Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Duncan Jones rendezi a Wolverine-t?

2011.04.08. 10:58 koimbra 16 komment

Darren Aronofsky úgy döntött, hogy mégse csinálja meg a Wolverine folytatását, mivel nem akar hónapokig távol lenni a családjától. Kíváncsian vártuk, hogy a stúdió kit próbál megnyerni a film élére, a Deadline oldal úgy tudja, hogy Duncan Jones és David Slade neve kering a projekt körül.

Slade már Aronofsky előtt is szóba jött, az Alkonyat harmadik részének és a 30 nap éjszaka (30 Days of Night) rendezője azonban kissé elfoglalt mostanában. Egyrészt a Fenegyerek (Daredevil) rebootot próbálja megvalósítani, másrészt ott van a The Last Voyage of Demeter vámpíros produkció, amely Noomi Rapace és Ben Kingsley főszereplésével készülne. Ám utóbbi forgatása esetleg év végén kezdődhet, mivel Rapace a Prometheus munkálatain fog részt venni. Jones a Hold (Moon) kisköltségvetésű alkotással mutatkozott be, majd a Forráskód (The Source Code) sci-fi thrillerrel jelentkezett. Ha a Fox listáján nem szerepel más, Jones-nak igen jó esélyei vannak, hogy ő készítse el a népszerű mutáns következő kalandját.

Címkék: miújság rozsomák sequel rozsomák 2 képregényből film

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr742809144

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2011.04.08. 12:42:21

Jaj, kezdjék már el! Sosem lesz kész, f*szomat!
Ez a "családommal akarok lenni" duma meg maszlag. Sokan odaköltöztetik a családjukat, és annyi, meg van oldva. Örülne, hogy rendező, hány ember van aki a helyébe lépne, jó ég!!!!!

Blake007 2011.04.08. 13:08:50

Hát ezekkel a rendezőkkel, inkább neki se áljanak!

Blake007 2011.04.08. 13:09:52

Hát ezekkel a rendezőkkel, inkább neki se áljanak!

Is 2011.04.08. 13:24:06

@countrypecos: Ha jól tudom, itt azért más a helyzet, mert éppen válófélben van, és a gyermekelhelyezés miatt nem akarja a gyerekeket túl sokáig, hosszú hónapokig magukra hagyni a volt asszonnyal (Rachel Weisz; Aronofsky-t irigylem... ;) ).

countrypecos 2011.04.08. 13:47:07

@Is: Uhh, akkor érthető. Kár volt egy csinos csajjal kezdeni. :P Nők! XD

(Tisztelet a kivételnek, aki nő és még sem egy pióca-sárkány, stb. XD)

FayeFaye 2011.04.08. 14:37:11

Remelem nem Jones kapja, neki inkabb eredeti s-f projektekre kene koncentralnia.:)

Alex Mahone 2011.04.08. 15:37:05

@FayeFaye: és akkor maradjon Slade-nek? Annyi erővel egy konzervdoboz is rendezhetné, az van egy szinten a tisztelt rendező úrral.

Shyllard 2011.04.08. 15:39:09

Szeretem Jones-t, de szerintem sem neki kéne megkapnia a projektet, mert ő azon kevés rendezők egyike, aki képes egyedi és egyben élvezhető alkotásokat letenni az asztalra. Kár lenne elfecsérelnie ilyen filmmel az idejét, mert nem hinném, hogy túl nagy szabad kezet kapna, hiszen eddig nem igen tudott anyagi sikert felmutatni. Viszont, ha rajta kívül egyedül csak David Slade kerülhet még számításba, akkor inkább Jones, mert Slade képtelen egyedit készíteni, hiába jó rendező... Éshát, na, Wolverine-re ráférne egy kis vérfrissítés/adamantium-beöntés :)

vrango 2011.04.08. 16:22:41

@Shyllard: Pont ugyanaz a baj Duncan Jones-szal, mint Darren Aronofskyval: "túl jók" egy szuperhősfilmre...

FayeFaye 2011.04.08. 17:12:44

@Alex Mahone: David Slade nem egy rossz rendezo, a 30 days of night egy nagyon korrekt akcio-horror volt, erdekesen kozelitette meg a vampiros remat, a Hard Candy egy nagyon erdekes kis indie film. Gondolom az Eclipse miatt vagy rola rossz velemennyel, de ha el tudnal vonatkoztatni a Twilight eloiteleteidtol be kene ismerned, hogy a leheto legtobbet hozta ki az alapanyagbol es sikerult a sorozat legnezhetobb filmjet osszehoznia. Wolverine sem Shakespeare, de egy ertelmes forgatokonyvvel szerintem van Slade-ben lehetoseg.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.04.08. 17:14:26

@Alex Mahone: Nézd meg a 30 nap sötétséget, teljesen jó horror volt. A Hard Candy-nél mikor a csaj hozzálátott a kasztráláshoz nekem is összeszorult a...torkom:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.04.08. 17:19:12

@koimbra: mármint az első része, ugye?
mert az jó volt a második, nem is emléxem a címére, nah az gyengusz volt...

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.04.08. 17:39:42

@doggfather: A második egy eleve DVD-re készült folytatás. És azért egy házimozis forgalmazásban érkező folytatás nem sokszor sikerül jól, sőt

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.04.08. 18:00:00

@koimbra: mert az első moziban is volt?
Mármint amcsiban??

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.04.08. 18:03:08

@doggfather: Volt hát, csak hozzánk érkezett jó sokára és csak DVD-n. A folytatást én speciel végig se tudtam nézni, de az első igen jó volt.:) Ráadásul Slade az Alkonyat franchise legjobb darabját tette le az asztalra, már majdnem nézhető volt:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.04.08. 18:08:30

@koimbra: azt nem tudom, nem láttam (alkonyat)

Az első tényleg nagyon jó film.
A másodikat ne is említsük...
süti beállítások módosítása