Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Clooney a Batman és Robinról

2011.10.02. 14:01 koimbra 15 komment

George Clooney talán minden idők legrosszabb Denevérembere volt, a Batman és Robin után egy időre jégre került a franchise. A színésszel a Totalfilm készített egy interjút a színésszel és szóba került ez a film is.

"Az igazság az, hogy csöngött a telefonom, a Warner fejese a túlsó végen azt mondta 'Gyere be az irodámba, el fogod játszani Batmant a következő részben.' Mire én azt feleltem, hogy oké. Majd felhívtam a barátaimat, akik sikoltoztak, én is ugyanezt tettem, alig tudtuk elhinni. Az utolsó Batman film sikeres volt, szóval úgy gondoltam, hogy csak szépen részese leszek egy nagy, profitképes franchise-nak. És gyakorlatilag a maga különös módján részese is voltam. A film jelentette az áttörést és teljesen megváltoztatta a karrierem, még akkor is, ha a film elég gyenge volt és én is rossz voltam benne. Ez az a film volt, amiben nehéz jónak lenni, fogalmam sincs, hogy mit kellett volna máshogy csinálni."

Clooney ezt követően találták meg a Mint a kámforral és a Sivatagi cápákkal, ami után néhány évvel inkább a drámák felé fordult.

Címkék: batman

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr393271892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

countrypecos 2011.10.03. 06:52:36

Fogalma sincs... Ez jó. Akkor ki tujda?! Idióta. Nemet kellett volna mondania, és ennyi. Ennyi önkritikája lehetne, de mindegy.

vrango 2011.10.03. 07:48:10

Szerintem meg nagyon szimpatikus vallomás:)
Amerikában szuperhőst játszani valami ikonikus dolog - nem csoda, hogy nem tudott nemet mondani.
Amellett a gárda teli volt olyan nevekkel, amik inkább sikert predesztináltak.
Tévedni emberi dolog:P

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.10.03. 08:10:59

@vrango: még ha elnézést is kért volna akkor lett volna tökéletes.

jikininki 2011.10.03. 09:38:15

nem vagyok egy clooney rajongó (főleg a még vészhelyzetben jellemző fejbólogatása idegesített, amit mostanára többé kevésbé le tudott vetkőzni), de ez tényleg teljesen korrekt kijelentés volt tőle. sokan nem is kommentálták volna a kérdést.
szerintem nem kellett volna bocsánatot kérnie, az már túl giccs lett volna.

L'Angelus 2011.10.03. 09:58:40

A színész vizsgálja előre a filmjét. Ellenben Clooney a karrierjét megalapozta ezzel a szarva-közt-a-tőgyit filmronccsal. Betört az iparba, és jobb szerepeket kapott jobb filmekben.

Az igazi felelős Schumacher és a Warner voltak.

Nem is értem, hogy a Warner hogy tudta leállítani magát egy 5. rész megrendezése előtt.

asz0089 2011.10.03. 13:01:56

Nem olyan nagyon régen olvastam vele egy interjút, abban totálisan más volt: "ha meg nem, akkor csak találok valamilyen képregényfigurát, akit sikerül legalább annyira hazavágnom, mint annak idején a Batmant."
www.nol.hu/kult/20091003-sorban_allni_jo

asz0089 2011.10.03. 13:01:56

Nem olyan nagyon régen olvastam vele egy interjút, abban totálisan más volt: "ha meg nem, akkor csak találok valamilyen képregényfigurát, akit sikerül legalább annyira hazavágnom, mint annak idején a Batmant."
www.nol.hu/kult/20091003-sorban_allni_jo

borisz 2011.10.03. 16:52:34

@L'Angelus: vizsgálja? előre? és azt hogy?

L'Angelus 2011.10.03. 19:49:27

@borisz:
Beszéljen legalább az íróval és a rendezővel. Érdeklődje meg, miféle filmben miféle szerepet akar kinyerni a válogatáson, és hogy a történet legalább felnőtt ember észjárása szerint normális-e.

Már ennyi is elég.

BeniMan 2011.10.03. 21:55:55

@L'Angelus: Nem feltétlenül látszik a forgatókönyvből h milyen lesz a film. Például ha egy rövid scriptet adtak a kezébe és az alapján vállalta el a szerepet akkor mivan? Schumacher egy neo hányadékot csinált a filmből, Gotham pedig egy vicc lett ahogy kinézett. És azért ne felejtsük el hány világsztár szerepelt ebben a filmben. Valahogy őket is megynyerték....

L'Angelus 2011.10.03. 22:10:42

@BeniMan:
Igen. De a Mindörökké Batman például azért félútig jól volt megcsinálva. Félig meg rosszul. A kedvenc jelenetem ott például a Secret of the Batcave-nek a Remastered verziója.

BeniMan 2011.10.03. 22:14:41

@L'Angelus: Szerintem már azt is bűn volt megcsinálni. Az a neonos neo hányadék már ott is mindent uralt. A bohocok ilyen neon festékkel kifestve, Gotham újfent tökéletesen elszúrva, a karakterek eszméletlenül gagyira lettek megcsinálva, a jelmezek engem felháborítottak és az a Batmobil.... Bűnszar volt. A párbeszédek és a történet szintén nulla. Egy pozitívuma volt a filmnek, hogy itt még nem került elő a Bathitelkártya és a Batkorcsolya mint a Batman és Robinban....

L'Angelus 2011.10.03. 22:24:02

@BeniMan:

Rébusz és Kétarc volt a két fő csalódás. Meg a neonozás és az agyhullámok.

De az a kivágott nagyjelenet az óriásdenevérrel nagyon ütős volt.

BeniMan 2011.10.03. 22:46:35

@L'Angelus:Nem tudom nekem az sem jött be. Az az igazság h Burton után nem szabadott volna folytatni a Batmant hanem mondjuk újrakezdeni. Schumacher megpróbálta másolni Burton egyedi világnézetét és beleadni valami saját verziót is. Így lett ez a neon hányadék. Sajnos ez így már nem működött. Nekem az a jelenet sem jött be bár tudom mire gondoltál. Nolan nagy ötlete az volt hogy megpróbálta reálissá tenni Batman világát, hiszen ebből a Schumacher féle világból mindenkinek elege volt.

L'Angelus 2011.10.03. 23:32:23

@BeniMan:
Nolan trilógiája lesz a domináns mozifeldolgozás a figuráról.
süti beállítások módosítása