Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Fassbender lehet Noé

2011.12.01. 11:24 koimbra Szólj hozzá!

Újabb akadályba ütközött Darren Aronofsky Noé bárkája filmterve, a főszerepre kinézett Christian Bale végül nemet mondott, a színész túlságosan elfoglalt. A rendező most Michael Fassbendert szeretné a fedélzetre hozni. Fassbender mostanság eléggé felkapott, ráadásul azzal, hogy ismertebbé vált a neve nem fordított hátat a kisebb költségvetésű alkotásoknak, szépen ellavírozik a nagyobb és alacsony büdzséjű alkotások között. A színész elviekben jövőre úgy-ahogy ráér, hiszen a Londongrad forgatása tolódni fog, a Twelve Years a Slave dráma munkálatai meg nem vesznek igénybe rengeteg időt. Aronofsky egyelőre még csak győzködi Fassbendert, mindenesetre jó esély van arra, hogy őt láthassuk Noéként.

A Noé bárkáját Aronofsky évek óta próbálja megvalósítani, de a nagyobb költségvetés miatt sokan túl kockázatosnak vélték a filmet. Év elején már úgy volt, hogy képregényként adják ki, majd hirtelen a New Regency tűnt fel a horizonton, akik vállalták, hogy a forgatáshoz szükséges összeg nagy részét összeszedik.

Címkék: miújság noé bárkája

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr503428559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása