Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Stiller a Szomszédsági figyelőszolgálatban

2011.06.15. 10:38 koimbra 1 komment

Régóta be van tervezve már a Neighborhood Watch filmet, 2009-ben Peter Segal, a Zsenikém folytatásáról mondott le, hogy megcsinálhassa a filmet. Egyik produkció se valósult meg, a rendező az eltelt hónapok alatt elhagyta a film környékét, Akiva Schaffer ölében landolt a lehetőség, hogy ledirigálhassa a filmet. Will Ferrell játszhatta volna a Szomszédsági figyelőszolgálat egyik tagját, ám a komikus sem tartózkodik már a fedélzeten, helyette Ben Stiller lesz látható a vígjátékban.

A forgatókönyvet Jared Stern írta, tavaly novemberben azonban munkáját odaadták Evan Goldbergnek és Seth Rogennek, hogy dolgozza át az alapanyagot. Régebben még azt lehetett hallani, hogy a történet arról fog szólni, hogy új lakó érkezik egy közösségbe, aki csatlakozik a szomszédsági figyelőszolgálathoz, de hamarosan rájön arra, hogy misztikus dolgok történnek a környéken. Ezt most azzal egészítették ki, hogy a figyelőszolgálat tagjait apukák teszik ki, akik csak a családjuktól akarnak elszabadulni némi időre, majd rájuk hárul a feladat, hogy megakadályozzanak valami szörnyű eseményt, ami megsemmisítheti a Földet.

A Szomszédsági figyelőszolgálat Magyarországon is létezik, a résztvevők odafigyelnek és törődnek a közelükben élő emberekkel, ha a szomszéd elmegy, akkor ránéznek többször a lakására, átveszik a postáját, esetleg lenyírják a füvet a másik ház előtt, gondozzák a kertjét, a lényeg, hogy úgy tűnjön az épület nem elhagyatott és ne gondoljon arra egy bűnöző, hogy érdemes oda betörni.

Címkék: miújság vígjátékhír neighborhood watch

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr782985509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kevinmaster 2011.06.15. 14:44:26

Nézem ezt a képet, de ismerős ez a csávó. Aztán beugrott: Akiva Schaffer dídzsé is a Lonely Islandben. Mindenhez ért :) Hozzájuk mondjuk gyomor kell, de bírom őket :)
süti beállítások módosítása