Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Dan Brown írja Az elveszett jelkép szkriptjét

2010.12.21. 10:26 koimbra 15 komment

Dan Brown könyveit több millióan olvassák, a Langdon professzort középpontba állító művei nem csak regény formában fogyott szépen, de a Da Vinci kódon moziváltozatára is rengetegen ültek be. Az Angyalok és démonok címre hallgató folytatás már csöppet gyengébben muzsikált a kasszáknál, de a stúdiót még így is érdekelte a következő rész. Az elveszett jelkép forgatókönyvére az Oscar-jelölt Steven Knight-ot kérték fel, aki többek között az Eastern Promises, Viharsziget (Shutter Island) és a Gyönyörű mocsokságok (Dirty Pretty Things) szkriptjén is dolgozott. Ám Brownnak nem nyerhette el tetszését Knight munkája, ugyanis a szerző saját maga vette kezelésbe a forgatókönyvet.

A regény tavaly szeptember 15-én került a boltok polcaira és az első napon 1 millió darab fogyott el belőle. Langdon prof ezúttal Washingtonban old meg 12 óra alatt néhány kódot, hogy leleplezzen egy szabadkőműves összeesküvést.

Címkék: miújság könyvből film az elveszett jelkép

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr762529734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A nép fia 2010.12.21. 11:10:39

Személy szerint az Angyalok és démonok c. film jobban tetszett, bár a könyvet rendesen kiherélték.
A Da Vinci kód jobban "hű" a könyvhöz, de mégsem volt elég átütő.

Ezt a könyvet még nem olvastam, bár azt hallottam, teljesen kiszámítható, ugyan az a váz, mint a többinek. Csak más a kontextus.

suo tempore 2010.12.21. 11:20:16

Bettany-t akarom főgonosznak, plííííz!!!

kicsitian_real 2010.12.21. 13:17:14

@A nép fia: pont ezt akartam írni én is, az Angyalok és démonok film teljesen jól működött, ellentétben a Da Vinci kóddal.

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.21. 13:33:20

@suo tempore: Ő már volt egy Dan Brown adaptációban főgonosz, nem hinném, hogy egy másikba is beteszik. :)

@A nép fia: Egyetértek. A "Da Vinci-kód"-nál nagyon ragaszkodtak a könyvhöz és hogy minden benne legyen a filmben, ettől szerintem egy kicsit vontatott lett a film.

Viszont az "Angyalok és Démonok" jóval pörgősebb volt, noha tényleg rengeteg dologban eltértek a könyvtől. (Kezdve mindjárt azzal, hogy a könyvben az "Angyalok és Démonok" a "Da Vinci-kód" előzménye, a filmet pedig folytatásként csinálták meg.)

A nép fia 2010.12.21. 14:04:06

@Kóczy: Továbbá pont nem derül ki, hogy mi a camerlengo indítéka, mikor erre épül a sztori!

Erről a könyvről amúgy mit gondoltok? Olvasta valaki?

Kóczy · http://koczy.wordpress.com 2010.12.21. 14:16:04

@A nép fia: Plusz fontos karaktert (a CERN igazgatóját) egy az egyben kihagytak... de lehetne még ezt sorolni. :)

Én olvastam "Az Elveszett Jelkép"-et. Szerintem nem rossz. Majd kiderül, hogy filmként hogy fog működni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.21. 14:21:13

Én a Digitális erődbe kezdtem bele, de olyan 50-60 oldal után meguntam. Nem haladtak semerre. Ha szóba kerül egy új karakter, akkor azt oldalakon keresztül mutatta be és mikor több tucat oldal után már egyszerűen nem történik semmi az veszettül idegesítő.

A nép fia 2010.12.21. 14:23:54

@koimbra: Na, ebben is kb. a huszadik oldalon tudni lehetett, hogy ki a főgonosz.

Turanga Leela 2010.12.21. 15:34:39

Nem értem, miért nem a Megtévesztés foka c. könyvéből készül film???!!

Turanga Leela 2010.12.22. 13:48:59

@koimbra: A Digitális erőd kétségkívül pocsék lett.

HJ77 2010.12.22. 14:06:15

@Turanga Leela: A megtévesztés foka tényleg jó volt, viszont a Digitális erőd a leggyengébb könyve eddig.

HJ77 2010.12.22. 14:13:50

Az elveszett jelkép is elég jó lett, talán filmben is jól sikerül. Az Angyalok és Démonok sokkal jobb lett filmben mint a Da Vinci kód, bár könyv felét kihagyták belőle.

Spawn85 2010.12.22. 20:11:22

Jó, ha összehasonlítjuk Dan Brown könyveit, akkor szerintem is a "Digitális Erőd" lett a leggyengébb. Viszont talán mentségére szól, hogy az volt az első könyve, (ha jól rémlik, akkor 1998-ban írta).

Turanga Leela 2010.12.23. 13:58:41

@HJ77: Egyetértek, 20 oldal után tettem le a Digitális erődöt, nagy csalódás volt:(
süti beállítások módosítása