Filmdroid

Nézzük meg a mai filmes újdonságokat, Artu!


Elköltöztünk: filmdroid.hu

A Transformers 4 nem lesz reboot

2012.06.22. 10:42 koimbra 32 komment

Mint ismeretes lesz Transformers 4 és azt is Michael Bay fogja rendezni. Korábban felmerült, hogy a negyedikkel újraindítják a franchise-t, rebootként emlegették a filmet. A rendező a Los Angeles Times-nak beszélt arról, hogy szó sincs arról, hogy újrakezdenék.

"Nem a reboot a legjobb szó rá. Nem szeretném ráfogni, hogy reboot, mivel az emberek a Pókemberre fognak gondolni és úgy hiszik, hogy ismét az elejéről kezdünk mindent. Nem erről van szó." - mondta Bay, hozzátéve, hogy az első három részben lezajlott történések nem válnak semmissé, viszont egy teljesen más mederbe terelik a cselekményt. "Elbeszélgettem egy íróval, mielőtt hozzáláttam a Pain and Gainhez és egy rakat ötletet kitárgyaltunk. Most hagyjuk, hogy mindez kicsit leülepedjen. Egy kicsit még gondolkodik rajta, jövő héten pedig újra összejövünk és kiderül, hogy mit sikerült összehozni."

A robbantgatás és a lassítások nagymestere azt is megszellőztette, hogy a robotok némi időre elhagyják a Földet is. De persze nem túl sokat töltenek az űrben, mert ahogy Bay fogalmazott nem akarja, hogy túl sci-fis legyen. Mert az már nem elég sci-fis, hogy bazi nagy más világból érkezett robotok száguldoznak a bolygó?

Címkék: transformers sequel transformers 4

A bejegyzés trackback címe:

https://filmdroid.blog.hu/api/trackback/id/tr294604272

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.06.22. 11:27:03

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.06.22. 11:20:25

:D Mekkora habiszti ez a Bay, 15 perces űrséta várható.

countrypecos 2012.06.22. 12:24:33

Szerintem jó filmek lettek, mindegyik más. A második kicsit gyengébb lett, a harmadik pedig komorabb, de mindenképpen jó filmeknek tartom őket. Popcorn mozi emberek, senki sem mondta hogy a Remény rabjaival kell összehasonlítani. Bemész, kikapcsolod az agyad, és jót szórakozol. Nem egy ész film, ez tény és való.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.22. 13:13:56

@countrypecos: Senki nem azért szidta a második és harmadik filmet, mert egy komoly, drámai alkotást várt:)

a8zoli 2012.06.22. 13:19:25

az első jó volt mert újat mutatott. a második egy rakás kisgyökér író elmarháskodott eröltetett szar volt. (bónusz dvd hogy mien körülmények közt írták... ) harmadikra összekapták magukat kicsit hold kennedy stb. de akkor is mintha egy bay "franchise" "licenc" alapján egy kaptafára készült volna mind.
pedig ebből iszonyat kultuszt lehet generálni mert nagyon sok rajongója van. de futószallagon gyártott műanyag filmnek tűnnek mert az első után semmi újjat nem tudott mutatni szinte... :D

countrypecos 2012.06.22. 13:51:17

@koimbra: Ennél a bejegyzésnél nem. :) De olvastam már ilyen hozzászólásokat. Szídják ezeket a filmeket, csak nem tudom miért. Én sok műfajt szeretek, nem ragadok le egynél.

Söci 2012.06.22. 14:04:29

@countrypecos: pont azért, mert egy popcorn moziban is elvárás lenne a normális,izgalmas történet, a sok humor ( amit a 3. részben Ken Jeong 5 perces szerepléséig tartott )
és hát a vagányság faktor, legyenek tökös beszólások, tökös karakterek (
jó mondjuk az utolsó fél óra kurva látványos volt )

nekem is az volt a bajom a 3. résszel, hogy sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle

minden adott volt, hogy egy meganagyot robbantsanak, de egy tök átlagos, felejthető filmet tettek le az asztalra

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2012.06.22. 14:04:30

@countrypecos: Az első részt marhára élveztem. A folytatásban a gyerekes humor volt a zavaró, az Ikrek is idióták voltak és nem kötött le annyira. Ennek ellenére tetszett. A harmadik a franchise leggyengébb része volt, sokszor untatott, sok baromságot sikerült beletenni, mint pl. a Megatronon mászkáló robotrovarok vagy mik.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.06.22. 14:10:55

@countrypecos:
"Szídják ezeket a filmeket, csak nem tudom miért."
Talán mert olyan karaktereket, konfliktusokat és történetet írtak, amelyeket már 12 éves koromban is gáznak tartottam? Senki nem várt "komoly, drámai alkotást", de azért megüthették volna az esti mese színvonalát.

Két példát mondok: Avengers, amely egy kb. ugyanennyire összetett történetet meg se próbál komolyat vetetni a nézővel, hanem hatalmas öniróniával adja el azt. (És még így is komolyan vehetőbb egy Vasember, mint egy Sam Witwicky)
The Raid (itt is volt szó róla nemrég), amelyben nincs karakterfejlődés meg semmi, de nem is próbál úgy csinálni mintha lenne, és mellesleg így egy nagyon tömény és nagyon jó akciófilm.

countrypecos 2012.06.22. 14:26:30

@danialves: A vita kedvéért, hol éreztette a Transformers, hogy több akar lenni, egy agyatlan, óriás robotos mesénél? :)

@koimbra: A 3. rész bizonyos szempontból nézve, tényleg a leggyengébb lett. Elvesztettek út közben egy pár hozzávalót, ami az első részben megvolt, a másodikban túl volt spilázva. A harmadikba pedig nagy drámákat akartak. (Nekem is lennének kérdéseim, volt benne annyi baromság, hogy estig gépelhetném, akkor sem tudnám leírni.) Valahogy mégis jó volt.

@Söci: Ken Jeong? :D Látszik, ízlések és pofonok, szerintem az erőltetettebb volt az Ikreknél is. John Malkovich-ról már ne is beszéljünk. Épp elvállalt egy szerepet, nagyszerű. De teljesen fölösleges volt. Mondjuk a srác munkakeresési jeleneteivel nem volt gondom, azért manapság tényleg marha nehéz munkát kapni. Viszont rohadt bosszantó volt, hogy egy olyan fiatalember, aki megmentette kétszer a Földet- hiába nem verik nagy dobra- ne tudjanak neki egy zsíros állást adni? Ugyan már! :) Simán felvették volna bármelyik titkos szervbe, jó, hogy alsó besoztásba, de akkor is.

@doggfather: Újabb vélemény. :D

Szerintem az első volt a legjobb, a többi úgyis csak a pénzről szólt.

Én a készítők helyében a jövőbe helyezném át az egészet, mert ez a városi gerillaharcos cucc már háromszor szerepelt. Jó lenne kicsit kimozdulni. Igenis rohangáljanak az űrben. A Földet már szerintem mindannyian betéve tudjuk a filmekből. :P

Tudjátok, olyan filmet nem lehet csinálni, ami mindenkinek maradéktalanul tetszik. A Transformers is ilyen. Nekem tetszett, ennyi. :)

countrypecos 2012.06.22. 14:36:10

@danialves: Az Avengers egyébként tényleg jó film volt.
Igaz, ott most egyszerűen megoldhatatlan volt jobban elmélyíteni a karaktereket, ahhoz már sokan voltak, de így is szép munka lett.

Másik példa: Nekem a Dark Knightban is kevés volt Bruce Wayne-ből. Sokan istenítik a második Batman filmet, pedig szerintem az első jobb volt. Kevés volt benne a Batman. Nem percre, csak úgy "súlyra".

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.06.22. 14:43:21

@countrypecos: "A vita kedvéért, hol éreztette a Transformers, hogy több akar lenni, egy agyatlan, óriás robotos mesénél? :)"

Szerintem semmi nem mutatott arra a filmben, hogy ez nem kéne komolyan vennünk, ellentétben mondjuk Ironman Legolas-os beszólásaival. Volt jó pár drámai (vagy inkább annak beállított) halál, meg az amerikai katonák sem viccelődtek azokban a pátoszos félmondatokban.

countrypecos 2012.06.22. 15:08:56

@danialves: "Volt jó pár drámai (vagy inkább annak beállított) halál, meg az amerikai katonák sem viccelődtek azokban a pátoszos félmondatokban. "- Ezt Ironmanre érted?

Söci 2012.06.22. 15:30:45

@countrypecos:most miért nekem írod ezt a munkakereséses izét?
hívd fel Shia LaBeoufot, hogy felveszed a titkos szervezetedbe

szerintem neked olyan filmet kéne nézned, amiben nem robotok vannak , hanem munkát keresnek

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.06.22. 15:57:35

@countrypecos: ha választani kell, akkor az első volt a legkevésbé rossz, de a jótól marha messze voltak.

A képregényből ami jó volt azt úgy ahogy van kivették, megváltoztatták, kiherélték.

countrypecos 2012.06.22. 16:50:02

@Söci: Csak írtam, szerintem mi volt benne az, ami aktuális probléma. Éppenséggel a tálalás rossz volt, de tetszett a felvetés.

Nincs titkos szervezetem. :)

@danialves: Igaz. De persze néha tényleg túlbaromkodják egyébként.
Le sem lehet tagadni azt a militarista hangulatot ami süt ezekből a filmekből. Én nem voltam katona, szerintem vásznon jól néz ki a harc, de egy nagy marhaságnak tartom. Embereket ölni halomra, szomorú.

@doggfather: A képregényből nem sokat olvastam. :/ Így alikusként mondom, hogy jó volt az első rész, a többiről írtam, hogy mi a véleményem.

(Apropó, első rész: nektek feltűnt, hogy mikor Megatron felébred, rögtön angolul karattyol? ("I am Megatron.") Ilyen gyorsan letöltötte netről a dolgokat? Vagy magánál volt a fagyasztás alatt és volt ideje tanulni?
Mert hogy az autobotok megtanulták netről a nyelvet, oké. De aki hibernációban töltötte az elmúlt pár ezer évet? Na mindegy, volt még benne pár furcsaság.)

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.06.22. 18:35:20

@countrypecos: "Apropó, első rész: nektek feltűnt, hogy mikor Megatron felébred, rögtön angolul karattyol?"

Nem tudom mennyire autentikus forrás, de Alan Dean Foster írt egy Transformers prequel-t, ami a 70-es években játszódik, és ott már egyszer feléled Megatron

countrypecos 2012.06.22. 19:06:36

@danialves: Oh, na látod... erre lehetett volna utalás, nem? Mondjuk megemlítik a tárlatvezetés során az első részben: "Amúgy, egyszer már felébredt az NBA1-es." Ennyi. :)

Köszönöm az információt! :) Ezt nem tudtam.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.06.22. 19:12:38

@countrypecos: Mondjuk a prequel a mozival egy időben keletkezett, és van is benne pár összeférhetetlenség

en.wikipedia.org/wiki/Transformers:_Ghosts_of_Yesterday

Sanosuke 2012.06.22. 19:26:56

@countrypecos: vagy csak csinálják meg a legmodernebb technikával a TF filmet :)

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.06.22. 20:17:06

@countrypecos: s ha már ADF-nél tartunk, először nem is angolul szólaltak meg az autbotok, mikor találkoztak Sammel. ;)

A legnagyobb gond az volt a három résszel, hogy maguk a főszereplő transzformerek kerültek háttérbe, s helyette egy nyikhaj drámai vívódásinak lehettünk tanúi.

countrypecos 2012.06.22. 20:20:32

@ForgerON: Fenébe, annyit beszélünk róla, hogy a végén én is megutálom. :D Most arra célzok, amit írtál. Tényleg a sráccal voltak elfoglalva, a második részben annyit győzködte őt Optimus, hogy legyen a közvetítőjük az emberek és a gépek között, míg szerencsétlen Prime ki nem nyiffant. :P Utána meg ott szerencsétlenkedett.
Az amcsiknak ilyen hős jutott, na. :P

ForgerON · http://filmdroid.blog.hu 2012.06.22. 20:25:08

@countrypecos: :D Nem kell utálni, csak belátni, hogy tele van transzformerszarvas hibákkal, amik kiábrándítóak.

walter sobchak 2012.06.22. 20:45:15

A 3-ban ki vette még észre, hogy az autópályás jelenetben egy az egyben átvették egyes részeket a Szigetből? Szerintem az is nagyon gáz volt. Nem baj, ha lecserélik a főszereplőket, csak az idióta humort hagyják ki, meg ne szuszakoljanak bele ebbe is egy fél Amerikai pitét. Ja, és Ken Jeongot tényleg lőjék ki a Hold sötét oldalára! Sajnos annyit csalódtam a szériában (2,3), hogy ezt már semmiképp se fogom moziban nézni. Ami miatt kicsit tartok a 4-től az az, hogy a szerintem leggyengébb 3. rész 1,2 milliárdot hozott, és ha nincs az utolsó Harry Potter, 2011 legjobbja lett volna... Jogosan gondolhatná Bay, hogy minek is változtasson a koncepción, ha ezt is zabálják a népek.

countrypecos 2012.06.22. 22:13:07

@walter sobchak: Már a moziban feltűnt. :) Mosolyogtam is egy sort. Egyébként azt hiszem az volt, hogy megsérült valami nő a forgatás során, és nem volt idő vagy pénz utóforgatásra, de kellett még pár snitt ahhoz a részhez. Így "kölcsönvett" magától.

@ForgerON: Hiba sok van benne. :) De tudod, valahogy meg lehet vele barátkozni. Én szeretem a robotokat, és a látvány tényleg pazar volt. :)
De az idegesítő hibák, hát igen... :P

Blake007 2012.06.23. 14:21:01

Jaj neee, minek kell már ez? Határ szar ez a Transformers sorozat.

nemecsek ernő áruló 2012.07.02. 19:52:52

@countrypecos: "A második kicsit gyengébb lett"
Már az elsőnél? Mert azon az arcom lekapartam. Konkrétan az Asylum-féle Transmorphersnek érdekesebb, izgalmasabb, és kidolgozottabb cselekménye volt, mint annak a fostalicskának, amit Bay jó filmként akar eladni.

L'Angelus 2012.07.02. 20:13:03

Mitől lenne? Gay rendezi.

countrypecos 2012.07.02. 21:30:18

@nemecsek ernő áruló: Akkor nézzed azt! :P Azért kicsit erős párhuzamot vontál. De te tudod.

nemecsek ernő áruló 2012.07.02. 21:33:18

@countrypecos: Utoljára a Batman és Robin volt az, amit 10 perc után muszáj volt kikapcsolnom, mert szó szerint fizikai fájdalmat okozott. Nem tudom, mit élveznek az emberek a Transformers képregények meggyalázásán, de ti tudjátok, és rólatok állít ki bizonyítványt. :P
Ilyen ostoba, primitív filmet nagyon ritkán látni, és a párhuzam kicsit sem erős. A Transmorpherst mint írtam, végig bírtam nézni, és jót nevettem rajta. Ha több pénzük lett volna a CGI-re, messze veri a Bay-féle maszturbációt.

countrypecos 2012.07.02. 21:48:25

@nemecsek ernő áruló: Hajrá! Mondom, nézz sok ilyen filmet... Sajnos a TB nem fizet neked új agyat. XD

U.i.: A Batman és Robin tényleg sz*r volt. Bár egy 10 évesnek megfelelő.
süti beállítások módosítása