Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A dolog (The Thing) - 2011

2011.11.27. 20:15 koimbra 18 komment

 

John Carpenter sok klasszikussal büszkélkedhet, az utóbbi 15 évben elkövetett műveire azonban már nem igazán lehet elismerően tekinteni. Mindazonáltal a 70-es és 80-as években készített filmjei miatt megérdemli, hogy a horror nagymesterei között kapjon helyet és mostanság ötlet híján előszeretettel mazsoláznak rendezései között, természetesen azon gondolkodnak el, hogy érdemes-e remake-et készíteni alkotásaiból. A Halloween és a 13.-as rendőrőrs ostroma már megélt egy feldolgozást, akárcsak A köd és hosszú ideje ügyködnek a Menekülés New Yorkból új verzióján. Leporolták A dolog sci-fi horrort, amely egyike a legjobb remake-eknek és ekkor még Carpenternek nem kell fiatal pipiket pakolnia a filmjébe, nem úgy mint mostanság (gondoljunk csak a gyalázatos Wardra). Marc Abraham és Eric Newman A holtak hajnala sikere után már bátrabban nyúlt hozzá A dologhoz, egy előzményfilm képe rémlett fel szemeik előtt, ami végső soron nem nevezhető izzadságszagúnak és sok gond nem származhat belőle, ha a norvégoknál is képesek megteremteni a feszültséget.

Egy helikopterből valaki veszett módon lövöldöz az antarktiszi hómezőkön egy menekülő kutyára, a fegyveres fickó és a pilóta azonban elhalálozik, az ebet pedig befogadják az amerikai kutatók. Még nem is sejtik, hogy egy alakváltásra képes űrlény keveredett közéjük – így indul Carpenter filmje, ennek az előzményeit vázolják fel. Bemutatják, hogy miképp találták meg az idegen űrhajót, hogyan férkőzött be soraik közé az idegen létforma. A személyzet azonban nem csak norvégokból áll, amerikaiak is keverednek közéjük.

 

Matthijs van Heijningen Jr. reklámfilmesként dolgozott, de nem A dolog kapcsán került először Hollywood közelébe. Zack Snyder ugyanis rá szerette volna bízni az Army of Dead zombifilmet, a projekt a hatalmas költségvetés miatt végül darabokra hullott. Heijningen Jr mindent megtesz, hogy bizonyítson, hogy megmutassa: van keresnivalója a filmiparban. Le sem tagadhatja, hogy nem nézte meg Carpenter művét, tudja, hogy mitől működött igazán a 82-es dolgozat. A feszültség egyszerűen magas hatásfokon tombolt, szépen emelkedik a paranoia szint, a néző a mellette ülőre is gyanúsan pisloghatott és már-már azon gondolkodhattt, hogy MacGyver módra összedob gyorsan egy lángszórót. A 82-es filmben pár perc erejéig elruccanunk a norvégokhoz, így betekintést nyerünk az ottani történések végkimenetlébe, ezeket az új filmbe is próbálták megtartani, bemutatni. De ami a legfontosabb, hogy a rendező törekedett az izgalomszint növelésére, mivel alapvetően egy helyen, majdnemhogy a négy fal között játszódik a cselekmény, így csak egy tehetségtelen filmes lenne képes unalmasan prezentálni a történéseket. Persze akad néhány olcsó ijesztegetés is, ám marad még szufla a komolyabb rémisztgetésre is. Az „Itt a lény, hol a lény” és a „Vajon megtalál?” jeleneteknél előfordulhat, hogy még levegőt is elfelejtünk venni.

 

A rendező alapjában véve kevés esetben hagyatkozik saját ötletekre, inkább újrahasznosít és mindezt jól csinálja. Egyértelműen javára írható, hogy nem húzta sokáig, a film eső perceiben rálelnek az űrhajóra és a földönkívüli elszabadulására sem kell várni egy órát. Most sem lehetünk biztosak benne, hogy ki a másolat és ki az, aki továbbra is emberi lény, azaz...Kurt Russell ide vagy oda, bizony anno még benne is kételkedtünk. Habár az előzményfilmben is ide oda jár a szemünk, hátha észreveszünk valami apróságot, amivel az űrből jött elárulja magát, egy dolog viszont teljesen biztos, valahogy Mary Elizabeth Winstead esetében soha nem merül fel a gyanú (hogy végül idegen-e vagy sem, a filmből kiderül). Winstead legalább nem vész el a tömegben, ügyes, okos lány és szerencsére nem menekül sikítva, hanem megpróbálja kézbe venni a dolgokat, nagy megkönnyebbülés, hogy karaktere nem csak egy rémült szemű nő, aki meghúzódik a szakállas fickók háta mögött. Mindenesetre ha már Kate Beckinsale csődöt mondott a jégvilágban (Vakító fehérség), legalább van egy nő, aki állja a sarat a sarkvidéken.

 

A kellemes csalódás íze csak egy ideig marad meg, mintha a készítők nem bíztak volna abban, hogy jó lesz ez így, ezért a túlélőket kihajtják a bázison túlra egy kis akció erejéig. Kár volt, mivel a gondosan felépített feszültség valamelyest csökken. Ennek ellenére 70 %-ot megérdemel a film, talán ha a Carpenter film újranézése után kerül terítékre esetleg kevesebbet is érhet (vagy többet?). Végül szót kell ejteni még egy CGI-ről, amiből akadt néhány csúnya munka is, de hát ez van, ha a költségvetésnél meghúzzák a nadrágszíjat, akad pár kiábrándítóan gyenge effekt. Ami külön öröm, hogy nem próbálták feleslegesen humorizálni, a játékidő elején elsütött vicc után marad a komor, sötét hangvétel.

imdb: 6,5
rottentomatoes: 33 %

Büdzsé: 38 millió dollár
Amerikai bevétel: 16,9 millió dollár
Összbevétel: 18,9 millió dollár


 

Címkék: horror iromány prequel the thing 70 %

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr123415990

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Buchek8 2011.11.27. 20:28:24

Az réginek se vagyok nagy fanja de ez nagyon nem jött be.

Dean6 2011.11.27. 20:41:36

Nekem kellemes meglepetés volt. A régit nem szerettem,de megnéztem,ez viszont teljesen lekötött. A cgi néhol viszont elég jól nézett ki azért tegyük hozzá. Kicsit hiányoltam a filmből részleteket,pl.,hogy még is miért változott át az aki. A 7/10 reális. Egyszer lehet be is szerzem!

Shyllard 2011.11.27. 22:04:50

Majd akkor lehet, h megnézem, viszont mi a szar ez a "Holtak Hajnala rendezőjétől"???

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.11.27. 22:13:41

@Shyllard: Jó kérdés, én ezt a posztert találtam a google képkeresőben:D Mindjárt átcserélem az angolrA:)

Shyllard 2011.11.27. 23:00:49

@koimbra: epic fordító fail ismét csak :D

damoqles 2011.11.28. 08:03:04

@Dean6: "Kicsit hiányoltam a filmből részleteket,pl.,hogy még is miért változott át az aki."

Tessék?

RexpecT 2011.11.28. 10:18:35

Kíváncsi vagyok rá, az eredetit nemrég néztem meg, de egyáltalán nem volt félelmetes, az egész film egyszernézős.

napalm 2011.11.28. 12:07:50

az eredeti nagyon tetszett, ez 1xmegnézős.
spoiler
a csajjal mi lett, merre autózott?

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.11.28. 12:11:28

@napalm: spoiler: Mivel az ürge a végén nem kezdte meg az átalakulást, akár az is szóba kerülhet, hogy ember volt. A csaj pedig rájött erre és inkább halálra fagyott.

A másik eshetőség, hogy egyébként is ott maradt, mivel nem akarta, hogy idejöjjenek vizsgálódni és aztán elképzelhető, hogy őket is megszállja valami.

El tudom képzelni, hogy megtette azt a pár tucat mérföldet a másik bázisig, gondolom a harmadik részre tartogatják, de mivel nem volt sikeres, így szerintem erről lemondhatunk.

napalm 2011.11.28. 12:43:37

@koimbra:
spoiler
;(
értem.
tényleg volt valami orosz kutatóbázis 80 mérföldre.
na majd jól megfertőzi őket;)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2011.11.28. 13:12:22

ja, szerintem is. engem zavart, hogy nincs "arc" a filmben, még ulrich thomsen se. a csaj pedig tök jellegtelen volt - kell, hogy legyen valami markáns pofa, mint kurt russel volt az elsőben. tévé spinoffról nincs szó? én látnék egy ilyenben fantáziát, bár nyilván drága lenne...

little2 2011.11.28. 17:45:07

Szerintem nem a film se jo se bűnrossz. Az eredetinek természetesen nyomába se ér. Most nem sorolom fel miben gyengébb.

SPOILER

Elvarratlan szál így most már van rengeteg.
PL. a lezuhant helikopterben levő szörny se lett elintézve. Meg igazából ha kuty alakban simán áttrappol egyik bázisról a másikra, akkor már gyakorlatilag bárhova eljuthat emlős formában. Nincs lezárva ugye McReadyék szála meg a csaj szála se. Plusz szerintem az sincs kőbe vésve, hogy csak egy szörny utazott az űrhajóban, lehetnek még lefagyott lények máshol is.
Kérdés: ha az űrhajó még működőképes volt, mi a ráknak nem ment arrébb anno a lény valami melegebb vidékre??

Ezek a kérdések asszem maradnak megvélaszolatlanul, hisz lehet várni újabb 30 évet mire valaki még egy filmet csinálni merészel.

Sanosuke 2011.11.28. 20:51:40

@little2: ezen elindulva lehetne egy másik film ami a sivatagban játszódna, arika, afrika vagy egy arab ország.

hambig 2011.12.12. 10:08:00

sajna vannak benne bugok
nem volt annyira rossz

rammsteinfan 2012.01.09. 20:30:48

A film nagyon tetszett mint az első rész várom a 3 filmet
------------
little2 levan zárva McReady-ék szála könyvben!
Spoiler
a néger csávót elkapja egy szörnyike behúzza egy csapóajtón, McReady meg felrobbantja magát a szörnyikével együtt ,1 katona maradt (azaz egy ember matradt meg ,de itt is sokan kezdték az elején egy katonai bázison)....

FayeFaye 2012.02.04. 23:26:31

Nagyon rossz volt, de ez ízlés kérdése. Az viszont jól mutatja, hogy mennyire átggondolatlan, hogy a helikopter, a puska és a Huskie ami összekötné ezt az ún. prequelt az eredti filmmel csak egy post scriptum a credits alatt és csak úgy a semmiből ugranak elő.

Elanor_ 2012.04.10. 19:04:42

most néztem meg, és visszatértem, mert emlékeztem, hogy itt jó pontot kapott. :)

borzalmasan vacak film, az elsőnek a nyomába sem érhet... tele van nem kicsit bosszantó logikátlansággal, amitől meg akár még jobb is lehetne, mint az eredeti az az technika volna, ami ugye fényéveket fejlődött a 80-as évek óta... de nem, ez a speciális effekteket tekintve is amatőr. :/

szerintem csak azért hájpolták, mert az eredetire már senki nem emlékszik. :)
süti beállítások módosítása