Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Vissza a jövőbe (Back to the Future)

2011.10.16. 11:00 BeniMan 18 komment

Doki, a kissé őrült professzor elkészíti az időgépet, amin éveken át dolgozott. Egyik éjszaka, barátjával Marty-val, a 17 éves kamaszfiúval akarja kipróbálni a DeLoren-ba épített időgépet. A kísérlet sikerülne is, ha nem jelennek meg a terroristák, akiktől Doki Plutúniumot lopott az időgép elkészítéséhez. Dokit lelövik, Marty pedig véletlenül 1955-be keveredik, ahol szülei még vele egyidős kamaszok. Marty kíváncsisága következtében, édesanyja nem jövőbeli apjába, hanem saját fiába szeret bele. Az egyetlen ember, aki segíthet neki Doki 30 évvel fiatalabb énje, aki vissza tudja őt küldeni a jövőbe.

Bob Gale író és producer fejében fogant meg az ötlet, egy a szüleinél töltött hétvégi látogatáson, azon gondolkodott, hogy vajon ha ismerte volna az apját annyi idősen, mint most Ő, barátok lettek e volna. Amikor visszatért elmesélte az ötletét Robert Zemeckisnek aki látott fantáziát az ötletben, így ketten nekiálltak kidolgozni a forgatókönyvet. Zemeckis és Gale a történetet azonnal 1955-be helyezték el, hiszen jelentős korszak volt a XX. századi amerikai történelemben. Ekkorra tehető a rock n’roll születése, a külvárosok bővítése, tehát egy igazán változó és pezsgő korszak volt. Eredetileg az időutazást úgy képzelték el, hogy Marty egy átalakított hűtőgéppel utazik az időben, a szükséges energiát pedig a nevadai sivatagban végzett atomrobbantásból nyeri. Ezt az ötletet elvetették, de a producernek, Steven Spielbergnek annyira tetszett az ötlet hogy később felhasználta az ötlet egy részét az Indiana Jones negyedik részében. Zemeckisék először a Disneyhez vitték az ötletüket, de ők nem láttak fantáziát a filmben és betegesnek gondolták, hogy egy anya beleszeret a fiába. Zemeckis először nem akarta Spielberg produceri felügyelete alatt elkészíteni a filmet mivel félt, hogy megbélyegezik azzal, hogy csak Spielberggel közösen tud sikereket elérni. A smaragd románca hatalmas sikere után azonban úgy gondolta megmutatta, hogy Spielberg nélkül is képes sikereket elérni ezért elfogadta barátja segítségét és elkezdődött a forgatás.

Michael J. Fox volt az első választás Marty McFly szerepére, de ő nem tudta összeegyeztetni a forgatást a Családi kötelékek című sorozat miatt, ahol ő volt az egyik főszereplő. A rendező végül Eric Stotz mellet döntött és el is kezdődtek a forgatások, ám négy héttel később Zemeckis és a producer Spielberg úgy érezték, hogy Stoltz nem hiteles a szerepben és a siker érdekében váltaniuk kell a főszereplő posztján. Ekkor újra képbe került Fox és ekkor már sikerült összeegyeztetni a Családi kötelék felvételeit a forgatással. Itt látszik, hogy mennyire meghatároz egy filmet a megfelelő főszereplő megválasztása, hiszen míg Stoltzal eléggé döcögött a film addig Foxal tökéletesen működik minden.

Fox 24 is elmúlt, amikor eljátszotta Marty szerepét, de mégis tökéletesen kelti életre a ’80-as évek tipikus tini hősét. Mindig elfog egyfajta szomorú hangulat, amikor Foxot meglátom a filmvásznon, hiszen fájó belegondolni abba, hogy hány meg hány remek alakítás maradt benne a karrierjében, hiszen mint tudjuk Parkinson-kórt diagnosztizáltak a fiatal színésznél még 1991-ben, így csak 1996-ig láthattuk filmekben szerepelni Marty megformálóját. Utolsó emlékezetes alakítását a Kerge város című sorozatban nyújtotta amelyben 5 égig, egészen 2001-ig szerepelt.

Doki szerepére Christopher Lloyd volt az első kiszemelt, ám ő visszautasította a felkérést, de végül a felesége, aki véletlenül olvasta csak el a forgatókönyvet, rábeszélte, hogy vállalja. Lloyd rögtönözte a tudós kinézetét, valahogy úgy képzelte el Doki karakterét, mint Einstein és a híres karmester Leopold Stokowski keverékét. Remekül működik a kémia a két főszereplő között Fox és Lloyd a lelke a filmnek.

Crispin Glover Marty édesapját, Lea Thompson pedig az anyját játszotta, Thomas F. Wilson pedig az ellenszenves karakter Biff szerepét kapta. Zemeckis úgy gondolta az 1985-ös karaktereket nem más színészekkel játszatja el, hanem sminkel öregbíti meg színészeit. Ennek köszönhetően például Lea Thompson sminkje több mint 3 órán keresztül készült. Hill Valley-t a stáb a Universal stúdióban építette fel. Először az ’55-ös várost építették fel és felvettek minden jelenetet, majd átalakították a ’80-as évek hangulatára.

A film azért tud annyira sikeres lenni, mert egy nagyon sokrétű alkotás. Bolondos karakterek egy nagyszerű vígjátékban, ami egy remek sci-fi is köszönhetően az időutazós betétnek és ugye ott van az a pimasz freudi elem is.  Zemeckis filmje közel annyi idős, mint amennyit Marty visszautazott az időben, de semmit sem kopott a fényéből, újabb és újabb generációk fedezik fel maguknak a filmet. A Vissza a jövőbe azon kevés filmek egyike, aminél minden tökéletesen a helyén van. Robert Zemeckis rendezésére nem lehet panaszunk, sikerült minden szerepre a megfelelő színészt kiválasztani, a vizuális effektusok sziporkázóak és Alan Silvestrinek sikerült megkomponálnia a filmtörténet egyik legismertebb szimfóniáját. Megemlíteném a Huey Lewis and The News remek számát is, a The Power of Love szerintem minden idők egyik legjobb betétdala. Érdekes hogy Huey Lewis szerpelt a filmben is, Ő volt az a tanár, aki szerint a meghallgatáson Martyék túl hangosan játszanak.

Hiába múlt el 25 éves a film, a speciális effektek még mindig megállják a helyüket, nem nevezném őket, idejét múltnak. Dean Cundey operatőr képei szintén emlékezetesek, a város az emberek bemutatásánál nagyon jó munkát végzett. A személyes kedvencem a filmben nekem mégis az időgép, hiszen mondjon valaki a DeLorean DMC-12-nél menőbb időgépet. A DeLorean egy nem túlságosan kedvelt autó volt a maga idejében, alig pár száz darabot adtak el belőle, de film igazi kult autót csinált belőle és hirtelen mindenki akart egy ilyen kocsit..

Persze ezek az alkotóelemek nem működnének a film legnagyobb erénye nélkül, ez pedig a remek forgatókönyv. Minden kimondott szónak, vagy a legapróbb tettnek is később fontos szerepe lesz a filmben.  A Vissza a jövőbe egyfajta tanulmány az ’50-es évekről egy ’80-as évekbeli fiatal szemén keresztül. A film ízig-vérig 80-as évek, benne van minden, ami akkoriban menő volt. A zenék, a gördeszka, a sci-fi… Bemutatása után a film rengeteg elismerést kapott, hatalmas siker volt.

Öt BAFTA-díjra, három Golden Globe-díjra, és szintén három Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb filmzene és forgatókönyv kategóriában. A legjobb hangeffektusokért járó Oscar-díjat megkapta. Az  Entertainment Weekly minden idők 28. legjobb filmnek választotta, az Empire magazin hasonló listáján a 23. helyen szerepel, az amerikai írók társasága pedig minden idők 11. legjobb forgatókönyvének választotta Gale és  Zemeckis munkáját. Talán az egyik legnagyobb elismerést mégis az USA akkori elnökétől kapta film, amikor Ronald Reagan híres beszédét ezzel a mondattal zárta: „ahogy a Vissza a jövőbe című filmben is mondják, ahová megyünk, ott semmi szükség utakra!” A magyar szinkron szintén zseniális, egyszerűen tökéletesen eltaláltak mindenkinek a hangját. Persze ez a film is áldozatául esett az újraszinkronizálási láznak és az eredeti 1987-ben készült szinkront 2002-ben leváltották. Bár a főszereplőket újra az eredeti színészek szinkronizálták, vagyis Rudolf Péter és Rajhona Ádám hangján szólal meg Marty és Doki, de minden más változott, így pedig azért mégsem az igazi... 

Ez az a film, amit valószínűleg már mindenki látott legalább egyszer és nehéz lenne olyan embert találni, akinek ne tetszett volna. Tényleg illik rá a jelző, hogy egy időtlen klasszikus. Tagadhatatlanul az egyik legjobb családi film, ami valaha is készült, sőt megkockáztatom ott a helye a legjobb filmek listáján! Nálam 100%-os!

 

imdb: 8.4

rottentomatoes: 97%

Huey Lewis and The News - The Power of Love

 

Címkék: klasszikus iromány sci fi vissza a jövőbe 100 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr933304282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.10.16. 11:46:12

ez is egy időtlen film, bármikor meg lehet nézni.
csak nehogy ezt is remakeljék...

bucbuc 2011.10.16. 11:49:12

"Remekül működik a kémia a két főszereplő között Fox és Lloyd a lelke a filmnek."

Buzik voltak? :)

Sanosuke 2011.10.16. 11:51:17

sajnos a mai időkben ilyenek filmeket már nem akarnak forgatni.
minél gyorsabban kész legyen a film, minél előbb hozza a pénzt csak azt nézik.

kiváncsi vagyok mikor lesz BttF remake

bucbuc 2011.10.16. 11:53:29

"Bár a főszereplőket újra az eredeti színészek szinkronizálták, vagyis Rudolf Péter és Rajhona Ádám hangján szólal meg Marty és Doki, de minden más változott, így pedig azért mégsem az igazi..."

Vajon miért kell mindent elbaszni? Egyszerűen lenullázzák az összes valamirevaló 80-as évek vége 90-es eleje filmet a megvágással és az újraszinkronnal.
Szörnyűek.

a8zoli 2011.10.16. 12:22:01

minden idő eggyik legjobb trilógiája minden része csúcs. olyan amit bármikor szívessen előveszek a polcról megnézek ha műsoron van. nem szabad se re-make-et se folytatást.

BernieMagus 2011.10.16. 14:25:13

Szerintem is az egyik legjobb triológia.Csak azt nem értem,hogy az amerikaiak miért nem komálták a többi részt,mert szerintem egyik jobb lett,a másiknál.Sőt nekem személy szerint a 3-dik rész tetszett a legjobban.

walter sobchak 2011.10.16. 14:52:31

Hú ez átfogó cikk lett, minden benne van :). Tetszik, hogy írtál a szinkronokról, mert az új nekem se tetszik, Rajhona Ádám (hangja) nagyon megöregedett, mintha más színész lenne, meg máshol vannak a hangsúlyok, amit én nem szeretek, ha megszoktam az előzőt... Biff hangja meg teljesen fogyatékos lett, bár az a régiben sem volt az igazi. A második részben Hankó Attila hangja illik a legjobban Biffhez.
Érdekesség, hogy a DeLorean tényleg nem volt túl kedvelt autó a film megjelenéséig, mert túl gyenge, és lomha volt, a motorja mindössze 130 lóerős (2.8, V6), amivel a végsebesség is 200 alatt maradt (mondjuk az is igaz, hogy az olajválság utáni amerikai autók sem voltak jobbak). A filmben szereplő DMC-12-eseket állítólag Porsche-motorokkal szerelték fel, és a hangmérnökök Chevrolet V8-asok hangját keverték alá (jól is tették).
Nem is tudom egyébként eldönteni, melyik rész volt a legjobb, mindben van valami egyedi, meg az utalgatások pl. Reagan-re :DD. Kíváncsi vagyok terveznek-e valamit 2015-re, mondjuk újra bemutatni, vagy ilyesmi...

little2 2011.10.16. 15:03:45

Ohhh yeah... Ezek még FILMEK voltak. Eredetik és frissek voltak. Nem lettek telepakolva idióta a realitással köszönő viszonyba levő CGI jelenetekkel, ezért az egész valóságosnak, hihetőnek tűnt az egész, annak ellenére hogy sci-fi. Ritmus, humor, ötletesség is rendben.
Ma már nincsenek ilyen filmek, csak futószalagon gyártott középszar másolatok, amik szigorúan mentesek az eredeti ötletektől, hisz akkor nem lehet előre kikalkulálni a bevételt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.10.16. 15:45:29

Robert Zemeckis ekkor még tudott mesélni, ekkor még tudott lélegzetelállító filmet csinálni....szóval ekkor még tudott. De most már csak a motion capture-be van belezúgva. De még várni kell egy-két évtizedet, mire az animált szereplők is úgy fognak kinézni, mint a rendes színészek.
A Vissza a jövőbe az egyik legjobb, leghangulatosabb sci-fi, remélem soha nem remake-lik és a folytatást is kiveri mindenki a fejéből.

mr.roper 2011.10.17. 00:17:17

óramű pontosságú forgatókönyv, elképesztő színészi bravúrok, jó tempójú rendezés...és egy pozitívan elfogult baromi tartalmas és élvezetes cikk, csak így tovább BeniMan ! :-)

vrango 2011.10.17. 07:41:27

Jó lett a kritika, méltó egy ilyen szenzációs filmhez!
Én még VHS-en láttam jó pár ízben, hangalámondással, majd később talán moziban (?) is - tévében tutira nem. Szinkronnal kapcsolatban egy momentum ragadt meg bennem: egy alkalommal Marty barátilag beszélget lelendő apjával, és majdnem elszólja magát, de gyorsan helyesbít, valahogy így : "...igen, apa... apafej." Ebből a szinkronban asszem "öreg-öregfiú" lett, ami sztem nem olyan hangulatú.
A Reagan-es sztori már csak azért érdekes, mert a először a Doki ugye pont az elnök miatt nem akar hinni Martynak ("Na, és ki az egyesült államok elnöke 1985-ben? Ronald Reagan? Az a ripacs színész?!" :D)
Sajnálom szegény Michael J. Foxot a betegsége miatt - én bírtam, pl. a Fenyves táborban is...
Zemeckis meg tényleg visszakódoroghatna a motion capture-től az élőszereplős kaland/vígjátékokhoz, mert régebben azok nagyon mentek neki!

BeniMan 2011.10.17. 08:52:48

@walter sobchak: Ami szerintem a nagyobb probléma az Rudolf Péter szinkronhangja volt. Az első 87-es szinkron tökéletes őszintén nem tudnám mással elképzelni Foxot. Ekkor 28 éves volt Rudolf, a második szinkronnál 43. Na most szerintem rohadtul érződik ekkor máe h nem egy fiatal srác adja a hangját Foxhoz. Legalábbis engem zavart. Totál értelmetlen dolog ez az újraszinkronizálás. Annyira eltudják ilyen dolgokkal baszni egy film hangulatát h az hihetetlen. És ez sajnos egyre inkább jelen van, nem csak a '80-as évek beli filmeknél de pl. nemrég ment a Múmia és azt vettem észre h azt is újraszinkronizálták és úgy már képtelen voltam végignézni... Szerencsére a Vissza a jövőbe is megvan eredeti szinkronnal VHS-en és DVD-n is szal ha megy a tv-ben a szar szinkronnal csak berakom a jó verziót és megnézem.

vrango 2011.10.17. 08:58:18

@BeniMan: én a Tiszta románccal vagyok így: a DVD-n Alabama szinkronja nagyon nem az igazi, ellentétben a régi VHS-szinkronnal... Nekem az tévéből felvéve van meg, és a minőség, meg a kényelmi funkciók ellenére szívesebben nézem azt a DVD-nél (vagy akkor esetleg még feliratosan).

BeniMan 2011.10.17. 09:02:53

@vrango: Igen ugyanígy vagyok én is. A másik pedig Az utolsó cserkész és a 48 óra első része. Amikor Eddy benyögi h "Jack, mondj egy mesét. Bazd meg." szétvisítom magam. Az új szinkronban: "Jack, mondj egy mesét. Szűnj meg." Nem tűnik ez annyira szörnyű változásnak de egyébként annyira elrontotta az Én film élményemet h azóta rá sem nézek ha a tv-ben adják. A Szikla meg ugye egy külön történet. Azon kívül h teljesen újraszinkronizálták még a filmet is újravágták az okos magyar TV-sek.....

Attila1234 2011.10.17. 09:47:46

Azt hittem, össze szarom magam, mikor a Doki az első rész végén azt mondja, "Utak? Nincs szükség ott utakra, ahova mi megyünk.", és felszáll az autó. Áááááá! Kész voltam. Kölyökkorom egyik leghype-oltabb filmjei voltak, a Batman, a Ghostbusters II és a Dick Tracy mellett. Imádom mind a három részt. Bármikor megtudom őket nézni.

Sidaries · http://delorean.blog.hu 2011.10.17. 10:20:12

Jó ismertető, csak egy kiegészítésem lenne, miszerint a Delorean nem volt annyira rossz autó, mint amilyen a híre volt. :)
Ja és volt még egy Ronald Reaganes sztori, miszerint mikor nézte az első részt és ott járt a film, amikor őt említették, akkor az annyira tetszett neki, hogy visszatekertette a mozigépésszel, hogy megint megnézhesse. :D

L'Angelus 2011.10.17. 17:29:10

7/10
Már határozottan jó.
süti beállítások módosítása