Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Kill the Irishman

2011.05.16. 22:00 koimbra 13 komment

Jonathan Hensleigh nem a személy, akitől komolyabb filmet vár az ember. Az Armageddon vagy a Jumanji forgatókönyvírójától és A megtorló rendezőjétől pont, hogy nem számítunk egy maffiafilmre, ám ez mégis bekövetkezett. Mondhatni kissé vicces is, hiszen A megtorló főhőse a bűnözők kiírtásával foglalkozott, ráadásul ennek folytatásában (amit már nem ő készített és nem is Thomas Jane nyomult benne) Ray Stevenson játszott, aki a Kill the Irishman központi alakja. Hensleigh kedvenc filmjei közé tartozhat A keresztapa, erősen érződik, hogy megpróbált megfelelni az elvárásoknak, ennek érdekében fajsúlyos figurákat gyűjtött össze. Paul Sorvinot el tudjuk képzelni olasz gengszterként? Christopher Walkenből kinézzük, hogy kiválóan meg tud formálni egy uzsorást? És Stevenson tud kőkemény arcot vágni és úgy feszíteni egy film alatt, hogy el tudjuk hinni róla, hogy félelmetes maffiózó? És Robert Davi, a B filmek közismert színészének van olyan fizimiskája, hogy elhiggyük, hogy kegyetlen bérgyilkosként ténykedik. Ha ezek mindegyikére a válasz igen, akkor ezzel a produkcióval biztosan elégedett leszel.

Danny Greene létező személy volt, a 70-es évek clevelandi alvilágának meghatározó figurájának számított. Egyszerű dokkmunkásként kereste a betevőre valót, akinek a filozófiája a következő: Egy férfinek dolgoznia kell. A szakszervezeti nagykutya erősen a begyében van, ez az érzés kölcsönös a másik fél részéről is, össze is rúgják kicsit a port. Greene-nek érthető módon nem tetszik, hogy megzsarolják és azt sem, hogy ki akarják csinálni, ezért megteszi a megfelelő lépéséket, aminek a végén már ő irányíthatja a szakszervezetet. A sok simlis akciója miatt kattan a kezén a bilincs, ám az FBI elengedi, ha szállít néhány infót az alvilágból. Emberünk igent mond, később fityiszt mutat és egyre feljebb lépked a ranglétrán, míg végül tőle retteg a város összes gengsztere, az alvilágban dúló háború sok áldozatot követel.

 

Stevenson hozza az írekről kialakított képet, nagydarab, önfejű, keménykötésű fickó. S mint tudjuk az írek rühellik a digókat, ezt el is morogja bajusza alatt, bár kénytelen velük üzletelni. Azonban nehezen tűri a visszautasítást, ráadásul az egész várost magának akarja, így nem is csoda, ha sokak holtan szeretnék látni. Ténykedése miatt a zsaruk is érdeklődve vizslatják, a Val Kilmer által játszott detektívvel is meggyűlik a baja. Külön öröm Kilmert végre minőségi produkcióban látni, bár kicsit megmosolyogtató, mikor Stevensonnal egymást méregetik, mivel azért tudjuk, hogy az öltönye alatt nem izom, hanem hájrétegek feszülnek.

Hensleigh filmjében az összes szereplő a kisujjából rázza ki a karaktert. Walken a Shondor Birns-t (néha Sándornak érteni) alakítja, meg sem kellett erőltetnie magát, hogy hiteles legyen, Vinnie Jones-nak pedig ez a karakter fekszik igazán (sőt, csakis ez), Vincent D'Onofrio is kihozza magából amit kell. A romantikus és családi szál erősen a háttérbe szorul, Laura Ramsey és Linda Cardellini nem tud igazán kibontakozni, nem kaptak kellő figyelmet. Igaz, ami igaz, ez a mű nem arról szól, hogy a főhős a véres meló után hazatér szerető barátnője ölelő karjaiba, de mégis mindkét hölgy színre lépésekor azt hihetnénk, hogy többet látjuk őket, aztán mégis elfeledkeznek róluk. Ugyanígy kerül ki a képből az FBI-nak való besúgó időszak is, ebből csak annyit látunk, hogy a telefonban egyszer elmondja semmi érdemlegeset nem látott vagy tapasztalt, aztán erről többet nem ejtenek szót.

 

Az alacsony költségvetés meglátszik a zenén is, nem maradt elég pénz korrekt aláfestő muzsikát készíteni. Szintén meglátszik a spórolás az effekteken is, ez leginkább a robbanásokon látszik, bár itt könnyen rá tudják fogni, hogy a 70-es évekre hasonlít. És ha már ezt a korszakot említettem, akkor ennyire is értékelem, 70 %-kal bélyegezném meg. Hensleigh remélhetőleg nem fordít hátat a maffiás produktumoknak, de nem tartom kizártnak, hogy csak marha nagy szerencséje volt, ugyanis ilyen szereplőgárdával nagyon nehéz elbukni a nézők kegyeiért folytatott harcban.

imdb: 7,1
rottentomatoes: 59 %

Eddigi amerikai bevétel: 1,1 millió dollár

Címkék: iromány dráma 70 % kill the irishman

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr542909422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sanosuke 2011.05.16. 22:15:07

várom már ezt a filmet.

Stevenson az új akció ikon :)

A nép fia 2011.05.16. 23:33:38

Hm, jónak ígérkezik. Nem rajongok a műfajért, de lehet, adok neki egy esélyt. :)

Ez a Val Kilmer egészen rendesen néz ki, nem? Szét volt folyva mostanában.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.17. 08:19:01

én már láttam, és nekem tetszett.
a Keresztapától messze van azért, meg a Nagymenőktől is, de nem rossz gengszterfilm.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.05.17. 09:57:19

@A nép fia: Öltönyt visel, amiben nem néz ki legalább egy tonnának, ügyesen oldották meg. De ettől függetlenül szét van hízva. Mondom van egy jelenet, mikor Stevenson meg Kilmer bőszen néznek egymásra, várjuk, hogy elcsattanjon egy pofon, de nem történik ilyesmi. Elmosolyodtam ezen, mert azért izombeli különbségek vannak:)
@doggfather: Persze, azoktól messze van, de érződik, hogy látott a rendező pár maffiafilmet. Ebből nem lesz klasszikus, de azért nem rossz film.

curby (törölt) 2011.05.17. 10:30:51

én nagyon kíváncsi vagyok erre a filmre.dvd megjelenést nem tud valaki?van rá esély?

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.17. 12:27:11

@koimbra: az biztos, h klasszikus nem lesz szerintem is.

skizo... (törölt) 2011.05.17. 15:05:59

Én már láttam. Jó film, de kb. tényleg csak a szereplők mentik meg. Nem láttam még olyan ír maffiás filmet, ahol egy kicsit is jobban belemennének, hogy kik-mik azok a írek, és miért maffia és nem gang! De majd egyszer valaki... talán...

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.17. 15:37:13

@skizo...: arra ez a film se jó,mert a szervezett olaszokhoz képest az írek itt se tűnnek annak...

skizo... (törölt) 2011.05.17. 19:46:34

@doggfather: ezt akartam én is mondani, de akkor nem sikerült :) de az olaszokat se nagyon mutatják be! Igazán senkit és semmit sem ismerünk meg a filmben. De bőven nézhető!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.05.17. 19:48:11

@skizo...: azért az olaszok "családi" felépítésére legalább utalnak, de az íreknél semmi. :S

game ower 2011.05.17. 19:49:10

Nemrég néztem meg,és le a kalappa!Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Korben81 2011.07.03. 08:33:30

Leginkább a Nagymenők dramaturgiáját követi, csak éppen Scorsese nélkül.De így is bőven nézhető a film.Egy igazi kellemes csalódás.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.12.10. 22:27:52

Na a mai ajánlást követően meg is néztem ezt a filmet. Egyáltalán nem bántam meg, sőt nagyon is tetszett, szóval köszi koimbra! Egyedül Val Kilmer lógott ki a sorból, az a méregetős jelenet inkább volt vicces, mint komoly. A kettejük kapcsolatának alakulását hiányoltam csupán. A robbanós effektek meg simán elfogadhatóak.
A film jól követhető, de tapintható rajta a taglaltság. A zene, nos igen a zene az fájó pont.
süti beállítások módosítása