Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

X-Men: First Class előzetes

2011.02.11. 09:39 koimbra 44 komment

Bryan Singer rendezhette volna az X-Men: First Classt, ám a rendezői széket kénytelen volt átadni másnak, mivel úgy volt, hogy a Jack, the Giant Killert fogja megcsinálni. Ám ennek forgatása még nem vette kezdetét. David Slade, Daniel Espinoza, Timur Bekmambetov, Carl Rinsch és Louis Leterrier neve keringett a projekt kapcsán, végül Matthew Vaughn szerződhetett le a filmre.

A történet jó pár évvel az első X-Men film előtt játszódik, abban az időszakban, mikor Xavier és Magneto még jó barátok voltak és együtt dolgoztak. Tehát ezúttal nem ellenfelekként láthatjuk őket és karöltve próbálják megakadályozni az armageddont. Azonban hamarosan kiderül, hogy kettejüknek másféle szándékai vannak, így végül a velük tartó mutánsok kénytelenek oldalt választani.

Küklopsz nem lesz benne a filmben, Tim Pocock a Wolverine után harsányan hirdette, hogy ebben is láthatjuk őt, Gale Ann Hurd producer nem is értette, hogy miért szövegel a First Classról, hiszen nem is tudhat semmit a projektről. Végül a forgatókönyvből kimaradt a karakter, helyette a figura testvére, Plazma lesz jelen, akit Lucas Till játszhat. A professzort James McAvoy kelti életre, a Mágnesesség Urát pedig Michael Fassbender testesítheti meg. A pletykák szerint Amber Heard alakíthatta volna Mystique-et, ám Jennifer Lawrence-t szerződtették le. A készítők gondolkodtak azon, hogy Taylor Lautnerre bízzák Hank McCoyt, ám Nicholas Hoult ölében landolt a szerep. Rosamund Pike először Moira McTaggert, majd Emma Frost kapcsán is szóba jött, de úgy alakult, hogy előbbit Rose Byrne, utóbbit January Jones játszhatja. A Frostot játszó színésznőt egyébként nehezen lelték meg, Alice Eve neve keringett a szerep körül, Sarah Hardingot pedig háromszor is behívták meghallgatásra.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr412651847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 10:15:04

Nem teljesen világos, h prof X miért nem kopasz?
mert ő a képregényben mindig az volt, mikor fiatal képeket mutatnak róla akkor is?!?!

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.11. 10:19:08

@doggfather: McAvoy talán nem nézett ki jól kopaszon:) Ennyi változtatás még belefér, csak ne csesszék el.
Remélem nem bukik, itt nem lesz Wolverine, akire építeni lehet a filmet.

Is 2011.02.11. 10:24:54

@doggfather: Nem, nem volt mindig kopasz. Fiatalon még volta haja, a telepatikus képességei kialakulása után hullott ki egy bizonyos idő alatt. biztos itt még zajlik a folyamat :D

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2011.02.11. 10:25:35

@koimbra: Pedig lehetne Farkas is. Ám ha jól értelmezem, akkor a hidegháború ebben a filmben nem csak utópista szerepet kap, hanem a szovjetek meg is támadják az USA-t. A Farkas moziban Jackman történelemhű csatákban és háborúkban harcol, ami ezzel a balhéval köszönőviszonyban sincs, ergo a két X világ nem fedi egymást. Ez gáz...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 10:26:28

@koimbra: Belefér, csak meglepő, ennyi.

Nem bukik én is remélem, meg egy kis Rozsi cameo-ban is reménykedek. ;)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 10:28:13

@Is: És már láttál olyan képet? Mert én most így hirtelen nem emléxem rá...
@filmfreak paul: Ilyen messzemenő következtetést a Rozsi főcíme, és e másfél perces trailer alapján azért én nem tennék. ;)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.11. 10:49:31

@doggfather: Ez legyen a legnagyobb baj, hogy haja van:)
Jó kezekbe került a film, Matthew Vaughn nem fog csalódást okozni.

Mese92 2011.02.11. 10:53:45

Uhm, Bestia eléggé érdekesen fest. És ki volt a szitakötő szárnyú leányzó?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 10:53:50

@koimbra: kétszer írtam, hogy nem baj, csak meglepő.

Pl.: Pókember se lett szőke, Rozsinak is van barkója, itt nem értem az eltérést az eredetitől. :D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 11:00:31

@Mese92: Így első pillantásra rá hasonlít:

en.wikipedia.org/wiki/Pixie_%28X-Men%29

Az, hogy ő sokkal fiatalabb, mint Bestia, legalább 2-3 generációval későbbi iskolás nem nagyon érdekli a filmkészítőket, de eddig se érdekelte.
Ezzel a dologgal eddig is lazán bántak, nem is baj, csak megjegyeztem. :D

Mese92 2011.02.11. 11:05:37

@doggfather: Köszi! Milyen szép kis tündérke :)

Nekem eléggé furcsa, hogy a mindig felnőtt, kissé idősödő Bestia itt tini. Még az Evolúcióban is felnőttet játszott. De lenyelem a békát, lényeg, hogy X-men, nem is igazán panaszkodnék legszívesebben. A tündérke és Magneto eddig tetszik.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 11:07:27

@Mese92: Nem csk ő volt ilyen lepke szárnyas, hanem egy másik hölgy is, csak ő latin amerikai volt, így nem linkeltem, de lehet hogy ő lesz az, mert írják nála, csekk:

en.wikipedia.org/wiki/Angel_Salvadore

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.11. 11:09:42

@doggfather: Na ő benne lesz, Salvadorét Zoë Kravitz játssza. Aki mellesleg Lenny Kravitz lánya:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 11:11:22

@koimbra: Akkor ő a szárnyas csaj, hacsak nem lesz benne 2 is. ;)

Mese92 2011.02.11. 11:11:34

@koimbra: Jé! Will Smith sarjai nem lesznek benne??? :)) Őket úgy tolja az apuci felfelé és előre a filmszakmában, hogy nem lepődnék meg:)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.11. 11:13:59

@Mese92: :) Apuci nyílván nem nyomatja be őket olyan filmbe, ahol nem állnak a középpontban. A karate kölyökben Jaden volt a főszereplő, hiába volt ott Chan, aki megelégedett a mellékszereppel is.

kevinmaster 2011.02.11. 11:15:27

Most lehet, hogy beégek ezzel a kérdéssel, és egyértelművé teszem, hogy nem ismerem a képregényeket, de rozsomákunk miért nincs benne? Vagy egyszerűen csak? Persze Jackman annyira jó, hogy nehéz lenne hasonló sarjat találni...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.11. 11:18:07

@kevinmaster: Rozsi ekkor még nem ismerte az X-eket. A First Class és az X-Men 1 között van vagy 40 év különbség.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 11:18:37

@kevinmaster: nem tudsz beégni. ;)
ekkor Rozsomák a kanadai titkosszolgálatnak dolgozott amolyan mutáns James Bond volt, utána egy kanadai szuperhőscsapatnak. Hívta Xavier ide is már tanárnak, de nem jött, szerelmes volt egyik csapattársába, aztán az végleg "lekoptatta", és utána ment az x-ekhez.

Röviden, és zanzásítva. ;)

countrypecos 2011.02.11. 11:19:48

@doggfather: Köszi, hogy szóltál. :D Én meg ott elbeszélgettem magamban a másik bejegyzésben. :P

Nekem a trailer bejött. Várom már!

countrypecos 2011.02.11. 11:27:34

@Mese92: Nekem egy kérdésem lenne... Melyik szereplő haja tetszett a legjobban? :)

kevinmaster 2011.02.11. 11:28:35

@koimbra: @doggfather:
Köszi! :) Mondjuk feltűnhetett volna, hogy az 1-ben csiszolódik össze a többiekkel :)

Mese92 2011.02.11. 11:33:46

@countrypecos: Egyik sem ragadott meg :)

countrypecos 2011.02.11. 11:35:12

@Mese92: Tudom már, hiányzott Xavier kopasz feje, ugye?! :) Az egy igazán letisztult hajstílus. XD

edi95 2011.02.11. 11:43:57

Nekem fura lesz hogy rozsi most kimarad :(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 11:49:11

@edi95: Én egy kis cameoban továbbra is reménykedek. ;)

BuB 2011.02.11. 11:55:51

Én Patrick és Ian cameoban reménykedek nagyon:D

edi95 2011.02.11. 11:58:02

Nem hiszem.....az alapján ha jól tudom ebben az időben kém volt.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 12:01:38

@edi95: Annyit,hogy visszautasítja profot, meg Magnetót azért benne lehet.

edi95 2011.02.11. 12:19:43

@doggfather: jó lenne de ha összefügésben vannak a részek akkor ez nem lnne helyes mert ha jól emléxem a kezdetek végén mikor elvesztette az emlékezetét akkor csatlakozott az x csapathoz. Ha nagy hülyeséget írtam javítsatok mert nem nagyon értek a híró történetekhez csak amit láttam abból írok :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.11. 12:22:35

@edi95: Nem csatlakozott, ő ment balra, azok helikopterrel jobbra.

edi95 2011.02.11. 12:25:51

@doggfather: hopsz!
Ezek szerint itt lenne az ideje hogy újranézzem :)

Alex Mahone 2011.02.11. 13:13:01

AZT A KURVA ÉLETBE!
Ez iszonyat jól néz ki. Bízom benne, hogy hozni fogja legalább a Kick-Ass szintjét.

Is 2011.02.11. 14:54:52

@doggfather: Igen, láttam. Legalábbis a Professor X and the X-Men képregénysorozat egyik (talán 7.???) részében. Ez a sorozat az első tizenpár részt mesélte el ismét, és ez volt az a rész, ahol mesélt a féltestvéréről, Buldózerről, meg gyermekéveiről, amikor kialakult a képessége. De szerintem az eredetiben is benne lehet. Illetve általában a leírásoknál is megemlítik, hogy nem volt ő mindig kopasz, ez csak a telepátia egyik kellemetlen mellékhatása :)

Mese92 2011.02.11. 15:02:28

Amúgy ez a zene nagyon tetszik alatta!

desmondwallace · http://desmondwallace.wordpress.com/ 2011.02.11. 15:22:55

Jó lett a trailer. A filmet emg nagyon várom.

Shyllard 2011.02.11. 17:00:05

Hát tyűha. Várós. Nagyon.

geomayler 2011.02.11. 17:04:36

A képregényes kronológiát látszik, hogy szabadon értelmezik, mert Emma is csak később jelent meg, Angel Salvadore meg pláne, a New X-Menben 2002 körül.

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2011.02.11. 20:45:28

@doggfather: Mert még nem ismersz mennyire konspiratív dög vagyok.;) Majd meglátod. Félreértés ne essék, várom a filmet, és imádkozom a poszter előtt, csak nekem ez jött le. Persze nem jelenti azt, hogy igazam van. Remélem, hogy a kezdetek után meglesz majd az epilógus is, ami a jövőben játszódik két világégés és mutánsvadászat között.
süti beállítások módosítása