Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A király beszéde

2011.02.06. 12:42 nyuszisz 9 komment

 

Már négy éve annak, hogy a A királynő jött, láttuk és a Torontóitól a Velencei Filmfesztiválig számos, plusz egy Oscar- díjjal  is - győzött. Igen, az uralkodók még ma is népszerűek és nem csak ott, ahol a már protokolláris jogokig lecsupaszított intézményük még jelen van, hanem határaikon kívül is, mivel egy ideje a búlvárlapok hasábjain keresztül nagyobb távolságokra el tudják juttatni mindazt magukról,  amit megfelelőnek tartanak.

Mivel a királynő nemcsak a kritikusok és a díjosztogatók között remekelt, várható volt, lesz még igény hasonló témájú filmre. A király beszéde lenne ez a testvérfilm, avagy előzményfilm, mivel II. Erzsébet apját VI. Györgyöt hozza emberközelbe a mozifilm.

György, becenevén Bertie (Colin Firth) finoman szólva nem volt az a szónoki tehetség. Gyerekkorából eredő beszédhibáját   sem a legelismertebb doktorok segítségével, sem a klasszikus módszerek bevetésével sem tudták orvosolni. A herceg nemcsak hogy dadogott, de nyilvános fellépések esetén egy hang sem tudta elhagyni a torkát. Ezzel addig nem is volt probléma, míg képbe nem került, hogy leköszönő testvére helyett át kell vennie a koronát.  (Tarthatatlan volt ugyanis, hogy Edwardot (Guy Pierce) romantikus szálak fűzték egy kétszeresen elvált amerikai nőhöz, valamint nácikkal is kapcsolatba lehetett hozni.) Tehát Bertiet VI. Györgyként királlyá koronázzák, és mint uralkodónak egyik legfőbb kötelessége lett nyilvános beszédet adni.  Ráadásul közelgett a második világháború is,  úgyhogy igen erős vezetői kézre és hangra volt szükség ezekben a nehéz időkben. Felesége, Erzsébet (Helena Bonham Carter) sokat foglalkozott férje problémájával, így akad egy ausztrál, doktori végzettség nélküli logopédusra, Lionel Logue-ra (Geoffrey Rush) aki kezelésbe  veszi az újdonsült uralkodót és végre sikereket tud felmutatni a "gyógyításában".

 

A filmet úgy tekintettem meg, hogy nem is néztem utána, melyik királyról szól,  és ha  a felvázolt tartalmát olvastam volna, nem valószínű, hogy egyből rohantam volna a moziba. De mivel tudjuk, hogy ez az idei Oscar egyik legnagyobb esélyese, már egy kicsit másként lehet rá tekinteni.

Az alkotás egyébként teljesen olyan, mintha célzottan azért készült volna, hogy minél több a szobrocskát zsebelhessenek be vele. Alighogy elkezdjük a filmet, máris igen közel érezhetjük magunkhoz a dadogós főhőst, köszönhetően Colin Firth elképesztően hű játékának.  A mozi tempója igen kellemes, a díszletek gyönyörűek, a logopédus és páciense közötti konfliktus pedig  egyszerűen bájos. A szükséges komoly színt a politikai helyzet viszi a filmbe. Látjuk Hitlert egy korabeli felvételen, s hogy szónoki tehetsége, milyen hatásos eszköz volt, míg a "jók" a megszólalni képtelen királyukat, valamint Churchilt tudják felmutatnil, akiről meg kiderül, hogy ő sem volt az a tökéletes beszédkészségű.

Érzem, hogy a fentiekkel még nem fogok senkit meggyőzni, hogy megnézze a filmet és ez azért is van, mert sem a történet, sem a mondanivaló nem hagyott bennem maradandó nyomot.  Az alkotás azonban felejthetetlen a színészi alakítások miatt.  Amikor például Colin Firth kiáll a mikrofon elé, mintha az én torkomat is szorítaná a görcs. A legjobban mégis azt szerettem a színész játékában, hogy ő maga nagyon magabiztosan tud hozni, olyan pillanatokat, mint egy elbizonytalanodás a tekintetben és mindenféle túljátszástól mentesen, természetesen ad elő, hogy nem is érzem játéknak. Mellette a többiek is kiválóak, Helena Bohnam-Carter, Geoffrey Rush, és  Guy Pierce is.

Negatívum, hogy  a karaktereket nagyrészt sztereotípiákból építették, és talán a cukormáz sem kevés, de miközben néztem nem éreztem túl édesnek, sőt azt gondoltam, ez egy jó film, olyan oscarosan jó, ..viszont nem kiemelkedő.

Imdb: 8,5/10

Szerintem: 8,5/10

Címkék: iromány történelmi 85% a király beszéde

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr142641918

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

madárijesztő 2011.02.06. 13:18:42

Colin Firth-nek kijárna az Oscar, idén azonban veszett erős a mezőny. Szerintem Jeff Bridges happolja el mindenki elől. Viszont A király beszéde kap vagy 6-7 Oszit, megérdemelten.

edi95 2011.02.06. 13:25:11

Kíváncsi vagyok hogy átveszi e a trónt az oscar jelenlegi királyától a titanictól .
Ott is 14 jelölés volt és abból ugye megkapott 11-et .Kíváncsi vagyok de szerintem oscar szempontjából nem tett jót a király beszédének és a 127 órának hogy egyazon évben jöttek ki mert csak elhappolják egymás elől a díjakat .Ha például a 127 óra most jött volna ki akkor a király beszéde több oscart nyerne , majd meglátjuk. Végtére nem ez a lényeg ,csak tekintélyesebb lesz egy film ha a neve mellett ott virít néhány oscar is.
Amúgy grat az íráshoz :)

duckit · http://gonduzo.blog.hu/ 2011.02.06. 13:29:48

Nagyon tetszett. Colin Firth és Geoffrey Rush minden egyes perce mosolyt csalt az arcomra.A szereplők, a látvány, a zene, a film tempója simán odavarázsolt a képernyő elé. Érdemes mindenkinek megnézni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.06. 16:36:55

Colin Firth és Geoffrey Rush remek volt, közös jeleneteik remekül sikerültek, kicsit vicces, olykor drámai. Bonham Carter díjjelöléseit nem értem, nem játszott rosszul, de szerintem ez nem ér szobrot. Ráadásul az Oscarnál Hailee Steinfeld is benne van a kategóriában (pedig A félszeműben azért főszereplő volt). 8 pontot megérdemel a film.

nikodémus 2011.02.06. 19:54:01

Egyetértek a kritikával: jó, de semmi kiemelkedő. Firth és Rush nagyot játszik, de rengeteg a cukormáz, és valóban: eléggé "Oscarra hajtós" minden perce. A Black Swan messze erősebb.

Shyllard 2011.02.06. 20:42:47

Tipikis Oscar film: Jó volt, hangulatos és klasszikus stílusú, kellemes volt nézni, viszont nincs benne azoknak a filmeknek a listájában, amikre emlékezni fogunk a 2010-es szezonból. Colin Firth persze Oscar-t fog kapni, hiszen az Akadémián csak a mellékszerep kategóriában szabad olyannak adni a díjat, aki még a fiatal generációba tartozik.... Pedig Franco istenesen de megérdemelné.

edi95 2011.02.06. 20:59:34

Én szurkolok franconak,szépen felmászott a ranglétrán egyszerű mellékszereplőből igazi világsztár lett.
Azzal hibáztak hogy nem idén mutatták be a 127 órát.

tomphika 2011.02.07. 11:00:27

Nagyon jó film lenne, de zavaró, hogy minden egyes porcikájából süt: díjátadókra készült. Látszik, hogy egyáltalán nem az volt a cél, hogy a közönség szórakozzon rajta (pedig tetszik nekik) vagy hogy profitot termeljen (pedig szép bevételt hoz), hanem az, hogy minél több díjat söpörjön be.

Mese92 2011.02.08. 21:41:18

Nagyon szeretném valamikor megnézni, mert már az ötlet is régóta tetszett nekem! A kritika alapján tényleg jó lehet. Az, hogy Oscarnak készült nem szokott eltántorítani :)
süti beállítások módosítása