Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Ritchie rendezi a Xerxest?

2011.02.16. 10:47 koimbra 16 komment

Guy Ritchie már az utómunkákat végzi a Sherlock Holmes: A Game of Shadows-on, így elvileg lassan elkezdhetne gondolkodni azon, mi lesz az Excalibur feldolgozással. Lehetséges, hogy még egy ideig semmi, ugyanis a hírek szerint felkérték arra, hogy csinálja meg a 300 folytatását, a Xerxes-t.

Zack Snyder dirigálta a 300 képregényfilmet, majd a nagy siker után szóba került a második felvonás. Frank Miller összehozta a képregényt, Snyder pedig a forgatókönyvön munkálkodott. Ám a projekttől kénytelen volt elszakadni, mivel a Warner őt szerződtette le a Superman filmre.

Korábban már kiderült, hogy mi lesz a sztori: A történet főhőse Themisztoklész, Görögország egyik legjelentősebb embere, akinek az ország hatalmas flottája köszönhető és a cselekmény fő része az artemisiumi csatára koncentrál, amely ugyanazokon a napokon történt, mint a Thermopülai szorosnál történt ütközet. A film azzal indul, hogy elregélik miért tört ki a perzsák és a görögök közt a háború, majd a marathoni csatában találjuk magunkat. Ezt követően  Themisztoklész rájön arra, hogy az ellenség ismét támadni fog.

Címkék: 300 miújság sequel képregényből film xerxes

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr42664932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2011.02.16. 11:11:38

Annak idején könnyebben tanultam volna a történelmet, ha ilyen filmeket látok közben! XD

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.16. 12:47:55

@countrypecos: :D:D
bevett recepten nem kéne változtatni, szerintem, Snydert a népnek!

countrypecos 2011.02.16. 12:56:15

@doggfather: Így van. Snyder-t ide! Lassulós-zoomolós kamerát és rengeteg vért ide!!!! XD

Spawn85 2011.02.16. 13:00:15

Snyder most az új Superman-filmen ügyködik, úgyhogy nem nagyon fog ráérni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.16. 13:14:13

@Spawn85: Hiba, de még nem biztos, h lesz S film, párszor már eltolták, megölték, addig még nem kezdenek neki a forgatásnak, addig nincs ilyen film. :D

Spawn85 2011.02.16. 13:17:13

@doggfather: Most már csak lesz belőle valami, ha már rendező és főszereplő is van. :)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.16. 13:23:03

@Spawn85: Ilyen is volt már nem 1 filmmel kapcsolatban, nem?
van, hogy még forgatókönyv is van, sőt komplett gárda.
Vagy sorozatoknál, még pilot is, oszt nem lesz belőle semmi. ;)

Spawn85 2011.02.16. 13:39:28

@doggfather: Az lehet, viszont, ha a Warner 2012-re nem csinálja meg a Superman filmet, akkor asszem bukja a jogokat. Azt meg nyilván nem akarják.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.16. 13:41:59

@Spawn85: Ezt se tudom, de ilyen is biztos, volt már nem 1, hogy buktak jogokat stúdiók, nem?

Az biztos, csak akkor lesz film, ha úgy gondolják, hogy legalább 2x, 3x visszajön a befektetett píz.

nemecsek ernő áruló 2011.02.16. 22:34:10

@Spawn85: Ismerve a Warner töketlenkedéseit akár csak a borzalmasan elkúrt Superman Returns kapcsán, és hogy 2 év múlva csak a Siegel és Schuster örökösök jóváhagyásával lehet filmet csinálni - ami pénz, és forgatókönyv szempontjából sem jó hír a Warnernek, mert sokat kell fizetnie, és Siegelék nem fognak minden fosra rábólintani, én majdnem biztos vagyok benne, hogy most összecsapnak valami szar "S" filmet, azt a nép megnézi jól, oszt jónapot, a kékruhás alsógatyát kívűl hordó hőst nyugdíjazzák. Ezért Snydert nem fogják elengedni, új rendező keresésére egyszerűen nincs idő.

Dersu Uzala · https://www.youtube.com/watch?v=ct_7VNF0_jQ 2011.02.16. 23:17:21

ha ez a cím, akkor frappánsabb lenne címnek a "301"

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.02.16. 23:21:26

Ne emlegessük már folyton folytatásnak a filmet, mert nem az. A folytatás a 300-ak temetése lenne.

Rosszindulatú Vászka 2011.02.17. 00:15:51

@chipanddale74: vagy horrorfim Atén felégéetéséről és az ottmaradtak felkoncolásáról, külön bemutatva az Akropolisz porig rombolását :)

juliusbond 2011.02.17. 00:49:01

Green Hornet. Szóval óvatosan kellene filmet csinálni ott a nagy vízen túl...

2011.02.17. 05:56:02

nem, a folytatás: 400
süti beállítások módosítása