség nem előny, hanem hátrány ilyen írásokban, és csak ennek adtam hangot.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.18. 12:02:04

@countrypecos: Persze, hogy Darabont miatt Ferenc. Hisz' ő is magyar. :)

FayeFaye 2010.11.18. 12:30:50

@efes: a szulei magyarok, nem ugyanaz.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.18. 12:45:52

@FayeFaye: Magyar az. Zsidókat ugyanezért lazán Dunába lőttek.

countrypecos 2010.11.18. 13:01:20

@efes:@FayeFaye: Magyar származású, így korrekt? :P

FayeFaye 2010.11.18. 13:48:01

@efes: beinditottad a Godwin riasztot, te vesztesz!:P

HJ77 2010.11.18. 13:58:35

Most néztem meg a harmadik részt, bár ez nem volt olyan pörgős, mint az első kettő de továbbra is nagyon tetszik. Jó végre egy olyan zombis filmet látni, ami nem csak abból áll hogy hőseink megmenekülnek, kijutnak a városból és ennyi. Itt folytatódik tovább a történet, és ha épp nem támadnak a zombik, akkor is érdekes tud maradni a film. Köszönhető ez a jól kidolgozott karaktereknek és párbeszédeknek is. Emellett persze jók a helyszínek brutálisan jók lettek a maszkok is és vérengzések és kellően ocsmányak és véresek. Alig várom már a folytatást. Jah hogy a kritikához is hozzászóljak. Hasonló véleményem van, mint Doggfathernek, kissé nekem is túl semleges lett de azért nem rossz.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.11.18. 14:00:16

@FayeFaye: :)
@HJ77: Igen, a hármassal nekem is volt bajom, konkrétan hogy az első jelenet első kockáján megmondtam, mi lesz az utolsó kép. Ilyen ziccert nem szabad...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.11.18. 14:13:06

@efes: @HJ77: Érdekes, nekem a 2ik rész nem tetszett, de a 3ik meg igen. :D

Alex Mahone 2010.11.18. 15:13:17

Nekem eddig marhára tetszik a sorozat, ezerszer jobb lett, mint a képregény, annál pölö a második "számban" a 160 oldal alatt kétszer találkoztak zombival, na menjenek már a büdös picsába -.-

Örülök, hogy Darabont kezébe került az eredeti, nagyon profin bánik a mester az alapanyaggal. Nem másolja kényszeresen, inkább csak felhasználja és céljai szerint formálja azt. Például én személy szerint örülök, hogy nem egy szappanopera az egész, és ott vannak azok a mocskos zombik minden részben, mindegyikre jut valami gusztusos képsor, a cucc üteme is más, mint a képregényben volt, egyszóval marhajó munka lett, csak így tovább.
A kritika egyébként tényleg igencsak... langyos lett, bocs.

BLUNTSIDE 2010.11.19. 14:26:39

Én most olvasom a képregényt amiből készült, a 70. rész körül járok. Ha csak nyomokban át tudják hozni mindazt ami ott történik, akkor nagyon ütős lesz a sorozat. Nagyon durva dolgok vannak benne, csak felnőtteknek való dolgok. DE hát gondolom ez is áldozatul fog esni a cenzoroknak, és elpuhítják a sorozatot. Kár érte, de azért nézem tovább :)
Aki tudja, olvassa inkább, megéri.

csavargo 2010.11.20. 14:03:44

csak egy kiegészítés:

a képregény régebbi, mint a 28 nap című film. a kóma téma itt régebbi :)

feriboi 2010.11.21. 00:35:27

@csavargo: kiegészítés a kiegészítéshez:) A képregény első példányait 2003-ban adta ki az Image Comics, előtte forgalomban nem volt kapható. A 28 nappal később viszont 2002-ben jelent meg a mozivásznon:)

Alex Mahone 2010.11.21. 16:11:37

@feriboi: most ne csináljátok már... Lehet, hogy egyszer már megcsinálták előttük, viszont itt ezerszer jobban van kivitelezve. Gyakorlatilag a mai napig nem tudom, hogy maradhatott életben Capa a 28 nappal később-ben, mivel emlékeim szerint se barikád, de egy lakat, semmi nem volt az ajtaja előtt.

@BLUNTSIDE: láttad A ködöt? Darabont rendezte, aki efölött is bábáskodik, ha láttad, akkor tudod, hogy a bácsi imád bemutatni a cenzoroknak. Itt is előszeretettel teszi, olyan dolgokkal egészíti ki a képregényt rögtön az első részben, hogy szemem-szám tátva maradt. Amúgy, ha te már annyira benne vagy a képregényben, kérlek mondd, hogy SPOILER Lori, és a magzata meghalt, de nagyon csúnyán. SPOILER

BLUNTSIDE 2010.11.21. 17:13:29

SPOILER!!!!!
SPOILER!!!!!

@Alex Mahone:

hát erre most rátapintottal öregem, mert meghal a csaj és a gyerek is, de csak miután megszületett.
Amúgy Darabont-tal kapcsolatban kívánom hogy neked legyen igazad :)

SPOILER VÉGE

feriboi 2010.11.21. 17:46:35

@Alex Mahone: Csak kiigazítottam Csavargot, mivel időrendi tévedésben volt:) Szubjektív véleményedet én nem osztom, mindenhol zseniális a kómából felébredek és rémségeket látok kezdés, szerintem legalábbis:) Amúgy hozzátenném hogy a Carpenter féle Ködöt nekem nem múlta felül Darabont, de ez szigorúan egyéni vélemény.

feriboi 2010.11.21. 17:50:32

Mellékesen megjegyzem hogy Darabont kiváló anyagokkal dolgozott: Az említett Köd ( The Mist, 2007 ) Stephen King tollából való.

Alex Mahone 2010.11.21. 19:21:21

@feriboi: igen, ahogy a Shawshank és a Zöld soron/Halálsoron is. Viszont kétféleképpen is volt szerencsém A ködhöz, olvasva éppúgy, mint filmen, és állítom, hogy Darabontnál jobban senki, de SENKI nem tudta volna megcsinálni azt a filmet.

@BLUNTSIDE: HÁLISTEN! Irritált az a hülye k*rva, szerintem én megközelítőleg két perccel a nagy "terhes vagyok"-bejelentés után agyonlőttem volna a picsába, nem hogy még 150 oldalon keresztül húzom a szappanoperát, sőt, szerintem van az még több is, én csak az első két kötetet olvastam.

chuck-d 2010.11.22. 15:10:42

@feriboi: Carpenter és Darabont filmjének semmi köze egymáshoz, az egyik a The Fog, a másik a The Mist, valamiért viszont mindkettőt A ködre fordították. bezavarhat, hogy az 1980-as eredetinek tényleg van egy 2005-ös remake-je:
www.imdb.com/title/tt0432291/

feriboi 2010.11.22. 21:05:46

@chuck-d: Nem is említettem, hogy köze volna egymáshoz a két alkotásnak. Csak jeleztem hogy Carpenter The Fog c. filmje nekem jobban átjött, mint Darabont The Mist c. műve. Nem tudom hogy mit értettél félre, de remélem tisztáztuk:)

chuck-d 2010.11.23. 18:00:57

@feriboi: csak más apropót nem láttam, miért kellett volna Darabont-nak felülmúlnia. főleg, hogy ameddig az egyik tisztán horror, a másiknak csak apropó ez a műfaj egy jó kis társadalomkritikához. talán ezen is csúszik el kicsit.

feriboi 2010.11.23. 18:15:39

@chuck-d: off most már végképp nem értem logikai eszmefuttatásod, de nem is akarok vitázni. Csak a szuverén véleményemet közöltem két filmről, amiknek amúgy annyi közük van ehhez a posthoz, hogy a rendező ugyanaz.Részemről nem akarok vitatkozni, maximálisan egyetértek a hozzászólásod második felével amúgy:) off vége

chuck-d 2010.11.23. 18:33:16

@feriboi: sok értenivaló pedig nincs, mert nincs eszmefuttatás meg vita, csak mint írtam, nem is értem, miért kellett volna felülmúlnia Darabontnak Carpenter filmjét.

feriboi 2010.11.23. 22:22:47

@chuck-d: mint írtam, ez a szuverén ( jelentése : független ) saját véleményem, egyszerűen nem értem ( de tényleg ) hogy téged miért zavar az, hogy Számomra ki kit überel. De ha abba a körbe tartozol, amelyik mindenáron az "úgyisenyémazutolsószó" akkor inkább meg se szólalok legközelebb, betartom a dnftt aranyszabályt .
Tiszteletem

chuck-d 2010.11.23. 22:50:31

@feriboi: le ne karatérozzál már, ember :]
ha ennyire jól ismersz internetes szabályokat, akkor vághatnád, hogy a troll nem az, aki kérdez valamit, vagy tesz egy észrevételt, hanem aki ebben mindenáron vitát lát, vagy azt hiszi, hogy zavarja az érdeklődőt. ha megkérdezik mennyi az idő, akkor is visszakérdezel, hogy mé' zavar hogy ennyi, vagy ezt egy vita indításának véled? pusztán érdeklődtem, mi az összevetés apropója. ebből hogy jön le, hogy zavarna, vagy hol vetted észre, hogy meg akarlak győzni bármiről a szuverén (ehhez a szóhoz tényleg doktori kell, jobb is, ha mindig zárójelezed a jelentését) véleményeddel kapcsolatban. 12 hozzászólás alatt szépen sikerült összeszedni egy kioktató, okoskodó stílust. szép.
süti beállítások módosítása