Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Fergetegesen nyitott az Üvegtigris 3

2010.12.20. 21:18 koimbra 13 komment

A következő hírt kaptam e-mailben a Filmpartnerstől
Kiemelkedően sokan nézték meg az ÜVEGTIGRIS 3-at a film nyitó-hétvégéjén: csütörtöktől vasárnapig 47 749-en látták a kultfilmmé vált vígjáték harmadik részét. A premier előtti vetítésekkel együtt eddig összesen 57 886 nézőt vonzott Rudolf Péter legújabb alkotása. Ez az eredmény egyben azt is jelenti, hogy az ÜVEGTIGRIS 3 indult a legsikeresebben az idei év magyar filmjei közül.

Annak ellenére, hogy az ország lakosságának jelentős része a hétvégét a tévéképernyők előtt töltötte, s a két kereskedelmi csatornán futó tehetségkutató versenyek elődöntőjét vagy döntőjét figyelte, szerencsére sokan döntöttek a mozi mellett, a filmszínházak közönségének 31%-a pedig az Üvegtigris 3-at választotta. A premier előtti vetítések és a nyitó-hétvége összesen  57 886 nézőt vonzott Rudolf Péter legújabb alkotása. Ez az eredmény egyben azt is jelenti, hogy az ÜVEGTIGRIS 3 indult a legsikeresebben az idei év magyar filmjei közül.

Az Üvegtigris 3 forgatókönyvét Búss Gábor Olivér, Hársing Hilda dramaturg és Rudolf Péter írták, az operatőr Kapitány Iván, a vágó Kiss Wanda, a film producerei Kovács Gábor és Pataki Ági, a rendező, Rudolf Péter.

A trilógia első része 2001. októberében került a hazai mozikba, 120 000 nézőt vonzott és 125 000 DVD kelt el belőle. A második rész 2006. januárjában indult és 310 000-en látták, a DVD eladások száma pedig meghaladta az 66 000-t. Az Üvegtigris 3 2010. december 15-e óta a Szuez Film forgalmazásában országosan 40 kópiával fut a hazai mozikban.

Címkék: miújság üvegtigris 3

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr892528840

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vrango 2010.12.21. 09:43:42

Én szeretem az Üvegtigrist, de az ilyesfajta öntömjénezés nagyon szánalmas...
(mint ahogyan az is, ha a sznob/más irányban elfogult filmes médiumok meg elhallgatják a sikert, vagy direkt lefikázzák)

Turanga Leela 2010.12.21. 15:35:37

Én nem szeretem az Üvegtigrist. Az egyet is csak kényszerből néztem meg, mert a húgomnak megígértem.

Dirk Montgomery 2010.12.22. 07:55:09

Én nem szeretlek Turanga Leela, mert részben nincs ízlésed és humorérzéked, részben meg hülyeségeket irkálsz be.

Turanga Leela 2010.12.23. 14:05:01

@Dirk Montgomery: Van humorérzékem, de ez nem humor. Ettől még Kabos is viccesebb volt. Az ízlés pedig egy szubjektív dolog. Neked is van, amit nem szeretsz, én még sem estem neked, hogy mekkora egy elcseszett faszfej vagy!Ne olvasd a kommentem,ha nem tetszik...vagy nyald ki a...MÉZES BÖDÖNT:D

A VÉLEMÉNY OLYAN, MINT A SEGGLYUK!Mindenkinek van, még sem kíváncsi senki a másikéra. Bár, a te esetedben, mivel reagáltál a hsz-omra, valószínűleg ferde hajlamaid vannak, és érdekel a másik segglyuka. De ez egyéni szoc.problem, pont úgy, ahogy nekem is az, hogy nem szeretem az Üvegtigrist.

Dirk Montgomery 2010.12.23. 14:54:52

@Turanga Leela: Látom, már más is jelezte, hogy hiányosságaid vannak humor téren, ezért kapod úgy fel a vizet.
Továbbá egy Troll vagy, többet nem érdemes rólad tudni.
"A VÉLEMÉNY OLYAN, MINT A SEGGLYUK!Mindenkinek van, még sem kíváncsi senki a másikéra."
hehe, mégis vicces vagy.... :D

Spawn85 2010.12.23. 17:41:10

@Dirk Montgomery: Nem beléd kötni akarok, de szerintem kicsit erős volt, amit írtál. Ő csak annyit mondott, hogy nem tetszik neki egy film, ami neked, (meg egyébként nekem is) igen. Hozzáteszem mindezt kifejezetten kulturált formában tette, hiszen nem azt írta, hogy szar a film, meg hogy hülye, aki megnézi, meg nem tudom miket szoktam még hallani mindenfelé, hanem csak annyit, hogy nem tetszik neki. Olyan film meg amúgy sincs (és nem is lesz), ami mindenkinek tetszene.

Dirk Montgomery 2010.12.23. 19:59:57

@Spawn85: Csak véleményt írtam a beírása kapcsán, némi indoklással fűszerezve.
Amennyiben értelmesen indokolja véleményét, értékelendő, még ha nem is értek vele egyet (itt már lehetne izlésről szó), de ez így csak Troll-kodás volt.

Dirk Montgomery 2010.12.23. 20:07:43

Egyébként meg, kit érdekel egy Panda véleménye? :D

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2010.12.23. 21:18:45

Szerintem már az első rész is borzalmas volt, a második meg egyenesen a magyar vígjátékok legalja. Én mindig is kapható voltam az ilyen igénytelen szórakoztatásra, de ez már nekem is túl erőltetett és kínos volt. Az erős nyitás ellenére a harmadiktól se várok sokat, de megnézem majd DVD-n.

Brekicc 2010.12.27. 07:00:56

Egyszernézős vígjátéknak elment ez a rész is. Bár azért én már nem az Üvegtigris címet adtam volna neki, mert szinte köze se volt hozzá a filmnek.

SPOILER:
Az meg hogy Rudolf Péter nem tudja elfogadni a kinézetét és piperkőcnek akar látszani, az kissé hiteltelen számomra. Büfés Lalinak jó volt. Bentleys Amorózónak nem(Ehhez jön a Micsoda nő ez a férfiben nyújtott hasonló szerepkörben elkövetett förmedvénye).

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.28. 13:54:26

nah, megnéztem az Üvegtigris 3at, és nem estem hasra tőle...
olyan középsemmilyen volt... :S

a8zoli 2010.12.30. 08:57:44

nekem teccett akárcsak az előző kettő mégha egyedül is vagyok vele... south park simpsons family guy amerikai fater cleveland show firka villa és furcsa amcsikon nevelkedtem... nics több mondanivalóm ... jah és az angolkákat is szeretem. :D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.30. 10:00:16

Nekem is tetszett:) Elképzelhető, hogy ma írok is róla valamit, ha nem akkor már csak jövőre.
süti beállítások módosítása