Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A félszemű (True Grit)

2011.01.12. 22:10 koimbra 25 komment

 

A western nem halott, aki eddig annak vélte és eltemette a kert végében jobb ha előveszi az ásót és kikaparja a hideg földből. Mert van benne élet, dobog  a szíve, még ha nem is túl gyorsan. A műfajnak évtizedekkel ezelőtt ugyan leáldozott, ám olyan emberek, mint Clint Eastwood, Kevin Costner vagy éppen a Coen fivérek gondoskodtak róla, hogy ne hunyjon ki végleg a csillaga.

Charles Portis regényének 1969-ben született meg a filmváltozata, A félszemű sheriffben ki más is játszotta volna a mindig pityókás törvény emberét, mint a műfaj nagy veteránja John Wayne. Maga a film (szerintem) nem tartozik a jobb westernek közé, inkább közepesnek mondható, Wayne pedig megbízhatóan, kisujjából kirázva hozza a mogorva békebíró szerepét, nem is igazán kellett megerőltetnie magát, csak ezúttal el volt takarva az egyik szeme (bár volt olyan filmje is, ahol részlegesen lebénult az egyik karja). Alakítását Oscarral jutalmazták, ami kissé furcsa, de tudjuk be annak, hogy az Akadémia inkább az életművét díjazta.


Mattie Ross (Hailee Steinfeld) 14 éves lány, aki eléggé talpraesett teremtés és nem ijed meg ha keményen alkudozni kell. Édesapját megöli egyik alkalmazottja, Tom Cheney (Josh Brolin), aki ezek után kereket old. A lány azt szeretné, ha a férfi lógna kegyetlen tettéért, ezért felfogadja Rooster Cogburn békebírót (Jeff Bridges), aki ha nem muszáj, nem ejt foglyokat és egy LaBeouf (Matt Damon) rangerrel együtt erednek a gazfickó nyomába.

Coenék hangsúlyozták, hogy a saját változatuk inkább a könyvre hagyatkozott, így nem is nevezhető igazán feldolgozásnak és ebben nem a sheriff, hanem a lány áll majd a középpontban. Kissé érthetetlen miért szögezték le ezt a rendezők, hiszen a 60-as években készült műben Mattie egyenrangú partnere volt a félszemű marshallnak, sőt közel 20 percnek kell eltelnie mire Cogburn szóhoz jut, az első percekben pedig a lány könyvelési tudását és dacos természetét is bemutatják. Az új változatban talán csak Mattie kinézetén változtattak, lányosabbá változtattak, még két hosszú copfot is kapott.
 

A film egyik legnagyobb érdeme, hogy megismertették a világgal Steinfeldet. Ezen túlmenően természetesen erős színészi játékot nyújt mindenki. Steinfeld eleddig csupán a televízió képernyőjén tűnt fel, több ezer jelentkező közül választották ki a szerepre. Nem hiába esett rá a választás, találkozunk még vele, főleg hogy a produkció hatalmas siker és más producerek figyelmét sem kerülhette el az mozik világában újoncnak számító kis hölgy. Bridges játssza Cogburnt, akinek az irodája gyakorlatilag a lova nyergében található hiába van szép, fényes csillagja nincs egy normális, tiszta hely, ahol ellakhatna vagy elüldögélhetne. Folyamatosan iszik, nem szívesen viszi vissza élve a gyanúsítottakat, olykor pedig alig érteni, hogy éppen mit motyog. A színész alakításával semmi gond nincs, bár többször lehet úgy érezni, hogy már csak egy kevés hiányzik ahhoz, hogy túljátssza szerepét. Steinfeld és Bridges két ellentétes személyiség, kettejük munkaviszonyára (megbízó - alkalmazott) azonban nem fektetnek nagy figyelmet Coenék. Damon valahogy nem illik ebbe a közegbe, nem az alakításával van a baj, csak valahogy nem ő az az ember, akit szerződtetni kellett volna a ranger megformálására. Brolin ismét westernben és újra van némi jellegzetes jel az arcán, a gyalázatos Jonah Hex inkább rombolta a western nimbuszát, mint erősítette. Csak pár percre tűnik fel, ezeket a pillanatokat profi lévén lazán hozza.
 


Mi is jut eszünkbe, ha a westernről van szó? Vadnyugat, végtelen préri, csodálatos képek. Roger Deakins operatőr gondoskodik róla, hogy a kép világot egy rossz szó se érje (Oscar-jelölés szinte biztos). Bandita, aki nyomában loholni lehet. Ez is megvan, naná. Pisztolypárbaj, hadd szóljon a hatlövetű és dörögjön a winchester. Nem hagyták ki ezt sem. Indiánok. A rézbőrűek kimaradtak, akárcsak a naplemente vagy a marhacsordák, de ezúttal nem mintha hiányoznának.

A félszemű jobb, mint az 1969-es verzió, a színész játékban és az operatőri munka terén mindenképpen veri. Nem mondhatni, hogy éppen pörgős lenne vagy hogy van tele van párbajokkal, de a western hangulat az elejétől a végéig belengi a produkció, ám mindenezek ellenére nem fogható rá, hogy nem igazán tűnik eredetinek, mégiscsak Coenékről van szó, valahogy nem érezni az egyediséget. Ezen kívül voltak unalmasabb pillanatok a film első felében, 75 %-ot azonban nyugodtan szívvel meg merek rá adni. Lehet, hogy nem kerülget az az érzés, hogy fejembe nyomjak egy kalapot és e mellé odaképzeljek magamra egy revolverövet, de a MacKenna aranyát biztosan elő fogom venni a közeljövőben.

imdb: 8,5
rottentomatoes: 95 %

Büdzsé: 38 millió dollár
Eddigi amerikai bevétel: 112 millió dollár

Címkék: western remake iromány 75 % true grit

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr732579954

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az igazi east-western 2011.01.13. 11:06:45

Ahogy most elképzelem, a Feri olyan rendíthetetlenül állt volna a felvágottas pult előtt, mint Gojko Mitic az Osceolában. Legalább úgy, vagy talán még vagányabban, mert tőle még az is ki telt volna, hogy lefőzze a Gojkot. Azt a Gojkot, akiről egyébként...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.01.12. 22:31:01

Puff neki te már láttad. Én meg várjak, holnap délelőttig.
Nagyon kíváncsi vagyok rá.

asz0089 2011.01.12. 23:35:00

Alig várom, hogy láthassam.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.13. 11:04:45

Szerintem egyáltalán nem unalmas, mint ahogy a Leone-westernek végtelen-hosszú snittjei sem unalmasak. Nekem a western ez: baromi szép tájképek, hosszú lovaglások, nem vágtában, hanem poroszkálva, alig történet, karcos, markáns karakterek. Nem szeretem, ha egy western vígjáték és nem szeretem, ha akció, de kell, hogy legyen humora és legyen benne lövöldözés is - itt mind megvan. A kiscsajt viszont én nem bírtam, viszont Jeff Bridgest megkínálnám egy Oscarral... A film erős 7/10.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.01.13. 11:12:16

@efes: Nekem a western inkább a Mackenna aranya, anno rongyosra néztem, tavaly is elővettem. Az Ezüst tó kincse is remek, bár az inkább ifjúsági westernnek lehet nevezni, de még mindig tökéletesen szórakoztat. De említhetném a 7 mesterlövész, Wayntől pedig az El Doradot.

Az utóbbi évek legjobb westernje szvsz a Fegyvertársak volt.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.01.13. 11:19:51

@koimbra: A Mackenna az jó, Az Ezüst tó kincse? Pierre Brice? Nemá:D. Annyi jó western van: a Hét mesterlövész, persze, meg a Délidő, a Gunfight At OK Corral... OK. Volt egyszer egy vadnyugat, Nevem Senki, A Jó, a Rossz és a Csúf, az újabbakból az Unforgiven, Tombstone, a legújabbakból meg Nem vénnek való vidék, 3:10 to Yuma, az a hosszú című mittudomén a tettes a gyáva mittudoménki. A Proposition. Egy csomót természetesen kifelejtettem.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.01.13. 11:32:32

@efes: A Robert Fordos filmet én nagyon untam, a 3:10 Yumában több dolog is zavart, a Nem vénnek való vidékkel sem volt kibékülve.

Eddard · www.panagia.hu 2011.01.13. 11:53:12

Nem rossz film ez, sőt kifejezetten jó.
Abban egyetértek, hogy Matt Damon nagyon kilóg, viszont Jeffnek én is simán odaadnám az Oscar-t...

robbie90 2011.01.13. 13:06:40

Nem volt rossz, de egy kicsit jobbra számítottam. Jeff Bridges tényleg jó volt, de azért oscart nem adnék neki.
Egyébként ha már westerneknél tartunk a egyik kedvencem Az utolsó törvényen kívüli, csak sajnos már nagyon régen láttam. Még vhs-en volt meg anno, de már nincs és sehol nem tudom megszerezni.

FreeFantasyFilms · http://f3online.tk/ 2011.01.13. 13:06:40

Ez mozis beszámoló? Csak mert én ott szeretnem megnézni, és ha már játsszanák valahol annak örülnék.

asz0089 2011.01.13. 13:46:46

Tegnap lejött a cucc, ma már nézem.
Egy Coen film számomra mindig csodaszámba megy. Az imdb-n elfoglalt pozíciója bíztatóan hangzik.
Remélem Deakins legalább Oscart kap érte, már annyira megérdemelné. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.01.13. 17:31:16

Február 17-én mutatják be itthon.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.01.13. 17:45:40

@koimbra: És én meg is várom, addig semmit sem olvasok, és nézek róla!
Várós, nagyon!

HJ77 2011.01.13. 18:34:26

Megvárom én is. Majd moziban februárban.

HJ77 2011.01.13. 18:41:29

Az utóbbi 10 évben egyébként nekem is a Fegyvertársak tetszett a legjobban. Jó volt még Az ajánlat és a Börtönvonat Yumába is. A Jesse James meggyilkolása a tetves Robert Forddal..... meg csak 2 nap alatt tudtam végignézni úgyhogy kb. 20 percenként elfogyott a türelmem és lekapcsoltam.

nikodémus 2011.01.13. 22:18:06

Nem rossz, nem rossz, de nem ütött akkorát, mint vártam. A lány nagyon jó, a többiek is (Jeff Bridgest Oscarra jelölni ezért talán túlzás lenne, meghát úgyis megkapta tavaly...), a hangulatteremtés remek, és itt is megvannak a jellegzetes Coen-védjegyek.

A Neo-western vonulatból én azért kiemelkedőbbnek tartom Az ajánlat-ot, a Nem vénnek való vidék-et (jé, az is Coen) és a Robert Fordos hosszúcímű hosszúfilmet. ;-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.01.26. 18:48:03

Megnéztem közben a filmet, és nagyon tetszett Jeff Bridges nagyon jól játszik, de minden szereplő eltalálta.

redwolf 2011.02.18. 13:09:40

Gyerekkkoromban láttam a Félszemű seriff-et, csak az újjlevágós részre , meg a végső lovaspárbajra emlékeztem belőle. A kislányok jól teljesítenek, de az eredetiben van egy jelenet, amikor az apa cuccait visszakapja a lány, és elsírja magát. Ez viszont hiányzott az új feldolgozásból. Viszont a befejezése jobb a Coen filmnek, de nem érdemel Orcart ismét.

Rosszindulatú Vászka 2011.02.19. 12:17:47

Az oké, hogy moderálod, ami nem tetszik, de attól még a posztot átfésülhetnéd.

Pl. ezeket: "Nem mondhatni, hogy éppen pörgős lenne vagy hogy van tele van párbajokkal, de a western hangulat az elejétől a végéig belengi a produkció, ám mindenezek ellenére nem fogható rá, hogy nem igazán tűnik eredeti, mégiscsak Coenékről van szó, valahogy nem érezni az egyediséget."

Üdv és szedd ki ezt is nyugodtan :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.19. 12:22:23

@Rosszindulatú Vászka: Át szoktam olvasni, de ahogy lenni szokott mások írásaiban könnyebben talál hibát az ember, a sajátján meg még könnyedebben átsiklik.
És jól tudom, hogy e miatt a droid sosem lesz minőségi blog.

Rosszindulatú Vászka 2011.02.19. 13:10:35

@koimbra: nem kötekedni akarok és nem is az elütéseket firtatom (vicces is volna, ha pont én kezdenák grammárnácziskodni), csak több helyütt értelemzavaró aknák vannak a szövegedben. Kissé összezavartál vele :)

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2011.02.26. 08:30:04

Kicsit túlzónak tartom az Akadémia jelöléseit. Nem volt ez annyira jó western. 70%-ot megér, de voltak benne unalmas részek, meg a drámán is lehetett volna még dolgozni.

alexander77 · http://www.lefolyo.hu 2011.03.13. 11:36:01

a történet izgalmas kíváncsian várom

quatre 2011.03.26. 00:29:57

Nekem az utóbbi évek általam látott westernfilmjeiből a Börtönvonat Yumába és Az ajánlat mellett kiemelkedően tetszett A múlt szökevénye (2007-es asszem) Pierce Brosnan-nel és Liam Neeson-nel. Zseniálisan ábrázolja a két eltökélt, egymással szembekerült karaktert.

Ettől A félszemű-től többet vártam. Számomra unszimpatikus volt Jeff Bridges karaktere (bár kétségkívül realista). A lány sem volt szimpatikus (bár ez is reális).

A Coen fivérek megint realisták maradtak, de pont ezért a magával ragadó "elszállás" hiányzott a hangulatból.
süti beállítások módosítása