Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

2011: Az Oscar nyertesek

2011.02.28. 09:46 koimbra 19 komment

A király beszéde 12 jelöléséből négyet váltott díjra és azokat is a fő kategóriákban. Colin Firth a dadogós VI. György megformálásáért vehette át a szobrocskát, a legjobb női főszereplő Natalie Portman lett. Christian Bale és Melissa Leo szintén megérdemelten fáradhatott színpadra A harcosban nyújtott alakításukért. A közösségi háló három díjjal távozhatott, az Eredet főleg a technikai kategóriákban aratott, de a legjobb operatőr elismerés is hozzá vándorolt, itt talán Roger Deakinsnek kellett volna adni. Az est legnagyobb vesztese A félszemű, amely hiába indult 10 kategóriában végül üres kézzel távozott. Coenék westernje a hatalmas bevétellel vigasztalódhat. A rendezők Danny Boyle-lal és James Francoval tárgyalhatták ki eseményeket, ugyanis a 127 óra hasonló sorsra jutott. Alább látható a lista, a nyertesek nevét aláhúztam. (A listát az odeonról másoltam be)

Legjobb film:
A király beszéde
127 óra
Fekete hattyú
A harcos
Eredet
A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)
A közösségi háló
Toy Story 3
A félszemű
Téli áldás (Winter’s Bone)

Legjobb rendező:

Tom Hooper, A király beszéde
Darren Aronofsky, Fekete hattyú
Ethan Coen és Joel Coen, A félszemű
David Fincher, A közösségi háló
David O. Russell, A harcos

Legjobb férfi főszereplő:
Colin Firth, A király beszéde
Javier Bardem, Biutiful
Jeff Bridges, A félszemű
Jesse Eisenberg, A közösségi háló
James Franco, 127 óra

Legjobb női főszereplő:
Natalie Portman, Fekete hattyú
Annette Bening, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)
Nicole Kidman, Nyúlüreg (Rabbit Hole)
Jennifer Lawrence, Téli áldás (Winter’s Bone)
Michelle Williams, Kék Valentine (Blue Valentine)

Legjobb férfi mellékszereplő:
Christian Bale, A harcos
John Hawkes, Téli áldás (Winter’s Bone)
Jeremy Renner, Tolvajok városa
Mark Ruffalo, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)
Geoffrey Rush, A király beszéde

Legjobb női mellékszereplő:
Melissa Leo, A harcos
Amy Adams, A harcos
Helena Bonham Carter, A király beszéde
Hailee Steinfeld, A félszemű
Jacki Weaver, Állati birodalom (Animal Kingdom)

Legjobb eredeti forgatókönyv:

David Seidler, A király beszéde
Mike Leigh, Egy másik év (Another Year)
Scott Silver, Paul Tamasy, Eric Johnson, A harcos
Christopher Nolan, Eredet
Lisa Cholodenko, Stuart Blumberg, A kölykök jól vannak (The Kids Are All Right)

Legjobb adaptált forgatókönyv:
Aaron Sorkin, A közösségi háló
Danny Boyle, Simon Beaufoy, 127 óra
Michael Arndt, John Lasseter, Andrew Stanton, Lee Unkrich, Toy Story 3
Joel Coen, Ethan Coen, A félszemű
Debra Granik, Anne Rosellini, Téli áldás (Winter’s Bone)

Legjobb animációs film:
Toy Story 3
Így neveld a sárkányodat
Az illuzionista (The Illusionist)

Legjobb idegennyelvű film:
Egy jobb világ, Susanne Bier, Dánia
Biutiful, Alejandro Gonzalez Inárritu, Mexikó
Szemfog (Dogtooth), Yorgos Lanthimos, Görögország
Gyújtogatók (Incendies),  Denis Villeneuve, Kanada
Törvényen kívül (Hors la Loi / Outside the Law), Rachid Bouchareb, Algéria

Legjobb operatőr:
Wally Pfister, Eredet
Jeff Cronenweth, A közösségi háló
Danny Cohen, A király beszéde
Roger Deakins, A félszemű
Matthew Libatique, Fekete hattyú
Legjobb vágás:
A közösségi háló, Angus Wall és Kirk Baxter
127 óra, Jon Harris
Fekete hattyú, Andrew Weisblum
A harcos, Pamela Martin
A király beszéde, Tariq Anwar

Legjobb látvány és díszlet:
Alice Csodaországban, Robert Stromberg, Karen O’Hara
Harry Potter és a Halál Ereklyéi I., Stuart Craig, Stephenie McMillan
Eredet, Guy Hendrix Dyas, Larry Dias, Doug Mowat
A király beszéde, Eve Stewart, Judy Farr
A félszemű, Jess Gonchor, Nancy Haigh

Legjobb jelmez:
Alice Csodaországban, Colleen Atwood
A király beszéde, Jenny Beavan
Szerelmes lettem, Antonella Cannarozzi
A vihar, Sandy Powell
A félszemű, Mary Zophres

Legjobb smink:
Farkasember, Rick Baker és Dave Elsey
Barney verziója (Barney's Version),  Adrien Morot
Hosszú út hazafelé (The Way Back) Edouard F. Henriques, Gregory Funk és Yolanda Toussieng

Legjobb filmzene:
Trent Reznor, Atticus Ross, A közösségi háló
A.R. Rahman, 127 óra
Alexandre Desplat, A király beszéde
John Powell, Így neveld a sárkányodat
Hans Zimmer, Eredet
 
Legjobb betétdal:
Randy Newman, We Belong Together, Toy Story 3
A.R. Rahman, Dido és Rollo Armstrong, If I Rise, 127 óra
Tom Douglas, Troy Verges és Hillary Lindsey, Coming Home, Country Strong
Alan Menken, Glenn Slater, I See the Light, Aranyhaj és a nagy gubanc

Legjobb hangkeverés:
Eredet, Lora Hirschberg, Gary A. Rizzo és Ed Novick
A király beszéde, Paul Hamblin, Martin Jensen és John Midgley
Salt ügynök,  Jeffrey J. Haboush, Greg P. Russell, Scott Millan és William Sarokin
A közösségi háló, Ren Klyce, David Parker, Michael Semanick és Mark Weingarten
A félszemű, Skip Lievsay, Craig Berkey, Greg Orloff és Peter F. Kurland

Legjobb hangvágás:
Eredet,  Richard King
Toy Story 3, Tom Myers és Michael Silvers
Tron: Örökség, Gwendolyn Yates Whittle és Addison Teague
A félszemű, Skip Lievsay és Craig Berkey
Száguldó bomba, Mark P. Stoeckinger

Legjobb vizuális effektusok:
Eredet, Chris Corbould, Paul Franklin, Andrew Lockley, Peter Bebb
Alice Csodaországban, Ken Ralston, David Schaub, Carey Villegas, Sean Phillips
Harry Potter és a Halál Ereklyéi I., Tim Burke, John Richardson, Nicolas Ait'Hadi, Christian Manz
Azután (Hereafter),  Michael Owens, Bryan Grill, Stephan Trojanski és Joe Farrell
Vasember 2 – Janek Sirrs, Ben Snow, Ged Wright és Daniel Sudick

Legjobb dokumentumfilm:
Bennfentesek (Inside Job)
Kijárat az ajándékbolton keresztül (Exit through the Gift Shop)
Gasland
Restrepo
Waste Land

Legjobb dokumentum-rövidfilm:
Többé nem idegenek (Strangers No More)
Killing In The Name
Plakátlány (Poster Girl)
Feljön a Nap (Sun Comes Up)
Quigang harcosai (The Warriors Of Qiugang)

Legjobb animációs rövidfilm:
Az elveszett dolog (The Lost Thing)
Éjjel és nappal (Day & Night)
The Gruffalo
Szennyezzünk (Let's Pollute)
Madagaszkár (Madagascar)

Legjobb rövidfilm:
A szeretet istene (God Of Love)
A gyónás (The Confession)
The Crush
Na Wewe
Wish 143

Címkék: oscar

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr902696822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.28. 10:20:34

@doggfather: Félig-meddig. Azért A félszeműt és a 127 órát megdobhatták volna valamivel. Szerintem több díjra számítottak A király beszéde alkotói.
De egyébként a drámák és a közönségfilmek is megkapták a magukét.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.02.28. 10:33:30

@koimbra: Fene se tudja, a Félszeműt láttam a 127 órát nem.
A félszemű nagyon tetszett, de nem biztos, hogy több sima western filmnél.
Bridges tavaly kapott, ilyen sűrűn meg azért nem lehet osztogatni az Oscart, még azt hinnék,hogy nem olyan értékes. :D:D

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.28. 10:35:08

Ahogy olvasgatom elég unalmas volt a két házigazda. Jobb is, hogy nem maradtam fenn, pedig gondoltam, hogy egy live blogot kellene tolni.
Viszont ez a kép nagyon tetszett. Mintha Burton 3D-ben akarná nézni az Oscart static6.origos.hu/i/1102/20110228timburton.jpg
:D

L'Angelus 2011.02.28. 10:58:07

A király beszéde és az Eredet is 4-4 Oscart kaptak?

asz0089 2011.02.28. 11:03:00

Én nagyon örülök, hogy a mellékszereplőket elvitték a The Fighter szereplői.
Bíztam benne, hogy Fincher és a Social Network beleszólhat a legjobb rendező, legjobb film kategóriába.
A főszereplők kategóriában nincs meglepetés. Ott lappangott benne, hogy milyen jó lett volna, ha tavaly kapja Colin és idén Jeff.
A Félszemű c. filmet nem csak, hogy megdobhatták volna, egyenesen kötelező lett volna Roger Deakinst díjazni, akinek ez volt a 9. jelölést. Agyam eldobom.
A forgatókönyvekben is valamilyen szinten papírforma jött be, de sajnos itt bizonyosodott be, hogy ez A Király Beszéde este volt.
Még akkor is, ha a sok 'tucat' kategóriákban nem is vitte el az Oscart.

Spawn85 2011.02.28. 11:07:04

Én sem maradtam fent. Az az igazság, hogy annyira nem érdekelt az egész mizéria, hogy éjszakázzak emiatt, a nyerteseket úgyis megtudtam ma reggel.
Egyébként nagyrészt papírforma volt szerintem, de egyetértek, hogy "A félszemű" és a "127 óra" díj nélkül maradása azért meglepő.

Atkakukac1989 2011.02.28. 11:11:29

Oscar 2011 szerintem:

- Maga a show szerintem egész jó volt, az biztos, hogy a tavalyi dögunalomnál élvezhetőbb volt
- Kirk Douglas nekem is nagyon tetszett, az a fellépés és ahogy direkt húzta az időt, zseniális az istenadta - hiába a sok évnyi rutin
- Christian Bale és Melissa teljesen megérdemelten győzött. Bale karrierje szerintem önmagáért beszél
- Firth alakítása és Portmané biztos ütősek, még nem láttam a filmeket, de ahogy Aronofsky kihozza a színészeiből amit kell, így sejtem milyen lehet a tökéletes alakítás
- Eredet sajna nem vitte haza a fő díjakat, pedig egy ma reggeli rádiós beszélgetésben Andy Vajna, azt mondta az Inception-nek szurkol, de elismeri, hogy a Király beszéde is jó film, viszont a technikaiba szinte mindent hazavitt, bár ezekre nem sokan emlékeznek majd 10 év múlva
- A filmzene már megint felbosszantott, nem igaz, hogy mindig a leggyengébb score nyeri meg, botfülűek a szavazók v. mi, na mindegy
- A We Belong Together-nek viszont örültem :DD
- A rendezői díjjal az a legnagyobb bajom, hogy ez a Hooper gyerek az Elizabeth-en és a Király beszédén kívül szinte nem is csinált érdemleges filmet, ezek szerint így is lehet nyerni, ez van. Nem érett meg az Akadémia még arra, hogy Nolan-t v. Aronofsky-t díjazza
- A legjobb film díjazása miatt nem vagyok pipa, nem érzem azt, hogy rossz döntés lenne, a Social Network-nél is azt mondtam volna, hogy oké mai jelenség stb. érthető, de végül, hogy mégsem ő lett így felértékelődik a Király beszéde a szememben, bár még nem láttam, de gyanítom, hogy filmként nem akkor teljesítmény, inkább a színészek játéka emeli fel az egészet
- Egy jobb világ mint győztes idegen nyelvű film? lehet, hogy jó, én azért szurkoltam a Biutiful-nak mert ahhoz van kötődésem a többit nem ismerem kicsit se, de ha eljut hozzánk majd meglátjuk jó döntés volt e, díjazni. Hiszen a Szemekbe zárt... is remek film amiről csak később volt alkalmunk meggyőződni, így még erről nincs kialakult öröm-ellenszenv
- A két műsorvezető közül Hathaway jobb volt, Franco-ba csalódtam, szinte végig twitterezte az egész showt, ahelyett, hogy műsort vezetett volna
- Billy Christalnak, hogy örültek már, én eddig nem láttam még sokszor ezt a fazont, de műsorvezetőként nem lenne rossz
- A kisfilmek sem voltak rosszak, meg ötletes ahogy megidézték a régi kor nagy pillanatait, meg ahogy kivetítették azt a régi házigazdát, elismerésem, bár lehetett volna több táncos betét, a 2009-es gála azért veri a tavalyit és a mostanit mert mozgalmasabb volt sokkal és élvezhetőbb show-jellege volt, szerintem
- Az viszont szégyen, hogy Randy Newman 20-szor volt jelölve és csak most kapott második alkalommal, szerintem ez nagyon nincs rendben

- És végezetül.... Kirk Douglas ahogy eldobta azt a borítékot :DDDD

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.28. 11:29:26

Az a helyzet, hogy igen, Deakinsnak valóban járna egy Oscar, (persze, mi az, hogy jár - bizonyos szempontból az Oscar akár szégyenbillog is lehet), szóval járna neki, de nem ezért a filmért. Amúgy az Eredet operatőrének díja a tőgye közt a herén rúgása a dolgoknak, hiszen ebből a mezőnyből (Deakinst is beleértve), az volt a leggyengébb teljesítmény. Eleve nem értem, hogy egy szétcégéizett film operatőre hogyan kerülhet bele a kalapba?

Swarm · http://filmfreakblog.blogspot.com 2011.02.28. 11:37:38

@Atkakukac1989: Egyetértek, de a Social Network zenéje nem éppen a leggyengébb volt :) Sötét, modern, hangzatos. Szerintem megérdemelten nyert.

A rendezői díjazásért viszont pipa vagyok. Jó filmet csinált Hooper, de közel sem ő a legjobb rendező.

Atkakukac1989 2011.02.28. 11:43:56

@Swarm: Köszönöm az egyetértést, a Social zene tényleg nem rossz, de nekem a leggyengébb volt az 5 közül

A rendezői díjért én is pipa vagyok, mert azt gondolom, hogy egy rendezői díjazásban az is benne van egy kicsit, hogy eddig mit tett le az asztalra... és hát a King's Speech és az Elizabeth-en kívül nem sok mindent. Ilyen szempontból a többiek jobban megérdemelték volna, de hát ez van. A felsőbb hatalom már ccsak ilyen :DD

Shyllard 2011.02.28. 14:53:19

Várható volt, de én igaziból csak Bale-nek, Portman-nek és a Toy Story-nak a díját tartom igazságosnak a lényegesebb díjak közül (mert ugye az egyszerű néző aztán magasról tesz a legtöbb technikai díjra) De pl az Alice kapott kettőt, azokat teljesen megérdemelten, mert maga a látvány az frenetikus volt, kár h a sztori kevésbé.... Dehát végülis kit érdekelnek a díjak? Ha egy film tetszik nekem, tőlem akár Arany Málnás is lehet az alkotás, nem az a lényeg...

nyuszisz 2011.02.28. 18:01:12

Engem meglepett, hogy az Eredet ennyi díjat bezsebelt, igaz nem is figyeltem, hogy kiket jelöltek. Portmanra számítottam, hogy oscart kap. 127 óra meglepet, hogy nem kapott semmit.

Helena Bonham Carter is vicces, mint mindig, úgy néz ki, mint a filmjeiben - egy boszi, tudom, már unalmas, mindig így különcködik.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.02.28. 19:08:31

Francot nem nagyon kedvelték, állítólag úgy nézett ki végig, mint aki nagyon unja.

winterrain 2011.02.28. 20:08:06

Nagy reményekkel ültem le este a monitor elé, de aztán a legsötétebb félelmeim váltak valóra. Kadhafit nem buktatták meg, és nem az Így neveld a sárkányodat lett a győztes. A félszeműről [ True Grit ] nem is beszélve. Megyek és leiszom magam...

Kit_Kat 2011.02.28. 21:46:18

@efes: "Eleve nem értem, hogy egy szétcégéizett film operatőre hogyan kerülhet bele a kalapba?"

Szétcégéizett...LOL. Mostanában észrevettem, hogy menő lett az Eredetet utálni, de legalább ne állítsunk már hülyeségeket.
Wally Pfister nem a leggyengébb, hanem a legerősebb volt idén a mezőnyben és maximálisan megérdemelten nyert, az idei Oscar legkellemesebb meglepetése volt számomra. Én is sajnálom persze, hogy Deakins kilencedszerre is szobor nélkül ment haza, már-már pofátlanság az Akadémia részéről, de a True Grit nem a legerősebb munkája volt, ezért most lehet, hogy én sem díjaztam volna.

A gála tényleg nem volt túl jó, teljesen lagymatag és unalmas volt helyenként, Franco eléggé alkalmatlannak bizonyult műsorvezetőnek, Hathaway próbálta menteni a menthetőt, de ez még kevés volt... aki nem nézte, nem maradt le semmiről.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.02.28. 22:18:19

@Kit_Kat: Én már jó ideje mondom, hogy az Eredet egy lufi ( asanisimasa.blog.hu/2010/11/03/eredet_inception_2016 ). Pfister operatőri díja kb olyan, mintha DJ Kutyagumi kapná a világ legjobb karmestere Grammy-díját. Az Eredet operatőri szempontból átlagos teljesítmény, a javát a látványtervező és a digitális grafikusok, animátorok, satöbbik végezték. Operatőrileg a Király beszéde is jobb volt, de a 127 óra az kifejezetten bravúros (1 ember, 0 CGI, a film 90%ában egyetlen helyszín)

Kit_Kat 2011.03.01. 16:19:56

@efes: Ez a "lufi" szó nekem nagyon nem tetszik, legyen szó bármilyen filmről, azt pedig nem értem, miért vár bárki is filozófikus mélységű mondanivalót egy blockbustertől - az Eredet pedig egyáltalán nem akar több lenni, mint ami, műfajában viszont az utóbbi évek legjobbja.

"Az Eredet operatőri szempontból átlagos teljesítmény," -> ezen jót röhögtem, bocsi, ajánlom a figyelmedbe a filmről készült "Így készült..." videókat, ha még mindig azt gondolod, hogy a film "szét van cégéizve", pont hogy próbálták kerülni a CGI használatát, ahol csak lehetett, ellentétben a legtöbb hollywoodi szuperprodukcióval. Már jópárszor láttam a filmet és össze sem tudom számolni, hány számomra emlékezetes jelenet van benne, amihez az operatőri munka is nagyban hozzájárult.

A 127 órával viszont egyetértek, az valóban megért volna egy jelölést...A kiály beszéde helyett, aminek kifejezetten nevetséges a jelölése, épp annyira, mint Hooper győzelme, de ebbe most nem mennék bele inkább.

PhilipMorris 2011.03.01. 18:54:39

Innen is látszik hogy pofára megy a dolog. Csináltak egy angol királyról szólo filmet és mindenre kapja a jelölést.
süti beállítások módosítása