Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

The Dark Knight Rises előzetes

2011.12.19. 20:36 koimbra 47 komment

Túlzás nélkül állítható, hogy a jövő év legjobban várt filmje a The Dark Knight Rises lesz. Christopher Nolan leszállítja a harmadik részt és ezzel együtt le is zárja, amit elkezdett, a stúdió vakarhatja a fejét, hogy miképp fogja folytatni a franchise-t. De addig is belemerülhetnek a dollármilliók számolásába, hiszen a második felvonás, A sötét lovag talán még nagyobb tetszést váltott ki, mint az első és az a kevés csalódott hangot se hallotta meg senki a nagy hurrázások sűrűjében. A következő felvonásban Batmannek minden eddiginél keményebb ellenféllel kell szembenézni, Bane mind pszichésen, mint fizikailag meg fogja gyötörni Gotham védelmezőjét.

 

És a szinkronos előzetes

Címkék: trailer batman sequel képregényből film akcióelőzetes batman 3 the dark knight rises

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr823476535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pepinke 2011.12.19. 21:04:49

Még legalább fél év... :(

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.19. 21:05:54

De vajon hogy lesz lezárva? Wayne vajon megnyomorodik?

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2011.12.19. 21:09:17

@koimbra: Nekem úgy tűnt, hogy ezt akarják elhitetni.

Atkakukac1989 2011.12.19. 21:11:25

@koimbra: Az a legrosszabb az egészben, hogy az egy jó lezárás, ha Batman-nel történne valami tragikus. Az egy Nolan filmhez mérhető vég. Viszont a nézők meg nem szeretik a szeretett hőst a végén a katlan mélyén látni.

Lehetne olyan, hogy csak visszavonultan él a világtól örökre és leteszi a jelmezt.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.19. 21:15:48

@Atkakukac1989: Ez igaz. Ebben az esetben kellene még egy rész, hogy újra összeszedje magát.
A kérdés, hogy a stúdió hogy gondolkodik.
Simán kinézem belőlük, hogy máris azon filóznak, hogy megint kellene egy reboot.
De az már nevetségessé tenné őket. Ja hogy ezzel nem foglalkoznak, mert lepereg róluk?:)

Buchek8 2011.12.19. 21:17:53

@koimbra: Sok pénzért bevállalnák szerintem :) Amúgy jobb előzetest vártam, a poszter jobb :P

Maya-- 2011.12.19. 21:20:58

jaj, ne nyomorodjon meg..., hanem tegye le a jelmezt és visszavonultan éljen, az lenne hozzá méltó.

Shyllard 2011.12.19. 21:25:16

Elég drámai hatása van a trailernek, már az elején Caine elcsukló beszéde is elég meghökkentő volt számomra, aztán a továbbiak... Hűha imádtam a TDK-t, de ha ennek nem félnek egy ideillő befejezést adni, akkor számomra nagy eséllyel pályázik az évszázad filmje címéért. Amúgy meg bennem felmerült az is, h Catwoman lesz a végén az a védelmező akinek átadja a posztját, hamár Dent-nek nem sikerült. (tudom, h elvileg Deathwing-nek kéne annak lennie, de ö nincs a stáblistán, ha jól láttam, szval..)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.19. 21:26:15

Tom Hardy jó úton halad a sztárság felé, de szerintem már így is van akinek a szemében az. Viszont úgy gondolom, hogy Hardyt nem feltétlenül vonzza a megaköltségvetésű filmek osztálya, ugyanúgy be fog vállalni kisebb volumenű alkotásokat is.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.19. 21:26:57

@Shyllard: Úgyis kellene már egy jó Catwoman film:)

I3eni 2011.12.19. 21:57:26

@Shyllard: Egyáltalán nem rossz a gondolat meneted! :D

A nép fia 2011.12.19. 22:00:34

Egy kicsit csalódás ez a trailer, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy a puskapor még koránt sincs ellőve.

Bolyhos 2011.12.19. 22:35:16

Kíváncsi leszek a befejező részre (már ha tényleg lezárul a történet). Én tragikus végre számítok. A Macskanőt nem tudom hová tenni. Most Batman oldalán van, vagy ellene? A képregényt nem ismerem, a Burton-ös filmben (ha emlékezetem nem csal) ilyen felemás karakter volt, senki oldalán nem állt igazán, de javítsatok ki ha tévedek. :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.19. 22:40:25

@Bolyhos: A trailer mintha azt sugallná, hogy nem túl vagyonos nőci, ennek ellenére azért mintha lennének ütős kütyüjei. Végső soron úgy érzem a saját pártján áll, de inkább Batman-én mint Bane-én.

nikodémus 2011.12.19. 22:42:20

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy ez egy komoly, jó film lesz. Már a felütés is elég kemény Caine elcsukló hangon szavalt monológjával. Ami a cselekmény kifutását illeti: ha Nolannek megengedte a stúdió, hogy (finoman szólva) ne pozitív módon zárja le a TDK-t, akkor talán abba is belement, hogy most Batman karakterével valami még drasztikusabb történjen. A lényeg, hogy Ch. Nolan filmes alkotóként elérte: minden szavát lesi és végrehajtja egy nagy stúdió.

Rolee83 2011.12.19. 23:01:12

Szerintem gyenge lett ez előzetes, semmi hangulata, ettől függetlenül a film biztos, hogy király lesz. A felrobbanó majd leszakadó focipálya CGI nagyon béna...

Dean6 2011.12.20. 00:11:02

A trailer eléggé drámaira sikerült,de kétlem Nolan megölné a végére Batmant. Az akciót félretették itt,de gondolom,mert hasonlóak lesznek az előző részekéhez. A történet biztos jó lett az viszont látszik már ennyiből is. Ezektől eltekintve kicsit csalódás,mert valami nagyobb bemutatkozást vártam.

mr.roper 2011.12.20. 04:13:27

én nem tartozom a Nolan-fanatikusok körébe(de Puzsér vagy mi-a-franc rajongó sem vagyok:D)de látványos akció-thrillereknek tartom a Batman filmjeit, viszont nem képregényfilmeknek...számomra a Burton-féle bőregér volt az igazi, vagy legalábbis az atmoszféra tekintetében mindenképpen.Nekem például kifejezetten tetszett a trailer focis szegmense, de ha ez egy olyan kaliberű alkotás lesz(sőt, még darkossabb)mint a TDK, akkor abba hogy fog beleférni egy ilyen típusú, Roger Moore féle Bond-érát idéző geg? Tulajdonképpen már a macskanő szerepeltetése is talány volt számomra(ettől még szerelembe zuhanva maradtam Hatthaway kisasszony iránt :D)de szerintem Selina Kyle-vagy hogy is hívják-leginkább a Burton féle verzióban nem tűnt groteszknek, mert az egy groteszk képregény-miliő volt...no, de egy ilyen hidegen fémes világban mint amilyen Nolan univerzuma? kétségeimre biztos választ kapok majd a film megtekintése után, az a legbiztosabb.:-)) ja, és ne utáljatok ezért, csak kikívánkozott belőlem ez a vélemény, de attól még nézős lesz számomra is Bane-Batman párharc.:-))

lallaj 2011.12.20. 05:58:05

Szerintem nem fogylyáklezárni a trilógiát Batman "elpusztításával". Kicsit fura lenne, hogy Batman csak pár hónapig van jelen Gothamban. Mivel az első részben jött Gordon, hogy itt van egy Joker nevű valaki, ebben a trailerben meg még Dent temetése is benne volt. Ebből gondolom, hogy olyan sok idő nem telik el a részek között. Max egy évet ölel fel a három rész.
Meg hát nagyon remélem, hogy Batman továbbfog dolgozni.

nikodémus 2011.12.20. 07:00:28

@Jack24: Nyilatkozták, hogy a TDKR a TDK után 8, azaz nyolc évvel kezdődik.

@mr.roper: Különös, hogy Burton filmjeit "képregényhűnek" tartják sokan, pedig korántsincs így. Néhány elem talán (a neogót hangulat, a kevés jellemfejlődés), de egyébként nem nagyon. Nolan értelmezése több tekintetben közelebb áll a képregények világához - nyilván a komor, mélyebb mondanivalókat pedzegető vonulathoz.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.20. 08:54:45

és nincs hang a benti gépemen, várhatok délután, estig vele. :S

@nikodémus: a 60 év képregényében volt ilyen is olyan is, amennyire Nolan képregényhű annyira Burton is.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.20. 10:15:19

"Táncoltál már az ördöggel sápadt holdfényben?" - hmm, most ez ugrott be, talán meg kellene nézni a Burton-ös Batmant, pedig nekem igazán egyik se jött be...talán majd most:D

Egyébként a második részből szerintem a hajós jelenet a legjobb. Ahogy a nagy négerelítélt feláll és előadja szépen halkan: "Add ide az időzítőt és megteszem, add ide vagy megöllek és úgy szerzem meg"::)

Krumplicukor1987 2011.12.20. 10:34:16

@nikodémus: milyen Batman képregényeket olvastál? Hush, meg ehhez hasonló baromságokat?
Mert ha mondjuk Az első év, Préda, Terror, és hasonló, színvonalasabb alkotásokat is olvastál volna, rájönnél, hogy a Burton-féle Batman ezekhez sokkal közelebb áll.
Burton-féle verziók nem komorak? Láttad egyáltalán a filmeket?

Krumplicukor1987 2011.12.20. 10:40:27

@mr.roper: nekem is a Burton-féle két film a kedvencem. Két fő ok miatt.
A filmek lassabbak, nyugodtan folydogál a film. Nincsen benne 8 millió vágás mint a Nolan filmekben, ahol az az érzésem, hogy a rendező 6 órásra tervezte a filmet, csak aztán kénytelen volt megvágni bő két órásra.
Másik: Batman karaktere. Kétségtelen, hogy Bale fizikailag sokkal jobb, Keatonról nehéz elhinni, hogy egy erős, harcművészetekben jártas fickó. Más szempontokból viszont Keaton jobb: sokkal jobban látszik rajta az az enyhe őrület, amit a jobb Batman képregényekben felfedezhetünk (hiszen ugye Batman sem százas teljesen), ill rajta látszik, hogy olyan Batman, akinek valóban a szülei elvesztése óta csak egy cél lebeg a szeme előtt.
A Nolan féle Batman Begins egyik legnagyobb hibája, hogy ott Bruce ugye csak ilyen 20 éves korában döbben rá, hogy valamit kéne kezdeni magával, addig semmit se csinált. Könyörgöm, pont ez Batman lényege, hogy kisgyerek kora arra készül minden erejével, hogy egynap szembeszálljon a bűnözőkkel!

nikodémus 2011.12.20. 13:20:06

@doggfather: "a 60 év képregényében volt ilyen is olyan is, amennyire Nolan képregényhű annyira Burton is."

Oké, ebben kiegyezhetünk. Én mindazonáltal színvonalasabbnak tartom Nolan értelmezését.

nikodémus 2011.12.20. 13:24:38

@Krumplicukor1987: A felsoroltakat épp olvastam, sőt, a TDKReturnst is, és tartom, hogy Nolan értelmezése szelemiségét tekintve sokkal közelebb áll ezekhez, mint Burtoné.

"Burton-féle verziók nem komorak? Láttad egyáltalán a filmeket?"

Attól, hogy neogót díszleteket használ valaki, füstös éjszaka van és állandóan esik az eső, még nem lesz komor egy film. Burton filmjeivel ez az alapvető baj: az égvilágon semmit sem tudunk meg Batman és ellenfelei mozgatórugóiról, jelleméről, lelkivilágáról. Az első kettő film időrendje is felcserélhető tetszőlegesen (a másik kettőről ne is beszéljünk). Ennek a figurának nincs jellemfejlődése, nincs véleménye, Michael Keaton pedig pocsék a szerepben.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.20. 13:25:55

@nikodémus: viszonyítás kérdése. ;)

Ha ahhoz viszonyítunk, hogy Burton előtt az adam west féle sorozat volt, akkor burton-é is tök reális, és képregényhű, és brutális is.

De azóta eltelt 20 év, hogy Burton Batmanelt. :D

verhold 2011.12.20. 14:20:56

nem rossz, nem rossz, de semmi extra... bár, a léc magasan van, ez is tény.
ellenben kicsit erős ilyet fogalmazni, hogy "2012 legjobban várt filmje".... talán oda kellene tenni egy "szerintem-et". :P
nálam pl. ez messze a The Hobbit, míg a TDKR-t rajta kívül jó pár másik film is megelőzi ;)

lallaj 2011.12.20. 16:02:04

@nikodémus: Én nem olvastam sehol, hogy 8 év telik el a két rész között, pedig az összes Batman-os bejegyzést elolvasom (ami magyar), ami persze nem zárja ki, hogy igazad legyen. Csak akkor meg azt nem értem, hogy az eltelt nyolc év alatt, miért csak most fog felemelkedni. Gondolom volt mit tennie a 8 év alatt (figyelembe véve a képregényeket és a játékokat, volt pár kalandja), de az is elképzelhető, hogy aludt.

És szeretnék elnézést kérni a reggeli bejegyzésemért minden jóérzésű olvasótól, csak korán volt még akkor és nem voltam teljesen képben.

nikodémus 2011.12.20. 16:27:30

...szóval 8 év (bocs).

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.20. 16:49:49

Nikodémus légyszi ne linkelj más oldalalkat, köszi.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.20. 16:51:06

@verhold: Nálam 2012 legjobban várt filmje az Expendables 2:) Úgy vélem, hogy jövőre ezt várják a legjobban, a legtöbben.

nikodémus 2011.12.20. 16:51:32

@koimbra: rendben, elnézést. Egyébként írtál erről az infóról? Mert itt kezdtem a keresést, de nem találtam semmit.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2011.12.20. 16:56:26

@nikodémus: Valahol valamikor lehet hogy volt említve, erre nem emlékszem:)

lallaj 2011.12.20. 18:52:53

@nikodémus: Köszönöm az infókat. Ez a tény elkerülte a figyelmemet.

NZ79 2011.12.20. 20:40:04

Megint csak..Batman/Wayne nem halhat meg!! MÉltó befejezés lenne nem mondom,de remélem nem így lesz..visszavonul...halottnak hiszik..oké..vagy vmi hasonló csavar.Egyébként többre tarton Nolan filmjeit, mint Burton alkotásait, de egy kis neogót képi világ beleférhetett volna...(A Kezdődikben azért még akadt..)

siptex 2011.12.20. 21:42:50

Jaj, drágáim majd jön super man
ő a másik adu!!!

mr.roper 2011.12.20. 22:29:16

@nikodémus: Teljesen egyetértek Veled, számomra sem volt egy egetverő élmény az első Nolan film, több helyen túl volt magyarázva,és vicces, de én pont a Batmanné (nem a feleségére gondoltamXD)válásáig élveztem igazán a filmet, pedig pont azt a részt vártam legjobban ahol majd jól kiossza a gengsztereket...és erre tessék, amit a Te is írtál,szétvágott akciószekvenciát láttam, amitől egy idő után(rövid időn belül...)érdektelenné vállt a film, nem volt tétje számomra az egésznek...a Dark Knight valamelyest korrigálta a hiányosságokat, jobban is élveztem. Tudom hogy Burtont is inspirálta a Miller-féle YEAR ONE meg a Moore -féle Killing Joke(az inkább...)de én mégis Burton interpretációjára szavazok, mert a Bob Kane-féle Világ számomra nem egy Megtorló-szerű atmoszférájú filmet jelent. Szóval örülök hogy Batmanben egyezik az ízlésünk' :-))

mr.roper 2011.12.20. 22:31:36

@mr.roper: elnézést, Nikodemus, a fenti kinyilatkoztatásomat KRUMPLICUKORNAK írtam, de attól még Batman örök! :-))

mr.roper 2011.12.20. 22:33:54

@doggfather:" a 60 év képregényében volt ilyen is olyan is, amennyire Nolan képregényhű annyira Burton is." respect, szívemből szóltál doggfather! :-)))

nikodémus 2011.12.21. 06:39:11

@mr.roper: Rendben, de azért válaszolok. :-) Igazságod van abban, hogy a Batman Begins első órája az igazán érdekfeszítő - a vásznon új történetet látunk, ráadásul elegánsan elmesélve. A szülőgyilkosságos rész valóban erőtlen, én az összes "gyerekrajongós" részt kidobnám a filmből (nagyon rosszul hatnak ebben a sötét hangulatban), és a harcok is agyonvágottak, főként az első álruhás bevetés (habár ezt még lehet magyarázni: a nézőben is olyan érzést akart kelteni Nolan, mint az áldozatokban, akiknek fogalmuk sincs, micsoda győzte le őket).

Az pedig, hogy szájbarágós kicsit, mindkét Nolan-filmre igaz. "ez vagyok, innen jöttem, ezt akarom, így cselekszem" - minden fontos szereplőnél jelzik, ha kell, ki is mondatják. Mindezzel együtt ez a Batman-széria magasan és egyedül a leginkább komolyan vehető képregényfilm.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.12.21. 09:01:53

@mr.roper: nekem a begins nem tetszett, sőt a mai napig nem vagyok vele kibékülve.

A TDK pedig agyonhype-olt Ledger halála miatt. (ez nem von le az értékéből, lásd lejjebb)

Ha választani kell a TDK a kedvenc Batman filmem, aztán Burton 1-2je.

És érdekes módon nem Batman, hanem a gonoszok miatt. A képregényeknek az a sava borsa, hogy milyen gonoszok vannak benne, az esetek 90%ban.

A TDK ezért nyert, Ledger annyira jó volt Jokerként, hogy nemhogy a legdurvább képregényes, képregényfilmes, de filmes gonoszt sikerült megteremtenie.

A TDK film gyakorlatilag az első Joker film amit csináltak, és Bale szépen ki is szolgálja, ahogy a többi szereplő is.

Csak azért nem lehet Joker a főszereplő, mert gonosz és azt nem lehet ma amerikában, vagy a világban.

Burton Batmanében is olyan félelmetes Joker, hogy mikor először láttam, jó voltam 10 körül, de akkor is, konkrétan féltem tőle. (a savfürdő, ahogy kicsinálja a csaját pl)

Pingvin konkrétan elmebeteg egy állat volt, ki nem nézné az ember a kisebbik Ikerből. :D

De ezek szigorúan csak az én véleményeim. :D

(a szerző, kommentelő 20 éve olvas képregényt, Batmannel kezdtem, mielőtt megkapom, hogy nem ismerem a képregényeket)

És koimbra, lehet lassan egy Batman vitatopikra is szükség lesz. :D

Krumplicukor1987 2011.12.21. 11:21:19

@nikodémus: szerintem egyáltalán nem pocsék Keaton.

És mint mondtadm, Batman fejlődésének legfontosabb pontja, hogy a szülei meggyilkolása után eldönti, hogy innentől az élete a bűnüldözésé lesz. Az egész életét ennek szenteli. Ezt ugyen nem bontják ki a Burton-féle filmek se, de a Nolan-féle filmek ezt totál átírják, és ez nekem nem igazán tetszik.

Más: a zene nekem kulcsfontosságú egy filmben. Danny Elfman zenéje fantasztikus, sose felejti az ember. Rengeteget hozzátesz a filmhez.
Nolan-féle filmek zenéje viszont nagyon gyenge, hiába láttam többször is a filmeket, egyáltalán nem emlékszek rájuk.

nikodémus 2011.12.21. 12:17:52

@Krumplicukor1987: Arra, hogy a kisgyerek Bruce-ból miképp és mikor lesz Batman, ezerféle verzió van a képregényekben is. Eléggé életszerűtlen, hogy a pisztolylövések után pár nappal "ő már eldönti", hogy innentől akkor reszkessenek a bűnözők. Ezt te sem gondolhatod komolyan.

Burton filmjeiben minderről egy árva szó nem hangzik el, Nolan legalább előállt egy hiteles, pszichológiailag megalapozott és normálisan megrendezett verzióval (amelynek egyik alapja ráadásul a Year One volt).

A zene? Elfman főtémája valóban nagyon jó, de amikor jön azokkal a vurstlis, musicales dallamaival és hangszereléseivel, teljesen vásárivá teszi a filmet (és a filmzenealbum 3/4-e ilyenekkel van tele... Hans Zimmer zenéje teljesen más, nem célja, hogy fölfigyelj rá a film közben, mégis kitűnően erősíti a dramaturgiailag fontos pontokat. Pl. a TDK-ban a Joker-téma (az az egyetlen, felfelé csúszó és erősödő hang) egyszerűségében zseniális, kiválóan jellemzi a karaktert is.

És de, Keaton pocsék. Wayne-ként idegesítőan ripacs, Batmanként pedig teljesen passzív, sokszor csak bámul, mit borjú az új kapura.

L'Angelus 2011.12.29. 12:12:51

Figyeljetek picit! Kérlek, készítsen valaki közületek egy olyan összehasonlító trailert a Batman Returns és a The Dark Knight Rises 1. normál trailer-eiből, mint a Batman és a The Dark Knight első normál trail-eiből volt:
www.youtube.com/watch?v=qCOl9v0b0zM
süti beállítások módosítása