Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Buried

2010.12.25. 16:17 koimbra 25 komment

 

A sötétség fekete ködében Zippo lángja villan, Paul Conroy (Ryan Reynolds) csapzott, kissé véres, kétségbeesett arcát pillantjuk meg. Hamarosan kiderül, hogy a szerencsétlen férfi nagyobb szószban van, mint gondolná. A derék Conroy Irakban sofőrködött, azonban konvoját megtámadták, őt pedig egy koporsóban eltemették valahol. Elrablói gyakorlatilag csupán egy félig feltöltött mobiltelefont és az öngyújtót hagyták nála, ami nem csak remek fényforrásként üzemel, de az értékes oxigént is „megcsapolja”. Hamarosan alkalma nyílik beszélni azzal, aki ebbe a reménytelen helyzetbe juttatta, hőn vágyott szabadságának ára 5 millió dollár. E közben sikerül elérnie még néhány embert, úgy tűnik, hamarosan ismét friss levegőt szívhat.

Egyetlen szűk helyen játszódik a cselekmény, egyetlen szereplőt láthatunk csupán. Eduard Grau kamerája egy másodpercre sem téved a külvilágba, a néző mindvégig Conroy fura börtönében tartózkodik. Vele éli át a kegyetlen másfél órát, sötétben és félhomályban a férfivel együtt jár az agya, hogy ő vajon mit tenne ebben az igen-igen izgalmas szituációban.

 

 

Mondanom sem kell, hogy egy ilyen filmet két ember visz a hátán. Az egyik a rendező, hiszen ha nem tud mit kezdeni a remeknek tűnő alapanyaggal, akkor az egész alkotást le lehet húzni a mindig éhes, bűzös toaletten. Rodrigo Cortés nevét eleddig nem ismerhette a nemzetközi közönség, az úriember mostanáig rövidfilmeket készített, a Buried kiváló kitörési lehetőség volt számára, ez ugyanis olyan produkció, amelyért lelkesedni szoktak a filmfesztiválokon. Reynolds formálja meg az eltemetett sofőrt, a férfi színészi képességeit sokan vitatják, sőt úgy vélik, hogy a Van Wilder filmeken túl semmi keresnivalója nincs más művekben, kidolgozott kockahasán kívül egyebet nem tud villantani. Reynolds azonban bizonyított (nem tette már meg ezt A kilencekben?), játéka láttán talán is meggondolják magukat vele kapcsolatban, esetleg komolyabb tervezetek kapui is megnyílhatnak a színész előtt. A Buried Reynolds one-man show-ja.

Mivel alapvetően egyetlen szűk helyen játszódik az egész cselekmény, ahol a mozgás is eléggé korlátozott, illetve csak egyes pontokon van térerő, különösen fontos a bezártság érzésének megteremtése. Cortés ügyesen megteremti a szorongó hangulatot, azonban a klausztrofób érzés csak egy-két pillanatban kúszik be a néző csontjaiba (az erre fogékonyak számára különösképpen nagy hatással lesz a film). A rendező néha becsempész néhány rövidebb „üresjáratot” alkotásába, ám összességében nem ül le soha a produkció, sőt a második felére még erősíteni is tudak. Ugyan az elrablót nem igazán lehet kedvelni, de lesz Conroynak olyan beszélgető partnere is, akire a legjobb jelző a „mocskos féreg”. Az utolsó percek pedig rendkívül hatásosra sikeredtek, ami után előfordulhat, hogy néhány percig még döbbenten ülhet az ember fia, de mindenképpen kalapemelés jár a készítőknek ezért a befejezésért.

 

imdb: 7,6
rottentomatoes: 86 %

Büdzsé: 2 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 1 millió dollár
Eddigi összbevétel: 17,8 millió dollár

 


 

Címkék: thriller iromány dráma 80 % buried

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr72538558

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Buried 2011.01.07. 09:58:06

Alapsztori: Egy Irakban dolgozó, amerikai kamionsofőrt támadás ér, ő pedig egy koporsóban ébred. Alig egy-két tárgy mellett egy telefon áll csak a rendelkezésére a szabaduláshoz.Húzónév: Ryan ReynoldsMűfaj: thrillerTrailer ittAmire számítottam: Arra, h...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

asz0089 2010.12.25. 16:33:29

Tegnap láttam, igazából még most is keresem a szavakat. Inkább nem spoilerezek semmit, látni kell és kész.

Goddamn90s 2010.12.25. 16:59:24

fuuuu enis pont tegnap este neztem meg, mert gondoltam laza kis filmnezes lesz karacsony estere...hadd ne mondjam hogy miutan megneztem, meg vagy 5-10percet csendben ulltem es e filmen jart az eszem... nekem teljesen bejott es jo volt!

labigabi 2010.12.25. 18:30:02

@Goddamn90s: én is így fogtam neki tegnap este... a végén húvazegelések közepette konstatáltam, hogy na ez jól megalapozta a karácsonyi hangulatot. :)

asz0089 2010.12.25. 19:10:42

Úgy látom, akkor mindenkinek sikeres karácsony estéje lett. :D
Hajnali kettő körül végeztem vele és váááá. :DD

Shyllard 2010.12.25. 20:36:54

Amikor vége lett én is csak vártam, h tuti szivatnak, így nem végződhet :)

SPOILER
Igaziból csak az zavart az egész filmben néhol, h a koporsó mérete folyamatosan változott annak érdekében, h jobb felvételeket lehessen készíteni. Pl mikor nagy nehezen megfordult, nem sokkal utána már olyan kép volt előttem, h a koporsó kétszer olyan magas mint volt és lazán át tudott volna fordulni mindenféle erőlködés nélkül. A távolítós jelenetre persze ez nem vonatkozik, viszont ott épphogy lerombolták nálam a klausztrofób érzést, nemtom sztem mintha azt sugalták vna, h a szereplő szemében már kicsit megnagyobbodott volna a börtöne (pedig ha jól tudom ez épp ellenkezőképp van a klausztrofóbiánál: ink egyre csak szűkül a hely) Persze ezek ellenére maximálisan elégedett vagyok a filmmel, a kígyó megjelenésekkor iszonyatosan megilyedtem, nah akkor azért éreztem a bezártság érzést :D

sjbee 2010.12.25. 22:06:41

Nálam 60%, ez is csak a vége miatt. Az ötlet nagyon jó, a főszereplővel sincs baj, viszont a forgatókönyv nem az igazi. Olyan idegesítő dialógok voltak néha, h nem igaz. Egy példa:

Spoiler
Amikor felhívja a felesége barátnőjét, ahelyett, h 1 mondatban elmondaná h ha nem segít meghal (ezt csak akkor közli mikor újrahívja), ahelyett leordítja a fejét, hát persze h le is csapja a kurva telefont. Shyllard-dal pedig egyetértek, a koporsó mérete állandóan változott :S

Spoiler off

Még annyit, h sztem 15 perccel simán lehetett volna rövidebb, sok a felesleges rész.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.26. 09:34:52

Csak a trailert láttam, de még vagy fél éve, és már akkor nagyon akartam, ezt el se merem most olvasni, meg a kommenteket se, nehogy vmit eláruljatok. ;)
Remélem meg tudom nézni mostanában...

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2010.12.26. 11:21:24

nem szokásom álmodni, viszont aznap mikor megnéztem, azt álmodtam, hogy beragadtam egy csőbe középen...
vicces volt.
maga a film nagyon jó.

Alex Mahone 2010.12.26. 11:57:29

Szerintem elbaszták. 4/10-et kap, mivel a kígyótól kezdve (hogy a picsába került oda?) rohamosan elkezd romlani a színvonala. A vége pedig hatásvadász marhaság. Tegnap este négy filmet néztem, és ez volt a leggyengébb, azért erre nem számítottam.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.26. 22:47:15

@Alex Mahone: Szerintem kiváló volt a vége. Nem is tudom, hogy ennél jobban hogyan tudták volna megoldani. Hogy nem lett volna hatásvadász szerinted? Mi lett volna az, ami után azt mondod, hogy ez igen, ezért jár egy bravó?

_renton 2010.12.27. 13:46:20

@Alex Mahone: A kígyós dologgal egyetértek, de a vége szerintem is jó!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.27. 16:05:02

nah, megnéztem, és nagyon bejött, remek kis film volt.
Ryan jó színész tényleg.

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2010.12.27. 20:03:06

SPOILER: Mit nem értetek a kígyós dologból könyörgöm? Ha ki tudott menni a résen az a szerencsétlen állat, ugyanúgy be is tudott menni. Vannak hibák a filmben, de ez pont nem az! Amúgy szerintem eszméletlen jóra sikeredett!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.28. 09:42:05

SPOILER!

érdekes, hogy a gonosz a filmben, nem a zsaroló, sztem...

Elanor_ 2010.12.28. 23:46:15

kiraly film volt, nekem tetszett. hiteles, feszes tempoju es jol megkomponalt dramaturgiaju. amit a fohos eppen atelt, azok az erzesek kivaloan atjottek a vasznon tulra is.

@koimbra, a kritikad utan egy kicsit nagyobb csavarra szamitottam, de igy is tokeletes volt a vege. :)

*** SPOILER :D :D :D
ja, es le a kapitalista elnyomo fergekkel!!!!!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.12.29. 10:10:45

@Elanor_: spoiler: Mikor lehet hallani az ásás hangjait, akkor már tudhatja az ember, hogy mi lesz, szerintem. Akkor érez csak igazán együtt a főhőssel a néző.

Egyébként még ebbe is mennyi reklámot képesek voltak beletenni. A mobil, a Zippo, a kulacs, az óra. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2010.12.29. 10:18:29

@koimbra: Megy egy hibát is, az elején a kulacsa kupakja olyan, hogy nem lehet leszedni, csak arrébb tolni, ugye, biztonságos, aztán 1x csak leesik a kupakja. :D

Alex Mahone 2010.12.31. 14:09:43

@koimbra: ha csak simán meghal, mindenféle szívszorító zene meg végső hatásvadászat nélkül. Baszki, egy nagyhatalom random elmegy egy szar ürüggyel a világ másik felére "szabadságot vinni", most komolyan azt várják tőlem, hogy bármennyire is sajnáljak egy ilyen túszt már alapból? Nem, nem fogom sajnálni, ahhoz tennie kéne valamit, kár, hogy a karaktere szarul van megírva, ráadásul a második felére pedig még önmagának is ellentmond. Nem jó film ez, na, szerintem én maradok A kilenceknél, ha már Reynolds, valamelyik nap láttam, egyből az egyik kedvenc filmemmé lépett elő.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2011.01.03. 15:46:04

Spoiler: A kígyó nem megy föld alá, legalábbis ez a fajta nem túlzottan, másrésztahol kimegy arra ki lehetett volna menni. A homok saját súlya alatt nagyon összetapad és sivatagban sem hiszem, hogy ne lenne nedves 2 méter alatt (vagyis nem folyik be csak összenyomja a koporsót is). Harmadrészt ezzel a temperamentummal 20 percre lett volna elég a levegő (a kis Zippo azért nem vesz el olyan sok oxigént). 2-3 méterre a föld alatt meg nincs semmilyen térerő. a koporsó mérete tényleg elcseszett egy baki. Reynolds legalább jót alakított. Ha még ilyen vége sem lett volna, akkor aztán kalap sz@r lett volna, tehát a fanyalgóknak annyi, hogy nem hatásvadász, csak végre nem amcsi elcseszett vacak lett a vége... de ez is kevés hogy a jó alakítást elvegye 1-2 idegesítő baki, ami miatt az egész illúzió szertefoszlik. 5/10. A kilenc c. film jobb volt, bár ott a végkifejlet vitte a prímet, itt csak az alakítás.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2011.01.03. 17:07:19

@doggfather: sajna én már csak ilyen kis kritikus köcsög vagyok :) dél-kóreai és japán és dán filmeket szívtam magamba 'kiskorom óta', amcsi vackok csak néha-néha akadnak csak fent a rostán. nemsokára kiteszem a decemberi filmes listám, na meg 2010 top-40eset is, csak legyen kis időm, most sok a melóm még :) addig is: www.chrisdry.com/category/movies/

nikodémus 2011.01.14. 10:25:33

Egy jó ötlet korrektül megcsinálva, az utolsó csavar azért meglepett. Egyszer nézős.

b0lha 2011.01.22. 23:28:05

en igazabol nem tudom hova tenni a filmet, mert a vicces az, h nem lepodtem meg a vegen. *SPOILER* pont elotte lepodtem meg, amikor eljatszottak h megmenekul. nem is ertem, h ha 1 kicsit is realisan gondolkodunk, ki kepes elhinni, h kiszabaditjak. teljesen eselytelen. es persze, vmennyire drukkoltam neki ennek ellenere, de nem lepodtem meg azon, h meghal. azon rohadtmod ideges voltam, ha zippot allandoan egette, de igazabol az elrablo motivacioja is santit 1 kicsit sztem. ki a fasz gondolja komolyan, h kifizetnek neki x millio dollart? ennyire nem ostoba meg 1 ottani foldmuves sem... fura film volt, azert erdemes 1x megnezni.

Klaudiaanyu 2011.04.29. 14:37:47

Tegnap néztem meg. Szerintem mint ötlet nagyon jó: bátorság egy pszico-monodrámát egy koporsóban összehozni! Szerintem a maga nemében jól sikerült. Kicsit olyan Fűrészes-24-es kombináció... És persze lehet vadászni a gyenge pontokra: a kígyó,az anyukával történő beszélgetés, esetleg a "munkáltatóm kirúg miközben fekszem a koporsómban és mindezt hagyom" epizód. Miért nem próbál kimászni, miután beszakad a koporsó teteje? A talaj laza, mert a kígyó nem tudott volna máskülönben bemászni. Térerő van, amely max. a föld alatt egy-két méterrel képzelhető el. legalább megpróbálhatta volna. Az "élve koporsóba zárnak" szitu reális, megtörténhet, azonban az, hogy egy pénzt akaró terrorista koporsóba zárja túszát, és úgy vegye rá, hogy küldjön videóüzenetet: badarság. Nem szolgálja célt. Mi van, ha nem tudja használni a telefont, mert bepánikol, elájul, megfullad, ozt' oda a terv. (Vagy esetleg kezdő terroristáról volt szó, aki konkrétan nem tudna egy embert kínozni "face to face", így inkább így oldotta meg? Profi nem csinál ilyet. Másrészt ott volt a ellentét/párhuzam (kinek, hogy...): két apáról van szó. Az amerikai a pénzért ment oda dolgozni, hogy a családjának jobb jövőt tudjon biztosítani. A "terrorista" 5 gyermeke közül négyet elveszített a háborúban, valszeg ez az elkeseredés és a pénztelenség hajtja. Nincs köze politikához, nincs mögötte ideológia. Nincs mentség a terrorizmusra, természetesen, de a forgatókönyvíró eléri néhány gondolat erejéig, hogy azonosuljunk a terroristával is, mikor a telefonben elmondja, nincs köze 9/11-hez, előtte volt munkája és 5 gyereke, most meg se munka, se gyerekek... itt megsajnáljuk. Kvázi a két rendszer egy-egy áldozatáról/bábjáról van szó, akik közt a konfliktus feszül (mögötte meg egy még nagyobb konfliktus...)És valójában egyik sem akar belekerülni; kényszerítő körülmények hatására kerülnek oda, ahova. No, és a társadalomkritika, a bürokrácia kritikája, és ad egy fricskát Amerikának.
süti beállítások módosítása