Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

Mégsem lesz tinifilm az Expendables 2

2012.03.19. 10:54 koimbra 18 komment

Minden szépen indult. Jean-Claude Van Damme ezúttal nem húzta a száját, hanem leszerződött az Expendables 2-re, sőt az is kiderült, hogy Arnold Schwarzenegger és Bruce Willis nem csak 1-2 perc erejéig tűnnek fel a folytatásban. A legnagyobb öröm mégis az volt, hogy a körbepörgőrúgás nagymestere, Chuck Norris is bekerült a csapatba. Majd Norris egy interjúban elmondta, hogy a film PG-13-as lesz, mert ő azt akarta, hogy a fiatalabbak is be tudjanak ülni a produkcióra, ezt később Terry Crews is megerősítette.

A StalloneZone rajongói oldal azonban ma kapott egy rövid üzenetet Sly-tól, amiben az állt, hogy az eddigi híresztelések ellenére az Expendables R kategóriás lesz.

Hoppá, hát mi történt? Valószínűleg az internetes zúgolódások és poénáradatok után az öregfiúk összedugták a fejüket és megállapodtak, hogy mégis jobb lesz, ha nem tinifilmet küldenek a mozikba. A PG13-as kategóriával ugyan azt érték volna el, hogy a tinik is be tudnak ülni a filmre, ugyanakkor a kiábrándult 80-as évek rajongói talán távol maradnak a vetítésektől.

Címkék: miújság sequel the expendables the expendables 2

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr1004325477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.roper 2012.03.19. 11:31:04

Így is úgy is nézős, de így már számolom a napokat is a premierig! :-))

Regggie 2012.03.19. 11:46:13

Ez csak azért érdekes, mert maga Stallone is megerősítette a PG-13 -at már vagy 2 hónapja. A forgatást meg elvileg már be is fejezték, nem? Ha akkor PG-13 szerint haladtak, akkor ezt most nem értem..de legyen igaz a hír!

Rolee83 2012.03.19. 12:14:17

Most akkor melyik a kamu hír? A PG-13 vagy az R??!!

Dean6 2012.03.19. 12:25:38

@Regggie: Szerintem annyi lesz,hogy több vér lesz benne,cgi-vel rásegítenek. Sok mindent felvesznek,aztán a végső vágás dönti el,hogy milyen kategóriást is akarnak.
Norris is tudja ezt? :D Mi lesz a megtudja??!!? :)

mereszet 2012.03.19. 12:32:23

@Regggie:
SZerintem attól lesz R kategóriás a cucc, hogy a jobb jeleneteknél váhatlanul lőnek szét mindent, míg a pg-13-as ban nem mutatnák.(Am szerintem sohasem akarták pg13-ra, ez csak olyan duma volt...:P )
De a lényeg, hogy feldobták a napom :D

Sheepee 2012.03.19. 12:34:04

Prometheusnál is megmondták, hogy megvan az összes anyag, aztán majd ha kitalálták hogy 13-as vagy R-es lesz a film, úgy lesz megvágva.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.19. 12:51:18

Amúgy nem hinném, hogy a 16-17-18 éves amerikai fiatalokat nem engednék be a moziba, mert "R" a film besorolása ...

countrypecos 2012.03.19. 13:29:36

Fuck yeah!!!!!! :D :D :D

Sheepee 2012.03.19. 14:49:36

@zero: Állítólag elég komolyan veszik ezt kint, ezért is van a nagy hajcihő mindig.

mr.roper 2012.03.19. 14:54:10

most már Chuck Norris az amerikai korhatár besoroló kongresszusi bizottság elnöke, elég volt hozzá egy szavazat is, a sajátja... szóval, még szerencse pártfogásába vette az Expendables kettőt. XD

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.03.19. 17:27:16

@Regggie: Befejezték, de ez nem jelenti azt, hogy a leforgatott anyagokból ne tudnának összevágni egy durva verziót. Azért nem csak másfél-két órányi anyagot rögzítenek a munkálatok alatt.

filmfreak paul · http://filmfreaks.blog.hu 2012.03.19. 19:54:32

@koimbra: Szép is lenne, ha 2 órányi nyersanyag kéne egy másfél órás filmhez.:)
Rendező tanárom mondta, hogy 5 doboz filmmel mennek ki fogatni egész napra. 3-4 jelenet 12-16 óra munka és az öt dobozból 1-nek sikerülnie kell, mert az alapanyag nagyon drága...

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.03.19. 21:42:30

Végre előkerült a sütnivaló. Nem is értem, hogy gondolkodhattak egy percig is a PG13-ban.

Gandalf Garaboncias 2012.03.19. 22:14:10

Állítólag Chucknak a káromkodásokkal volt a legfőbb baja, nem tudom, igaz-e ez. Így most a káromkodásokat kivághatják, de belezés, brutalitás és vér marad.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.03.20. 08:46:54

nagyon helyes, ne is tinifilm legyen.

Coolet 2012.03.20. 12:18:18

Megérte balhézni 1 "KICSIT" :-)
süti beállítások módosítása