Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Bardem lesz a Setét torony főszereplője

2011.04.07. 12:32 koimbra 18 komment

Nagyszabású franchise-ba kezdett bele az Universal, tavaly közzétették, hogy filmet készítenek Stephen King népszerű hét részes Setét torony könyvsorozatából. Ron Howard elárulta, hogy olyasmiben törik a fejüket, ami eleddig nem volt. Az első filmet egy sorozat követné, majd jönne a második rész, amelyet szintén egy sorozatban folytatnának, végül befutna a harmadik és egyben utolsó mozis felvonás. Tehát a regényeket 3 filmben és két sorozatban dolgoznák fel. A főszereppel kapcsolatban szóba jött Viggo Mortensen, Christian Bale és Javier Bardem neve is, ám végül az utóbbi, azaz Bardem írhatja alá a szerződést. Az Oscar-díjas színésszel a tárgyalások legvégén járnak és most már biztos, hogy ő fogja eljátszani Rolandot, a főhőst. Ez azt jelenti, hogy Bardem jó időre kivonja magát a "piacról", hiszen legalább 5 évig csak ezzel a figurával kel és fekszik, más alkotásban nem nagyon tud főszerepet vállalni, így a 23. James Bond projekt egyik gonoszát sem fogja tudni eljátszani.  Bár még az is megeshet, hogy az első rész nagyot zakózik és akkor a készítők kukázhatják a folytatásra vonatkozó elképzeléseiket. Erre azonban ne is gondoljunk. Az is jelzi, hogy Bardem biztosan elkötelezi magát a tervezett mellett, hogy a rendező, Howard már  a mellékszereplőkre koncentrál.

Szeptemberben indul az első rész forgatása Howard vezénylete alatt, aki ezt követően a sorozatot is megcsinálja. Akiva Goldsman jegyzi a forgatókönyvet és producerként is kiveszi a részét a munkálatokból. 

King Setét torony regényeinek a főhőse Roland, aki már régóta egy boszorkánymester nyomában lohol, végezni akar vele, így eljuthat a Setét Toronyhoz. A feketébe öltözött fickó több csapdát is állít Rolandnak és különös módon figyel arra, hogy üldözője ne veszítse el a nyomát.

Címkék: miújság könyvből film setét torony fantasyhír

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr992806976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tipca 2011.04.07. 13:10:16

Nem túlságosan rossz választás Rolandnak (mellesleg egyszer Ronaldot írtál), Bardemnél lehettek volna sokkal rosszabbak is. Most már jöhet Eddie, Susannah és Jake is! De messze van még az első mozi! :(

élien 2011.04.07. 13:17:34

Hát nekem ez nem jön be. Lehetett volna persze rosszabb is, de azért jobb is.
Áh...

Eddard · www.panagia.hu 2011.04.07. 13:22:44

Ezt Mortensennek kellett volna játszani! Barden nagyon jó színész, de nehéz elképzelni Roland-nak...

game ower 2011.04.07. 16:31:02

Bardem egy szín-ész!Mortensen?Hát ö csak Mortensen.Ez ideáig csak azért volt sikeres,mert a szerepek pont neki valók voltak,tehát amolyan klisé sztár.Viszont Bardem még koránt sem mutatta meg minden
kártyalapját,szerintem a következö Anthony Hoopkins ö lessz.Meg van benne az a bizonyos pszihológiai átváltozás ha egyik percröl a másikra megköveteli a szerep.Csalódás nem fog érni a játékát illetöen,a film meg majd csak jó lessz.

Sanosuke 2011.04.07. 18:58:40

Bardemet én a James Bondban akarom látni mint főgenya :D

San_ 2011.04.07. 19:53:42

Bombázópilóta-kék szem, mi? Az valóban erős színészi alakítást kíván ebből az alapanyagból... :P Jó, persze, kontaktlencse létezik, tudom, de el tudod képzelni kék szemmel???
Amúgy nem tűnik rossznak, nekem egy kicsit puha Roland szerepére így elsőre, de ha már megvan, legyen - remélem kihozzák belőle a legjobbat.

Eliathen 2011.04.07. 19:57:17

És ki játsza el Csít? Justin Bieber?

game ower 2011.04.07. 20:06:37

@Sanosuke: Bél bácsi el van foglalva,de istennek hála jó helyen tevékenykedik.:)

game ower 2011.04.07. 20:07:23

Biber vagy ki a f......szm,meg trágya lé.

Emanuelle 2011.04.07. 20:13:02

Lesz a CGI-seknek dolguk.
Kiváncsi vagyok pl. Lud városára, a farkasokra. És persze arra, hogy ki lesz Walter. Én Bardemben nem gondolkodtam (nekem Gabriel Byrne jött volna be), de végül is nem rossz választás.

Emanuelle 2011.04.07. 20:14:21

Ha ezt frankón összehozzák überelheti a Gyűrűk urát is!

csutkababa 2011.04.07. 20:25:20

Clint Eastwoodot akarnám, ha 25 évvel fiatalabb lenne. Ha jól emlékszem, King maga írta, hogy ő volt a minta.

Susan vajon ki lesz?
Hű, nagyon várom...

Dr.Jones · http://mediaviagra.blog.hu 2011.04.07. 21:07:29

Az első két könyvet olvastam, de nem igazán jöttek be, ezért nem is erőltettem tovább. A film(ek)re azért kíváncsi leszek.

Bandúr Kandi 2011.04.07. 21:35:23

@Dr.Jones: +1, most olvasom másodjára (tovább nem jutottam), de egyelőre továbbra is szenvedős...

robbie90 2011.04.08. 00:54:25

Simán felkérhették volna Jeffrey Dean Morgan-t, biztos kevesebbet kért volna, viszon ugyanúgy néz ki. :)

asz0089 2011.04.08. 03:55:11

Az én szememben mind a három úriember kitűnő választás lett volna.
Érdekességgel tölt el az ötlet. Örömmel várom.
Szívderítő próbálkozásnak tűnik.
süti beállítások módosítása